Kutyafajtak

Canaan dog

In 1934, Dr. Rudolphina Menzel, a noted authority on dogs, immigrated to Palestine (the future state of Israel). She was asked by the Haganah, Israel's first defense force, to develop a service dog organization for guarding the isolated Hebrew settlements and fighting the War of Independence. Finding that the breeds traditionally used for war tasks suffered impaired efficiency from the adverse climatic conditions, Dr. Menzel turned her attention to the pariah dogs (semi-wild or feral dogs) she found living in the area. She concluded that this was a true native breed of dog ideally adapted to the conditions of this difficult land. She named the breed the "Canaan Dog", after the Land of Canaan.
Dr. Menzel began working first with wild and semi-wild adult dogs near her home by luring them with food. She also captured litters of puppies, which she raised and found extraordinarily adaptable to domestication. She then began her own breeding program and introduced the Canaan as a working dog. The Canaan Dog was used extensively during and after World War II for patrol, tracking and guard work. One of the first dogs trained to detect mines effectively was a Canaan Dog. After the war Dr. Menzel successfully trained several Canaans as seeing-eye dogs. Today some follow that tradition by serving as therapy dogs.

hello feri,
kosszi hogy fel raktad a canaan fajt,azert vagyok ra kivancsi,mivel hogy a tango nagyon hasonlit rajuk,tudjuk hogy az anja husky de azt hittuk hogy az apja labrador,de az is lehet hogy canaan volt.halottal mar a caine corso fajtarol,allitolag romaban hasznaltak a gladiator korban.arra is kivancsi vagyok hogy a rob meg a csocsike,melyik fajhoz tartoznak?ha tudnam,akkor talan egyszerubb lenne a robbal birni,tiszta olyan mint a csocsike.megegyszer koszi

A csalad uj kiskutyaja

A csalad legkisebb uj tagja

Tango

Van keped a kutyaidrol?
Ennek a kiskutyusnak hogy lett kek szeme?A valosagban barna.

Kedves Tango. En mint illetekes azt hiszem, hogy a Rob es jomagam a kivert kutyak nepes csaladjahoz tartozunk.Nagyon sok turelmet es szeretetet igenylunk, amit viszont heves farok csovalassal viszonozunk. Sajnos nem egy nepszeru fajta, az utobbi evekben erosen vissza szoritottak szaporodasat. Csak a fajtiszta egyedekkel erdemes foglalkozni :twisted:

Melitta! Ez milyen fajta kutyus? Nagyon aranyos.

Judith! :..:
Találtam neked még egy képet a kutyusunkrol :ugras:
King-sheppard

Szia Duli!
Gyonyoru a kutyus! Hany evet elt?
Nagyon okos lehetett mar csak a nezesebeol is latszik!

Bearded collie

A bearded vagy más néven szakállas collie kialakulásának rekonstruálását több tényező is nehezíti. Mielőtt hivatalosan elismert, törzskönyvezett fajtává vált volna, gyakorlatilag annyi névvel illették, ahány régióban használták és tenyésztették; hívták skót, felföldi és hegyi collie-nak, de egyszerűen sheperd’s cur-nak vagy drover’s dognak is. Az európai kontinens, sőt Észak-Afrika területén is kialakultak a bearded collie-hoz nagyon hasonló szőrzetű és felépítésű juhászkutyák, Franciaországban például a pireneusi juhászkutya, Afrikában az egyiptomi juhászkutya (amrit). A második világháború után az egyiptomi nagykövet révén került néhány amrit Angliába. Egyikük különösen nagy feltűnést keltett, ugyanis a korabeli The Field cikke szerint az egyiptomi kutya külseje hajszálra megegyezett az angol-skót határvidéken használatos beardie-ével. James Bourchier erre alapozza feltevését, miszerint a brit szigetek bozontos, nagyszőrű pásztorkutyái a rómaiak által Észak-Afrikából hozott ebekből alakultak ki. Más teóriák szerint angolszász telepesek hozták magukkal azokat a bozontos juhászkutyákat, melyektől a bearded collie és a bobtail is származik. Iris Combe, a brit szigetek pásztorkutyáinak kiváló ismerője megkérdőjelezi e két fajta rokonságát, amit viszont azért is nehéz bizonyítani, mert a beardie hivatalos fajtává válásának során néhány bobtailt is kevertek az állományba.

