Én a Világok harcát szívesen megnézném... megnéztem volna, míg ezt végig nem olvastam... :blink: Most akkor mi van? B) :rohog
Egy világ omlott össze
Steven Spielberg új filmjét az egekig magasztalják az amerikai kritikusok, egy napon tartották a világpremiert, és mindenki úgy tesz, mintha nem vennék észre, hogy a rendező tőle nem megszokott minőségben, unalmas kliséket felvonultatva csupán annyit mutat meg, hogyan lehet földbe tiporni egy világirodalmi és egy médiatörténeti klasszikust.
1938. október 30, vasárnap este nyolc óra van. Fél Amerika a Columbia Broadcasting System adását hallgatja. Egy rövid, érdekes előszó után, amire az emberek nagy része oda sem figyel, a kommentátor megszólal: "Kedves hallgatóink, most kapcsoljuk a New York-i Hotel Park Plaza Meridian termét, ahonnan Ramón Raquello és zenekara szórakoztatja Önöket! Végre, jó kis zene - gondolják sokan, amikor felhangzik az elektroncsöves rádiókból a spanyol dallamokkal fűszerezett La Cumparsita. Sajnos a hangulatos közvetítés nem élvezhető sokáig, az adást megszakítják. Valami professzor valami obszervatóriumban furcsa gázrobbanásokat észlelt a Mars felszínén, mintha azt mondták volna, hogy nagy tömegű hidrogén gáz tart rohamos sebességgel a Föld felé. De sebaj, nincs ok az aggodalomra, hisz itt van ismét az isteni Ramón Raquello és zenekara, a Plazából egy igazi klasszikussal: felcsendül a Stardust, Amerika megnyugszik.
Ez a vasárnap este azonban mégsem bizonyul nyugodtnak - ismét megszakítják a zenét, és valami szakérőt kérdezgetnek arról, mi is ez az egész ügy a Marssal, kapcsolják a Princeton egyetem obszervatóriumát. A beszélgetés kezd érdekes lenni, egy bizonyos Pierson professzor azt állítja, hogy láthatóan vannak ugyan vonalak a Mars felszínén, ezek mégsem kanálisok - ahogyan azt 1894-ben bizonyos Giovanni Schiaparelli olasz csillagász állította -, és az aztán ezer az egyhez, hogy élet lenne a vörös bolygón, ráadásul vagy negyvenmillió mérföldre van tőlünk, szóval kellően biztonságos távra.
Na, ezt is megtudtuk, jöjjön már megint az a jó kis swing - gondolja milliónyi rádióhallgató Amerika-szerte. Egyelőre azonban egy érdekes üzenetet olvas be a Princetonba kiküldött riporter, amit a professzor most kapott: valami a várostól húsz mérföldre becsapódott, majdnem földrengéssel felérő szeizmikus földmozgást előidézve. A professzor szerint aligha lehet köze a Marson észlelteknek (ez azért megnyugtató), de biztos, ami biztos, ki kell vizsgálni az esetet. Addig is egy kis zongorajáték nyugtatja az egyre jobban felborzolt kedélyeket.
Sorra érkeznek a hírek a Marson egyre sűrűsödő gázrobbanásokról, ráadásul egyre több szemtanú számol be arról, hogy ismeretlen tárgyakat láttak becsapódni Amerika-szerte. A mostanra már komolyan aggódó közönséget még a brooklyni Martinet Hotelből élőben kapcsolt Bobby Millette és zenekara sem tudja megnyugtatni. A pokol azonban csak akkor szabadul el, amikor a földbe csapódott tárgyat kivizsgálni ment riporter bejelentkezik, és a háttérben hallható szirénák és kiabálás zajától elnyomott hangon közli, hogy valami csápos izék másznak ki abból a furcsa színű cilinderes formájú eddig soha nem látott fémtárgyból, amely nemrég lezuhant - sőt, az előmászó csápos izék valami villámokat szóró fegyverrel felgyújtják a hozzájuk fehér kendőt lengetve érkező rendőröket. Nincs mese, hölgyeim és uraim, támad a Mars!
