Kutyafajtak

Feri T témája a 'Háziállatok' fórumban , 2003 Február 23.

  1. Athos

    Athos Állandó Tag

    Szia Dominatrix!
    Udvozlunk itt, a kutyasok koreben! :..: Tunderi a kutyus! Baratnomnek van ket Jack Russel terrierje akik okosak, furgek es aranyosak egyarant. En egyszer vigyaztam rajuk harom napig es bizony elszorulo szivvel adtam vissza oket a gazdijuknak. Ok is szerettek a hasukat, de furodni kimondottan utaltak. Es bizony valamikor napjaban ketszer kellett oket viz ala dugni. )
     
  2. csocsike

    csocsike Vendég

    Na Athos megilyesztettel. Nalad nem lenek kutya . Naponta tobszor viz ala dugni oket ? :roll:
     
  3. Athos

    Athos Állandó Tag

    Hidd el Csocsi, ha mindenki csak fele annyira szeretne az allatokat mint en, semmi baj nem lenne. Nem lennenek allatshelterek es orvvadaszok. A kutyusoknak pedig nem sok helyen van jobb dolguk, mint nalunk. A Jack Russeleket meg meg kellett furdetni, hisz az udvaron rohangaltak sarban, vizben es tiz perc utan ugy neztek ki, mint a Fekete Peter! Ismered nem, olyan mint a Feri csak tiszta fekete. :)
     
  4. csocsike

    csocsike Vendég

    Es ragad a malnaszortol. Igazad van, ha piszkos meg kell mosdatni. En azt hittem valami szertartas. :D
     
  5. Feri T

    Feri T Vendég

    Gonosz tarsasag !!!

    Milyen dolog az embert a hata mogott lefeketezni ??? RONDA !!! :oops:
     
  6. Athos

    Athos Állandó Tag

    Feri, oovasd el azt a mondatot migegyszer figyelmesen!!!
    Reg nem irtal, mi van veled? Varjuk a kovetkezo kutyafajtat! Ha megvan Neked lehetne a Jack Russel Terrier. Koszi. :wink:
     
  7. csocsike

    csocsike Vendég

    A Ferinek csak a Jack Daniel s van meg :oops:
     
  8. Athos

    Athos Állandó Tag

    Hat ebbe biztos voltam! De azert egy probat megert, nem? 8)
     
  9. Feri T

    Feri T Vendég

    A Jack Russel és a Parson Russell terrier

    Az akita és a nagy japán kutya különválasztása mellett, egy másik fajta „osztódását” is figyelemmel kísérhettük a közelmúltban: 2000. december 14-én a Parson Jack Russell terriert az FCI két különálló fajtává bontotta: Parson Russel illetve Jack Russell terrierre. A két folyamat között azonban lényeges különbség van. Míg a japán akitából az amerikaiak kreáltak új fajtát, addig a Parson Jack Russell terriernél kezdettől fogva különböző típusok léteztek a fajtán belül. Mindez senkit sem zavart igazán – az FCI színrelépéséig...

    Bár a Nemzetközi Kinológiai Szövetség csupán 1990-ben ismerte el hivatalosan a Parson Jack Russel terriert, egyáltalán nem új keletű fajtáról van szó, mint ahogy azt a hirtelen jött népszerűség sejtetni engedné. Éppen ellenkezőleg, a Jack Russell nagyon régi terrier-típus, melyet föld alatti rókavadászatra használtak. Gyakorlatilag olyan régi a fajta, mint maga a rókavadászat.