Iris Combe egyébként a szakállas collie skót eredetében is kételkedik, feltevéseit széleskörű kutatásokra alapozva. Egy terelőversenyen egy northumberland-i gazdával találkozott, akinek családja generációk óta tenyésztett és használt beardie-ket. A farmer elmondása szerint, melyet más források is megerősítenek, Anglia és Skócia kereskedelmileg nem érintkezett egymással egészen 1603-ig, mikor VI. Jakab skót királyt I. Jakab néven angol királlyá koronázták. Nem telt bele egy évszázad, és virágzó agrárkereskedelem folyt a két ország között. A northumberland-i gazda szerint minden bizonnyal létezhetett egy ősi pásztorkutya-típus a megyéjükben, de nem skót eredetű. A határ túloldaláról érkező kutyák csupán a XIX. században honosodtak meg, ezeket hívták ún. Galloway típusnak.

A különböző kutyás vagy állattenyésztési témájú könyvek sem nyújtanak sok segítséget a bearded collie történetét kutatva. Az 1907-ben megjelent The New Book of Dog egyik fejezetében James Dalgliesh utal ugyan a skót vagy felföldi collie-ra, de származását nem érinti. Szerinte Peebleshire a beardie igazi hazája, ahol a fajta patrónusa, Sir Walter Thorburn minden évben a mezőgazdasági kiállításokon különdíjjal jutalmazta a legszebb, pásztor tulajdonában lévő bearded collie-t. Sajnos a könyv előszavában a kiadó Robert Leighton őszintén bevallja, hogy az „irodalmi harmónia” érdekében némi változtatást, törlést és kiegészítést hajtott végre az egyes fejezeteken, így a mű nem tekinthető teljesen hiteles forrásnak. (Iris Combe például csupán egy-két bearded collie-val találkozott Peebleshire-ben, a skót felföldön pedig egyetlen eggyel sem, így szerinte a felföldi megnevezés inkább a Galloway felföldre utalhat.) 1971-ben jelent meg az első önálló könyv a fajtáról, Mrs. Willison tollából, aki azonban csak mások feltételezésit ismétli, nincs önálló teóriája a beardie eredetét illetően.

Combe szerint az angol-skót határvidéken a legtöbb juhász beardie típusú kutyákkal dolgozik. Azt mondják, ilyen volt az ősi hajcsár kutya is, melyet az állatok összegyűjtésére használtak a határvidéken. Ezeket a hasznos, erős kutyákat market vagy butcher’s dognak hívták, utalva ezzel korabeli funkciójukra; ők kísérték az állatokat a piacra vagy a mészárszékre. A vasút elterjedése előtt az állatokat mindenhová lábon hajtották. Észak-Angliából a felföldi legelőkre terelték a fiatal birkákat, és marhákkal, pónikkal tértek haza. Ezek az utak kutyák segítsége nélkül kivitelezhetetlenek lettek volna. Ekkoriban a kutyák legfontosabb tulajdonsága nem a gazdájuk iránti hűség, hanem az erős felépítés és a mindent túlélés késessége volt.