A történelem legsikeresebb media-hackje
Orson Welles és az általa vezérelt Mercury színház olyan zseniálisan nyúlt hozzá a negyven évvel azelőtt született műhöz, amikor rádiójáték adaptációját készítette el, hogy valamikor 15 perccel este nyolc után, azon az októberi vasárnap estén amerikaiak százezrei rohantak eszeveszetten az utcára, menekültek a földalatti menedékekbe, vagy egyszerűen csak sikoltozva szaladgáltak körbe-körbe, ahogy azt Woody Allen csodálatosan ábrázolta a Rádió aranykora című filmjében.
Olyan "jól" sikerült az előadás, hogy azóta egyetlen médiaesemény sem okozott akkora mértékű hisztériát sehol a világon, mint ez a rádiójáték. New Jersey térségében 7000 nemzeti gárdistát vezényeltek az utcára, a tömeg megnyugtatására. Több ezren keresték fel a helyi rendőrörsöket, kórházakat. A helyi lapoknak szemtanúk számoltak be arról, hogy valóban látták a becsapódó tárgyakat. Az Associated Press még aznap este külön hírt adott ki, melyben minden szerkesztőt felszólított, hogy egy rádiójátékról van szó. A New York Times másnap címlapon hozta a tömeghisztériát, a szerkesztőséget egy óra leforgása alatt 875-en hívták fel, egy ohioi férfi azt kérdezte, pontosan hánykor lesz a világvége.
A cikk szerint a pánikhangulatért egyértelműen az Európában kialakult háborús helyzet volt a felelős, a Columbia közleményében ígéretet tett arra, hogy nem ismétlik meg az adást, és egyben Orson Welles is elnézést kért a történtekért.
Ez volt a történelem legsikeresebb media-hackje. A rádiójáték alapjául szolgáló könyv szintén komoly sikernek örvendhet, több irodalmár szerint a mára már klasszikusnak számító mű fektette le a science fiction alapjait. Az 1898-as könyv sikerének is az akkor körvonalazódó háborús veszélyeket tartják, H. G. Wells (Az időgép, A láthatatlan ember) futurisztikus látásmódja mellett.
Függetlenség napja 2
Na ezek azok a sikerek, amelyeket Steven Spielberg filmje, amely elvileg a könyv adaptációja, soha nem fog elérni, még akkor sem, ha a hollywoodi reklámgépezet beindul. Bár Spielberg komolyan átgondolta (nyilván) a témát, és jól érezhetően rájátszott korunk legnagyobb mumusára, a terrorizmus veszélyére is, egyszerűen silány és gyermeteg módon nyúlt hozzá egy igen komoly hagyatékkal rendelkező műhöz.
Az a legrosszabb moziélmény, amikor a néző a film végén nem képes másra, mint egy vállrándításra: ez mire volt jó? Ha belegondolunk, a sztoriban nem nagyon van lehetőség meglepetésre vagy nem várt csavarra - hiszen pontosan tudjuk, hogy az idegen támadóknak nem sikerül tervük. Akkor pontosan miben adhat pluszt egy ilyen mozi?
Hát például abban, ha mondjuk a modern technológiával megpróbáljuk rekonstruálni az 1938-as eseményeket, a rádiójáték éjszakáját. Lehetett volna mondjuk az, hogy míg Orson Welles és a többiek hülyére szívatják a derék, pulykán és krumplin jóllakott New Jersey-i polgárokat, addig tényleg készülődik egy ördögi invázió. Ehelyett mit kapunk? A New Jersey-i munkásosztályt szépen bemutatják. Családi gondok, elvált szülők kezelhetetlen tinédzserek, pánikbeteg kislány. Aztán jönnek a csápos izék, masináikat nem lehet elpusztítani, hősiesen küzd mindenki, de minden hiába, menekülni kell, de az is hiába - álljunk csak meg egy picit: ezt az egészet már láttuk valahol! Hol is?