    A különböző terrier fajták kialakulása szinte egyformán kezdődött, a kora szelekció kizárólag a kutyák vadászteljesítményén alapult. Az Angol Kennel Klub és a hasonló egyesületek megalakulásával világszerte más irányt vett a kutyatenyésztés. A létező változatokat, típusokat különböző fajtaként határozták meg és nevezték el, legtöbbször alkalmazási területük vagy azon környék alapján, ahol a leggyakrabban előfordultak. Megszülettek az első standardok, melyek az adott fajta ideális megjelenési formáját írták elő, és elkezdődött a kiállítási világ fejlődése is. Ebben az időben élt a „Vadászó tiszteletes”, John (Jack) Russell (1795–1883), szenvedélyes vadász és terrier-szakértő, neves foxterrier-tenyésztő. Életéről és munkásságáról több könyv is részletesen beszámol, e cikk témája szempontjából a legfontosabb momentum az, hogy már ebben az időben elkezdődött a fajta kettéválása. Nem, nem Jack Russell és Parson Russel terrierre! Russell tiszteletes ugyanis foxterriereket tenyésztett, azaz szó szoros értelemben vett rókavadász terriereket. (fox=róka). Egyes tenyésztők azonban már az ő idejében szabályozott tenyésztésbe kezdtek és azon fáradoztak, hogy a foxterrier névvel illetett fajtának egységes, szép külsőt kölcsönözzenek. Más tenyésztőket ezzel szemben továbbra is a kutyák teljesítménye érdekelte elsődlegesen, közéjük tartozott természetesen John Russell is, aki bár a Kennel Klub alapítói közé tartozott, saját terrier-vonalait ott sohasem regisztráltatta és így sohasem állította ki kutyáit, holott ő maga volt az első Kennel Klub által rendezett kiállítás egyik bírója (London, 1974).

    A foxterrier fajta ezen közben olyannyira megváltozott, hogy a régi munka típusnak új nevet kellett adni. Ezeket a kutyákat ettől kezdve messze nem az egyetlen, de egyértelműen a legnépszerűbb tenyésztőjük után Jack Russell(‘s) terriernek nevezték. Ez a fajta (bár megfelelőbb lenne a típus szó alkalmazása) változatlanul élt tovább napjainkig, messze a tenyésztő szervezetek „áldásos” tevékenységétől és a kiállítási ringek világától. Mialatt a foxterrier világméretű ismertségre és népszerűségre tett szert, olykor kimondott divatkutyává válva, a Jack Russell az maradt, ami mindig is volt: egy egyszerű kis vadászterrier, a „szép az, ami szépen dolgozik” mottó alapján tenyésztve. Habár Angliában a Parson Jack Russell terrier a legkedveltebb terrierek közé tartozott, akárcsak a Lurcher, hivatalos elismerés hiányában szinte egyetlen kutyás könyv sem említette. A Jack Russel-kedvelőknek azonban nem is hiányzott ez az elismertség, hiszen nem akartak egy második foxterriert.

    Bár nem volt hivatalos fajta, azért létezett egy Jack Russell-standard, melyet tapasztalt vadászterrieresek dolgoztak ki, a Jack Russell Terrier Club of Great Britain égisze alatt. Ez a standard azonban a vadászat számára szükséges követelményeket foglalta össze, tehát nem kiállítási fajtaleírás volt, mely feltétlenül egy egységes küllemet kíván a fajtától. Ez a standard egy viszonylag széles sávot engedélyezett méretben és típusban is. A Jack Russell-tulajdonosok úgynevezett Hunt Terrier Show-kon állították ki kutyáikat, melyeken tapasztalt vadászok és terrier-tenyésztők a kutyák testfelépítését a vadászatra való alkalmasság szempontjából ítélték meg. Nem csak kor és nem szerint sorolták osztályba a kutyákat, hanem szőrtípus és méret szerint is (10–12 és 12–15 inch).

    A tenyésztők többsége azonban mégiscsak a hivatalos elismertetést szorgalmazta, így végül 1990-ben a Parson Jack Russell Terrier Clubot hivatalosan is elismerte a Kennel Klub és az FCI, sőt a kis rókavadász Parson Jack Russell terrier néven hivatalos FCI standardet is kapott, és ezáltal 339-es számmal a hivatalosan elismert, fajtatiszta kutyák körébe emelkedett. Az FCI standard nagyjából megfelelt az eredeti fajtaleírásnak, azonban tartalmazott néhány, elsőre jelentéktelennek tűnő változtatást. Ezek, összekötve azzal a ténnyel, hogy a fajtát ettől kezdve elsősorban olyan küllembírók bírálták, akiknek nem sokkal korábban még semmi köze nem volt a fajtához, olykor még a létezéséről sem tudtak, oda vezettek, hogy a fajta külleme ismét változni kezdett.

