Értelmezések és az ego tapasztalta mágikus élmények és gyakorlatok sajna nem érdekelnek.
Csakis az Élet, amely frissen, elevenen bontakozik ki a jelen pillanatban.
Amikor a halat boncolod meséld el a jelen pillanatátt ebben a történésben. Makró és mikrószkopikus szinteken iskiss
Tardos Róbert
SZOCIOLÓGIAI VÁLASZKÍSÉRLETEK A MIKRO-MAKRO PROBLÉMÁRA<SUP>*</SUP>
Bevezetõ megjegyzések
A mikro-makro probléma valójában a szociológia kezdeteitõl jelen van az elméleti-metodológiai diskurzusban, még ha explicit formában csak a legutóbbi néhány évtizedben került is a középpontba. A diszciplína nagykorúsodásának jele, hogy e szemléleti kérdés az elmúlt idõszakban élénk tisztázó, identitásképzõ viták gerjesztõjévé vált (hasonlóképp, mint korábban a "Methodenstreit", vagy a pozitivizmus-vita a társadalomtudományok "idõsebb" ágazataiban). Bár - erre még visszatérek - korántsem állítható, hogy a szociológia egyéb megközelítésbeli választóvonalai másodlagosnak tekinthetõk, kétségtelen, hogy ez a dimenzió szinte valamennyi kurrens metodológiai dilemma tematizálására alkalmas. Talán ennek is tulajdonítható divattémává válása a közelmúlt vitáiban.
Éppen a téma szerteágazó voltából következik, hogy egy paper erejéig rendkívül nehéz akár érintõleg is átfogni a kérdéskör valamennyi fontosabb vetületét. Jómagam azért sem törekedhetem erre, mivel korábban - a debreceni szekció-elõadásra való felkérés elõtt - inkább csak specifikus metszetbõl, a kapcsolathálózati elemzés oldaláról foglalkoztam a témával. Nem vitás, személyes érdeklõdésem is vezet, amikor elõtérbe helyezem a kontextuális-többszintû és a strukturális (network-) elemzés szempontjait, és amikor az egymással versengõ paradigmákat Peter Blau makroszociológiai megközelítését kiemelve kívánom megvilágítani (még ha eddigi empirikus orientációm nem is rendelne kifejezetten a mikro/makro-páros utóbbi tagjához).
A kérdéskörhöz való közeledésem módja eleve kizár néhány lehetséges - és gyakran elhangzó - kérdésfelvetést. Kerülni igyekszem például a filozófia határmezsgyéjéhez tartozó olyan vitatémákat, mint a mikro- vagy makro-szint elsõdlegességérõl való ontológiai fejtegetések. (Amellett, hogy ez a kérdés nem témám, bizonyos értelemben terméketlennek is tartom: úgy vélem, a prioritás kérdésére általában véve nem adható válasz; konkrét problémától, szituációtól függõen más-más típusú meghatározottságról beszélhetünk.)
A téma szokásos szociológiai kezelésmódjai közül is némiképp szubjektíven kívánok szelektálni. A kérdéskör irodalmát számba véve, a mikro-makro probléma vetületei közt legalább három nagyobb vonulat különíthetõ el: 1. az elemzési szintek kérdése (a mikro- vagy makroszintnek tulajdonított - individualisztikus vagy holisztikus/kollektivisztikus - hangsúllyal, ahol az utóbbi a kontextus, a kollektív vagy globális tulajdonságok kiemelt kezelésére utal, a "makro"-entitás méretétõl többé-kevésbé függetlenül); 2. a csoportméret kérdése, az ennek megfelelõ ágazati megkülönböztetéssel (mikro- és makroentitások, mikro- és makroszociológia);
<SUP>1</SUP> 3. a szintek közti kapcsolat, az átmenet kérdése (elméleti alapállástól függõen a mikro-makro vagy makro-mikro átmenet hangsúlyával). Ha nem is vegytisztán elkülönítve, e tanulmányban elsõsorban az elsõ két vetülettel kívánok foglalkozni. A késõbbiekben még kitérek azokra a - fõként gyakorlati - megfontolásokra, melyek alapján a szintek közti átmenet kérdését valamelyest zárójelbe tehetõnek gondolom, még ha a témakör irodalmában kétségkívül kiemelt hangsúlyhoz jutott is.
