Kigyulladt az ATV székháza

Lángra kapott az ATV kőbányai székháza péntek kora délután.

Kigyulladt az ATV-székház teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton péntek délután. Az épületet kiürítették, harminc ember hagyta el a székházat – közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Kolozsi szerint a fém tetőszerkezet alatti területen keletkezett a tűz, amely „vélhetően nagy kiterjedésben” ég. A tűzoltóknak meg kell bontaniuk a tetőszerkezetet ahhoz, hogy láthassák, pontosan mekkora a tűz. Munkájukat nehezíti, hogy többtonnás elemek is vannak a tetőn.

A tűzesetben nem sérült meg senki.

A HVG helyszínen tartózkodó munkatársa szerint mindenkit kitereltek az épületből és egy műsor felvételét is meg kellett szakítani. A csatorna adásában egyelőre nincs fennakadás.

A lap úgy tudja, az épületben épp bővítési munkálatok folynak, a munkával érintett részen keletkezhetett a tűz.

upload_2018-11-30_11-38-56.jpeg
 
Most elvonatkoztatva attól, hogy milllllllllyen érdekes: még egy ellenzéki épület/székház kigyulladt:
a párom elmondta, hogy a biztonságért felelős személy/személyek dolga lett volna, hogy ellenőrizzék és adott esetben megtiltsák a felújítást, ha a szükséges óvintézkedések nincsenek adva. Értve itt: mivel hegesztettek, ami ugye tűzzel járhat, kutya kötelességük lett volna ellenőrizni, hogy a munkásoknál ott van/volt-e porral oltó készülék. Enélkül ugyanis el sem kezdhették volna a munkát. Az én emberem, amikor még egy bankban dolgozott és ott is felújítottak a villanyszerelők, egyszerűen megtiltotta, hogy belekezdjenek a munkába, mivel az embereknél nem volt tűzoltó készülék. Először lekapták a tíz körméről, hogy mit képzel magáról, aztán még a bank biztonságiak köszönték meg neki az előrelátást.

Nos kíváncsi vagyok, lesz-e felelőse ennek. Mi lehetett az oka, hogy nem gondoltak, vagy nem cselekedtek megfelelően az épület üzemeltetői, vagy a biztonságiak.
 
Sajnos van olyan amikor a kézi tűzoltó készülékek nem alkalmasak már a tűz megfékezésére.
Például ha a szikra vagy az átmelegedett, átizzott berendezéstől kap lángra a gyúlékony anyag ráadásul olyan helyen (zárt) amit nem lehet azonnal észlelni így van ideje a tűznek terjedni.
(sajnos van tapasztalatom amikor a látható tüzet megfékezték de ami nem volt látható az utána lobbant be...)
 
Ebben teljesen egyetértek veled, viszont a híradások csak arról szólnak, hogy a tűzoltók gyors és szakszerű reagálásának volt köszönhető, hogy nem égett le az épület teljesen.
Arról nem szól a fáma, hogy a munkások megpróbálták oltani a tüzet. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy nem készültek fel ilyen esetre.
És ez a biztosítás szempontjából sem mindegy. Mindannyian jól tudjuk, hogy a biztosítok ahol lehet, ott nem fizetnek. Nos ez egy ász a paklijukban. Sajnos.
 
Nem biztos hogy gyújtogatás.
A munka- tűz stb. védelmi előírások betartása sem jött még divatba.
Persze hogy nem biztos, de gyanúsan sok a tűz.
Főleg ha a DK pártól ismételten követelik már rég benyújtott papirokat.Most mikor elégett minden.
He ezért hátrány ésbüntetés éri őket gyanakodni kell politikai szálak is lehetnek.
ATV nem politikai párt, de fékezi a működését egy tűz
Az ember mára Watergate óta mindent el tud képzelni
Mikor volt a sok budapesti robbantás pártok ellen?
 
Ha már mindenképpen az összeesküvés-elméleteket gyártunk, én akkor is inkább tippelek egy jó kis biztosítási csalásra, mint egy DK vagy akármelyik kispárt elleni merényletre. Utóbbi inkább vicckategória.
 
A gondolatkísérlet még nem elmélet
Az még alaptalan gyanúsítás(nem zörög a haraszt pedig)
Miért vicc kategória? és melyik?
Az ATV működésének megzavarása?
A kispártok alatt jire gondolsz?
A DK Nem kispárt Orbán szemében
Hanem Ős ellenség és veszélyesnek tartja
----------------------
A biztosítási csalást a figyelem előterében lévőknél ki szoktam zárni
politika miatt
Éppen hogy jó alkalom kicsinálni őket lebuktatva
Ez a csalni akarók is tudják
Csalni előtérben nem szabad
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,606
Tagok
615,951
Legújabb tagunk
Erik__
Oldal tetejére