Krishnamurti szerint a világ

1 .Figyelem

Üldögélt-e már valaha valaki közülünk nagyon csendesen, semmire sem öszpontosítva, gondolatok nélkül békés és valóban nyugodt elmével?

Ha képesek vagyunk így figyelni- könnyedén és minden erõfeszítés nélkül-,akkor különleges változást tapasztalhatunk.

Hogyan szoktunk figyelni?

Saját képzeletünk, céljainkon, vágyainkon, félelmeinken és szorongásainkon keresztül?

Amennyiben saját vágyaink szûrõjén át figyelünk, nyilvánvalóan önnön hangunkat halljuk, tulajdon vágyaink szavát.

Vajon létezik-e a figyelemnek más formája is?

Vajon meg tudunk-e szabadulni a figyelmet zavaró tényezõktõl, és képesek vagyunk-e valóban figyelni?

A figyelem nem könnyen elsájátítható mûvészet, viszont nagyon sok szépséget és megértés lehetõségét találhatjuk meg benne.

Nem tudunk egyszerûen figyelni, mert a megfigyelt dolgok és köztünk szûrõként állnak gondolataink, következtetéseink és elõitéleteink.

A figyelemhez belsõ nyugalomra, a befogadás kényszerétõl való megszabadulásra és ellazult állapotra van szükség.

Aki szeret, az esetleg meghallgathat bennünket, de nagyon ritkán találni olyan személyt, aki igazán figyel ránk.

Azt mondom tehát, hogy figyelni valakire vagy valamire és kizárólag figyelni a legnehezebb dolgok egyike.

Igazán semmire sem tudunk figyelni, mert az elménk nem szabad.

A fülünket betömi mindaz, amit már tudunk, ezért a figyelés különösen nehéz feladat.

2. Tanulás- megismerés

Megismerni valamit vagy szert tenni valamilyen tudásra-ez két különbözõ dolog.

A megismerésen nemcsak a mûveltséget vagy az ismeretek halmozását érjük, hanem az illúzióktól mentes, tiszta és józan gondolkodás képességét, amely a tényekbõl indul ki, nem pedig eszmékbõl vagy hiedelmekbõl.

Az információ vagy tudás felhalmozása önmagában még nem jelent megismerést.

Ha egyszerűen csak hozzáteszünk valamit az eddigi ismeretekhez, az még nem nevezhetõ megismerésnek.

Az elme- midõn tudást halmoz fel-nem tanul.

Amit tesz, az a következõ:
információkat gyûjt, tapasztalatokat vagy ismereteket szerez, és amit összeszedett, azt nevezi tudásnak.

Így aztán sohasem tanul, csupán néhány ismeret birtokába jut.

Ilyenformán az ismeretek akadállyá válnak a keresõ számára, aki az idõtlen tudás megszerzésére tesz kísérletet.

3. Hatalom-erkölcs

A hatalom szót itt nem a megszokott értelemben használom, hanem mint hagyományt tudást,tapasztalatot a külsõ vagy belsõ biztonságra törekvés és magatartás eszközét, hiszen az elme végsõ soron mindig biztonságra és zavartalan állapotra törekszik.

Az ilyen hatalom lehet egy eszme önként vállalt hatalma vagy az úgynevezett vallásos Isten-eszmény, amely a hívõ embereket megfosztja a valóság megtapasztalásától.

Egy eszme nem tény, hanem csupán elképzelés.

Isten a vallásos emberek számára ilyen elképzelés, lehet hinni benne, de akkor is csak fikció marad.

Isten megtapasztalásához ezt teljesen le kell rombolni.

Ahhoz, hogy megismerjük a hatalom mûködési elvét, igaz mivoltát, megértsük és elvessük a biztonság iránti vágyat, tudatosságra és éleslátásra van szükségünk.

Nem arról van szó, hogy végül szabaddá kell válnunk, hanem már kezdettõl fogva szabadnak kell lennünk.

A kérdés a következõ:

Képes-e az elme, amely oly nagy mértékben kötõdik feltételekhez-számtalan szekta, vallás, babona, félelem által befolyásolva-szakítani mindennel, és újrateremteni önmagát?

Az ismeret és tapasztalat hatalma erkölcstelen, még akkor is, ha Mester vagy pap képviseli.

