Jelenleti iv II.
- Téma inditó Melitta
- Kezdés dátuma
:8:
J. A.: Kiáltunk Istenhez
Isten!
Kiáltunk hozzád:
Légy a mi érző, meleg bőrünk,
Mert megnyúztak bennünket,
A fájdalomtól már semmit se látunk
És hiába, hiába tapogatózunk,
Nem érezzük meg a dolgokat,
Csak azt, hogy irtózatosan fájnak.
Mi haszna, ha tudjuk, de nem látjuk,
Hogy belőlünk lobbannak ki tavasszal a rügyek,
Hogy fáradságnál hősebb a karunk
S agyunk robbantóbb minden dinamitnál.
Szavunk gyapjúja megpörkölődik
És keserű füstként hordozza a szél,
Mert nem takarózik senki sem bele.
Mindenkiből kicsurog a lelkünk,
Mint rozsdalyukasztotta kannákból a tej.
Szeretetünkkel sajttá ojtjuk mégis,
Hogy legalább a fiaké legyen,
Mert most leaggathadd magadról a csillagokat,
Itt a garasok fénye maradandóbb.
S nem fogad az asztalához senki,
Hegyek barlangos gyökereit rágjuk,
Az égen sem nap - aranytallér ragyog,
A mezőkön kutyatej sem érik.
Ó, légy a mi érző, meleg bőrünk,
Hogy a fájás leperegjen rólunk,
Mint a ludak tolláról a víz,
Hogy végre egyszer megfaraghassuk már
A márványszobrot és a deszkalócát -
Nem akarjuk, hogy holnapra maradjon
S a vizeken már delelnek a felhők,
Eztán már az árnyak sokasodnak,
Dologvégzetlen kell, hogy hazatérjünk,
Meghálni lecsukódó szemeid alá.
Isten!
Kiáltunk hozzád:
Légy a mi érző, meleg bőrünk,
Mert megnyúztak bennünket,
A fájdalomtól már semmit se látunk
És hiába, hiába tapogatózunk,
Nem érezzük meg a dolgokat,
Csak azt, hogy irtózatosan fájnak.
Mi haszna, ha tudjuk, de nem látjuk,
Hogy belőlünk lobbannak ki tavasszal a rügyek,
Hogy fáradságnál hősebb a karunk
S agyunk robbantóbb minden dinamitnál.
Szavunk gyapjúja megpörkölődik
És keserű füstként hordozza a szél,
Mert nem takarózik senki sem bele.
Mindenkiből kicsurog a lelkünk,
Mint rozsdalyukasztotta kannákból a tej.
Szeretetünkkel sajttá ojtjuk mégis,
Hogy legalább a fiaké legyen,
Mert most leaggathadd magadról a csillagokat,
Itt a garasok fénye maradandóbb.
S nem fogad az asztalához senki,
Hegyek barlangos gyökereit rágjuk,
Az égen sem nap - aranytallér ragyog,
A mezőkön kutyatej sem érik.
Ó, légy a mi érző, meleg bőrünk,
Hogy a fájás leperegjen rólunk,
Mint a ludak tolláról a víz,
Hogy végre egyszer megfaraghassuk már
A márványszobrot és a deszkalócát -
Nem akarjuk, hogy holnapra maradjon
S a vizeken már delelnek a felhők,
Eztán már az árnyak sokasodnak,
Dologvégzetlen kell, hogy hazatérjünk,
Meghálni lecsukódó szemeid alá.
[FONT=verdana, geneva]Szintén tőle:
Magyarország messzire van.
Magyarország hegyeken túl van.
Onnan, rigókkal, éneklõkkel,
Jönne rövidke szoknyácskában,
Hajnal volna,
Szellõs,
Világos,
Szép, tiszta üllõk csengenének.
Uram, nem látta Magyarországot?
Tudom, nehéz a nyelve.
Tudom, nehéz a szívem.
Uram, nem látta Magyarországot?
Lányok, sokan, szaladnak,
Akár a reggeli szél,
Hajuk lobog a keleti égen.
Õ pedig kövér kalácsot fon,
Karcsúbb õ a liliomillat estéli árnyékánál.
Uram, nem látta Magyarországot?
Ott õsz van,
Kicsike kertjeinkbe
Zörgõ, száraz virágokat ültet
Az Úr.[/FONT]
Magyarország messzire van.
Magyarország hegyeken túl van.
Onnan, rigókkal, éneklõkkel,
Jönne rövidke szoknyácskában,
Hajnal volna,
Szellõs,
Világos,
Szép, tiszta üllõk csengenének.
Uram, nem látta Magyarországot?
Tudom, nehéz a nyelve.
Tudom, nehéz a szívem.
Uram, nem látta Magyarországot?
Lányok, sokan, szaladnak,
Akár a reggeli szél,
Hajuk lobog a keleti égen.
Õ pedig kövér kalácsot fon,
Karcsúbb õ a liliomillat estéli árnyékánál.
Uram, nem látta Magyarországot?