<SUP>2</SUP>
</SUP>Nem vállalkozhatom továbbá a kérdéskör elmélettörténeti hétterének, az egymással szemben álló irányzatoknak, a mikro-makro-kapocs elméleti konstrukcióján munkálkodó szerzõknek még csak megközelítõleg teljes számbavételére sem. Ebben a vonatkozásban az érdeklõdõk számára jó áttekintést nyújtanak Alexander és szerzõtársai (1987), Eisenstadt-Helle (1985) szimpóziumkötetei, illetve Alexander (1988), Collins (1988), Ritzer (1991) feldolgozásai. Az elmélettörténeti háttér - nagyon vázlatos - áttekintésekor a probléma explicit megfogalmazódásának fõbb motívumait veszem elsõként számba, majd a mikro- és makromegközelítések paradigmaszerû értelmezésére teszek kísérletet. Bizonyos csomópontokra Peter Blau elmúlt két évtizedbeli munkásságán keresztül kívánok rávilágítani, majd az elmúlt idõszakból néhány olyan módszertani fejleményt veszek sorra, amelyek a kérdéskör elméleti vonatkozásaiban is termékenyítõek lehetnek. Az elméleti-módszertani háttér felvázolása után a mikro-makro hangsúlyeltolódásokhoz a társadalomtörténeti kontextus felõl térek vissza. Végül a kérdéskör néhány metodológiai dilemmájával, a módszertani individualizmus kérdésével, valamint a többszintû elemzés általános érvényesítésének és a szintek közti átmenet megragadásának "nagy-elméleti" igényével, az ilyen igények realizálhatóságával foglalkozom. Saját álláspontomat nagyrészt ez utóbbi pontok kapcsán fejtem ki.
Közvetlen háttér: a probléma története, a fogalompár értelmezése
A szociológia klasszikus elméletei - éppen mivel szociológiaként tételezték magukat, és diszciplináris sajátszerûségüket többé-kevésbé határozottan kifejezésre kívánták juttatni - alapjában véve makroterminusokkal dolgoztak. A századfordulótól a társadalomkutatás amerikai talajon létrejött mikromegközelítései (Cooley és mások nyomán) inkább szociálpszichológiaként azonosították magukat. Új helyzetet teremtett a szociológia második világháború utáni felfutása és az extenzív fejlõdést követõ belsõ differenciálódás. A mikro-makro probléma tudatosulásában elsõsorban azok a mikroelméletek játszottak kezdeményezõ szerepet, amelyek az ötvenes évek domináns szociológiai paradigmájával, a mind absztraktabbá vált parsonsi normatív strukturális-funkcionalista iskolával szemben léptek fel. A mikro-hangsúlyú kritikák másik célpontja a módszertan fölötti uralmat ekkoriban átvevõ, reprezentatív mintán alapuló survey-megközelítés volt, melynek makro-statisztikai megoszlásokra, korrelációkra irányuló szemléletét (Mills kifejezésével) "absztrakt empiricizmusban", a véleményképzõdés folyamatainak csoport- (illetve biográfiai) kontextusától való elvonatkoztatásban marasztalták el.
Persze nehéz egy kalap alá venni ebbõl az idõszakból a homansi viselkedés-központú, objektivisztikus pszicho-szociológiát, a Blumer és mások nyomán tért hódító interpretatív jellegû szimbolikus interakcionizmust, vagy a hatvanas évektõl elõtérbe kerülõ, különösen erõs szubjektív hangsúlyú fenomenológiai szociológiát, etnometodológiát, illetve az elmúlt egy-két évtized sikerirányzatává vált, ismét objektív irányba orientálódó racionális választás elméletét. Kétségkívül közös azonban bennük az erõs dezaggregációs hangsúly, az az alapelv, hogy - ha nem is feltétlenül a vizsgálat tárgyát - a magyarázat szintjét felülrõl lefelé kell tolni a bizonytalan körvonalú, kétes koherenciájú és felfogásukban önálló teleológiával nem rendelkezõ nagyobb kollektívumoktól a csoport, illetve az egyén felé. Ugyancsak közös vonásuk a cselekvés-szempont elmúlt évtizedekbeli elõtérbe kerülése a - strukturális-funkcionalizmus elmerevedett rendszerfelfogása nyomán rossz hírbe került - strukturális megközelítésekkel szemben.
