Hírek Kódexbe foglalta az ELTE, mire használható a mesterséges intelligencia az egyetemen, és mire nem


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem október végén megjelent 4/2025-ös rektori utasítása a tudományetikai alapelveket és a szigorú akadémiai szabályokat szem előtt tartva a teljes hallgatói életpályán át támogatja a felelős és tudatos MI-használatot, olvasható az intézmény közleményében.
Mint írták,

a mesterséges intelligencia tudatos és körültekintő alkalmazása segítheti a hallgatók szakmai fejlődését, új tanulási módszereket nyithat meg és növelheti munkájuk hatékonyságát, ezzel versenyelőnybe hozva őket a munkaerőpiacon. Felelőtlen és kritikátlan használata azonban komoly veszélyeket is hordoz, mivel túlzottan leegyszerűsítheti a tanulási folyamatot, rombolhatja az analitikus gondolkodásra való képességet és gátat vethet a tananyag elmélyült, valódi megértése előtt.
Az október végén egyetemi szintű szabályozásként érvénybe lépett Hallgatói MI Kódex ennek megfelelően minden egyetemista számára megengedi az MI eszközök használatát, azonban rögzíti azt is, hogy ezek csak kiegészítő, támogató szerepet tölthetnek be a tanulásban és a hallgatói munkában, nem helyettesíthetik az emberi kreativitást, döntéshozatalt és kritikus gondolkodást, jelezték. A hallgatókat nem érheti hátrány azért, mert jogszerűen és a kódex szerint támogatott módon használják az MI-t, ugyanakkor szigorú következmények terhelik azokat, akik az etikai és szabályozási kereteket megsértik.
A szabályozás bevezetését az ELTE kari és a hallgatói érdekképviseleti (EHÖK) delegáltjaiból álló eseti kodifikációs bizottság készítette elő, a munkát az ELTE mesterséges intelligencia zászlóshajó program megvalósításáért felelős rektori biztos koordinálta. A kódex ennek megfelelően a karokon már kikristályosodott legjobb gyakorlatokat szintetizálta és integrálta a régió vezető egyetemein fellelhető nemzetközi megközelítéseket is. Az MI oktatásban való használatának rendezésével az ELTE a nemzetközi kiválóságot és a tudományegyetemi igényességet is szem előtt tartó komplex szabályozást alkotott, amely segíti kiváló hallgatói egyetemi tanulmányait és munkaerőpiaci felkészülését.

Támogatott MI-felhasználás
Az utasítás az első órára való felkészüléstől a projektfeladatok elkészítésén át a szakdolgozat beadásáig, vagyis a teljes hallgatói életpálya során támogatja az MI-eszközök felelős használatát. Segíthet például a szakirodalom-feldolgozásban, a témakeresés és projektindítás során, valamint támogathatja az írói blokk leküzdését, a nyelvi szerkesztést, és ötleteket adhat a vizualizációhoz is.

Etikai alapelvek és kötelezettségek​

A kódex három sarokponton álló etikai keretrendszert állapít meg. Az átláthatóság és akadémiai tisztaság jegyében a hallgatók – az adott kar által meghatározott formában – minden esetben kötelesek dokumentálni azt, hogy munkájukhoz MI-eszközöket használtak.
Az emberi felügyelet és felelősség elve alapján a hallgatók kötelessége, hogy az MI-t használva a teljes alkotófolyamat során végig megőrizzék az emberi kontrollt és – tanulmányaik során megszerzett tudásuk birtokában – gyakorolják a kritikai ítélőképességet. A hallgató felel azért is, hogy az egyetemen megszerzett tudására alapozva felismerje az MI által generált tartalmak esetleges torzításait, hibáit, a „hallucinációkat”, és kritikusan értékelje azokat.
Az adatvédelem és adatbiztonság szempontjait figyelembe véve, a külön engedélyhez kötött, speciális esetek kivételével kifejezetten tilos a még nem publikált kutatási eredmények, bizalmas információk, személyes adatok, titoktartási szerződésben nevesített kutatási adatok és üzleti információk inputként való felhasználása az MI-eszközök tanítása során.

Tiltott felhasználások​

A hallgatókat az MI-eszközök támogatott felhasználása során dokumentációs kötelezettség terheli. Oktatási és kutatási kötelességszegésnek, tudományetikai vétségnek minősül, és a plágiummal azonos megítélés alá esik az MI-eszközök által generált eredmények vagy tartalom (szöveg, kép, hang, kód) forrásmegjelölés nélküli átvétele, azaz saját munkaként, szellemi alkotó tevékenység eredményeként való bemutatása. Az MI nem helyettesítheti az önálló szellemi munkát, és nem tüntethető fel szerzőként. A vizsgák és zárthelyi dolgozatok során az MI-eszközök használata tilos.

A szabályozás bevezetése​

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kilenc kara december közepéig dolgozza ki az egyes tudományterületek sajátosságait figyelembe vevő, kari szintű speciális szabályokat. Ezeket a karok legkésőbb 2026. január 31-ig közzéteszik, a szabályok ettől az időponttól kezdve kötelezőek a hallgatókra nézve.
A 2026/2027-es tanév első félévétől az ELTE kötelező képzést indít minden hallgató számára, amely az MI működésének, képességeinek és korlátainak megismertetésén, a szabályos és tudatos alkalmazáson, valamint az egyetemi szabályok átadásán alapul.
A végrehajtást az egyetem mesterséges intelligenciáért felelős rektori biztosa felügyeli, aki évente felülvizsgálja a szabályozást annak érdekében, hogy a Hallgatói MI Kódex valóban támogassa az egyetemistákat és lépést tudjon tartani a technológia gyors fejlődésével.

