"Kanadában nem lesz Köln"

"Nálunk nem lesz Köln" - üzeni a kanadai kormány, amely megválogatja, hogy milyen menekülteket fogad be az országba. Az ottawai bevándorlási miniszter azt mondta: "tárt karokkal" engedik be a szíriai menekülteket, de odafigyelnek, hogy a családok élvezzenek előnyt.

Kanada nem fog a kölnihez hasonló molesztálásokat és szexuális erőszakot elszenvedni, mert "körültekintően válogat" a befogadott szíriai menekültek között - erről beszélt az ország bevándorlási minisztere.

John McCallum ezzel a megjegyzéssel próbálta előkészíteni a letelepítés újabb lépcsőjét, miután további 10 ezer menekült érkezett az országba.

Nem minden migráns ellenség, csak válogatnak


"Figyeljük a németországi helyzetet, és felhívnám a figyelmet, hogy 25 ezer szíriai menekültről beszélünk, miközben Németország közel 1 milliót fogadott be... körültekintően megválogatjuk, ki fogadunk be. A legtöbbjük nem egyedülálló férfi, hanem családtag" - mondta.

McCallum emellett úgy fogalmazott, hogy "tárt karokkal és szeretettel" üdvözlik a szíriai menekülteket.

Felmérés: már kevesebb német üdvözli a migránsokat


A kanadaiak nyitottságát eddig méltatták, miközben a még több menekültet és migránst beengedő Németországban a kezdeti lelkesedés után a társadalom megosztottá vált a bevándorlási hullám kérdésében.

A ZDF közszolgálati médium felmérése szerint a németek borúlátóbban tekintenek a bevándorlókra, mint korábban: 60 százalékuk szerint Merkel kancellár rosszul kezelte a helyzetet.

Szilveszter éjszakáján többszáz fős, migránsoknak és menekülteknek mondott tömeg - fiatal férfiak - molesztált nőket Köln belvárosában. Az utóbbi hetekben többszáz feljelentés érkezett az ügyben.

Az incidens a kölni rendőrfőnök állásába került, élesen bírálták a főpolgármester-asszonyt és Merkel kancellárt is. Ezen a héten tartóztatták le a támadások egyelőre egyetlen gyanúsítottját, egy 26-éves algériai menedékkérőt.

Kanada: "eddig sikeresen integráltuk a bevándorlókat"


A kanadai bevándorlási miniszter szerint nem lehet párhuzamot vonni a menekülteket szintén befogadó Kanada és Németország között. "Hozzánk másfajta emberek érkeznek és mások a számok... azt hiszem, eddig elég sikeresen integráltuk a bevándorlókat" - tette hozzá a Kanadába érkezett korábbi bevándorlóhullámokra utalva.

McCallum tagadta, hogy Kanada a menekülteket részesítené előnyben saját állampolgáraival szemben, különösen a szociális lakások kérdésében.

Kanada eredetileg 25 ezer menekültet akart befogadni tavaly december 31-ig, de novemberben 10 ezer főre csökkentette a kvótát.

Szvetnik Endre, London

sound-off.gif
Meghallgatom a hanganyagot
megerkeztek-kanadaba-az-elso-sziria.jpg
 
Te nem érted....Szerinted normális az, hogy valaki illegálisan van egy országban, ahol ingyen ellátják, ő meg habzó szájjal shariát követel meg a keresztény jelképek lebontását, mert az sérti az ő érzéseit. Akárcsak a miniszoknyás lányok...Az meg se fordul benne, hogy a burkás nők nem sértik-e a befogadók érzéseit? Szerintem nem a befogadóknak kéne alkalmazkodniuk... (Rómában élj úgy, mint a rómaiak....)