Az elmélettörténeti háttér fontos eleme volt a szóban forgó idõszakban a "nagy-elméletekkel" szemben felerõsödött szkepszis. Ez akkor is kisugárzott a makro-szemléletre, ha valódi azonosságról nincs szó. Ez utóbbi igénye elvben nem megy azon túl, hogy az egyénen vagy mikro-csoporton felüli szinte(ke)t valóságosan létezõként kezelje, s a szóban forgó "magasabb" szintek önálló összefüggésrendszerét tételezze, a strukturális és az intézményes mozzanatok erõteljes hangsúlyával. Korántsem szükségszerû tehát osztoznia a "nagy-elméletek" minden szintet, minden vonatkozást átfogni kívánó ambíciójával.
A szóban forgó szkepszis azonban nemcsak "a nagy-elméletekkel", hanem a kevésbé megfogható, bizonytalan körvonalú kollektív fogalmakkal operáló makro-szintû megközelítésekkel szemben is megmutatkozott. A pragmatikusan orientált amerikai szociológiában amúgy is volt hajlandóság a kézzelfoghatóbb problémák elõnyben részesítésére, a közvetlenül belátható szituációk, átélhetõ motívumok kiemelésére. "Hozzuk vissza az embereket!" - adták ki a jelszót még a hatvanas években, és valóban ez vált uralkodó tendenciává a következõ évtizedekben.
<SUP>3</SUP>
Ha a mikro-szemléletû kritikák fõ árama nem utolsósorban a strukturális megközelítések mechanisztikus vonásaira fókuszálta ellenvetéseit, a makromegközelítések új hulláma a hetvenes évektõl ugyanakkor éppen újszerû struktúramodelljeinek köszönhette megújult vitalitását (sõt vehette át a kezdeményezést is a mikro-makro konfrontáció újabb etapjaiban). A cselekvés mozgásterének intézményes-kapcsolathálózati feltételeire összpontosító "strukturális autonómia"-elméletre (Burt) például aligha érvényes már az a statikus jelleg és merev determinizmus, mely az ellentétes térfélrõl érkezõ kritikákban gyakran jelent meg fontos vádpontként. De a strukturális differenciálódás Blau-féle paraméterei is akkora távolságra vannak a funkcionalista rendszerelmélet hagyományos elemeitõl, hogy aligha alkalmazhatók rájuk a mikroszemléletû ellenvetések szokásos sémái. Igaz, e strukturális innovációk még nagyon is forrásban vannak ahhoz, hogy a kritikák számára stabil célpontot jelenthessenek.
Az áramlatok és ellenáramlatok nyomában a szintetizáló törekvések is egyre erõteljesebben jelentkeztek a hetvenes-nyolcvanas évektõl. A mikro-makro probléma felvetése, és még inkább a mikro-makro "kapocs", "átmenet", "a szakadék áthidalásának" törekvései nagyrészt ennek a vonulatnak a jegyében jelentek meg. A fent említett kötetek, monográfiák szerkesztõi, szerzõi - akár a mikro-, akár a makro-oldalról érkeztek - is jórészt a redukcionizmussal szemben léptek fel.