A társadalmi erkölcs nem azonos az erkölccsel, sõt erkölcstelen, mivel elismeri a versengést, a kapzsiságot és a becsvágyat.

Ezzel a társadalom támogatja az erkölcstelenséget.

Az élet a cél

Krishnamurti: Az élet a cél 1.

Mint a felhő, melyet sietve hajt a szél, hegyen, völgyön át, úgy rohan az ember az életen keresztül. Nincs kitűzött célja, nem ismeri az élet értelmét, olyan mint a felhő, melynek nincs nyugalma, völgyről-völgyre száll, nincs megállása, csendje, békessége. Céltalan élete értelmét nem látja; ezért lelkében és a világban káosz és sötétség van.

Mi az élet célja?

Életszabadság, az Élet felszabadítása a forma bilincseiből.

A felszabadulást akkor érjük el, ha minden tapasztalaton túl vagyunk már, tehát minden tapasztalás fölé emelkedünk.

Szeretném megértetni veletek, hogy csak úgy tölthetitek be az élet rendeltetését, - miként én beteljesítettem azt – ha örömmel fogadtok szívetekbe minden tapasztalatot, akár örömteljes, akár szomorú: csak így lesz az életetek, mint az esőcsepp teljes, egész.

Ti rettegtek a szenvedésektől és azt hiszitek, hogy az valami félelmetes, amit takargatni kell. Pedig az átélt szenvedés erőt ad, erőt a további küzdelemre, mely szintén csak tapasztalatgyűjtés.

Hívjátok a küzdelmet teljes szívetekkel, s ne tegyétek félre, ne kerüljétek el, mert a szenvedés adja a megértés zamatát, ő a vonzalmak megteremtője, mely megtanít együtt érezni az élettel.

A szenvedés, a gyönyör, a gonosz és az igaz mély értelmet rejt, ha a célt már felismertük, mert a cél ismerete vezet a megértéshez.

4. Önismeret

Ahhoz, hogy megbirkózzunk a valamennyiünk előtt álló megszámlálhatatlan problémával, vajon nem önismeretre van-e leginkább szükségünk?

Önismereten azt értem, hogy tudjunk minden gondolatról, hangulatról, szóról és érzésrõl, ismerjük elménk mûködését.

Nagy hiba volna arra gondolni, hogy képesek lehetünk a tökéletes és alapvetõ önismeretre elszigetelõdés és magunkba fordulás útján, vagy azáltal, hogy pszichológushoz, paphoz fordulunk, esetleg könyvekbõl olvashatjuk ki, hogyan lehet szert tenni az önismeretre.

A feladat nem más mint kapcsolatteremtés.

Az önismeret akkor valósul meg, amikor megismerjük magunkat valamilyen kapcsolatban, amely minden pillanatban megmutatja, kik vagyunk.

Az emberi kapcsolatok valójában tükrök, amelyben valóságos énünket látjuk.

Az emberek többsége viszont képtelen úgy tekinteni kapcsolataira, hogy azokban saját magát vizsgálja, mivel azonnal elutasítja vagy megindokolja, amit lát.

5. Valamivéválás-"én"

Mindennapi életünk, mint tudjuk,a valamivé válás folyamata.

A valamivé válás tehát küzdelem és szenvedés, vagyis állandó harc: ez vagyok, és az akarok lenni.

Amikor az elme megszabadul minden valamivé válásra törekvéstõl, minden eszménytõl, az összes összehasonlítástól és megbélyegzéstõl, amikor saját felépítménye összeomlik, akkor a látható világ mögötti Valóság teljes átalakuláson megy keresztül.

A valóságot mint tényt kell látnunk, amely aktuális, vagyis a látható világ mögötti Valóság.

Nagyon fontos megérteni a vágyaink által fokozódó ellentmondásokat, de ezt a megértést csakis önismerettel, énünk minden rezdülésének állandó tudatosításával lehet elérni.

Tudod, hogy mit értek "én" en?

Az ötletet, az emléket,a következtetést, a tapasztalatot, a megnevezhetõ és megnevezhetetlen szándékok számos formáját, a tudatos törekvést a létre vagy nemlétre, a tudatalatti felhalmozódódott emlékeit, a fajt, csoportot, egyént, klánt és a teljes egészet, akár megnyilvánult külsõ cselekvésben, akár a lélekben erénnyé alakul.