Vaskor Máté

1763641765158.jpeg
 
Írói blokk leküzdése? Oszt azt hogyan? Ezt már megírták! Erről nem írhatsz!
Régi csillagok : A patakban két gyermek fürdik .. Pitty pitty plágium plágium.
 
Utoljára módosítva:
Olyat, amit nem tudsz sehogysem ellenőrizni, ne tilts, ez szerintem aranyszabály...
Itt a lényeg. Ellenőrizhetetlen tehát megállíthatatlan. Kiszabadult a szellem a palackból és ez már a civilizaciós válságot is egyre közelebb hozza. Ahogy komoly emberek hangsúlyozzák, enélkül is bekövetkezne a krach, de ezzel meg hamarabb lesz.
 
Egy pár netes baromság is erről...

ráz az undor azoktól az emberektől akik minden szart a ChatGPT-vel beszélnek meg, nem értik, hogy mire jó és mire nem, nem azt mondom, hogy egyáltalán ne használd, de ember a fasznak pötyögöd be, hogy "Szia, szeretném megkérdezni, hogy hogyan mondják angolul azt, hogy "egy", előre is köszönöm a válaszod" meg ilyenek, hogy mennyi egy kiló liszt 50%-a. És ami ennél is rosszabb, amikor a ChatGPT VÉLEMÉNYÉT kérdezed meg dolgokról geci, "Szia a férjem nem akarja, hogy a születendő gyermekünket úgy nevezzük el, hogy Kovács Timothy Savalé, pedig a Dűne a kedvenc filmem, szerinted jó név?" "Igen, kiváló, kreatív és egyedi ötlet, szeretnéd, hogy írjak még hasonlókat?" ugye tudod, hogy ez egy gecih&lye program, literálisan egy nyelvi modullal beszélsz meg olyan dolgokat amiket kimondottan emberekkel kellene, csak ugye félsz, hogy azok meg is mondják, hogy hitvány vagy
(mondom hogy csak szezonális depresszió)
csetdzsipiti milyen nap van ma?
- Ma szombat van, kissé felhős, csapadékos az idő. Szeretnèd, hogy keressek a közeledben beltéri programokat?
- De csetdzsipiti, ma péntek van!!
- Igazad van, ma péntek van, valami hiba történhetett.
- és milyen nap lesz holnap?
- Természetesen holnap vasárnap lesz.
 
Bizonyos dolgokat jobban talál meg.
Van mit nem tud, nem kell hagyni hogy hülyeséget írjon.
A napokban kerestem egy fura autót az eleje teljes szélességében nyílik
Félrebeszélt(motorháztetőről meg hogy nem volt ilyen) Porsche stb meg hogy házi..
Nem hagytam meglett BMW isetta
1763805829429.png
 
Utoljára módosítva:
Nem hiszem, hogy az AI használténak mértéke az oktatásban az bármennyire is párhuzamos probléma a drog legalizációval. (Sajnos még annál is bonyolultabb és a vége még messzebbre van...)
Én arra céloztam azzal, amit írtam, hogy -- most, ebben a stádiumban, ahol most vagyunk -- kár olyasmit és úgy tiltani a gyerekeknek, hallgatóknak, amit nem lehet azután objektíven ellenőrizni. Ezzel szemben lehet többféleképpen, fapadosan (kézírással és szóban felelni pl.) és intellektuálisan is (egyéni szempontú elemzések pl.) is megkerülni -- részben legalábbis, a most adott problémát.
Megjegyzem az a tapasztalatom, a kérdésben jártas azonos idő alatt többször hatékonyabban tudja felhasználni az AI-t, mint, aki nincs képben az anyaggal. Pl. nem tud kérdezni sem nagyon, csak a tanári kérdést adja tovább, arra meg sablon (ugyanolyan) választ kap, nem tud analitikusan származtatott kérdéseket pl. feltenni stb. Ez már a google hagyományos használatánál is így van. De a "bármit lehet használni a kézikönyvtárban" típusú dolgozatíráskor is.
De pl. a szóbeli -- beszélgetős -- számonkérésnél nincs apelláta...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Örülök, hogy itt lehetek.
V Tamara wrote on rituevu's profile.
Kedves Rituevu! Nagyon köszönöm, hogy felraktad a Vadonjáró sorozat 6. részét!!
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a legújjabb fordításokat !
Létrahuszár wrote on rituevu's profile.
Kedves Rituevu! Segítséget kérek. Kedden Érdekességek a történelemből oldalon belül tettem közzé a Máglyahalál, nyelvváltság, szamártemetés és egy tartalmi hiba van benne: Nem keresztelték meg azokat a gyerekeket, akik házasságon belül születtek. Helyesen: házasságon kívül. Ez elég nagy tartalmi baki. Szeretném, ha a belül szót kívül - re javítanád. Köszönöm.
Gabigurumi wrote on babsy13's profile.
Szia!

Szeretném jelezni, hogy Parkaeva Cupidojának a leírása lemaradt.
Köszi, hogy feltöltöd.

Statisztikák

Témák
39,073
Üzenet
5,022,708
Tagok
629,373
Legújabb tagunk
pnegyzet
Oldal tetejére