A szintetizáló kísérletek talán legfontosabb hozadéka a fogalmak tisztázásában, pontosításában történõ elõrelépés. A mikro-makro probléma vetületeinek sokrétûségérõl már szó esett, de maguknak az alapfogalmaknak is meglehetõsen tág az értelmezési köre. Ritzer (1991) kétdimenziós sémája, amely a mikroszkópikus-makroszkópikus elemzési szint szemléletmód-párosa mellett az objektív-szubjektív tengelyt különbözteti meg, nem utolsósorban azért érdemel figyelmet, mivel felszínes megközelítésben hajlamosak lehetnénk a makro-oldalt az objektív, a mikro-t a szubjektív hangsúllyal azonosítani. Valójában a kulturális-normatív megközelítések többnyire szubjektivisztikus makro-, ezzel szemben a viselkedés- (döntés-, választás-) központú irányzatok (akár a homansi, akár a rational choice-változatban) nagyrészt objektív jellegû mikro-elméletek. A megközelítési vetületek ezzel többé-kevésbé egybeesõ tipológiáját dolgozta ki Alexander, aki a kérdéskör kapcsán egyszerre hangsúlyozza a "cselekvés" és a "rend" dimenzióját - az elõbbinél az individualisztikus vagy kollektivisztikus megközelítést, az utóbbinál a (mechanikus-)objektív, illetve a reflexív-interpretatív szemléletmódot különböztetve meg.
A fogalmak további diffuzitásának forrása maga a mikro és a makro tartalmának fizikai értelmezhetõsége. Collins (1988) a szokásosan használt térbeli mellett az idõbeli vonatkoztatás hasonló jelentõségére mutat rá. A mikro-makro aspektusok térbeli megkülönböztetése a személyes interakciótól a nagyobb aggregációkig terjedõ társadalmi entitásokat, az idõbeli tengely a szituatív elemektõl a hosszú távú folyamatokig nyúló kontinuumot fogja át. Ez utóbbi mozzanat a vitákban nemegyszer háttérbe szorul, noha a par excellence makromegközelítések nem utolsósorban a hosszú folyamatoknak tulajdonítanak kitüntetett jelentõséget.
Jóllehet inkább csak a metodológiai kiindulású szerzõk foglalkoznak e kérdéssel kiemelten, Robinson (1950) óta valójában a tévkövetkeztetés témája kulcspozíciót foglal el a szóban forgó kérdéskörben. Az eredeti megfogalmazás szerint az ökológiai tévkövetkeztetés (tehát a makro-jellegû, tipikusan település vagy régiószintû adatokból származó aggregát jellemzõkbõl az individuális szintre való indokolatlan következtetés) elkerülése állt középpontban
<SUP>4</SUP>, késõbbi szerzõk (így Scheuch 1974; Alker 1974) ugyanakkor az ellenkezõ veszélyre: a miliõhatás kiiktatásával az individualisztikus tévkövetkeztetés lehetõségére hívta fel a figyelmet. Esser (1993) újabban a magyarázatot egy szinten tartó metodológiai torzításoknak már három típusáról beszél: a kollektivisztikus és a pszichologisztikus mellett - Luhmannra utalva -, a cselekvést cselekvésbõl levezetõ, autopoietisztikus tévkövetkeztetést is megkülönböztetezve.
Néhány szó erejéig meg kell állnunk annál a kérdésnél, vajon általában véve elegendõ-e a mikro- és a makro-szintek figyelembevétele, vagy a mezoszintet is figyelembe kell vennünk. Ha a nagy- és a kiscsoportok megkülönböztetése szempontjából, konkrét entitások alapján közelítünk a kérdéskörhöz, e megfontolás feltétlenül figyelmet érdemel. Viszont ha csupán megközelítési szempontból, konkrét csoportméretek tételezése nélkül foglalkozunk e kérdéskörrel - amikor tehát a "mikro" és a "makro" inkább relációs, mint méretkategóriák (tehát különbözõ viszonylatban ugyanaz az entitás egyszerre lehet makro és mikro) -, a közbülsõ szint beiktatásának nincs indoka.