A felsoroltak utáni vágyakozás azonos az énnel.

Ezt mind tudjuk.

Azt is tudjuk, hogy az én az olyan kivételes pillanatokban nincs jelen, amikor nincs értelme törekvésnek, erõfeszítésnek, ez pedig csak a szeretetben fordulhat elõ.

6. Hit

Aki megérti az életet, annak biztosan nincs szüksége hitre.

Aki szeret, az sem hisz-az szeret.

Annak van hite, akin eluralkodik az értelem, mivel az mindig biztonságra, védelemre törekszik.

Állandóan kerüli a veszélyt, ezért épít eszmékbõl, hitbõl és eszményekbõl menedéket.

A hit által megzavart elme nem ismeri meg az igazságot.

A tényektõl és kapcsolatoktól elszakadt elme sohasem talál Istenre.

A vallás, az Istenben való hit tehát menekülés a valóság elõl, ezért nem is nevezhetõ vallásnak.

Minél szilárdabb a hit, annál erõsebbek a dogmák.

Amikor a keresztény,hindu vagy buddhista hitet elemezzük, felismerhetjük, hogy ezek megosztják az embereket.

Könnyen belátható, hogy a politika, egyházi, nemzeti vagy egyéb hitek milyen módon választják el egymástól az embereket, hogyan teremtenek konfliktust, zûrzavart és ellentétet.

Lehet-e a mai világban hit nélkül élni-nem hitet váltani, egyiket helyettesíteni a másikkal, hanem teljesen megszabadulni minden hittõl.

Amennyiben nincsen hit, amellyel az elme azonosulhatna, az így szabaddá vált elme képes olyannak látni magát, amilyen.

Ez a biztos kezdete annak, hogy az egyén megismerhesse önmagát.

Krishnamurti: Az élet a cél 2.

Az Igazság elérése az Élet kibontakoztatása: ezért lehetőleg segítsük elő, hogy minél teljesebben kifejeződhessék.

Számomra az egyedüli cél, az egyetlen világ, mely maradandó és örök: az Igazság világa.

Aki egyszer ide bepillantott, - már itt a küzdelmek világában, maga előtt látja az örök végcélt. Bár mulandók között bolyong, és sokszor téved az árnyak homályába, már a kitűzött cél irányítja életét: elnyerni a felszabadulást, minden vágy, minden tapasztalat, minden szenvedés és küzdelem bilincse alól.

Aki igazán arra vágyódik, hogy megismerje az örökkévalót, az mindenek előtt ezt a célt kell maga elé tűzze. Nem mások célját, mások látományát, hanem azt, mely saját szenvedéseinek tapasztalataiból született meg.

Ha valaki előtt ez a cél már egyszer felvillant, fényt áraszt kuszált gondolataiba és rávilágít az élet értelmére. Szeretném, hogy a ti elmétekben is – úgy, amint az enyémben – ez legyen minden gondolat és minden érzés alapja.

Krishnamurti: Az élet a cél 3.

Ha egyszer felismertétek a célt, legyetek művészek, gazdálkodók vagy nevelők, akkor már nem a múlandóság árnyékában alkottok, hanem az örökkévalóság csarnokában.

A legtöbb embert bilincsbe veri a jelen. Jelenük óriási árnyékká dagad, és ennek homályában alkotnak az Igazság megértése nélkül. Az örökkévaló megértéséhez tudniuk kell, hogy az Igazság egy, egy az Élet is, bár nagyon sokféleképpen fejeződik ki.

Csakhogy az emberek inkább az élet kifejeződésében keresik az egységet s nem magában az életben. Magának az életnek nincsenek árnyalatai, nincsenek határai és korlátai, a különbséget csak azok látják, akiknek az élet csupán háttér és nem önmagukat tekintik háttérnek, vászonnak, melyre a képet majd az élet vetíti.

Meggyőződésem, hogy a mostani káosz, aggodalom és küzdelem abból támadt, hogy az Életet bilincsbe verték, megbénították, és az Igazságot körülhatárolták, és feltételekhez kötötték.

Az emberek az egész világon határt szabtak az Igazságnak, lecsökkentették és levezették az erejét. Én a „levezetés” fogalmát technikai értelemben használom, mint az elektromosságot egy erőműben. De az Igazságot így lefokozni, csökkenteni nem lehet.

