Jelenleti iv II.

Második fejezet: A szabad szellem

Az ember életszerető és egyben félénk nem- tudás ösztöne (vagyis elrejtőzni a fájdalmas, nehéz igazságok elől, melyek terhe alatt összeroppannánk) az igazság tévútjára visz minket.

Tehát áligazságokat állítunk fel, hogy az eszünket kielégítsük. Ebben segítségünkre van a nyelvünk is, mely állandóan ellentéteteket állít fel, ott ahol fokozati különbségek vannak (például magas és alacsony).

Tehát a nyelvünk gyakran akadályoz minket. Az emberek inkább saját birodalmuk falai mögé bújnak el önigazolásuk céljából (mindenki aljas, de én jó vagyok).

Úgy tartja sokkal érdekesebb az átlagember megnyilvánulásait szemlélni. Állítása szerint, ha egy egyén elindult a függetlenség útján, s már elég messze ért a való világ által felállított normáktól, már nem számíthat az emberek részvételére. Hiszen ilyen távlatokba eljutott filozófus gondolatai, látás módja mindig is bomlasztóan hatott az átlagembereknél.

Ellenben ha behódol a téveszméknek, akkor a nép "szentté avatja". Az ember idős korárra már kialakított magának egy világképet mondhatjuk, meghamisítja magát és értéket, amiket szembe állít a fiatalkori "naiv érzelmi" állapotával szemben.

A görög filozófia óta nem az eredmény a fontos a szándék. Ami ha úgy nézzük hibás felvetés, hiszen mit értünk jó szándékú rossztett alatt? Kritizálja az idealistákat, akik a kitalált igazságuk jóságát használják fel ellenérvként, tehát ami szép és jó az igaz. Nietzsche szerint a filozófusok új generációjának az igazsága csak a sajátjuk.

A közjó és közigazság értéktelen, felhígult. Hiszen Platón filozófiája is csak sajátja, nem állíthatjuk, hogy ténylegesen igaza van. Ezzel azt állítanánk, hogy van egy végső fórum, egy tiszta igazság. De ez csak fikció!

Ebből következik, hogy nincs mérce, nincs rangsor, tehát egyenlőség sem létezik. Saját belső harcunknak nincs közönsége, senki se látja. Így ez által nincs mérhető eredménye sem Nietzsche szerint.

Az író igazság kereső labirintusának nem biztos, hogy van kijárata, az egész egy képzeletbeli szörny, nem csak a benne lévő Minotaurus. Nietzsche szerint az igazi szabad szellem ezt elfogadja és vállalja.

Harmadik fejezet, A vallásról

Ebben a fejezetben teljesednek ki Nietzsche ateista képzettei. Szerinte az Úr nélküli világot, ugyanúgy fel kell építeni, mint annak idején a vallást. Minden érték átértékelése. Említést tesz az Übermenschről, bár csak képletesen van róla szó. Állítása szerint a világ elemei végesek. Az univerzum is véges. Tehát a variációk, lehetőségek száma is véges, még akkor is, ha egy felfoghatatlan számról is beszélünk. Ellenben az idő végtelen, így elkerülhetetlen, hogy variációk ismétlődjenek. Tehát ezek szerint a vételen az időben a jelenlegi életünk még meg fog ismétlődni, mégpedig végtelenszer, mert az idő végtelen. Vagyis a jelenlegi életünk végtelenszer éljük majd át. Az emberen túli ember, az Übermensch, ezzel tisztában van.

Ebből fakadóan elfogad bármiféle szenvedést, amit az "élettől kap". A balsorsáért senkit sem hibáztat, csak saját magát. Így neki az Úr fogalma sem szükséges. Nietzsche úgy gondolja, hogy hit nem más, mint egy áldozat, amelyet mi hozunk meg. Ezáltal csonkítjuk meg, alázzuk meg önmagunkat a szellemünket. A keresztény hit pedig alattvalói rabszolgaérzést ad. Az emberben bűntudatot ébresztenek az elkövetett hibái kicsapongásai. Ezt a bűntudatot görcsös vezekléssel illetve önmegtartóztatással próbálja orvosolni. Amit az író képmutatásnak nevez.

Szerinte, a vallásnak a munka méltatlan, jó példa erre a szerzetesek élete. Tehát az, ha valaki dolgozik az "elvallástalanítódik". Kimondja, hogy vallás és vele együtt a felszínesség az igazságtól az ismeretlentől való félelemből fakad. Még nem vagyunk hozzá elég erősek, hogy felfedezzük az igazságot. A kereszténység a gyengéket védi (" Boldogok a lelki szegények"). A nagyokat, azokat, akik valamire, nagyra hivatottak pedig elnyomja. Hiszen a kereszténység a szegények az elesettek vallásaként indult. A vallásnak az egyik alaptétele, hogy " Isten előtt mindenki egyenlő". Ezzel kijelentéssel a jóindulatú, középszerű európai ember nyugodt szívvel csatlakozik a csordához.

Részlet Friedrich Nietzsche Túl Jón és Rosszon című művének elemzésemből.

nem rossz

nem rossz

erdekes

erdekes

erdekes

üdv mindenkinek

így éjféltájt