Ott õsz van,
Kicsike kertjeinkbe
Zörgõ, száraz virágokat ültet
Az Úr.[/FONT]
A Cseszneki vár szintén a szívem csücske. Az alábbi anyag még sehol sem jelent meg (én írtam):
[FONT=Times New Roman, serif]A Cseszneki vár[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Az Öreg-Bakony északi részén, a mintegy 350 méter tengerszint feletti magasságú Vár-hegyen áll a még romjaiban is lenyűgöző és méltóságteljes Cseszneki vár. Elfogultság nélkül állítható, hogy Magyarország legcsodálatosabb, legfestőibb pontjainak egyike. Az egykor szebb napokat látott ódon falak daliás idők tanúi voltak: várurak, nemes hölgyek, lovagok és katonák koptatták lépcsőit, termeiben formálódott a történelem. A jelenkori látogatót is magával ragadja a hely szellemisége, visszaröpíti a régi dicsőségbe, a legendás középkorba.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A története azonban sokkal korábban kezdődik, egészen a mezozoikumig, a földtörténeti középidőig nyúlik vissza. Valamikor, úgy 210 millió évvel ezelőtt a Triász korban a Tethys-óceán sekély és meleg partvidékén egy algazátony üledékéből képződött az ún. dachsteini mészkő. Az óceán partvidéke olykor kiszáradt, majd újra víz alá került. A szárazon oxidációs folyamatok zajlottak, ez okozza a cseszneki kövek vöröses-rózsaszínes szálait, árnyalatait. A későbbiekben erős tektonikus mozgások eredményeképpen az addig vízszintes rétegek felgyűrődtek. Így jött létre a cseszneki Várhegy és a vele szemben lévő Tarac-hegy. A szemfüles látogató mai napig megláthatja a vár bejáratánál a gyűrt rétegeket. Ez a dachsteini mészkő a Várhegy alapkőzete, de az egykori pallérok is ugyanebből a hegy tetejéről lefejtett és felaprított kőből építették a vár falait.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Jó pár millió évet előre szaladva az időben azt láthatjuk, hogy ez a környék mindig jelentős volt az ember számára. Őskori földvármaradvány és halomsírok jelzik, hogy a kezdettől fogva éltek itt emberek. Csesznektől 8 km-re északra római útmaradványokat találtak. Hajdanán öt út találkozott itt, és vámszedő helyet is működtettek, melyről a közelben álló Vámhegy elnevezése is tanúskodik. A település neve először a 13. század derekán jelenik meg a forrásokban. A helynév feltehetően a szláv csesztnik: tiszt szóból származhat, ami arra utal, hogy királyi tisztségviselők lakhattak ezen a helyen. A település nevének azonban van egy legendásabb eredete is: a vár egykori urának volt egy kedves, szelíd és kezes disznaja, mely a Csesznek névre hallgatott. A jámbor állatot, miközben makkot keresgélt az erdőben, egy álnok óriáskígyó felfalta. Vigasztalhatatlan gazdája a disznó iránti szeretetből a várnak és a falunak a Csesznek nevet adományozta. És ugyanezen okból szerepel a Garaiak címerében a kígyó – a legenda szerint természetesen. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A tatárjárás után, amikor bebizonyosodott, hogy a földsáncok helyett komolyabb és korszerűbb védelmi rendszereket kell országunkban kiépíteni, lázas várépítési hullám vette kezdetét. Ekkor épült Csesznek vára is. Egy Rédei Jakab nevű királyi kardhordozó építtette feltehetőleg az 1260-as években, aki, miután felépült a vár, felvette a Cseszneki előnevet. Okleveleink 1281-ben említik először Csesznek várát. Akkoriban nem a jelenlegi formájában állott, hanem csak egy alacsony, körítőfallal övezett lakótorony lehetett, melynek egy része a kor szokásai szerint fából készült. Bizonyíthatóan ebből az eredeti várból mára a belső vár nyugati részén lévő ún. Öregtorony alsó szintje maradt meg. Az 1300-as évek elején már a Csákok bírják a várat. Némi huzavona, ármány és pereskedés, majd tulajdonosváltás után Anjou Károly megelégelve a kiskirályok hatalmaskodó politikáját Cseszneket 1326-ban Csókakővel, Gesztessel és Bátorkővel együtt királyi várrá tette. Az ezt követő évtizedekben királyi várnagyok uralkodtak itt, akik nem egyszer a bakonyi ispáni címet is viselték. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Jelentősebb változás a 14. század végén történt, amikor is Luxemburgi Zsigmond király egy 1392. március 10-én kelt oklevelében Garai Miklósnak és öccsének Jánosnak adományozta Csesznek várát cserébe a Délvidéken fekvő Macsói Bánság területén lévő váraikért és birtokaikért. Az oklevél tanúsága szerint a török elleni harcban tanúsított vitézi magatartásukkal érdemelték ki az új várat, e döntés mögött azonban inkább politikai megfontolások állnak. Abban az időben ugyanis a déli területeken már terjeszkedett a török, ezért a Garaiak igyekeztek az ország középső, biztonságosabb részeire helyezni birtokaikat. Kiváló szövetségesre találtak Zsigmond királyban, akit nemcsak hogy ők tettek királlyá, hanem rokoni szálak is fűzték hozzá. Ebbéli örömükben a Garaiak nagyszabású építkezésbe fogtak, melynek során az addig az alacsony és kicsiny várból egy igazán impozáns és korszerű gótikus lovagvárat építettek. Az eredeti vár nagy részét elbontották, csupán az Öregtornyot tartották meg, de azt is jelentősen megmagasították. Vele szemben épült fel a Keleti-palota, mely a vár urainak lakószárnyaként szolgált. E két épület között kapott helyet a vár ma is látható ciszternája. Ez biztosította, hogy egy esetleges ostromzár idején vízhiány miatt ne kényszerüljenek a vár feladására. Az Öregtornyot és a Keleti-palotát fallal összekötötték, és ez képezte az ún. Belső-várat, melynek fedetlen udvar része is volt. Ennek kapuja előtt egy farkasvermes, felvonóhidas bejárat volt hivatott a biztonságot szavatolni. Ez azt jelentette, hogy a bejárat elé közvetlenül egy mély gödröt ástak, melynek fenekére kihegyezett fakarókat állítottak. Egy felvonóhíddal tudták ezt járhatóvá, illetve az illetéktelen behatolók számára járhatatlanná tenni. A Belső-vár alatt falszorost alakítottak ki, melynek végén őrbódé állt. A falszoros délkeleti sarkából egy különálló bástyatorony közelíthető meg, melyről nem tudni pontosan, hogy a Garaiak építették-e vagy csak a 16. században épült. Az ún. Vigyázó-torony sajátossága, hogy alul önálló bejárata soha nem volt, hanem mindig egy fahídon lehetett megközelíteni a Felső-várból. Nem véletlenül alakították ezt így ki, ugyanis ha az ellenség betörte volna a kaput, és elfoglalta volna a tornyot, remek erősség lett volna a Belső-vár ostromlásához. A híd és az azt alátámasztó pillér Csesznek sajátos arculatához tartozik ugyanúgy, mint a torony és a tetejéből kiálló oszlopok. Ezek egy ún. gyilokjárót tartottak, melyet kevésbé militáns szóhasználattal erkélynek vagy körfolyosónak neveznénk. Ennek lényege abban rejlett, hogy a gyilokjáróval meg tudták növelni a védekezés felületét, hiszen amíg egy ablaknyílásba két-három katona férhetett csak el, addig a gyilokjáróra akár tíz íjász ki tudott állni az egyébként viszonylag könnyen támadható keleti oldal védelmére. A vigyázótorony alagsorában kapott helyet a vár tömlöce, melynek sem ablak, sem ajtaja nem volt, hanem egy csapóajtón keresztül engedték le azokat, akiket nem tartottak méltónak a szabad életre.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A várban talált faragott kövek arra engednek következtetni, hogy a Garaiak nem egy alacsony költségvetésű, elnagyolt felújítást végeztek, hanem ügyeltek a részletekre is. A kőtárban megszemlélhető faragott kövek közeli rokonságot mutatnak a királyi várak köveivel. Feltehetően függetlenül működő itáliai mesterek műhelyéből kerültek ki 1410 tájékán. Három értékesebb követ a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. Az egyik egy építési emlékkő, mely a Garaiak kígyós címerét ábrázolja, és arról tanúskodik, hogy ez az átalakítás 1424-ben fejeződött be. A hagyomány szerint ekkor Zsigmond király, és felesége, Cillei Borbála is tiszteletét tette itt. Ennek azonban elég kicsi a valószínűsége, hiszen Zsigmond addigra már fél Európa ura volt, és valószínűleg egyéb elfoglaltságai nem engedték, hogy egy európai szempontból nem túl jelentős várban múlassa az idejét. A másik faragott kő egy kapuszemöldök, melyen annak idején három címer is díszlett. Középen a kígyós Garai-címer, bal oldalon a Garai-Cillei család egyesített címere. A jobb oldalon is volt egy címer, ezt azonban lekalapálták. Ennek oka egy szaftos történet, miszerint Garai János felesége, a lengyel származású Mazóviai Hedvig kétes erkölcsű nőszemély hírében állott. Be is vádolták őt a királynál, hogy ő mérgeztette meg az urát, azon kívül még férje életében paráználkodott annak unokatestvérével, Salgói Miklóssal, és mindezek tetejébe Katalin leányukat, aki ekkor már Bebek Miklós jegyese volt, egy osztrák nemesnek adta ágyasul. A király, miután meghallgatta a tanúkat, ítélkezett, és Hedviget mint férjgyilkost, házasságtörőt és kerítőt bűnösnek találta. Ezen bűnök alapján halálra is ítélhették volna, ám a sokkal elegánsabb száműzetésre és vagyonelkobzásra ítélték. Cseszneket jelölték ki őrizete helyéül. Valószínűleg itt is halt meg, és földi maradványait feltehetően a Keleti-palotában nemrégen megtalált téglaszarkofág rejthette. A címerkalapálásnak minden bizonnyal ez volt az oka. A harmadik, múzeumban őrzött kő egy nagy szájú oroszlánfej, melyről Rómer Flóris azt gondolta, hogy szökőkút volt. Az újabb kori kutatók szerint viszont a felvonó hidas kapu láncát vezetették az oroszlán száján keresztül. Ez az alkotás részleteiben is gyönyörűen kidolgozott, igazi mestermű. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Mindezek alapján is látható, hogy a Garaiak ideje és Zsigmond király uralkodása alatt élte a vár fénykorát. A Garai-család nemcsak hogy az egyik leggazdagabb főúri család volt abban az időben, hanem nagyon komoly politikai szerepük is volt az ország életében. A király bizalmasaként több nádor is szolgált a családból, és a király távolléte esetén a legfőbb méltóságot viselték az országban. Azonban e nagy múltú és tekintélyes családot is utol érte a vég. Fiúörökös nélkül 1481-ben a Garai-család kihalt. Ezután Csesznek vára Mátyás király tulajdonába szállt, aki Szapolyai Istvánnak adományozta. A mohácsi csatavesztés után Török Bálint kezére került a vár. Az ő nevét viseli a Várhegy alatti kőmosó szurdokban lévő Török-fürdő. A 16. században a vár tulajdonviszonyai némileg zavarosak, hiszen a vár gyakran cserélt gazdát: Lengyel János, Csabi István, Répássy Ferenc, Bakics Pál. Feltehetően ebben az időszakban is végeztek kisebb átalakításokat, hiszen ekkorra megnőtt Csesznek várának hadászati jelentősége, mert az 1500-as évek második felére ideért a török. Veszprém eleste után Csesznek betagozódott a magyar végvári rendszer első vonalába. Ekkor Wathay Lőrinc volt a vár kapitánya, akinek fia így írja le a vár fenyegetettségét: „Csesznek vára az töröknek igen utában vala, és az csatásoktúl foghelyen vala.” Ebben az időben a király által fizetett zsoldoskatonák is védték a várat, kiknek száma az 1570-es években húsz lovas és ötven gyalogos katonát tett ki. Nem tűnik nagynak ez a szám, mégis elegendőnek bizonyult, hiszen a várat sohasem tudták fegyverrel elfoglalni. A törökök kétszer kísérelték ezt meg, ám mindkét alkalommal kudarcot vallottak. Nyilván hozzájárult ehhez a cseszneki vitézek ereje és hősiessége, ám még inkább a vár fekvése. Dél felől a meredek hegyoldal miatt szinte támadhatatlan volt a vár, a többi részeken pedig megfelelő módon meg tudták oldani a vár védelmét. Négy évre azonban mégis a török kezére került. 1594-ben elesett Győr és addigra Pápa és Szentmárton (Pannonhalma) is, és nem volt értelme annak, hogy szigetszerűen ellenálljanak, hanem a védők inkább kivonultak a várból. Ám 1598-ban Győr visszavétele után ugyancsak kardcsapás nélkül vehették újra birtokba a várat. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A vár alsó részében nemrég egy borospince maradványaira leltek, melynek nagysága arra utal, hogy a végvári vitézek nem kimondottan ájtatossággal vagy kódexmásolással töltötték a szabadidejüket, hanem borivással. Ezzel kapcsolatban egy nagyon tanulságos tragédia története maradt ránk Wathay Lőrincről, fia, Wathay Ferenc tollából. „Végre, mikoron írtak volna 1573. esztendőben, szegíny atyám vígan lakván gyakran az cseszneki vitézlő néppel (mivel igen víg lakó ember volt), egy üdő közben, úgy mint Szent Pétert-Pál napján, Szent Jakab havában jó kedve lévén, szegíny az alsó várban az felső kapunál, az istállók ajtaja előtt egy ott álló tarackot ki akart volna lűtetni, és az pattantyús mondta volna, hogy régi töltés volna az tarackban, és nem mernék kilűni, ő maga, megszidogatván az pattantyúst, haljott az vállára, és úgy mindketten az kanótot fogván, bévágták volna az tarack gyújtólikában; mindjárt elszakadozott az tarack, és mind az kettőt szörnyen megölte magokat is elszaggatván.” [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Jelentős változás akkor történt, amikor 1636 után az Esterházy család tulajdonába került a vár. Ők voltak a vár utolsó urai. Hadi szempontból utoljára a Rákóczi-szabadságharc idején kapott jelentőséget. 1705-ben a kurucok elfoglalták és ezután a kuruc seregek hadi anyag és élelmiszer ellátó központja volt. A vár őrsége ekkor is csupán ötven katonából állott. 1708 szeptemberében Heister labanc generális Bakonyon átvonuló serege ostrom alá vette a várat. Azonban ugyanúgy, mint a törököknek, nekik is túl nagy falatnak bizonyult a vár bevétele. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Esterházy Ferenc az 1700-as évek közepén még utoljára jelentősebb átépítést hajtott végre a váron. Ekkor már hadászati megfontolások ebben nem játszottak szerepet, sokkal inkább a reprezentáció. A középkori kaputorony barokk óratoronnyá változott, a belső vár udvarát is beépítették, egységes palota lett belőle. A vigyázó toronyból pedig az Esterházy-család levéltára lett. A végső nagyságát és formáját ekkor nyerte el a vár. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Ám nem sokáig tartott a vár új dicsősége, hiszen a 18. század végére egy ilyen típusú vár meglehetősen korszerűtlen és divatja múlt lett. Az Esterházy-család is egy modern kastélyt építtetett Rédén, ahová 1790 környékén át is költöztek. A várat csak gazdasági, uradalmi célokra, valamint börtönnek használták. A vár hanyatlásnak indult, amit az éppen kétszáz évvel ezelőtti ún. móri földrengés tett teljessé. A kegyelemdöfést pedig az 1820-ban egy villámcsapásból keletkezett tűzvész adta meg. Egy 1828-ban erre járó utazó már csak elhagyott romokat látott. Ezért menekülhetett meg a vár az 1849 utáni várrobbantási hullám alól. Később a világháborúk már nem tettek benne nagyobb kárt. 1947-ben némi újjáéledése volt a várnak, hiszen itt forgatták a háború utáni első jelentősebb magyar film, a Valahol Európában külső felvételeit. A 60-as évek végén indult meg a vár feltárása és a műemléki helyreállítás, mely nagyobb lendületet az elmúlt két évtizedben vett. Visszaépültek hiányzó falak, a vár immáron biztonsággal látogatható mindenki számára. Évente 30-40 ezer látogató keresi fel a várat.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A vár múltjához méltó módon manapság is pezsgő élet folyik a várban és környékén. Turisták előszeretettel látogatják a környék természeti szépségeit. Közvetlenül a vár alatt látható a Kőmosó-szurdok, mely könnyű sétával egybeköthető a várlátogatással. Az extrémebb sportok művelői is találnak itt kedvükre valót: a vár alatti kőfalon a sziklamászók tehetik próbára ügyességüket. Ezen kívül minden évben nyaranta hasonló időpontokban, hasonló rendezvények kerülnek megrendezésre. A vár falai között a tárogató fesztivál és a várdalnoki esték igazi méltó otthonra találtak. A vár közelében fekvő Kőbánya színpadon pedig évről-évre nagy sikerű az Edda koncert, és augusztus 19-én felemelő élményt nyújt, amikor hétezer ember együtt énekli az István a király utolsó sorait: „Szép Magyarország, édes hazánk.”[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A Cseszneki vár[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Az Öreg-Bakony északi részén, a mintegy 350 méter tengerszint feletti magasságú Vár-hegyen áll a még romjaiban is lenyűgöző és méltóságteljes Cseszneki vár. Elfogultság nélkül állítható, hogy Magyarország legcsodálatosabb, legfestőibb pontjainak egyike. Az egykor szebb napokat látott ódon falak daliás idők tanúi voltak: várurak, nemes hölgyek, lovagok és katonák koptatták lépcsőit, termeiben formálódott a történelem. A jelenkori látogatót is magával ragadja a hely szellemisége, visszaröpíti a régi dicsőségbe, a legendás középkorba.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A története azonban sokkal korábban kezdődik, egészen a mezozoikumig, a földtörténeti középidőig nyúlik vissza. Valamikor, úgy 210 millió évvel ezelőtt a Triász korban a Tethys-óceán sekély és meleg partvidékén egy algazátony üledékéből képződött az ún. dachsteini mészkő. Az óceán partvidéke olykor kiszáradt, majd újra víz alá került. A szárazon oxidációs folyamatok zajlottak, ez okozza a cseszneki kövek vöröses-rózsaszínes szálait, árnyalatait. A későbbiekben erős tektonikus mozgások eredményeképpen az addig vízszintes rétegek felgyűrődtek. Így jött létre a cseszneki Várhegy és a vele szemben lévő Tarac-hegy. A szemfüles látogató mai napig megláthatja a vár bejáratánál a gyűrt rétegeket. Ez a dachsteini mészkő a Várhegy alapkőzete, de az egykori pallérok is ugyanebből a hegy tetejéről lefejtett és felaprított kőből építették a vár falait.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Jó pár millió évet előre szaladva az időben azt láthatjuk, hogy ez a környék mindig jelentős volt az ember számára. Őskori földvármaradvány és halomsírok jelzik, hogy a kezdettől fogva éltek itt emberek. Csesznektől 8 km-re északra római útmaradványokat találtak. Hajdanán öt út találkozott itt, és vámszedő helyet is működtettek, melyről a közelben álló Vámhegy elnevezése is tanúskodik. A település neve először a 13. század derekán jelenik meg a forrásokban. A helynév feltehetően a szláv csesztnik: tiszt szóból származhat, ami arra utal, hogy királyi tisztségviselők lakhattak ezen a helyen. A település nevének azonban van egy legendásabb eredete is: a vár egykori urának volt egy kedves, szelíd és kezes disznaja, mely a Csesznek névre hallgatott. A jámbor állatot, miközben makkot keresgélt az erdőben, egy álnok óriáskígyó felfalta. Vigasztalhatatlan gazdája a disznó iránti szeretetből a várnak és a falunak a Csesznek nevet adományozta. És ugyanezen okból szerepel a Garaiak címerében a kígyó – a legenda szerint természetesen. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A tatárjárás után, amikor bebizonyosodott, hogy a földsáncok helyett komolyabb és korszerűbb védelmi rendszereket kell országunkban kiépíteni, lázas várépítési hullám vette kezdetét. Ekkor épült Csesznek vára is. Egy Rédei Jakab nevű királyi kardhordozó építtette feltehetőleg az 1260-as években, aki, miután felépült a vár, felvette a Cseszneki előnevet. Okleveleink 1281-ben említik először Csesznek várát. Akkoriban nem a jelenlegi formájában állott, hanem csak egy alacsony, körítőfallal övezett lakótorony lehetett, melynek egy része a kor szokásai szerint fából készült. Bizonyíthatóan ebből az eredeti várból mára a belső vár nyugati részén lévő ún. Öregtorony alsó szintje maradt meg. Az 1300-as évek elején már a Csákok bírják a várat. Némi huzavona, ármány és pereskedés, majd tulajdonosváltás után Anjou Károly megelégelve a kiskirályok hatalmaskodó politikáját Cseszneket 1326-ban Csókakővel, Gesztessel és Bátorkővel együtt királyi várrá tette. Az ezt követő évtizedekben királyi várnagyok uralkodtak itt, akik nem egyszer a bakonyi ispáni címet is viselték. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Jelentősebb változás a 14. század végén történt, amikor is Luxemburgi Zsigmond király egy 1392. március 10-én kelt oklevelében Garai Miklósnak és öccsének Jánosnak adományozta Csesznek várát cserébe a Délvidéken fekvő Macsói Bánság területén lévő váraikért és birtokaikért. Az oklevél tanúsága szerint a török elleni harcban tanúsított vitézi magatartásukkal érdemelték ki az új várat, e döntés mögött azonban inkább politikai megfontolások állnak. Abban az időben ugyanis a déli területeken már terjeszkedett a török, ezért a Garaiak igyekeztek az ország középső, biztonságosabb részeire helyezni birtokaikat. Kiváló szövetségesre találtak Zsigmond királyban, akit nemcsak hogy ők tettek királlyá, hanem rokoni szálak is fűzték hozzá. Ebbéli örömükben a Garaiak nagyszabású építkezésbe fogtak, melynek során az addig az alacsony és kicsiny várból egy igazán impozáns és korszerű gótikus lovagvárat építettek. Az eredeti vár nagy részét elbontották, csupán az Öregtornyot tartották meg, de azt is jelentősen megmagasították. Vele szemben épült fel a Keleti-palota, mely a vár urainak lakószárnyaként szolgált. E két épület között kapott helyet a vár ma is látható ciszternája. Ez biztosította, hogy egy esetleges ostromzár idején vízhiány miatt ne kényszerüljenek a vár feladására. Az Öregtornyot és a Keleti-palotát fallal összekötötték, és ez képezte az ún. Belső-várat, melynek fedetlen udvar része is volt. Ennek kapuja előtt egy farkasvermes, felvonóhidas bejárat volt hivatott a biztonságot szavatolni. Ez azt jelentette, hogy a bejárat elé közvetlenül egy mély gödröt ástak, melynek fenekére kihegyezett fakarókat állítottak. Egy felvonóhíddal tudták ezt járhatóvá, illetve az illetéktelen behatolók számára járhatatlanná tenni. A Belső-vár alatt falszorost alakítottak ki, melynek végén őrbódé állt. A falszoros délkeleti sarkából egy különálló bástyatorony közelíthető meg, melyről nem tudni pontosan, hogy a Garaiak építették-e vagy csak a 16. században épült. Az ún. Vigyázó-torony sajátossága, hogy alul önálló bejárata soha nem volt, hanem mindig egy fahídon lehetett megközelíteni a Felső-várból. Nem véletlenül alakították ezt így ki, ugyanis ha az ellenség betörte volna a kaput, és elfoglalta volna a tornyot, remek erősség lett volna a Belső-vár ostromlásához. A híd és az azt alátámasztó pillér Csesznek sajátos arculatához tartozik ugyanúgy, mint a torony és a tetejéből kiálló oszlopok. Ezek egy ún. gyilokjárót tartottak, melyet kevésbé militáns szóhasználattal erkélynek vagy körfolyosónak neveznénk. Ennek lényege abban rejlett, hogy a gyilokjáróval meg tudták növelni a védekezés felületét, hiszen amíg egy ablaknyílásba két-három katona férhetett csak el, addig a gyilokjáróra akár tíz íjász ki tudott állni az egyébként viszonylag könnyen támadható keleti oldal védelmére. A vigyázótorony alagsorában kapott helyet a vár tömlöce, melynek sem ablak, sem ajtaja nem volt, hanem egy csapóajtón keresztül engedték le azokat, akiket nem tartottak méltónak a szabad életre.