Idézetek

Hát én szívesen írnám Nagy Ferótól azt a mondatot hogy
Nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz!
de nem tudom hogy hasznát tudod e venni

"Az okos ember sokkal több lehetőséget teremt, mint talál."
Francis Bacon

Nem az az igazi, akivel le tudnád élni az életed, hanem az, aki nélkül nem.
ismeretlen

Nagy Szellem, ne hagyd, hogy megítéljek és bíráljak valakit, akinek nem sétáltam két hétig a mokaszinjában. (sziú ima)

Tanár vagyok

Attól a perctől fogva, hogy egy gyermek ajkáról felröppent egy kérdés.
Sok helyütt éltem, számos alakban.
...
Egy vagyok azokkal, akiknek neve és arca rég feledésbe merült, de tanításuk és jellemük tovább él tanítványaik munkájában.
Örömkönnyeket hullattam tanítványaim esküvőjén, velük ujjongtam, amikor gyermekük született, s lehajtott fejjel, komor és zavarodott lélekkel álltam a sírok szélén, melyek korán nyelték el a még nagyon is fiatal testeket.
Hivatásom folytán egyetlen nap leforgása alatt szerepelek, mint színész, barát, orvos és ápoló, edző, leletmentő régész, pénzkölcsönző, taxisofőr, pszichológus, pótszülő, kereskedelmi ügynök, politikus és a hit védője.
Hiába a sok térkép, táblázat, képlet, ragozás, történet és könyv, nincs mit tanítanom, diákjaim valójában csakis saját maguktól tanulhatnak, s minden erőfeszítésemet latba kell vetnem, hogy segítsek megismerni önmagukat.
Élő ellentmondás vagyok. Akkor beszélek a leghangosabban, amikor a leginkább fülelek. Azzal adom a legtöbbet, amit hálásan elfogadok tanítványaimtól.
Nem anyagi javakra áhítozom, de folyvást kincseket keresek: új lehetőségeket tanítványaim képességeinek kibontakoztatására, és szüntelenül kutatom a tehetséget, mely néha saját maga ellenségeként elzárkózik.
A legszerencsésebb vagyok minden dolgozó közül.
Az orvos egy varázslatos pillanatban életet segíthet a világra. Nekem megadatott, hogy naponta láthassam, mint születik újjá ez az élet- kérdések, eszmék és barátságok révén.
Az építész tudja, hogy amit gonddal épít, talán évszázadokra megmarad. A tanár tudja, hogy amit szeretettel és tisztességgel épít, az örökre megmarad.
Harcos vagyok, naponta küzdök a kollégák féltékenysége, a csüggedés, félelem, kényelmesség, előítélet, tudatlanság és közöny ellen. Ám hatalmas szövetségesek segítenek: az értelem, a tudásszomja, a szülői támogatás, az eredetiség, az alkotókészség, a hit, a szeretet és a derű mind-mind zászlóm alá sereglenek.
Ki másnak is mondhatnék köszönetet a csodálatos életért, mely osztályrészemül jutott, mint a szülőknek. Az ő jóvoltukból ért az a megtiszteltetés, hogy rám bízták a legnagyobb örök értéket, melyet létre hoztak: a gyermekeiket.
Múltam tehát emlékekben gazdag, jelenem, pedig erőpróbákban, kalandokban és vidámságban bővelkedik, hiszen napjaimat a jövővel tölthetem.
Tanár vagyok... És mindennap hálát adok Istennek ezért.

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba
Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.
De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.
Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.
Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szivét.
Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.
Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.
Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.
Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskola-padok.
S én, vén diák, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.
Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

"Ne erőszakkal oktasd a gyermekeket a tanulmányokra, drága barátom, hanem játszva tanuljanak; már csak azért is, hogy könnyebben megfigyelhesd, melyiknek mire van hajlama."
Platón


A világon mindenkinek hinnie kell abban, hogy képes valami olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg. "<O
Gilbert Keith Chesterton
<O</O<O
"A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál. "
William Arthur Ward<O</O
</O