Ezért az emberek árulói lettek az Igazságnak. Nem az Élet megértése volt a legfőbb céljuk, hanem a különböző tanokban, a sok Istenben és vallásokban való hit.

Pedig az Élet megértése mindennél fontosabb, sokkal lényegesebb, mint a számtalan hittétel, mindenféle dogma, vallások és elméletek szolgasága

Krishnamurti: Az élet a cél 4.

Hiszen vallottatok már sokféle hitet, ragaszkodtatok különböző dogmákhoz, felfogásotokat, életeteket hittételekhez kötöttétek, és vallások szolgaságába állítottátok, és mégse találtátok meg a maradandó boldogságot.

A régi határokat újakkal cseréltétek fel, egyik kalitkából a másik, talán egy kicsit tágasabb ketrecbe költöztetek át, de nem élt bennetek a vágy, hogy széttörjetek minden korlátot, mely bezár és elválaszt, rombol, és szenvedést okoz.

Mivel az Életnél előbbre helyeztétek a hiteket és dogmákat, és az Élet fölé helyeztétek a vallásrendszereket, ezért következett be a veszteglés és tespedés. Megköthetitek-e a tenger vizét? Markotokba szoríthatjátok-e a szeleket?

Szerintem a vallás megkövült emberi gondolat, amelyből templomokat és egyházakat alkottatok. Mikor egy szellemi, isteni törvényt, isteni rendet, külső tekintélyhez láncoltok, már abban a pillanatban korlátoztátok és elfojtottátok az Életet, melynek felszabadítására és beteljesedésére vágytok.

Ahol korlátok vannak ott megkötöttség van, mely végül szenvedéssé válik. A világ ma a bilincsbe vert Élet képe. Felfogásom szerint a vallások a dogmák, a hittételek nincsenek szerves összefüggésben az élettel, s ezért az Igazsággal sem.

Krishnamurti: Az élet a cél 5.

Az élet a mindennapi apró eseményekből szövődik, melynek irányítása a kezünkben van. Felhasználhatjuk azokat, nagyot alkothatunk belőlük, de épp úgy megsemmisíthetjük, elpusztíthatjuk, ha hiányzik belőlük a megértés.

Az élet szövevénye a kezetekben van és a ti hatalmatok és nem más uralma alatt áll. Ha életetek irányítását más uralma alá helyezitek boldogtalanság lesz az eredménye, mert az autoritás, mint a fa törzse ledönthető, s így az enyhülés, amit árnyéka nyújtott megsemmisülhet.

Ha az Igazságot így korlátozzátok és meghamisítjátok, félelem költözik szívetekbe és elmétekbe, a jó és rossztól való rettegés, a kicsinyes erkölcsi felfogások súlya, a menny és a pokol borzalma. Erre a félelemre alapítjátok megszámlálhatatlan hiteitek sokaságát, melyek korlátok közé zárják az életet. Félelem él bennetek és azért keresitek a megnyugvást.

Én pedig azt mondom nektek, ne megnyugvást, hanem megértést keressetek. A vigasztalódás keresése az Életet bilincsekbe veri; míg a megértés vágya Életszabadságra vezet. Ezt a szabadságot pedig csakis a tapasztalatok útján lehet elérni.

Van-e más igazi megnyugvás, mint az Igazság megértése? Ti küzdelem és könnyek nélkül akartok célhoz érni. A legtöbben lelki gyógytárakat keresnek, a félelem ellenszereit – s ezért kívánnak külső segítséget, külső támaszt. Féltek szembenézni saját gyöngeségeitekkel: nem mertek szembeszállni magatokkal és győzedelmeskedni önmagatok felett.

Tapasztalatlanságtokban nem ismeritek a nagy magasságokat, a nagy egyedüllétet, a nagy magányt és az örök életet. Azért azt hiszitek, hogy magatokkal kell hozzátok a barátaitokat, a templomaitokat, a szokásaitokat, erkölcseiteket, méltóságotokat, kötelékeiteket, szertartásaitokat és vallásaitokat.

E nagy magasságokban mindezek fölöslegesek.

Krishnamurti: Az élet a cél 6.