A Galloway marhákat rendszeresen Norfolk dús legelőire küldték felhizlalni, mielőtt a Smithfield piacra kerültek. Az őket kísérő erős, határozott hajcsárkutyákat később Smithfield collie néven váltak ismertté. Még nagyobbak, hosszabb lábúak voltak a mai beardie típusnál. Az akkori állattartási viszonyok ismeretében igen valószínű, hogy két típusa volt a régió munkakutyáinak: a Border és a Highland vagy Galloway típus. A hegyi régiók farmerei, Craven körül, Észak-Yorkshire keleti völgyeiben, a Craven felföldön azt mondják, hogy a helyi gazdák egy ún. felföldi kutyát használtak, mely kisebb volt a hajcsár kutyáknál. A border és a beardie típust itt keverték egymással, mert a különböző munkaösztönök jól kiegészítették egymást az utódokban. A wales-i és skót pásztorok szerint a régi típusú beardie kiváló marhaterelő kutya volt, de ha egy minden célra használható ebre volt szükségük, a skót alföldön és az angol-skót határvidéken honos border collie típussal keresztezték.

Ezek a keresztezések a beardie két vonalát produkálták. Az egyik fekete-fehér volt, a bordert jelezve, a másik fawn, szürke vagy csíkos, a felföldi ősökre utalva.

A korabeli illusztrációk általában egymáshoz nagyon hasonló kutyákat ábrázoltak, különböző fajtamegjelöléssel. Ez többek között annak is volt köszönhető, hogy a művészek gyakorlatilag sohasem láthatták teljes, természetes szőrzetükben a kutyákat, mert a vegyi rovarölő és élősködőket távoltartó folyadékok piacra kerülése előtt a kutyákat a birkákhoz hasonlóan megnyírták vagy különböző házi készítésű szerekkel dörzsölték be. Így a szőrzet pillanatnyi fejlődési fokozatától függött, hogy milyen külsejű kutyát örökítettek meg a rajzokon. A szőrzet speciális keverékkel történő bekenése télen az időjárás ártalmaitól is védte az állatokat, ugyanis ha a szőrzetet lehúzta a rátapadó hó, a nyirkosság beszivároghatott az aljszőrzetbe, akár tüdőgyulladást is okozva. A gyakran kátrányból, vajból, olajból vagy zsírból álló keverék, ezt megelőzendő, egyben tartotta a gyapjút – ugyanígy jártak el a kutyákkal, nem csoda, hogy nem szívesen látták házon belül a juhászkutyákat.

Ami a bearded collie munkastílusát illeti, egyáltalán nem csendben dolgozik, mint a border; inkább vadászva terel, zsákmányát ugatva közelíti meg. Ez jótékony hatású sokkot vált ki a jószágból, mely automatikusan egymáshoz húzódik a veszélyt érezve, a bárányok is anyjukhoz menekülnek. Ha nyáj már együtt volt, egy másik, csendesen dolgozó kutya, általában egy border collie terelte az állatokat a völgybe. A hegyoldalakban, sziklás vidéken egészen más birkát terelni, mint a mocsaras vidékeken vagy az alföldön. Ráadásul a skót időjárás miatt – sűrű eső, köd – a juhász gyakran nem is látta az állatait, teljes mértékben a szag és hang alapján is dolgozni tudó kutyáira kellett hagyatkoznia. A beardie egy borderrel összedolgozva minden magányos, hegyes-sziklás területről le tudta hozni a jószágot a völgybe.

A századfordulón az International Sheepdog Society néhány regisztrációját leszámítva, a beardie-t a kihalás fenyegette. Helyét átvette a sokkal divatosabb border collie, akinek a népszerűsége a terelőversenyeken elért látványos sikerei miatt is egyre nőtt. Azok a gazdák, főleg Skóciában, akik a beardie típust tenyésztették és használták, nem törődtek a törzskönyvezéssel, és a versenyzést is csak idő- és pénzpocsékolásnak tekintették. Dr. Russell Greig, a jólismert skót állatorvos sebészt mindig is nagyon érdekelték a skót munkakutyák. Nem akarta, hogy kihaljon a beardie, így 1912-ben megalapította az első fajtaklubot Edinburgh-ben, és egy rövid fajtaleírást is papírra vetett. Ez a klub azonban alig néhány évig működött, az első világháború kitörésekor meg is szűnt. 1930-ig nem is történt semmi a fajta érdekében. Ekkor Jimmy Garrow és Mrs. Cameron Miller megpróbálták újraéleszteni a bearded collie iránti érdeklődést, de erőfeszítéseik nem tartottak sokáig, s nem jártak sikerrel. A fajta hivatalos elismertetése Mrs. Willisonnak köszönhető, aki nagyon sokat tett a fajta stabilizálásáért. Skóciában született beardie szukáját Mrs. Cruft (!) segítségével egy devoni kannal fedeztette, így Észak és Dél találkozása létrehozta a látványos terelőkutya újjáéledését jelentő első almokat. Mrs. Willison elmondása szerint a korai almokban szinte mindig volt egy-két kicsi, mely a border collie-ra hasonlított. Mrs. Willison új klubot alapított 1955-ben (The Bearded Collie Club). A még érvényben lévő, 1912-es fajtaleírás 1964-ben írták újra. A fajta első championja a Mrs. Willison által tenyésztett Ch. Beauty Queen of Bothkennar volt.

