Jelenleti iv II.

"Manapság az emberek tudják mindennek az árát, de semminek sem tudják az értékét."

Szuper!

A végtelenség érzéséből könnyű az embernek gazdálkodnia, de a betegség riasztása után, a megsejtett végességből már bajosabb. Illene beosztani az időt, megválogatni az elolvasandó könyveket, finoman elhárítani a meghívásokat, melyeken többnyire csak fennkölt szócséplés folyik. Ezenkívül rákapatni magunkat a mozgásra, fölfedezni újra a természetet, egyszóval: hadat üzenni a civilizációnak.

Aki fölépül az infarktusból, egy akkora lőtt seb után, amekkora bennem van, az ilyen ember már nem az, aki volt. Csak egy szabadságolt halott. A létezése nem élet, csak túlélés.

Az volt a bajom, hogy nem kaptam szeretetet. Az ember szervezetének nem csak vitaminokra van szüksége, hogy egészséges maradjon, hanem szeretetre is.

Orvosok gyógyszereket rendelnek, melyekről keveset tudnak, betegségekre, amelyekről még kevesebbet tudnak, betegeiknek, akikről semmit sem tudnak.

Életünk első felében az egészségünket áldozzuk fel a pénz megszerzéséért, a második felében a pénzünket áldozzuk az egészség visszaszerzéséért. És közben megromlik az egészség, és eliramlik az élet.

Mi az a csodálatos gyógyító ereje a napnak, hogy minden beteg annyira áhítja? Ahogy ott hevertem az áldott verőfényben, úgy éreztem, mintha hó volnék én is, és a nap fölszívna; és én egyre kisebb és kisebb vagyok, és édes megsemmisüléssel oszlok bele az örök világmindenségbe.

Kérdezzétek csak meg bármelyik gyakorló orvost, mi is az egészség. Különös, de erre a világon egyetlen orvos sem képes válaszolni! Az egész orvostudomány az egészséggel foglalkozik, de senki sincs, aki meg tudná mondani, valójában mi is az egészség.

Az élet és az ellentéte közötti különbség olyan apró is lehet, mint egy vérrög, olyan jelentéktelen, mint egy légbuborék. A test végtére is egy gép. (...) Minél nagyobb számú mozgó alkatrésze van, annál nagyobb az esély, hogy valamelyik elromlik. És a testnek temérdek mozgó alkatrésze van.

Ha nem hallod is, talán érzed - suttogtam. - Színes gondolatok talán eljutnak az emberekhez a bezárt ablakon, ajtón, sőt a falon át is. Amikor itt állok a hidegben, és szívből kívánom, legyél újra egészséges és boldog, talán elfog egy kis jóérzés, bár nem tudhatom, miért.

Ha nem törődünk testünkkel, hol fogunk élni?

Nem szeretjük magunkon a foltot, ha van is, eltüntetjük vagy takargatjuk, pedig de eltorzul az ember, ha folyton csak szépnek mutatja magát.

Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.

Senki nem birtokolhat egy olyan naplementét, amelyet együtt láttunk egyszer. (...) Senki nem birtokolhatja azt, ami a legszebb a Földön - de megismerheti és szeretheti.

Pont olyan vagy, amilyennek megálmodtalak. Nem vagy szép, nem a szó szoros értelmében szép. A lelked az, fájdalmasan

Hogy a világ szép?... Dehogyis, hazugság!... Minden szépség a szívünkből jön, amíg ez a szív örülni tud. Abban a pillanatban, mikor az öröm elröpül, a föld már csak puszta temető.

Amikor egy csúnyácska vagy hétköznapi nő ránéz a feltűnő szépségre, rögtön gyűlöli, de legalábbis negatív érzéseket táplál iránta. Pedig sosem tudhatják, hogy a másik nő, dacára pompás külsejének, mit titkol a világ elől. Talán, ha megtudnák, mi rejlik a szép maszk mögött, már nem is gyűlölnének olyan nagyon. Csakhogy az emberek ritkán néznek a maszkok mögé. Pedig mindannyian álarcokat és páncélokat viselünk. Csak abban különbözünk, hogy mennyire erős vagy gyenge ez a páncél.

Anne-Marie, a leány, egy széken töltötte gyermekkorát. Megtanították unatkozni, egyenesen ülni, varrni. Egyhez-máshoz volt tehetsége, de előkelőbbnek vélték parlagon hagyni; ragyogó szépségét gondosan eltitkolták előtte.

Az igazi szépségtől félnek, akik nem értik. (...) A szépség elviseléséhez erő kell, s akiben nincs meg ez a belső erő, az fél tőle és elkerüli.