Az ember a jelen homályába bonyolódott és ez idézi elő szenvedéseit. Az élete szakadatlan küzdelem, folytonos tülekedés, szüntelen harc és állandó szorongás.

A jelenen áthatolva elérni az örökkévalóságot, ez az ember igazi célja, rendeltetése. Mindenki maga kell kivájja azt az alagutat, mely közvetlenül az Élet céljához vezet.

Ez az alagút, amely az élet betöltéséhez vezető egyedüli ösvény, tibennetek van. Ebben az alagútban nem fordulhattok vissza többé, mert magatok mögé dobtátok mindazt, amit kiástatok. Itt csak előre mehettek.

De az igazság felismerése által juthattok előre, mert enélkül nincs haladás. A mi életfeladatunk erős elhatározással menni előre, hogy a jelen árnyékain túl megtaláljuk az örökkévalót.

Ha már egyszer magatok elé tűztétek a célt, mely az Élet beteljesítése: vagyis a vágyak, tapasztalatok, fájdalmak és szenvedésektől való felszabadulás, - akkor az alagúton keresztül vezető út is gyönyörűséges lesz számotokra.

Tudom, mennyi kérdés támad lelketekben szavaim nyomán, mennyi mindent nem tudtok majd összeegyeztetni azzal, amit hirdetek. Sokan mondják majd: ezt hirdették, - erre buzdítottak, - ezt mondták nekünk – ilyen szellemben tanítottak, neveltek bennünket.

Ezzel szemben nincs mit mondanom. Akit szomjúság gyötör, iszik majd a forrás vizéből, aki nem szomjas, egyszerűen elhalad a forrás mellett. De mert a világ valóban szomjúhozik, s talán ti is egynehányan, jobb, ha az összeegyeztetéssel nem fáradoztok. Miért kívánjátok az összeegyeztetést?

Ha megkísérlitek ezt, eltévelyedtek az összeegyeztetésben, a megalkuvások között. De ha él bennetek a vágy, hogy megértsétek az életet, és készek vagytok megkísérelni ezt, nem szabad, hogy mások vezetésére támaszkodva járjatok az élet útjain, az élet mezején

Krishnamurti: Az élet a cél 7.

Miként a tikkadt föld várja az enyhülést hozó esőt, mely életet ad és zöldbe borítja a pázsitot, úgy várják a szabadság hírét a boldogság üzenetét és az Igazsághoz vezető út felfedezését azok, akik az Élet megértésére vágynak; és oly boldogan kellene fogadják azok is, akiknek kiégett az elméjük és szívük, és akiket lenyűgözve tart a félelem.

De hogy valaki igazán örülni tudjon a hűvös árnyéknak, a zöldellő pázsitnak, a lombos ágaknak, előbb ismernie kellett az emésztő forróságot, perzselő hőséget, az olthatatlan vágyat egy csöpp víz után.

Akik látni kívánják a természet üde zöldjét, akik örvendeznek a hegyekből áramló friss fuvalmaknak, amely esőt hozott, fel kell használniuk minden cseppjét; fel kell halmozniuk szívükben és elméjükben, összegyűjtve az elkövetkezendő sok-sok nyárra valót is.

Az Igazság az egyedüli balzsam, a drága kenet, mely begyógyítja a tapasztalat ütötte bánatsebeket. De ha nem akarjátok igazán szívetekbe és elmétekben fogadni, és nem igyekeztek lehetőleg megérteni, akkor durva félreértések származnak belőle, és téves ítélkezés.

Én nem törődöm azzal, hogy az Igazságnak hány követője lesz, hanem csak azzal, hogy hányak lesznek, akik az Igazságot megértik, és adni tudnak belőle másoknak is, minden mellettük elhaladónak.

Azokkal törődöm, akik valóban isznak az Élet vizéből és nem azokkal, akik kis edénybe gyűjtve tartogatják és egy helyben állva gyönyörködnek benne és bálványozzák

Krishnamurti: Az élet a cél 8.

Én az Igazságot megtaláltam, a célt elértem – és az Igazság bennem valósággá vált! Ezért szeretném nektek is megmutatni a megvilágosodás ösvényét.

Szeretnék adni nektek a vízből, mely szomjatokat csillapítaná, mely zöld rügyeket fakasztana a múltnak halott ágain.