A fentiek után meg kell kísérelnem összefoglaló sémát felvázolni a makro- és a mikroirányzat tartalmáról, legalábbis az általam értelmezett formában. Már az eddigiekbõl is kitûnhetett, hogy sokdimenziós fogalomszindrómáról van szó. E vonatkozások nem feltétlenül alkotnak egymással konzisztens rendszert, de megítélésem szerint valamennyiük árnyalja a fogalompár értelmezési körét. A séma bizonyára sok leegyszerûsítést tartalmaz - esetenként szerintem sem egyértelmû a besorolás (a sémához fûzött jegyzetek néhol utalnak a lehetséges aggályokra). Ha másra esetleg nem is, további tisztázó viták generálására, remélem, alkalmas lehet e sommás áttekintés.
<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=4 width=462><TBODY><TR><TD vAlign=top width="30%"></TD><TD vAlign=top width="33%">Mikro
</TD><TD vAlign=top width="38%">Makro
</TD></TR><TR><TD vAlign=top width="30%">a vizsgált
jelenségek
</TD><TD vAlign=top width="33%">
egyén, (kis)csoport,
viselkedés, interakció
</TD><TD vAlign=top width="38%">társadalom, intézmények,
pozíciók, társadalmi viszonylat (hálózati) struktúrák
</TD></TR><TR><TD vAlign=top width="30%">kiemelt elemzési vetület</TD><TD vAlign=top width="33%">
cselekvés, folyamat
</TD><TD vAlign=top width="38%">struktúra (hosszú folyamatok)
</TD></TR><TR><TD vAlign=top width="30%">központi kategóriák</TD><TD vAlign=top width="33%">
motívum, szándék,
döntés, szituáció
</TD><TD vAlign=top width="38%">rendszer, korlát (kényszer),
kulturális (szimbolikus) környezet
</TD></TR><TR><TD vAlign=top width="30%">metodológiai
alapállás(ok)
</TD><TD vAlign=top width="33%">
módszertani indi-
vidualizmus
<SUP>5</SUP>
</TD><TD vAlign=top width="38%">institucionalizmus, funkciona-
lizmus, strukturalizmus
<SUP>6</SUP>
</TD></TR><TR><TD vAlign=top width="30%">határdiszciplínák
<SUP>7</SUP></TD><TD vAlign=top width="33%">
(szociál)pszichológia, közgazdaságtan
</TD><TD vAlign=top width="38%">történelem, jog
</TD></TR><TR><TD vAlign=top width="30%">jellegzetes
elméletek
</TD><TD vAlign=top width="33%">
szimbolikus interakcio-nizmus, Homans-Blau-Emerson-féle csereelmélet, ego-központú kapcso-lathálózati elemzés,
szituációs logikai
cselekvéselemzés,
racionális döntés elméle
</TD><TD vAlign=top width="38%">strukturális funkcionalizmus
osztályelemzés,
strukturális (pozicionális)
network-elemzés,
Blau-féle differenciációs
elmélet
</TD></TR><TR><TD vAlign=top width="30%">jellegzetes
módszerek
</TD><TD vAlign=top width="33%">
kvalitatív technikák,
esettanulmány, intenzív interjútechnikák, etnometodológiai elemzés
</TD><TD vAlign=top width="38%">survey-technikák
<SUP>8</SUP>,<SUP>
</SUP>makro-, területi statisztikák,
kvantitatív történeti elemzés, kulturális indikátor- (szimbolikus környezet) elemzés
</TD></TR></TBODY></TABLE>
A fenti séma mindenesetre ismét alkalmat ad annak jelzésére, hogy sem a mikro-, sem a makro-irány nem implikál egységes elméleti irányzatot, hiszen olyan - nagyon eltérõ - teoretikus vonulatokat egyesítenek meghatározott szempontból, mint például a szimbolikus interakcionizmus és a racionális döntés (választás) elmélete az egyik, a strukturális funkcionalizmus és az osztályelemzés a másik oldalon. Valójában az általában egy cimke alá sorolt irányzatok - mint például a kapcsolathálózati elemzés - is szétválhatnak a két irány alapján, attól függõen, hogy mûvelõik inkább a személyes miliõt, s annak az egyéni viselkedésre gyakorolt befolyását, vagy inkább a strukturális összefüggések, a pozicionális jellemzõk alakulását helyezik középpontba.
másolat
Érdekesség a kutyám neve mezo volt