Figyelem
"Párbeszéd / Hallgatás / Elmerengés / Eltávolodás / Közeledés - Kapcsolat
Nézlek, Veled vagyok / Csak maradni / Hallani minden rezdülésed, ami rólam
árulkodik
Út / Járható / Belelátok / Egyé válok / Feloldódok Elmozdulsz / Követsz /
Találkozunk a tér időtlenségében
Tükör vagy, visszaadod érthetetlen rezdüléseim hullámait
Figyelem / Figyellek / Figyelnek / Figyelve - Figyelsz"
"Társamhoz egyetlen dolog kapcsol: a figyelem irányultsága.
Figyelem mozgását, jelenlétét, döntéseit, majd lassan azonosulok vele.
Mikor minden rezdülését érzem, én is mozdulni kezdek. Minden születő
mozdulatom belőle indul ki és áramlik hozzám. Mintha ő mozgatna engem, én
csak követem..."
A figyelemmel való "játékban" rengeteg lehetőség rejlik. Benne van a valóság
és a képzelet, a test és az érzelmekkel teli lélek, a puszta, ösztönös
reakciók és a megfontolt cselekedetek."

"A MINDEN úgy gondolta magáról, hogy tökéletes.
Egyként tudta érzékelni a világot. Számára nem volt jó és rossz, mert érezte, hogy a nagyon rossz az maga a jó, és a nagyon jó az maga a rossz.
Számára nem volt boldogság és szenvedés, mert érezte, hogy a legmagasabb fokú boldogság az maga a sztenvedés, és a legmélyebb szenvedés az amaga a boldogság.
Számára nem volt pillanat és örökkévalóság, mert érezte, hogy a pillanat az maga az örökkévalóság és az örökkévalóság a pillanatban él.
Számára nam volt változás és állandóság, mert érezte, hogy a változásban szunnyad az állandóság, és az állandóságban foglaltatik a változás.
A minden számára az igazság a tökéletes igazság volt. Nem voltak számára apró egymásnak ellentmondó részek, mert érezte, hogy az apró ellentmondó részek egytökéletes egészet alkotnak és az maga az igazság.
A minden boldogan lubickolt az aranyszínű fényben, és gyengéd mosoly bujkált a szája szegletében.
A SEMMI úgy gondolta magáról, hogy tökéletes.
Nem voöltak vágyai, mert érezte, ha vágyik valamire, és az nem teljesedik be, akkor elégedetlen lesz. Nem voltak vágyai, mert érezte, ha vágyik valamire, és az beteljesül akkor röpke boldogság után elégedetlen lesz, mert beteljesült vágya helyén űr keletkezik.
Nem voltak céljai, mert érezte, ha nem éri el a célját, akkor elégedetlen lesz. Nem voltak céljai, mert érezte, ha eléri célját röpke boldogság után elégedetlen lesz, mert elért célja helyén űr keletkezik.
Nem álmodozott, mert érezte, ha álmai nem válnak valóra, akkor elégedetlen lesz. Nem álmodozott, mert érezte, ha álmai valóra válnak, akkor röpke boldogság után elégedetlen lesz, mert valóra vált álmai helyén űr keletkezik.
A semmi a tökéletes realitásban élt, mert csukva tartotta szemeit és füleit, és nem hagyta, hogy az érzések eljussanak szívéig.
Nem voltak benyomásai, melyeket magából kivetítve, azok létre hozták volna a külvilágot. Számára nem volt világ, ő, maga volt a Semmi.
A semmi boldogan lubickolt a végtelen kékségben, és gyengéd mosoly bujkált a szája szegletében.

A Mindennek egyszer furcsa gondolata támadt.
"Ha nem létezik jó és rossz, mert ők egyek, ha nem létezik boldogság és szenvedés, mert ők egyek, ha nem létezik pillanat és örökkévalóság, mert ők egyek, ha nem létezik változás és állandóság, mert ők egyek, akkor, lehet, hogy én a Minden sem létezem, mert van még valami..."
És megpillantotta saját magát, a Semmit.
A Semmi megvalósította a teljes vágytalanságot, tökéletesen céltalanul létezett és nem volt már egy szemernyi álma sem. Nem voltak gondolatai és érzáései...
és akkor hirtelen átvillant rajta: "Lehetséges, hogy nem is létezem?" Felnyitotta szemeit és megpillantotta saját magát, a Mindent.
Amint megpillantották saját magukat, világosodott meg számukra, hogy csak együtt egyek és tökéletesek. Szerelmesen egymáshoz símultak és a minden arany fényei beleolvadtak a Semmi végtelen kékségébe.
Felizzott a tér, lüktetett a Világmindenség, eleinte lassan, majd egyre gyorsabban és gyorsabban, mígnem a tökéletes Egység fergeteges boldogsága csúcspontjára ért és hatalmas vörös robbanáson keresztül megszületett a HARMÓNIA."