Azonban, hogy ihassatok a vízből, az élet bármelyik fokán szükséges, hogy szívetek és elmétek tiszta és minden előítélettől mentes legyen.

Csak ti dönthetitek el, hogy milyen fokú megértés lakozik bennetek: senki más, csak ti tudjátok, mennyit haladtatok, fejlődtetek, mennyivel jutottatok közelebb a célhoz. Ha valaki más mondaná ezt meg nektek, az az Igazságot hamisítaná meg.

Ha valaki nem szántotta fel, nem készítette el a talajt, hiába öntözi meg az eső, termést mégsem hoz. De aki gondosan megművelte, szeretettel és fáradtsággal gondozta földjét, annak, ha majd eljön az eső, gazdag terméssé érik a vetése.

Ebben nincs semmi titokzatos, vagy rejtett: az Igazság nem miszticizmus, sem okkultizmus. Mindkettő korlát csupán, melyet az ember vont az Igazság köré. Az Igazság nincs összefüggésben a korlátokkal, melyeket rá szeretnének kényszeríteni.

Ti folytonosan keresitek a megalkuvást, azon töprengtek, hogyan lehetne az Igazságot, amelyet elétek tárok összeegyeztetni a körülöttetek lévő mellékes dolgokkal.

Ezért van küzdelem, lemondás és elégedetlenség, amely meg nem értésből fakad.

Krishnamurti: Az élet a cél 9.

Századok szállnak tova – ez nem fenyegetés vagy ígéret, nem is biztatás, hogy a Nirvánába, a Mennyországba vagy a Boldogságba hívogassalak titeket – évszázadok suhannak el, míg végre egy emberi lény eljut az élet igazi céljához, és annak megértését másoknak is nyújthatja.

Az évszázados növény egyszer, minden erőit összegyűjtve kibontja szirmait, az arra járók gyönyörűségére. Ha a járókelő bölcs és igazán keres, félretesz mindent, ami kevésbé fontos, mint a virág illata, mindazt, ami nem szükséges ahhoz, hogy megértse Őt, aki elérte a célt és magába szívja az illatot s szívébe, lelkébe zárja a megértést.

Az ilyen ember meggyőződik arról, hogy az Igazsággal megalkudni nem lehet, csak az apró, lényegtelen dolgokban lehet megalkudni. Az egész világon mindenki megalkuvást keres, a beléjük nevelt különböző hiteket igyekeznek összeegyeztetni, és nem hallják meg a célhoz jutás diadalhírét, szabadság és boldogság üzenetét, és ezért szívük kiszárad és üres marad.

Szeretném, ha szívetek és elmétek az Örök Igazsághoz láncolhatnám – nem kicsinyes értelemben használom e szót, - hogy ne kössön mindaz, ami az Igazság lefokozásából, csökkentéséből származik, mert mindez az Igazság hamisítása.

Krishnamurti: Az élet a cél 10.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy feltétlenül szüksége van közbenjáróra, az Igazság tolmácsolójára.

Én pedig szeretném megértetni veletek, hogy minden közbenjáró szükségképpen leszállítja az Igazságot.

Az életnek ilyen közbenjáróra nincsen szüksége. Közbenjáró alatt Gurut, vagyis Tanítót értek. Szűkebb értelemben Tanító nem szükséges, sem az, hogy érzéseink és gondolatainkra megkülönböztető jeleket használjunk.

Felfogásom szerint sokkal könnyebb magát az Életcélt használni vezetőül, mint másokat, - személyt vagy eszményt, - mert ezek csak pillanatnyilag segíthetnek.

Meggyőződésem, hogy aki pillanatnyi segítséget nyújt, kénytelen leszállítani az Igazságot. Az Igazság ilyetén lecsökkentése azonban a végső cél meghamisítása.

Ha tehát mindenki maga tűzi ki célját, amely egyúttal a világ célja is, ekkor a kitűzött cél lesz a tanítója, közbenjárója, ami az egyetlen szükséges kellék, - amely mindenkit célhoz segít.

Krishnamurti: Az élet a cél 11.

Én a tökéletességet, - ahova eljutottam, - oly módon értem el, hogy ebben az életben öntudatlanul vagy tudatosan minden szentély előtt imádkoztam. Alávetettem magam másoknak, követve őket és éppen ezzel korlátok közé zártam azt, amit felszabadítani vágytam.