Már megint heccelsz, gyülölködsz, hazudsz és ez a legelszomoritobb.
-
Te nem érted....Szerinted normális az, hogy valaki illegálisan van egy országban, ahol ingyen ellátják, ő meg habzó szájjal shariát követel
-
Aki illegálisan van az országban arrol te nem hallasz, az bujkál valahol, azt nem látja el az állam "ingyen". Az összes ittlevö - ahogy a hivatalok jelentik - egy menekültkérö igazolvánnyal rendelkezik.
-
Szép szo a sharia, jol lehet vele ilyeszgetni az embereket. A sharia elsösorban vallásos ritusokkal foglalkozik, hygeniai és étkezési elöirások. Nem tudom miért fáj neked ha valaki nem akar disznohust ennei, egy vegetáriánust sem fogunk kényszeriteni halott allatok elfogyasztására.
-
Németországban mindenkire egyfajta törvény van érvényben és ezt a parlamant hozza nem egy tulvilági lény. Ezzel tisztában van a nállunk élö többmillio közel- és közép-azsiábol származo már egy fél evszázad ota, ezt megfogják tanulni az ujonnan jöttek is, efelöl semmi kétségem nincsen.
-
Egy kisebbség sajnos mindig lesz aki nem tartja magát ehez. Vagy Mo.-on üresek lennének a börtönök, nem lenne szükségetek rendöségre, biroságokra? ;)
-
Ha komolyanvesszük a vallásszabadságot akkor nem akadályozhatjuk meg, hogy mindenki a maga modján kommunikáljon a saját fitiv lényével, nevetséges lenne ezt megtiltani nekik amikor nállunk europában is minden sarkon van egy templom nevü menyei-telefonfüke.
-
a keresztény jelképek lebontását, mert az sérti az ő érzéseit.
-
Eddig sehol sem hallottam, hogy menekültek protestáltak volna a melett, hogy bontsák le a több mind 100.000 német templomot, vegyék le a festményeket a muzeumokbol, távolitsák el a dombok tetején levö keresztutatak...
-
Miért nem beszélsz arrol, hogy No.-ban egy csomo mohamedán "templomi-menekültként" él egyház kezében levö épületekbe. A német katholikus egyház él a középkori jogával és nyiltan ellenszegül az államnak, menedéket ad egy csomo kitoloncolással fenyegetett embernek.
-
A német katholikus és evangelikus egyház aktivan résztvesz a menekültekkel járo munkában nekik még azzal sincs problémájuk, hogy a menekültek mohamedánok. Amit itt mondasz az abszurd. :(
-
Honnan veszed az informátiodat? Allami épületekbe nem tesznek feszületet ha valaki nem ért vele egyett, nyilvános helyen, aluljárokban nem szabad vallásokat propagálni. Ha délnémet szállodába megyek én is leszoktam vetetni a keresztet a falrol amig ott vagyok, nem szeretek bitofa alatt aludni.
-
Eltudom képzelni, hogy a borzalmak elöl menekült, soszor megkinzott embereknek semmi kedvük nincs egy deszkára szegezett megkinzott szemita férfit nézegetni. Sokan traumatikus élményeket hordanak magukba, erröl olvashattál már itt is a magyar psychologusnövel folytatott interviewban. Enyi tapintat lehetne benned is.
-
Ami a miniszoknyát viselök látványát illeti. Gondolom az legyen a legkevesebb, én még nem láttam egészséges férfit aki tiltakozott volna ellene. Ne csinálj ezekböl az emberekböl szex-monsztereket!
-
Marhák nemcsak a mohamedánok között vannak, ezt észrevehetted volna már az ezer éves keresztény birodalomban Bp.-en is. Aki nem tud megbarátkozni az itteni szokásokkal azzal amit mi szabadságnak tartunk az majd hazamegy ha már nem lönek a hazájába.
-

-
(Egy jo mondása van a kocsin állo papruhás felvonulonak. "Ha idiotákkal foglalkozunk akkor hát idiota modon")
 
Én tiszteletben tartom mindenki vallását, amíg nem akarja rám kényszeríteni és nem akar vallási alapon előjogokat magának.

Amikor én arab országban voltam, tiszteletben tartottam az ő szokásaikat, nem mentem sortban mecsetet nézni, a páromon is fejkendő volt. Nem őrjöngtünk, hogy minket zavar a félhold a mecset tetején....
-
Miket nem mondasz. Láttál már miniszoknyát hordo arab lányt, vagy rövidnadrágos félmesztelen fiut keresztény templomban? En még nem. :)
-
Láttál már menekültet örjöngeni azért mert egy torony tetején kereszt van?