Ja igen, az 1996-os A függetlenség napjá-ban. Ráadásul az összes űrlény, űrhajó, robot és stb. más filmekből van ollózva. A lények kísértetiesen hasonlítanak a Galaktikus invázió lényeihez, van a filmben némi Csillagok háborúja-utánérzés a lépegetőkkel, a lények hajói által kiadott mély búgó-zúgó hang meg mintha a szintén Spielberg nevével fémjelzett Harmadik típusú találkozások-ból lenne átvéve. Rendben, szóval sci-fi szinten újat nem kapunk látványban, élményben, filozófiában sem. Mit kapunk akkor?
Klisék és egy idegesítő kislány
Az erkölcsi mondanivaló is komoly: a legfontosabb a család, annál talán egy kicsit fontosabb a haza védelme (ez nyitott kérdés marad), az emberiség nem érdemli meg, hogy megmentsék, hisz saját magát is pusztítja - tehát sok unalomig szajkózott üresnek ható frázis. Spielberg egy igazi színházi eszközt is bevetett, hogy még érdekesebb legyen a cselekmény, méghozzá a "ha van egy pisztoly a darabban, az biztosan el fog sülni" szabályt. Sőt - még halált is okoz!
Az egyetlen, valóban humoros (és annak is szánt) jelenet a filmben az, amikor a főszereplő fia rémülten kérdezi apjától, mi történik. Terroristák? - teszi fel a kérdést. A válasz: Nem, ezek máshonnan jöttek. Honnan, Európából? - hangzik az új kérdés, és a néző - legalábbis az európai néző - nevet. Az öröm azonban nem tart sokáig, hiszen fülsiketítő sikoly hallatszik. Az a fajta, amit annyiszor hallhattunk áruházakban vagy a strandon, elkényeztetett, családjukat terrorizáló kislányoktól. Sajnos, a Dakota Fanning által játszott, a filmben egyébként teljesen hiteles szereplőt annyiszor készteti sikolyra a rendező, hogy az ember abban reménykedik, valami űrlépegető előbb-utóbb porrá zúzza.
Valamit mégis kapunk Spielbergtől ebben a filmben, ami persze nem olyan újdonság, amilyere számítottunk - de érdekes, hogy pont egy ilyen technikai filmben jelenik meg, amelyben a néző elsősorban arra számít, hogy szuper komputer animációkat lát majd. Ez pedig az a szemszög, amelyből a történéseket látjuk: a kamera végig a főszereplő Cruise és családja körül mozog, nem közelíti meg az űrlényeket, együtt menekül a családdal, és mintha együtt félne velük ránézni az idegenekre. A kamera szemszöge és mozgása által keltett izgalom, menekülés, rémület tökéletesen illeszkedik a cselekményhez, kár, hogy maga a megoldás számtalan filmben szerepelt már, többek között a Blair Witch project-ben is.
Nem mondható, hogy Mr. Spielberg gálánsan járt volna el elődeivel szemben sem. Orson Wellesre egy tévés stábbal emlékszik meg a rendező, meg azzal, hogy egy jelenetben a menekülő tömeg egy "1930" feliratú alagútba menekül be. Van egy érdekes, szakállás-szemüveges-ballonkabátos figura is, aki vélhetően valami utalás H. G. Wellsre. És ha már H. G. Wellsnél tartunk: hadd idézzünk pár mondatot abból beszélgetésből, amit Orson Welles készített 1940-ben a brit íróval, a KTSA San Antonio rádióállomáson, a két évvel azelőtti rádiójáték kapcsán:
Orson Welles: A rádiójáték sikere a korrupt állapotnak és jelenleg, a demokráciákban tapasztalható dekadenciának köszönhető. [...] Talán nem mindenki gondolta komolyan az ügyet, a műsor által kiváltott pánikot.
H. G. Wells: Hát, maguk itt Amerikában még nem komolyodtak meg igazán, maguknak még nincs ott a sarkon túl a háború. Ezért még mindig játszhatnak egy kicsit a terror és a háborús konfliktus fogalmaival.