Figyeltem mások harcát, hogyan igyekeznek felszabadítani és teljesíteni az életet. Tömegeket láttam küzdeni az élet felszabadításán, mások akaratának súlya alatt. Láttam embereket, akik bölcsek, és még sincsen meg bennük a végtelen boldogság érzete, mert nem töltötték be az életet.

Olyanokat láttam, akik a nagy tömeg között is elhagyatottak, mert nem értették meg, vagy nem valósították meg ezt az életet. Mindezeket megfigyeltem, és mint a folyamot vizének bősége sodorja a tenger felé, úgy hajtott engem is saját tapasztalataim tömege, saját megértésem – a Beteljesedésbe.

Szabad vagyok, nem függök semmiféle irányzattól, nem vagyok foglya semmiféle rendnek, társadalomnak, vallásnak. Ezért teljes őszinteséggel ismételten mondom nektek, - remélem megértő szívvel elhiszitek, - hogy szeretnélek mindnyájatokat szabaddá tenni.

Nem az én külön kalitkámba hívogatlak titeket, mert nekem nincsen kalitkám. Mert mindenki a réginél tágasabb kalitkába vágyik, félek, hogy eszméimet arra használják fel, hogy újabb kalitkát alkossanak belőle.

Ez pedig az Igazság megtagadása, meghamisítása volna. Szeretném, ha megmutathatnám nektek a világosságot, de fáklyátokat magatoknak kell meggyújtanotok az örök tűz lángjánál.

Krishnamurti: Az élet a cél 12.

Ha már egyszer felébredt bennetek a megértés és szeretet, akkor nem sodorhat el többé a tekintély forgataga, nem tarthat fogva a tradíciók hálója, vagy a hit délibábja.

Mert ezek az eszmék újak, sokan lesznek, akik szembe szállnak velük, kérdésekkel fognak előállni, mások bírálgatják majd. Lesznek, akik ravasz érveikkel, bölcselkedéseikkel megzavarnak titeket egyénileg, kihoznak sodrotokból, és ezzel felborítják gondolkodásotokat.

De én szeretném, hogy az elvetett mag elmétekben kihajtson, bármint tépik a szelek, bárhogyan tombolnak a romboló viharok, hogy megerősítsétek azt a kis palántát, amely majd sudaras fává nő a vándorok oltalmára, ezért támasszátok fel magatokban már a kezdet kezdetén kételyeiteket.

Vizsgáljátok meg kételkedésekkel elméleteiteket, hiteiteket, és minden tudásotok. Vizsgáljatok át mindent kutatva, de ne úgy, hogy a kételkedés észrevétlenül lopózzék szíveitekbe. Meggyőződésem az, hogy az Igazság felfedezéséhez és megértésére a kételkedés nélkülözhetetlen.

Ha mindent egyszerűen elfogadtok anélkül, hogy megvizsgálnátok, akkor ez az Igazság nem a tietek, s az, amit sajátotoknak gondoltok, nem valóság.

Figyeljétek meg tavasszal az útszéli virágot: egész télen vágyott és küszködött, hogy szirmait kibonthassa, s egy arra menő fiúcska gondtalanul letépi, és így pusztul el.

Ilyen gyönge virághoz hasonlít az Igazságról szerzett tudásotok is, ha nem edződött meg a kételyek tüzében.

J.Krishnamurti : Az Élet Könyve - napi meditációk

Előszó
Krishnamurti 1934-ben azt mondta: „Miért könyvekből akartok tanulni, miért nem az életből? Nézzetek szét,állapítsátok meg, mi igaz, és mi hamis mindabból a kényszerítő erőből és kegyetlenségből, ami körülvesz benneteket,és rátaláltok az igazságra." Többször hangoztatott álláspontja szerint egyedül „az élet könyvét" érdemes „olvasni", amelyben az életerő állandóan hullámzik, és amit képtelenség a gondolatok börtönébe zárni. Az összes többi könyvben csupán másodkézből származó információkhoz juthatunk hozzá. „Az emberiség történetét magunkban hordjuk.A nagy mennyiségű felhalmozódott tapasztalat, a mélyen gyökerező félelmek, szorongások, fájdalmak, örömök és mindenfajta hitek mind-mind évezredek alatt halmozódtak fel az emberi tudatban. Mi magunk vagyunk a könyv."(...)