Hát akkor meg kérlek ne uszitsál ne probáljál itt ellenségeskedést kelteni az ország lakoi között.
-
Én tiszteletben tartom mindenki vallását, amíg nem akarja rám kényszeríteni és nem akar vallási alapon előjogokat magának.
-
A kereszténység egy misszionálo vallás, a kontinensek elfoglalása, a feketék rabszolgaságba valo vetése egy Pápai felhatalmazás eredménye. Nem akarom magamat ismételni.
-
Egy afrikábol jött keresztény pap, egy többévvel ezelötti interviewban ugy válaszolt az ujságiro kérdésére "Hogy került maga Németországba?" "Hát ugy, hogy az ön elödei europai szerzetesek eljöttek hozzánk és megmutatták az utat." :)
-
(A történetben humoros, hogy már régota, Afrikábol jött vendégmunkás-papok végzik el falun a lelkészi munkákat mert nincs elég katholikus pap. Sokan protestálnak mert nem tudják magukat rendesen "kigyonni", az Afrikai papok nem értik a bajor tájszolást, de feloldoznak minden bünt. :)
 
Nem tudom, hallottál-e arról, hogy a bevándorlókat sérti a svájci zászlóban kereszt? Gondolom arról sem, hogy az utcán sok helyen leverték a feszületeket meg a szobrokat. Sok minden nincs a hivatalos médiában....Hallottam érdekes
dolgokat határon dolgozó rendőröktől is, őket hiteles forrásnak gondolom...
Te bizonyára örülnél, ha a szomszéd házba költözne egy népes muszlim család.... (arról hogy ezután mit érne a házad, azt hagyjuk....)
 
Nem tudom, hallottál-e arról, hogy a bevándorlókat sérti a svájci zászlóban kereszt? Gondolom arról sem, hogy az utcán sok helyen leverték a feszületeket meg a szobrokat. Sok minden nincs a hivatalos médiában....Hallottam érdekes
dolgokat határon dolgozó rendőröktől is, őket hiteles forrásnak gondolom...
Te bizonyára örülnél, ha a szomszéd házba költözne egy népes muszlim család.... (arról hogy ezután mit érne a házad, azt hagyjuk....)
Igazad van. Igazad van. Igazad van.

OFF
Ha a zászlóban sértő a kereszt... Az arab algebrában hogyan jelölik az összeadást? :D
ON.
 
Csak egy szót várok a migráns pártiaktól. Valóban felhőtlenül boldog lenne, ha egy menekült muszlim család a szomszédba költözne? (a ház értékének annyi...) igen/nem?
 
Nem tudom, hallottál-e arról, hogy a bevándorlókat sérti a svájci zászlóban kereszt?
-
Badarságokat beszélsz kedves Yeti
-
A svájci zászlon és a hegytetökön levö plusz-jel már évek ota egy tüske felvilágosultt svájci polgárok szemében. En figyelem legalább 6 éve, hogy ilyen irányu törekvések vannak. Ennek semmi köze a menekültekhez. :)
-
Továbbá semmi meglepöt nem találok abban, hogy vannak emberek akik nem szivesen néznek egy bitofán küszködö figurát, a tetejében mindezt fiatalkoruak jelenlétében. Te valoszinü már hozzá vagy szokva a képhez és ezért hiányzik belölled az empathia. Menekültnek csak az számit a nállad aki legalább ugy össze van verve mind Jézus. :(
-
Karfreitag_0.jpg

-
A Lengyelek kitiltják a Teletabit a TV-böl de kereszten függö figurákkal szorakoztatják a gyerekeiket. Most képzeld el, hogy mit érez egy menekült aki ilyen kinzások elöl volt kényteren az országát elhagyni.