Orson Welles: És ez jó vagy rossz ön szerint?
H.G. Wells: Ez természetes cselekvés, amíg az ember meg nem tapasztalja az igazit.
Végül is egyben talán emlékeztet majd minket Steven Spielberg adaptációja Orson Welles rádiójátékára: a film hatására a moziból menekülő tömeg lehet, hogy felidézi majd az utcára menekülő tömeget. Persze, ez csak álom, a film ugyanis gyakorlatilag sikerre van ítélve. Ki olvas manapság olyan könyveket, mint A láthatatlan ember, és ki emlékszik olyan korszakalkotó zsenikre, mint Orson Welles? Most már csak azon lehet imádkozni, hogy Steven Spielberg nehogy ugyanezzel a svunggal készítse el az Indiana Jones negyedik részét, mert akkor tényleg egy világ omlik majd össze, bennünk is.
Kántor Endre (Origo)
Egy világ omlott össze
Steven Spielberg új filmjét az egekig magasztalják az amerikai kritikusok, egy napon tartották a világpremiert, és mindenki úgy tesz, mintha nem vennék észre, hogy a rendező tőle nem megszokott minőségben, unalmas kliséket felvonultatva csupán annyit mutat meg, hogyan lehet földbe tiporni egy világirodalmi és egy médiatörténeti klasszikust.
1938. október 30, vasárnap este nyolc óra van. Fél Amerika a Columbia Broadcasting System adását hallgatja. Egy rövid, érdekes előszó után, amire az emberek nagy része oda sem figyel, a kommentátor megszólal: "Kedves hallgatóink, most kapcsoljuk a New York-i Hotel Park Plaza Meridian termét, ahonnan Ramón Raquello és zenekara szórakoztatja Önöket! Végre, jó kis zene - gondolják sokan, amikor felhangzik az elektroncsöves rádiókból a spanyol dallamokkal fűszerezett La Cumparsita. Sajnos a hangulatos közvetítés nem élvezhető sokáig, az adást megszakítják. Valami professzor valami obszervatóriumban furcsa gázrobbanásokat észlelt a Mars felszínén, mintha azt mondták volna, hogy nagy tömegű hidrogén gáz tart rohamos sebességgel a Föld felé. De sebaj, nincs ok az aggodalomra, hisz itt van ismét az isteni Ramón Raquello és zenekara, a Plazából egy igazi klasszikussal: felcsendül a Stardust, Amerika megnyugszik.
Ez a vasárnap este azonban mégsem bizonyul nyugodtnak - ismét megszakítják a zenét, és valami szakérőt kérdezgetnek arról, mi is ez az egész ügy a Marssal, kapcsolják a Princeton egyetem obszervatóriumát. A beszélgetés kezd érdekes lenni, egy bizonyos Pierson professzor azt állítja, hogy láthatóan vannak ugyan vonalak a Mars felszínén, ezek mégsem kanálisok - ahogyan azt 1894-ben bizonyos Giovanni Schiaparelli olasz csillagász állította -, és az aztán ezer az egyhez, hogy élet lenne a vörös bolygón, ráadásul vagy negyvenmillió mérföldre van tőlünk, szóval kellően biztonságos távra.
Na, ezt is megtudtuk, jöjjön már megint az a jó kis swing - gondolja milliónyi rádióhallgató Amerika-szerte. Egyelőre azonban egy érdekes üzenetet olvas be a Princetonba kiküldött riporter, amit a professzor most kapott: valami a várostól húsz mérföldre becsapódott, majdnem földrengéssel felérő szeizmikus földmozgást előidézve. A professzor szerint aligha lehet köze a Marson észlelteknek (ez azért megnyugtató), de biztos, ami biztos, ki kell vizsgálni az esetet. Addig is egy kis zongorajáték nyugtatja az egyre jobban felborzolt kedélyeket.