Tango írta:

arra is kivancsi vagyok hogy a rob meg a csocsike,melyik fajhoz tartoznak?

Kattints a kibontásához...

Tango !

A Robrol nem tudok nyilatkozni,mert nem nagyon ismerem.
A Csocsi viszont a "lihegos nagy kutya, kis farokkal" fajtahoz tartozik.
A fajtara jellemzo,hogy szereti a noi melleket.Ha lat ilyet,akkor specialis tulajdonsagat eloveve,a farka csovalja a kutyat es szentimentalis rigmusokat dormog.Izlese, a nyelven talalhato sokszorozodott izlelo bimbo hatasara rendkivul kifinomult.Kedvenc etele a rantott hus,de harcol a kelkaposztafozelekert is.Rendkivul nyugodt, kiegyensulyozott.Szep nagy feje es rovid farka harmonikus asszimetriaban mutatjak a fajta arisztokratikus tulajdonsagait.Veszelyt senkire sem jelent,kiveve ha hirtelen meghuzzak a farkat.Akkor harap!!!! :mrgreen: :33: :mrgreen:

T.Ferenc. Ez a Fajta jellemzes nagy gonoszsagra vall. Foleg a rovid farok taglalasa volt ovon aluli. :twisted: Azt hiszem nehany percre kolcson kell kerjem a lovasagi husdaralot az irgalmatlan novertol ,es roham szeru latogatast kell tenem nalatok. :twisted:
U.I. Ha neked cibalnak a farkincadat te is harapnal.
K.K.N.M. :twisted:

Csocsike

A Te kutyadnak lompos nagy ferka van de sok allatnak lecsapnak a farkabol egy darabot a fajtisztasag es a jo kinezet miatt kicsi koraban. Azert ma mar egyre kevesebb az ilyen csonkitas ami ertelmetlen ugy a farok ugy a full eseteben.

csocsike írta:

Ez a Fajta jellemzes nagy gonoszsagra vall.

Kattints a kibontásához...

Csocsi !

Ez nem gonoszkodas ! :twisted:
Tango kerdezett,es en globalisan valaszoltam a kerdesre.Tudnam meg tovabb reszletezni a jellegzetessegeket,de nem hiszem,hogy melyrehatobb vizsgalat erdekelne Tangot. :shock:
A konkret elemzest meg majd megcsinalja a foorvos ur !!! :twisted:

És az ki? Mármint ki lesz most annak kinevezve? Mármint a föorvos.

Duli-Fuli, egyszerüen gyönyörüség. Nézem a hirdetéseket.

Jo otlet Judith ! Keressuk meg a foorvos urat.Csak azert irtam,mer gondolom minden elmegyogy-ban van legalabb egy foorvos. :shock:

Malamut

Egy ősi fajta történetét kutatva nemcsak a kutya származásáról tudunk meg lényeges dolgokat, hanem a vele legszorosabb kapcsolatban élő emlősről is – az emberről. Az alaszkai malamut fajtatörténete bepillantást enged az eszkimók különleges világába, majd újabb példával szolgál a fehér ember civilizációjának gyakori kártékonyságára.

