Hát, Berukám, már megint magunk maradtunk. De sebaj, azért van némi esély arra, hogy rajtunk kívül mást is érdeket a viselkedés. Mindjárt egy jó dologgal kezdeném.
Az ember, ha már túl jutott az első 5 évtizedén, azt veszi észre, hogy az a 10 lépcsőfok, amin nap mint nap le- és felgyalogolt, egyre hosszabb. A 6. X után már mintha fék is lenne beleszerelve. A 7. elhagyása után meg már keresi a korlátot, a kapaszkodót. Aztán, ha nem találja - azon egyszerű oknál fogva, hogy éppen ott soha nem is létezett ez a luxus -, nem is nagyon mer egyedül elindulni sehova.
De néha mégis kénytelen. Ilyen esetet láttam a jómúltkor. Öreg anyóka totyorogott egy lépcső előtt, a járdán. A lépcsőfokokon néhány kamasz beszélgetett, kólázgatott (bár inkább vörösbornak láttam az üveg tartalmát), cigarettázott. Már elmúlhattak 12-13 évesek, de még a szomszédos általános iskola padjait koptatták.
Anyóka nem mert a lépcsőre fellépni, szédült, rosszul is látott. Meg mit lehet tudni, elvégre ezek a mai fiatalok... De nem volt más lehetősége, valahogy csak haza kell érni, hát összebátorkodta magát.
-Gyerekek, kérhetek egy kis segítséget?
És "ezek-a-mai-fiatalok" felpattantak. Ketten is segítettek az anyókának felmenni a lépcsőn. A "köszönöm" után meg így válaszoltak:
-Nagyon szívesen. Tessék csak szólni máskor is, ha segíthetünk!
Minden gúny nélkül, ezt komolyan is gondolták.
Szóval, ezek is a mai fiatalok. Úgy veszem észre, hogy egyre többen érzik szükségét az udvarias viselkedésnek. Csak mintha szégyellni kellene.
Mi a véleményed?