Január

Figyelem
Tanulás
Hatalom
Önismeret


Január 1.

Figyeljünk minden erőfeszítés nélkül

Üldögélt-e már valaha valaki közülünk nagyon csendesen, semmire sem összpontosítva, gondolatok nélkül,békés és valóban nyugodt elmével? Ugye ilyenkor minden hang eljut hozzánk? A távoli zajokat épp úgy meghalljuk,mint a közelebbieket, de még közvetlen közelünkben is azonnal észlelünk hangokat, ami arra utal,hogy tényleg mindenre figyelünk. Elménk nincs rákényszerítve, hogy egyetlen szűk csatornán keresztül észlelje a világot. Ha képesek vagyunk így figyelni -könnyedén és minden erőfeszítés nélkül -, akkor különleges változást tapasztalhatunk.Változást, amely akaratlanul, kérés nélkül következik be.Változást,amely gyönyörűséggel tölt el,és amelyből mélyreható
belátás fakad.

Január 2.

Ne vágyaink szűrőjén át figyeljünk

Hogyan szoktunk figyelni? Saját képzeletünkön,céljainkon,vágyainkon, félelmeinken és szorongásainkon keresztül?Csak azt halljuk meg,amit akarunk? Kizárólag arra figyelünk,ami elégtételt,örömet vagy megnyugvást hoz, esetleg pillanatnyilag enyhíti a szenvedést? Amennyiben saját vágyaink szűrőjén át figyelünk, nyilvánvalóan önnön hangunkat halljuk, tulajdon vágyaink szavát. Vajon létezik-e a figyelemnek más formája is? Lényeges-e, miként figyelünk? Nemcsak arra, amit mondanak,hanem mindenre - az utcai zajokra,a madarak csicsergésére,a villamos csörömpölésére,a tenger morajlására,férjünk,feleségünk,bará tunk hangjára vagy egy csecsemő sírására.Másokra csak akkor figyelünk igazán, hanem saját kivetített vágyaink szűrőjén át halljuk a hangokat.Vajon meg tudunk - e szabadulni a figyelmet zavaró tényezőktől,és képesek vagyunk-e valóban figyelni?

Folytatas itt: http://canadahun.com/forum/group.php?do=discuss&group=&discussionid=902

Krishnamurti: Az élet a cél 13.

Hasonlóképpen értéktelen lesz az Igazságról szerzett tudásotok és megértésetek, ha nem vívta meg harcát a kételkedés és így fog elpusztulni minden alkotásotok olyan hamar, mint az a virág, melyet egy kis fiú leszakított.

Hogy valóban megértsétek az Igazságot és megállapodjon bennetek, nem szabad elűzni kételyeiteket. Támasszátok fel magatokban a kételkedést, hadd jöjjön kérlelhetetlen zordságában és kegyetlenségével. Vizsgáljátok meg teljes szigorúsággal, kérlelhetetlenül magatokat és azt az ismeretet, amit saját tudásotoknak véltek.

Mert én mondom nektek, hogy az ortodoxia csak akkor lép fel, amikor az elmében és szívben a hanyatlás jelei mutatkoznak. De ha szívetek és elmétek tudatosan ébreszti fel a kételyeket, akkor nem keletkezik ortodoxia, meghódolás a tekintélyek előtt, sem személyekbe vetett vakhit.

Jelenleg mindnyájan olyan állapotban vagytok, hogy könnyen megzavarodtok és minden elmélet, vagyis inkább az Igazság új meglátása teljesen felborul és megsemmisül a kételyek viharában. Meggyőződésem, hogy eddig csak személyeket bálványoztatok, az Igazságot ember alkotta formákba zártátok, ezért nem magát az Ős gondolatot, nem magát az Igazságot imádtátok; az Igazságnak csupán azt a töredékét bálványoztátok, melyet egy emberi lény magába foglalt.

Ha azonban a kételkedést lelketekben felkeltitek, akkor az eső módjára mossa el a hagyományok, századok és a vakhit porát és ekkor megbizonyosodtok a lényegesről és elmosódik mindaz, ami értéktelen, lényegtelen.