A csatorna története
Mindent magamba szívok, de soha nem adok ki semmit. Nem becsülsz sokra, nem is igen gondolsz rám, sőt undorodsz tőlem, pedig minden és mindenki, aki városba téved, rajtam is keresztül megy egyszer.
Tudom mit eszel és mit iszol, ismerem azt is, amit magad után hagysz, amikor egyedül vagy. Olvasom amit írsz, látom mit veszel magadra, mi az amit megtartasz és mi az, amitől megszabadulsz.
Nekem édesmindegy mivel leplezed örökre kapott illatod, Te mégis eljuttatod hozzám mindkettőt, Megmutatod a cipőd nyomát és álárulod hol jártál. Átlépsz felettem és megismerem a kedved. És végül, mikor majd lépteid örökre elkerülnek nyugadalmas fekhelyedről a víz karján újra eljössz hozzám, hogy kifecsegd a legutolsó titkodat, s mikor nagyritkán visszadobom nektek mindazt a tudást, ti már nem tudtok mit kezdeni vele, csak tompa dühötöket fordítjátok felém, amint én - mi mást is tehetnék - csak derűsen nyugtázok.

Első megoldásunk a világra egyszerű. Vannak jó és rossz dolgok. Ha a kapcsolatban történik valami kellemetlen, akkor vagy magunkat vagy a másikat hibáztatjuk és ehhez mérten próbáljuk meg megoldani. (Nem igazán mai kutatások szerint ha magunkat hibáztatjuk, az sokkal jobb.)
Már ekkor megjelenik egy jelenség (csúnya szakszóval projektív identifikáció), melyet később is használunk ha fenyegető egy helyzet. Jelesen, hogy a másiknak tulajdonságokat tulajdonítunk (mondom, nem írok többet újságba), melyekkel ő nem rendelkezik, de mi felruházzuk vele. Többnyire azért, mert mi viszont rendelkezünk vele. Nem újdonság, a népnyelv úgy mondja ezt, hogy "Mindenki magából indul ki".
Később egyszercsak találkozunk azzal, hogy felelősek vagyunk. Vagyunk jók és rosszak és a másik jó és rossz. Összetörik a hit az ideálisban, a tökéletesben. És megéljük ugyanakkor, hogy "Rossz vagyok, de szerethető. Rossz vagy, de szeretetre érdemes".
Ennek a szakasznak a terméke a bűntudat. Amikor rossz voltál, én bántottalak. Amikor én voltam rossz, akkor is bántottalak. Pedig szeretlek. Megtanulni együtt élni azzal, hogy bánthatjuk azt, akit szeretünk és nem vagyunk tökéletesek, felelősek vagyunk és önzők is akár, és mindemellett szerethetők. Ez egy felnőtt kapcsolat.
A szakasz befejezése egy újabb tulajdonsággal gazdagít bennünket. Ez a reparáció képessége. Helyrehozunk dolgokat. Eltünteti a félelmet attól, hogy bármikor elhagyhatnak bennünket, vagy a folyamatos figyelés terhétől szabadít meg minket, hogy minden tökéletes-e és kontroll alatt tartjuk-e. Megtanuljuk, hogy lehetünk hülyék. És ez után szeretve maradhatunk és jóvá tehetünk dolgokat. És ez a jóvátétel ebben a fejlettségi szakaszban immár nem fenyegető. Nem legyőzettetés vagy megadás. Nem kompromisszum. Hanem szeretet élmény.
Nem kell kanosszát járnunk érte, elég, ha a veszekedést követően bepattanva az autónkba leülünk és belenézve a visszapillantóba elgondolkozunk:
"Hogy én milyen hülye voltam, mennyi mindent kaptam én tőle! És most megbántottam!"