Sorra érkeznek a hírek a Marson egyre sűrűsödő gázrobbanásokról, ráadásul egyre több szemtanú számol be arról, hogy ismeretlen tárgyakat láttak becsapódni Amerika-szerte. A mostanra már komolyan aggódó közönséget még a brooklyni Martinet Hotelből élőben kapcsolt Bobby Millette és zenekara sem tudja megnyugtatni. A pokol azonban csak akkor szabadul el, amikor a földbe csapódott tárgyat kivizsgálni ment riporter bejelentkezik, és a háttérben hallható szirénák és kiabálás zajától elnyomott hangon közli, hogy valami csápos izék másznak ki abból a furcsa színű cilinderes formájú eddig soha nem látott fémtárgyból, amely nemrég lezuhant - sőt, az előmászó csápos izék valami villámokat szóró fegyverrel felgyújtják a hozzájuk fehér kendőt lengetve érkező rendőröket. Nincs mese, hölgyeim és uraim, támad a Mars!
A történelem legsikeresebb media-hackje
Orson Welles és az általa vezérelt Mercury színház olyan zseniálisan nyúlt hozzá a negyven évvel azelőtt született műhöz, amikor rádiójáték adaptációját készítette el, hogy valamikor 15 perccel este nyolc után, azon az októberi vasárnap estén amerikaiak százezrei rohantak eszeveszetten az utcára, menekültek a földalatti menedékekbe, vagy egyszerűen csak sikoltozva szaladgáltak körbe-körbe, ahogy azt Woody Allen csodálatosan ábrázolta a Rádió aranykora című filmjében.
Olyan "jól" sikerült az előadás, hogy azóta egyetlen médiaesemény sem okozott akkora mértékű hisztériát sehol a világon, mint ez a rádiójáték. New Jersey térségében 7000 nemzeti gárdistát vezényeltek az utcára, a tömeg megnyugtatására. Több ezren keresték fel a helyi rendőrörsöket, kórházakat. A helyi lapoknak szemtanúk számoltak be arról, hogy valóban látták a becsapódó tárgyakat. Az Associated Press még aznap este külön hírt adott ki, melyben minden szerkesztőt felszólított, hogy egy rádiójátékról van szó. A New York Times másnap címlapon hozta a tömeghisztériát, a szerkesztőséget egy óra leforgása alatt 875-en hívták fel, egy ohioi férfi azt kérdezte, pontosan hánykor lesz a világvége.
A cikk szerint a pánikhangulatért egyértelműen az Európában kialakult háborús helyzet volt a felelős, a Columbia közleményében ígéretet tett arra, hogy nem ismétlik meg az adást, és egyben Orson Welles is elnézést kért a történtekért.
Ez volt a történelem legsikeresebb media-hackje. A rádiójáték alapjául szolgáló könyv szintén komoly sikernek örvendhet, több irodalmár szerint a mára már klasszikusnak számító mű fektette le a science fiction alapjait. Az 1898-as könyv sikerének is az akkor körvonalazódó háborús veszélyeket tartják, H. G. Wells (Az időgép, A láthatatlan ember) futurisztikus látásmódja mellett.
Függetlenség napja 2
Na ezek azok a sikerek, amelyeket Steven Spielberg filmje, amely elvileg a könyv adaptációja, soha nem fog elérni, még akkor sem, ha a hollywoodi reklámgépezet beindul. Bár Spielberg komolyan átgondolta (nyilván) a témát, és jól érezhetően rájátszott korunk legnagyobb mumusára, a terrorizmus veszélyére is, egyszerűen silány és gyermeteg módon nyúlt hozzá egy igen komoly hagyatékkal rendelkező műhöz.
Az a legrosszabb moziélmény, amikor a néző a film végén nem képes másra, mint egy vállrándításra: ez mire volt jó? Ha belegondolunk, a sztoriban nem nagyon van lehetőség meglepetésre vagy nem várt csavarra - hiszen pontosan tudjuk, hogy az idegen támadóknak nem sikerül tervük. Akkor pontosan miben adhat pluszt egy ilyen mozi?