Gondolom arról sem, hogy az utcán sok helyen leverték a feszületeket meg a szobrokat. Sok minden nincs a hivatalos médiában....
-
Na hát akkor számoljál be nekünk, ne haljunk meg tudatlanul, hely és idöpont? :)
Ha pedig nem tudod igazolni akkor egy heccelö, rasszista vagy, az emberiség szégyenfoltja. :)
-
Hallottam érdekes dolgokat határon dolgozó rendőröktől is, őket hiteles forrásnak gondolom... Te bizonyára örülnél, ha a szomszéd házba költözne egy népes muszlim család.... (arról hogy ezután mit érne a házad, azt hagyjuk....)
-
Hogyne örülnék neki. Az azt jelentené, hogy sikerült beilleszkedniük és telket, házat venni maguknak. Te elfelejted, hogy a menekültek per pillanat olyan épületekben laknak amik üressek voltak, (kaszárnyák, tönkrement áruházak, üres egyházi épületek...) ez nagyon sok pénzt hoz a háztulajdonosoknak, akik az állammal hosszu, megbizhato bérszerzödéseket tudnak kötni. Az államnak kiadni a lakást jövedelmezöbb mind privátnak. :)
 
http://www.theguardian.com/world/20...p-migrant-claim-that-caused-uproar-in-germany

Hat ilyen is van.
Teenage girl admits making up migrant rape claim that outraged Germany

Tinedzser lany beismerte hogy csak kitalalta a migrans nemi eroszak vadat ami felhaboritotta Nemetorszagot.

Mai hir, nem tudom mar valaki felrakta-e, csak a korrektseg miatt amit Ernoe-tol varok hasonlo esetben, ugy ereztem ide kell tennem ilyen hirt is.
Hogy milyen veszélyes hireszteléseket tényként eladni látszik abbol, hogy orosz emigránsok tömege ment az utcára tiltakozni nem éppen mokás hangulatban. Moszkvábol jol aláfüti Putin az itt élö 3 millio kivándorolt. Nemrég még az orosz kivándorlok voltak rossz hirben most ök heccelnek elhamarkodott vádakkal. A probléma kevésbé a menekültek mind az elöitéletek, a heccelés ellenük.
-
A kriminális alakokkal eltud bánni a rendörség de mi van ha büntetlen elöéletü polgárok ugranak egymás torkának, kezdenek házakat felgyujtani, összeverik a másikat az utcán mert "külföldi", egyszerüen felvannak heccelve?
-
Megjegyzem nemcsak a 13 éves állitolag megeröszakolt lányka (aki a 19 éves barátjánál aludt) hanem a 16 éves fruska, aki azt állitja, hogy "paprika-spray" nélkül ki sem lehet menni az utcára, hogy a barátnöjét egy takaritonöt megeröszakoltak a menekültek stb. öntik az olajat a tüzre, a hatoságok nem gyözik dementálni a rémhireket.
-
 
Jöttünk felköszönteni titeket az ünnep alkalmából,
Kérdezni az ünnepről, megkérdezni azt, hogy minálunk miért nincsen se ünnep se díszek.
Emberek! Az én földem fel van égetve. A földemről elrabolták a szabadságot.
Egünk álmodozik és kérdi a Napot: Hol van az a szép nap és a galambok szárnyalása?
Emberek! Az én földem fel van égve. A földem egy elrabolt szabadság.
Az én földem kicsi, kicsi mint én.
Hozzátok vissza neki a békét! Adjatok nekünk gyermekkort!
Adjatok nekünk gyermekkort! Adjatok nekünk gyermekkort!


Egy 9 éves Szír kislány! Menekült, Jordánia befogadta a családját!


Meri-e bárki azt mondani, hogy ennek a kislánynak Szíriában kellett volna maradni?
 
01-karneval-weiberfastnacht-jpg--3c425ca67c4dd6b7-.jpg

-
Weiberfastnacht, (Nök-karneválja) Kölnben.
Ma reggel már 8 ora elött 4 levágott nyakkendöt láttam.
-
Okvetlen kell egy polgárörséget szervezni a férfiak védelmében. :)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,007
Tagok
615,990
Legújabb tagunk
Milán1982
Oldal tetejére