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A várban talált faragott kövek arra engednek következtetni, hogy a Garaiak nem egy alacsony költségvetésű, elnagyolt felújítást végeztek, hanem ügyeltek a részletekre is. A kőtárban megszemlélhető faragott kövek közeli rokonságot mutatnak a királyi várak köveivel. Feltehetően függetlenül működő itáliai mesterek műhelyéből kerültek ki 1410 tájékán. Három értékesebb követ a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. Az egyik egy építési emlékkő, mely a Garaiak kígyós címerét ábrázolja, és arról tanúskodik, hogy ez az átalakítás 1424-ben fejeződött be. A hagyomány szerint ekkor Zsigmond király, és felesége, Cillei Borbála is tiszteletét tette itt. Ennek azonban elég kicsi a valószínűsége, hiszen Zsigmond addigra már fél Európa ura volt, és valószínűleg egyéb elfoglaltságai nem engedték, hogy egy európai szempontból nem túl jelentős várban múlassa az idejét. A másik faragott kő egy kapuszemöldök, melyen annak idején három címer is díszlett. Középen a kígyós Garai-címer, bal oldalon a Garai-Cillei család egyesített címere. A jobb oldalon is volt egy címer, ezt azonban lekalapálták. Ennek oka egy szaftos történet, miszerint Garai János felesége, a lengyel származású Mazóviai Hedvig kétes erkölcsű nőszemély hírében állott. Be is vádolták őt a királynál, hogy ő mérgeztette meg az urát, azon kívül még férje életében paráználkodott annak unokatestvérével, Salgói Miklóssal, és mindezek tetejébe Katalin leányukat, aki ekkor már Bebek Miklós jegyese volt, egy osztrák nemesnek adta ágyasul. A király, miután meghallgatta a tanúkat, ítélkezett, és Hedviget mint férjgyilkost, házasságtörőt és kerítőt bűnösnek találta. Ezen bűnök alapján halálra is ítélhették volna, ám a sokkal elegánsabb száműzetésre és vagyonelkobzásra ítélték. Cseszneket jelölték ki őrizete helyéül. Valószínűleg itt is halt meg, és földi maradványait feltehetően a Keleti-palotában nemrégen megtalált téglaszarkofág rejthette. A címerkalapálásnak minden bizonnyal ez volt az oka. A harmadik, múzeumban őrzött kő egy nagy szájú oroszlánfej, melyről Rómer Flóris azt gondolta, hogy szökőkút volt. Az újabb kori kutatók szerint viszont a felvonó hidas kapu láncát vezetették az oroszlán száján keresztül. Ez az alkotás részleteiben is gyönyörűen kidolgozott, igazi mestermű. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Mindezek alapján is látható, hogy a Garaiak ideje és Zsigmond király uralkodása alatt élte a vár fénykorát. A Garai-család nemcsak hogy az egyik leggazdagabb főúri család volt abban az időben, hanem nagyon komoly politikai szerepük is volt az ország életében. A király bizalmasaként több nádor is szolgált a családból, és a király távolléte esetén a legfőbb méltóságot viselték az országban. Azonban e nagy múltú és tekintélyes családot is utol érte a vég. Fiúörökös nélkül 1481-ben a Garai-család kihalt. Ezután Csesznek vára Mátyás király tulajdonába szállt, aki Szapolyai Istvánnak adományozta. A mohácsi csatavesztés után Török Bálint kezére került a vár. Az ő nevét viseli a Várhegy alatti kőmosó szurdokban lévő Török-fürdő. A 16. században a vár tulajdonviszonyai némileg zavarosak, hiszen a vár gyakran cserélt gazdát: Lengyel János, Csabi István, Répássy Ferenc, Bakics Pál. Feltehetően ebben az időszakban is végeztek kisebb átalakításokat, hiszen ekkorra megnőtt Csesznek várának hadászati jelentősége, mert az 1500-as évek második felére ideért a török. Veszprém eleste után Csesznek betagozódott a magyar végvári rendszer első vonalába. Ekkor Wathay Lőrinc volt a vár kapitánya, akinek fia így írja le a vár fenyegetettségét: „Csesznek vára az töröknek igen utában vala, és az csatásoktúl foghelyen vala.” Ebben az időben a király által fizetett zsoldoskatonák is védték a várat, kiknek száma az 1570-es években húsz lovas és ötven gyalogos katonát tett ki. Nem tűnik nagynak ez a szám, mégis elegendőnek bizonyult, hiszen a várat sohasem tudták fegyverrel elfoglalni. A törökök kétszer kísérelték ezt meg, ám mindkét alkalommal kudarcot vallottak. Nyilván hozzájárult ehhez a cseszneki vitézek ereje és hősiessége, ám még inkább a vár fekvése. Dél felől a meredek hegyoldal miatt szinte támadhatatlan volt a vár, a többi részeken pedig megfelelő módon meg tudták oldani a vár védelmét. Négy évre azonban mégis a török kezére került. 1594-ben elesett Győr és addigra Pápa és Szentmárton (Pannonhalma) is, és nem volt értelme annak, hogy szigetszerűen ellenálljanak, hanem a védők inkább kivonultak a várból. Ám 1598-ban Győr visszavétele után ugyancsak kardcsapás nélkül vehették újra birtokba a várat. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A vár alsó részében nemrég egy borospince maradványaira leltek, melynek nagysága arra utal, hogy a végvári vitézek nem kimondottan ájtatossággal vagy kódexmásolással töltötték a szabadidejüket, hanem borivással. Ezzel kapcsolatban egy nagyon tanulságos tragédia története maradt ránk Wathay Lőrincről, fia, Wathay Ferenc tollából. „Végre, mikoron írtak volna 1573. esztendőben, szegíny atyám vígan lakván gyakran az cseszneki vitézlő néppel (mivel igen víg lakó ember volt), egy üdő közben, úgy mint Szent Pétert-Pál napján, Szent Jakab havában jó kedve lévén, szegíny az alsó várban az felső kapunál, az istállók ajtaja előtt egy ott álló tarackot ki akart volna lűtetni, és az pattantyús mondta volna, hogy régi töltés volna az tarackban, és nem mernék kilűni, ő maga, megszidogatván az pattantyúst, haljott az vállára, és úgy mindketten az kanótot fogván, bévágták volna az tarack gyújtólikában; mindjárt elszakadozott az tarack, és mind az kettőt szörnyen megölte magokat is elszaggatván.” [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Jelentős változás akkor történt, amikor 1636 után az Esterházy család tulajdonába került a vár. Ők voltak a vár utolsó urai. Hadi szempontból utoljára a Rákóczi-szabadságharc idején kapott jelentőséget. 1705-ben a kurucok elfoglalták és ezután a kuruc seregek hadi anyag és élelmiszer ellátó központja volt. A vár őrsége ekkor is csupán ötven katonából állott. 1708 szeptemberében Heister labanc generális Bakonyon átvonuló serege ostrom alá vette a várat. Azonban ugyanúgy, mint a törököknek, nekik is túl nagy falatnak bizonyult a vár bevétele. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Esterházy Ferenc az 1700-as évek közepén még utoljára jelentősebb átépítést hajtott végre a váron. Ekkor már hadászati megfontolások ebben nem játszottak szerepet, sokkal inkább a reprezentáció. A középkori kaputorony barokk óratoronnyá változott, a belső vár udvarát is beépítették, egységes palota lett belőle. A vigyázó toronyból pedig az Esterházy-család levéltára lett. A végső nagyságát és formáját ekkor nyerte el a vár. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] Ám nem sokáig tartott a vár új dicsősége, hiszen a 18. század végére egy ilyen típusú vár meglehetősen korszerűtlen és divatja múlt lett. Az Esterházy-család is egy modern kastélyt építtetett Rédén, ahová 1790 környékén át is költöztek. A várat csak gazdasági, uradalmi célokra, valamint börtönnek használták. A vár hanyatlásnak indult, amit az éppen kétszáz évvel ezelőtti ún. móri földrengés tett teljessé. A kegyelemdöfést pedig az 1820-ban egy villámcsapásból keletkezett tűzvész adta meg. Egy 1828-ban erre járó utazó már csak elhagyott romokat látott. Ezért menekülhetett meg a vár az 1849 utáni várrobbantási hullám alól. Később a világháborúk már nem tettek benne nagyobb kárt. 1947-ben némi újjáéledése volt a várnak, hiszen itt forgatták a háború utáni első jelentősebb magyar film, a Valahol Európában külső felvételeit. A 60-as évek végén indult meg a vár feltárása és a műemléki helyreállítás, mely nagyobb lendületet az elmúlt két évtizedben vett. Visszaépültek hiányzó falak, a vár immáron biztonsággal látogatható mindenki számára. Évente 30-40 ezer látogató keresi fel a várat.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif] A vár múltjához méltó módon manapság is pezsgő élet folyik a várban és környékén. Turisták előszeretettel látogatják a környék természeti szépségeit. Közvetlenül a vár alatt látható a Kőmosó-szurdok, mely könnyű sétával egybeköthető a várlátogatással. Az extrémebb sportok művelői is találnak itt kedvükre valót: a vár alatti kőfalon a sziklamászók tehetik próbára ügyességüket. Ezen kívül minden évben nyaranta hasonló időpontokban, hasonló rendezvények kerülnek megrendezésre. A vár falai között a tárogató fesztivál és a várdalnoki esték igazi méltó otthonra találtak. A vár közelében fekvő Kőbánya színpadon pedig évről-évre nagy sikerű az Edda koncert, és augusztus 19-én felemelő élményt nyújt, amikor hétezer ember együtt énekli az István a király utolsó sorait: „Szép Magyarország, édes hazánk.”[/FONT]
Egy kedvencem:
http://tojiro.net/images/products_400/F-1094.jpg
A hivatkozást nem sikerült rendesen beillesztenem.
http://tojiro.net/images/products_400/F-1094.jpg
A hivatkozást nem sikerült rendesen beillesztenem.
Csatolások
-
F-1094.jpg
Csatolások
-
1931_06.jpg
Őt is nagyon szeretem:http://www.youtube.com/watch?v=zzaClXAt3aY
Hasonló témák
