<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w
unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w
ontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->
Csehy Zoltán
A Philip Glass-konstans I.
Vakti
A sokszorosan üreges testű isten
(régi regék mondják)
végül átszelte az erdőt,
átkelt az Amazonason,
s hagyta, játsszon a szél a testén,
s míg ki-be bújócskázott
a zene, minden mozdulata, bár komikus volt picit,
tiszteletet parancsolt.
Mintha nem lehetne szélből az ember
tüdeje, mája, epéje, veleje is,
mintha
zenétlen nem lehetne valamely szerve,
izma, porca, csontja!
Kell, hogy valami hangfürtbe fogja a húst,
a bőrt, a szőrt és minden hármashangzatot,
melyből összeáll a hallgathatóvá vált, kromatikus jelenlét,
akár a többi, környező csönd látszattömörsége.
A jezsuiták többször is látták,
de elhazudták a látványt, és
furcsa dolgokat tanítottak róla,
hogy az ember olykor orgonasípnak képzeli magát és
hagyja, zenéljen rajta a láthatatlan ujj,
melyhez nem kell, hogy szükségképpen test is tartozzon,
vagy akár egy markánsabb kéz.
Rendszerint vesperáskor kelt át Vakti
az Amazonason,
monoton, kimért zenével telítette őt
a szél, és gömbölyűbb lett,
és kerekebb lett, és szabályosabb,
mint a jezsuiták hazugságai.
A Philip Glass-konstans II.
Einstein on the Beach
Egy, kettő, a három, a négy, egy hírbemondó
monoton hangján, ahogy kitárja a szél a partitúrát.
Hogy egy, hogy kettő, négy,
hogy hét, hogy nyolc és végül kilenc,
hosszan kitartva tíz és egy, és kettő,
és három, négy, lassú öt, gyors hat,
a hang magánya a kottapapíron,
a hang öngyilkossága az önmeghatározásban,
csak öt, csak hat, csak hét, csak nyolc,
és vissza, és lapozz, és olvasd.
Kész a kudarc, csak szám és hang, és
öt után a hat, a hét a nyolc, a kilenc és a lassú tíz.
Akár a homok, mely átfolyta magát az időn,
és áramlik egy most táguló tér felé
az egy, a kettő, a három áramlása
a homokóra alsó traktusába, aztán a zene, a ritmus,
a tonális egység
vihara visszakavar mindent a felső tartományba,
még a fordulat, a nyolc, a lassú kilenc, a lassú tíz előtt.
A Philip Glass-konstans III.
Satyagraha
Még az érdekelne, Mr. Glass,
hogyan hurkolja át úgy a hangot,
hogy az aktus után is önmaga marad,
sőt, szinte szétosztja,
megtöbbszörözi magát
egyetlen hibernált pillanaton belül?
Vagy inkább az, miképpen lehet
kilőni oly pontosan, olyan profi módon
hatástalanítani egy szó
előre meghatározott betűit, hogy értelme
ne csorbuljon,
de egyre-másra világosodjon, s ne hiányként
érzékelje a hiányt?
Igaz, igaz, talán nem is kell hozzá a szó,
hogy szószerű legyen a hangzás,
vagy szószerinti a szótlanság,
hogy valami forogjon,
hogy valami lassan, mintha nyárson, éneklő tűzön,
megforduljon a szóban.