Hát például abban, ha mondjuk a modern technológiával megpróbáljuk rekonstruálni az 1938-as eseményeket, a rádiójáték éjszakáját. Lehetett volna mondjuk az, hogy míg Orson Welles és a többiek hülyére szívatják a derék, pulykán és krumplin jóllakott New Jersey-i polgárokat, addig tényleg készülődik egy ördögi invázió. Ehelyett mit kapunk? A New Jersey-i munkásosztályt szépen bemutatják. Családi gondok, elvált szülők kezelhetetlen tinédzserek, pánikbeteg kislány. Aztán jönnek a csápos izék, masináikat nem lehet elpusztítani, hősiesen küzd mindenki, de minden hiába, menekülni kell, de az is hiába - álljunk csak meg egy picit: ezt az egészet már láttuk valahol! Hol is?
Ja igen, az 1996-os A függetlenség napjá-ban. Ráadásul az összes űrlény, űrhajó, robot és stb. más filmekből van ollózva. A lények kísértetiesen hasonlítanak a Galaktikus invázió lényeihez, van a filmben némi Csillagok háborúja-utánérzés a lépegetőkkel, a lények hajói által kiadott mély búgó-zúgó hang meg mintha a szintén Spielberg nevével fémjelzett Harmadik típusú találkozások-ból lenne átvéve. Rendben, szóval sci-fi szinten újat nem kapunk látványban, élményben, filozófiában sem. Mit kapunk akkor?
Klisék és egy idegesítő kislány
Az erkölcsi mondanivaló is komoly: a legfontosabb a család, annál talán egy kicsit fontosabb a haza védelme (ez nyitott kérdés marad), az emberiség nem érdemli meg, hogy megmentsék, hisz saját magát is pusztítja - tehát sok unalomig szajkózott üresnek ható frázis. Spielberg egy igazi színházi eszközt is bevetett, hogy még érdekesebb legyen a cselekmény, méghozzá a "ha van egy pisztoly a darabban, az biztosan el fog sülni" szabályt. Sőt - még halált is okoz!
Az egyetlen, valóban humoros (és annak is szánt) jelenet a filmben az, amikor a főszereplő fia rémülten kérdezi apjától, mi történik. Terroristák? - teszi fel a kérdést. A válasz: Nem, ezek máshonnan jöttek. Honnan, Európából? - hangzik az új kérdés, és a néző - legalábbis az európai néző - nevet. Az öröm azonban nem tart sokáig, hiszen fülsiketítő sikoly hallatszik. Az a fajta, amit annyiszor hallhattunk áruházakban vagy a strandon, elkényeztetett, családjukat terrorizáló kislányoktól. Sajnos, a Dakota Fanning által játszott, a filmben egyébként teljesen hiteles szereplőt annyiszor készteti sikolyra a rendező, hogy az ember abban reménykedik, valami űrlépegető előbb-utóbb porrá zúzza.
Valamit mégis kapunk Spielbergtől ebben a filmben, ami persze nem olyan újdonság, amilyere számítottunk - de érdekes, hogy pont egy ilyen technikai filmben jelenik meg, amelyben a néző elsősorban arra számít, hogy szuper komputer animációkat lát majd. Ez pedig az a szemszög, amelyből a történéseket látjuk: a kamera végig a főszereplő Cruise és családja körül mozog, nem közelíti meg az űrlényeket, együtt menekül a családdal, és mintha együtt félne velük ránézni az idegenekre. A kamera szemszöge és mozgása által keltett izgalom, menekülés, rémület tökéletesen illeszkedik a cselekményhez, kár, hogy maga a megoldás számtalan filmben szerepelt már, többek között a Blair Witch project-ben is.