A fajta nevét egy ősi eszkimó törzsről, a mahlemutról kapta, mely a Kotzebue-szoros partjainál telepedett le Alaszkában. Manapság egyébként – legalábbis Kanadában – illetlenség az eszkimó szót használni, mert az indiánok nyelvén ez nyers húst evő személyt jelent. Ezért inkább az inuit megjelölést használják, ami inuit nyelven egyszerűen annyit tesz, „az emberek”. A mahlemut nyelv orar dialektusában maga a „mahle” szó jelenti magát inuitot, a „mut” pedig kis települést. Alaszkát, mielőtt még az Egyesült Államok fennhatósága alá került volna, orosz utazók Alasaknak vagy Alijeszkának nevezték, ami egyszerűen hatalmas országot jelent. Az oroszok egyébként véletlenül fedezték fel Alaszkát, mikor bálnavadászat közben a Bering-szorosnál a vihar elsodorta őket. Hazatérve szánhúzó kutyákat használó őslakosokról számoltak be. A mahlemut törzset egyébként egyetlen kutató vagy felfedező sem említi kutyáik nélkül. Minden beszámoló szerint békés, vidám, keményen dolgozó, monogám emberek voltak, csodálatos kutyákkal. A mahlemut törzset és kutyáikat minden inuit nép különösen tisztelte. Az antarktiszi őslakosok eredetéről természetesen több feltételezés is létezik. Sok szakértő szerint a jégkorszakban még létezett egy Ázsiát és Alaszkát összekötő földnyelv, ezen érkeztek az inuitok ősei Ázsiából Észak-Amerikába, ahol az indián törzsek miatt kénytelenek voltak a legészakibb területeken letelepedni. Talán már ekkor is kutyákat használtak teherhúzásra. Az alaszkai őslakosokat leíró beszámolók szerint a négylábúak feladata nemcsak a szánhúzás volt, hanem ők vigyáztak gazdáik mindennemű tulajdonára, később a rénszarvascsordákra is, illetve a fóka- és jegesmedve-vadászat is elképzelhetetlen lett volna kutyák nélkül. Habár a korabeli tudósítások szerint az inuitok kutyái rengeteg szeretetben és különleges gondoskodásban részesültek, semmiféle – mai kifejezéssel élve – kennelt vagy kutyaházat nem építettek számukra a kegyetlen jégmezőkön. Talán azért a kölyköket beengedték az igluba, legalábbis Voelker sokat idézett sorai szerint: „Ne feledjük, az alaszkai malamute számtalan nemzedéken át együtt nevelkedett az eszkimókkal, kölykök és gyerekek együtt játszottak. Kisgyerekeket láttam csúszni-mászni a piszokban, miközben az öreg anyakutya dajkálta őket.”
A mahlemutok csak a legjobb és legígéretesebb kölyköket tartották meg, és csak kis populációval tenyésztettek, mivel szűkében voltak az ételnek. Fehér embernek nagyon ritkán adtak el kutyákat, hiszen legbecsesebb tulajdonukról volt szó, mely egyszerűen életük nélkülözhetetlen kelléke volt. Gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy a fehér ember nem tudta véglegesen tönkretenni a fajtát.