Te meg én olyan kapcsolatban vagyunk, ami nekem fontos, és szeretném fenntartani. Mégis, mindketten különálló emberként élünk, ki-ki a maga egyéni igényeivel, szemléletével, és azzal a jogával, hogy megpróbálja kielégíteni ezeket az igényeit. Igyekezni fogok őszintén elfogadni magatartásodat, amellyel igényeid kielégítésére törekszel, vagy amikor gondod van igényeid kielégítésével.
Amikor megosztod velem a problémáidat, törekedni fogok, hogy igazán elfogadóan és megértően hallgassalak – úgy, hogy inkább megkönnyítsem számodra, hogy rátalálj a saját megoldásodra, semhogy a magaméira szoktassalak. Ha az én viselkedésemmel van gondod, mert az keresztezi igényeidet, bátorítalak majd, hogy érzéseidet őszintén elmondd. Ilyenkor meghallgatlak majd, és igyekszem változtatni magatartásomon, ha tudok.
Ha pedig a Te viselkedésed ütközik az én igényeimmel, és emiatt úgy érzem, nem tudlak elfogadni, ezt is meg fogom osztani veled: olyan nyíltan és becsületesen közlöm érzéseimet, amennyire csak tudom – bízva abban, hogy tiszteled annyira igényeimet, hogy meghallgass, és igyekezz ennek nyomán változtatni viselkedéseden.
Olyankor, ha egyikünk sem tud a másik kedvéért változtatni magatartásán, és úgy látjuk, hogy kapcsolatunkban itt az igények konfliktusa lépett fel, állapodjunk meg abban, hogy egyikünk sem él hatalmával a maga győzelme érdekében, a másikunk veresége árán. Szem előtt tartom az igényeidet, de figyelembe kell vennem a sajátjaimat is. Ezért hát igyekezzünk elkerülhetetlen konfliktusainkra mindig olyan megoldást találni, mely mindkettőnk szemében elfogadható.
Ha ezt tesszük, teljesülnek a kívánságaid, és az enyémek ugyanígy – senki sem veszít, mindketten nyerünk. Így pedig, igényeid kielégítése révén, tovább fejlődhetsz, növekedhetsz, mint önálló ember. Nem kevésbé én is. Kapcsolatunk így mindig egészséges lehet, hiszen kölcsönösen örömteli. Mindketten azzá válhatunk, amire belsőnkből képesek vagyunk, és továbbra is a kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével viszonyulhatunk egymáshoz, barátságban és békében.

"...Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nemcsak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is."

"A szerelem titka, hogy a kettobol egy lesz, a barátság titka, hogy az egybol ketto. Ezért a szerelem fordított barátság, úgy, hogy az egyikbol mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egybol ketto lenne, holott mindig ketto volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettobol egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettové."

Játszmák, manipulációk leggyakoribb oka, a szeretet, energia vagy a hatalom megszerzése, birtoklása. Aki ezeket elszenvedi, az önmagában is megtalálhatja azt a hiányosságot, amellyel bevonzza ezeket a helyzeteket, szereplőket.
Oka van, hogy miért pont azt az embert zsarolják, nyomják el, használják ki, stb. Ezek mögött gyakran önértékelés hiány, határok nemtudása, védekezés hiánya, önfeladás lehetetlensége, stb. áll, amelyekben az elnyomó partner csak egy szükséges szereplő, de a megoldás az elnyomottban van!

A valóságot, a valóságosat keresem. Minden és mindenki érdekel, ami és aki IGAZ.

Felébredvén saját képzelgéseimből, ráeszmélhettem, hogyan is KÉPZELtem el eddig önmagam, az életem és környezetemet is. Nem láthattam mi ott volt előttem, hisz azt kerestem, amit elképzeltem.

Képzelőerőnk produktív, teremtő energia, de a valóságból, a realitásból kiindulva formálhatjuk KÉPZELGÉSeinket megvalósítható ELKÉPZELÉSEKké... A szabadakartunk korlátlan, azt KÉPZELhetjük el, amit csak el tudunk képzelni, de cselekvési szabadságunk már fizikai létezésünk korlátaiba ütközik...

Kutatom, keresem a VALÓságos alapokat, a realitást s a létezés misztikumának természetes rendjét.

Párkapcsolatok helyett emberi kapcsolatokban gondolkozom, hogy ne tudjam ráhúzni egyetlen korábbi saját elképzelésemet se a megismert személyre s a vele való kapcsolatomra.

Hiszem, hogy a VALÓS érzelemek nem létezhetnek bennünk. Igaz ÉRZELMEINK valamik/valakik között feszülő kötödések. A KAPOCS, maga a Kapcsolat, két elszigetelt testben létező lélek egymásratalálása, EGYesülése...

Egy energia, mely két PÓLUS között létezik... S a két Pólus önmagára hangolódásának következménye (önmaga legtisztább lényének felfedezése), hogy testi és fizikai korlátokat nem ismerve VONZzák egymást, teret és időt nem ismerve közelednek egymáshoz... Lélek és Szellem egymásra talál...

"A barátság EGY lélek, mely két testben lakozik"

Arisztotelész (R.)