Nem mondható, hogy Mr. Spielberg gálánsan járt volna el elődeivel szemben sem. Orson Wellesre egy tévés stábbal emlékszik meg a rendező, meg azzal, hogy egy jelenetben a menekülő tömeg egy "1930" feliratú alagútba menekül be. Van egy érdekes, szakállás-szemüveges-ballonkabátos figura is, aki vélhetően valami utalás H. G. Wellsre. És ha már H. G. Wellsnél tartunk: hadd idézzünk pár mondatot abból beszélgetésből, amit Orson Welles készített 1940-ben a brit íróval, a KTSA San Antonio rádióállomáson, a két évvel azelőtti rádiójáték kapcsán:
Orson Welles: A rádiójáték sikere a korrupt állapotnak és jelenleg, a demokráciákban tapasztalható dekadenciának köszönhető. [...] Talán nem mindenki gondolta komolyan az ügyet, a műsor által kiváltott pánikot.
H. G. Wells: Hát, maguk itt Amerikában még nem komolyodtak meg igazán, maguknak még nincs ott a sarkon túl a háború. Ezért még mindig játszhatnak egy kicsit a terror és a háborús konfliktus fogalmaival.
Orson Welles: És ez jó vagy rossz ön szerint?
H.G. Wells: Ez természetes cselekvés, amíg az ember meg nem tapasztalja az igazit.
Végül is egyben talán emlékeztet majd minket Steven Spielberg adaptációja Orson Welles rádiójátékára: a film hatására a moziból menekülő tömeg lehet, hogy felidézi majd az utcára menekülő tömeget. Persze, ez csak álom, a film ugyanis gyakorlatilag sikerre van ítélve. Ki olvas manapság olyan könyveket, mint A láthatatlan ember, és ki emlékszik olyan korszakalkotó zsenikre, mint Orson Welles? Most már csak azon lehet imádkozni, hogy Steven Spielberg nehogy ugyanezzel a svunggal készítse el az Indiana Jones negyedik részét, mert akkor tényleg egy világ omlik majd össze, bennünk is.
Kántor Endre (Origo)
L
lilli
Vendég
The Concrete Revolution
Xiaolu Guo rendezte, remek dokumentumfilm Pekingről.
http://www.guoxiaolu.com/films.htm
Aztat en nagyon szerettem ifjabb koromban. Ha jol emlekszem, az keszult Beljajev konyvebol. Milyen volt sok-sok ev utan ismet(?) latni?
Fagyis
Orulok,hogy valaki meg emlekszik ezekre a regi jo filmekre,is.
Jo volt latni,ujra .Sajnos m,ar evek ota a pincebe vannak szamuzve ezek a regi,nagy alkotasok.
De azert neha eloveszem oket es ujra elem .
Fagyis ha itt vagy a kornyekemen akkor
E-mailban irj egy posta cimet es elkuldom,ha erdekel.
Orulok,hogy valaki meg emlekszik ezekre a regi jo filmekre,is.
Jo volt latni,ujra .Sajnos m,ar evek ota a pincebe vannak szamuzve ezek a regi,nagy alkotasok.
De azert neha eloveszem oket es ujra elem .
Fagyis ha itt vagy a kornyekemen akkor
E-mailban irj egy posta cimet es elkuldom,ha erdekel.
A "Szigoruan ellenorzott vonatok".... akar a "Ballada a katonarol" mar az elejetol bogom vegig ...
A Keteltu embernel mindig azon gondolkodtam, miert megoldhatatlan, hogy megiscsak egyutt maradjanak...
Valakinek esetleg nincs meg :Bazsov: A rezhegyek kiralynoje... mesekonyv?
A Keteltu embernel mindig azon gondolkodtam, miert megoldhatatlan, hogy megiscsak egyutt maradjanak...
Valakinek esetleg nincs meg :Bazsov: A rezhegyek kiralynoje... mesekonyv?
En is egyre jobban nem csipem a Tom Cruise-t bar sosem volt az esetem .Es nem ertettem mit esznek annyira rajta a csajok . A kislany tehetsegesnek igerkezik lattam egy masik filmben .
Anita baratnoje 7 csaladi hazal mellettunk lakik a kislany rokonsagban van Cruise mennyasszonya, Katie Holmes-sal, De meg nem lattuk Tom-ot az utcankban :rohog
Hasonló témák