1896-tól kezdve, az aranyláz kitörésével folyamatosan nőtt a szánhúzó kutyák iránti igény, hiszen a bányakutatók, de még az egyszerű kalandorok is hatalmas csomagokkal vágtak neki a hómezőknek. Egy-egy kisebb fogat ára általában 1500 dollár volt, de egyetlen jó kutyáért is könnyen elkérhettek akár 1500 dollárt. Hiába becsülték legjobban az alaszkai malamutot, hamarosan kisebb, gyorsabb kutyákkal keresztezték őket az egyre népszerűbb szánhúzóversenyek miatt, illetve nagytestű, molosszoid ebekkel a kutyaverekedtetések és súlyhúzóversenyek miatt, melyek – mondani sem kell – hatalmas pénzdíjakért folytak. Szerencsére a malamutok nagyon ellenállónak bizonyultak a keresztezésekkel szemben, nagyon hamar visszatértek az eredeti, ősi spicc-típushoz, melyhez mindegyik északi fajta tartozik. Már az első generációs keverékek is inkább a malamutra hasonlítottak, mint az idegen fajtára, három nemzedék alatt pedig teljesen eltűnt a külső beütés. Hogy miért? Az északi kutyák jellegzetes tulajdonságai mind-mind funkcionális szerepet töltöttek be. Fejük, szemük és fülük formája például nem holmi emberi szeszély miatt volt olyan, amilyen, hanem egyszerűen azért, hogy a számunkra elképzelhetetlenül hideg időjárást túléljék, és ne gyulladjon be a fülük, vagy ne könnyezzen a szemük. Amelyik kutya nem rendelkezett a túléléshez szükséges tulajdonságokkal, az egyszerűen elpusztult – ezért örökítették olyan szilárdan ősi tulajdonságaikat. Nagyon sok északi kutya például jóval kisebb „fogyasztású”, mint egy hasonló testméretekkel rendelkező másik fajtához tartozó eb.

Az alaszkai malamut modernkori története, mely már nem az eszkimókhoz kapcsolódik, egy hölggyel kezdődött: Mrs. Eva „Short” Seeley a szánhúzóversenyek kutyáinak láttán elhatározta, hogy megpróbálja újrateremteni az eredeti alaszkai fajtát. Eva Seeley tornatanárként dolgozott Worchesterben, és egy farsangi ünnepség szervezésekor ismerkedett meg 1923-ban a híres Arthur Waldennel, akit kutyafogatával együtt meghívott, hogy tartson egy bemutatót a mulatságon. Eva ekkor ült először kutyaszánon. Nagyon megszerette ezt a sportot, hamarosan wonalanceti otthonában is meglátogatta Waldent és kutyáit. Vőlegényét, Milton Seeley-t is elbűvölték a kutyák, ezért Wonalancetben töltötték mézesheteiket, majd oda is költöztek véglegesen, 1927-ben. Éppen ebben az évben hozott Leonard Seppala egy csapat szibériai husky-t Alaszkából, hogy tenyésztelepet alapítson Poland Springben. Eva Seeley náluk látta meg azt a nagytestű kutyát, akit egy házaspár Alaszkában vásárolt a Yukon vidékén, de európai útja miatt Seppalánál hagyott. A Seeley-házaspár e pompás példány segítségével akarta kitenyészteni és törzskönyveztetni Amerikában az alaszkai malamutot. Yukon Jad mellé beszereztek Waldentől egy Bessie nevű szukát, aki költözés miatt vált feleslegessé eredeti gazdája számára, aki állítólag szintén Alaszkában vette a csodálatos kutyát. Jad és Bessie első kölykei 1929-ben születtek: Gripp, Tugg, Keasarge és Finn of Yukon. Gripp of Yukon volt az első AKC által regisztrált malamut, az első AKC Champion malamut és egyben Eva Seeley fogatának vezérkutyája, mellyel a Lake Placid mentén rendezett olimpiai játékokon vett részt.

A fajta három alapító vonalaként a Kotzebu, a M’Loot és a Hinman-Irwin vonalat tartják számon. Az elsőt a Seeley házaspár alakította ki, a Waldentől átvett Chinook kennel és saját Kotzebu kennelük kutyáira építve. A M’Loot vonal ifjabb és idősebb Paul Voelker kutyáiból alakult ki, akik az 1900-as évek elején, majd 1920-ban hoztak kutyákat Alaszkából, és tenyészetüket nem regisztráltatták az Amerikai Kennel Klubnál (Ralph és Marcheta Schmitt, a Silver Sled kennel tulajdonosai tőlük vásárolták kutyáikat, mondhatni náluk alakult ki a M’Loot vonal). A Hinman-Irwin vonalhoz nem sok kutya tartozott, de a fajta minősége szempontjából meghatározó volt. A szintén jelentős Husky-Pak vonal tulajdonképpen a három alapító ötvözeteként született 1940 és 1960 között Robert és Laura Zoller révén, és számos Championt és híres tenyészkutyát köszönhet neki az állomány. A Kotzebu-kutyák fontosabb jellemzői az alábbiak voltak: kisebb méret, szélesebb koponya kisebb fülekkel, rövidebb fang, rövidebb lábak, erősebben szögelt hátulsó végtagok, szabad mozgás, legtöbbször szürke szín, más kutyákkal sokkal szociálisabb viselkedés. Ezzel szemben a M’Loot-kutyák nagyobb voltak, koponyájuk keskenyebb hosszabb fülekkel és hosszabb fanggal, testfelépítésük könnyedebb volt, keskenyebb mellkassal, hosszabb lábakkal, tompább hátulsó szögeléssel, színük változatosabb volt, más kutyákkal azonban kevésbé szociálisan viselkedtek. Robert Zoller az arany középutat próbálta megtalálni, hogy végre véget vessen a két irányzat vitájának, hiszen mindkét vérvonalnak voltak előnyei és hátrányai egyaránt.
A Seeley házaspár erőfeszítéseinek köszönhetően az AKC 1935-ben regisztrálta hivatalos fajtaként az alaszkai malamutot, és még ebben az évben megalakult az önálló fajtaklub, Alaskan Malamute Club of America.

hello,hogy vagytok
a afarok beszelgeteserol,a merete mindegy,de a csovalasa sokkal fontossabb,nemelyik kultra miatt ezzel vagnak belore le. en szeretem az osszes kutyakat a robbot is meg a csocsiket is,szerintem az ugatasuk sokkal nagyobb mint a harapasuk.

tudatok azt hogy a kutyaknak tobb mint 22 fajta vercsoportjuk van?erdekel titeket a kutya show,mer lesz egy aprilisban,meg a datumokat meg kell pontossan nezni.

a masik kerdes, kiakarok nyitni egy kutya szalont,ismertek valakit aki ezt tanitja? eddig csak ket jo iskolat talaltam,de mind ketto nagyon draga es nem nagyon profi helyek.

Ajjaj Tango !

Ha nem profi helyek es piszok dragak,kepzelheted mennyibe kerulnek a profik.
A legolcsobb megoldas,ha felveszel olyat aki tudja csinalni.Egy ido utan meg ha mar megtanultad tole,akkor atveszed. :lol: :idea:

Az en kutyam

Az en kis kutyam neve Budy. Most mart 4 honapos a kis pelenkas. Jack Russell fajta. Errol a kutyakrol azt modjak hogy egy nagy kutya egy kicsi tesbe. Nagyon aranyos de legtobbszor nagyon rossz. De a kapcsolat az ilyen kutyakal egy "Love and Hate Relationship", "You would love to hate them".
Botcsanot kerunk, de en es a Tango vegul csak most irrunk eloszor Magyarul. De jo hogy nincsen potyos betuk.
En nekem ez az elso sajat kutyam, es eddig nagyon jol megy a dolog.
A kis Budy mart le tudd ulni, fol all a ket kis laban, le tudd fekudni, es persze hogy nagyon de nagyon ugatni. A kedvenc hobbija az, az eves. Imadja a kajat. Ha el fut akkor csak azt kel mondanom hogy "Budy want a treat? or Budy Hungry?
Meg alig volt kint mert olyan hideg van. Szereti a hot, csak nem tul sokaig. Imad futkaroszni es mindent a mit lat megkostolni. A kedvenc dolga furodni. Olyan egyszeru meg furdetni mert vegig csak probalja a fizet megharapni ami a csapbol folyik hogy eleg idom van ara hogy teljesen megmosam. A szaritas egy mas story. Azt nem szereti.