    És a történelem megismételte önmagát. Ami kb. 150 éve a foxterrier és a Jack Russell felosztásával megtörtént, azt most közvetlen közelről követhetjük figyelemmel. Hasonló hasadás történik, történt napjainkban. A hivatalos FCI-elismertséggel a Parson Jack Russell terrier számos kutyás szaklapban nyilvánosságot kapott, és a fajtát bemutató könyvek is gomba módra szaporodtak. Azonban legtöbbjük csak az FCI standardot közölte, az eredeti angol fajtaleírást figyelmen kívül hagyva. Hamarosan az ideális (33–35 cm) méret kötelezővé vált, akárcsak a standard azon megjegyzése, hogy a fejen és a farok tövénél lévő jegyek előnyben részesítendők. Tehát a fajta történetét tekintve, a Jack Russell terrier és Parson Russell terrier egy és ugyanazon fajta. De mivel az FCI nehezen visel olyasmit, hogy egyazon fajta képviselői között, mondjuk 10 cm eltérés legyen marmagasságban, újból kettéhasadt a fajta. 2000. december 14-én a rövidlábú példányok a Jack Russel nevet kapták, míg a hosszúlábúakat Parson Russell terrierként sorolták be. Úgy tűnik, a Parson Russell lett/lesz a második foxterrier...

    A Jack Russell terrier és a Parson Russell terrier közötti legfontosabb különbségek
    Ideális méret: JRT: 25–30 cm • PRT: Kanok 36 cm, szukák 33 cm (+/- 2 cm)
    Arányok: JRT: A lábhossznak – a könyöktől a földig mérve – egyenlőnek kell lennie a test mélységével, a mellkastól a marig számítva. A hát hossza több, mint a kutya marmagassága. • PRT: A test hossza valamivel több, mint a kutya marmagassága.
     
  10. Athos

    Athos Állandó Tag

    Na latod Csocsi, van neki Jack Russelje is! \m/ :)
     
  11. Feri T

    Feri T Vendég

    Jack Daniel`s
     
  12. csocsike

    csocsike Vendég

    Hogy a hordod szaradjon ki. :p
    Regel van ,nagyon masnapos vagyok, es akor ez az elso amit meglatok,Yak! :shock: :twisted:
     
  13. Feri T

    Feri T Vendég

    Hat Te irtad nem ? Gondoltam Neked is kedvezek egy kicsit ! :roll:
    Erre meg nekem tamadsz.Szegyeld magad !!!! :oops: :oops: :oops:
     
  14. csocsike

    csocsike Vendég

    Erre majd delutan viszaterek. :shock: :twisted:
     
  15. Feri T

    Feri T Vendég

    Melyik delutan ? :?
     
  16. Athos

    Athos Állandó Tag

    Feri, reg nem tettel fel kutyafajtat!!!
    Parom szuleinek volt egy fekete kozepuszkarjuk Fredi, o volt a csalad kedvence. Nagyon okos volt, rendkivul mozgekony es ki nem allhatta a lovakat! :) Ha meghallotta magat a szot; lo, horogve rohant az ablakhoz. :) Egyszer kozel egy hetig mi vigyaztunk ra, es barmerre mentem a lakasba mindenhova jott utanam. Tunderi volt.
    Legyszives tedd fel nekem kovetkezonek a kozep uszkart. Koszi.
     
  17. Feri T

    Feri T Vendég

    Olyat,hogy kozep uszkar,nem talalok.Csak siman "uszkar".

    AZ USZKÁR
    Félreismert topmodell
    Az elôítéletek néha sokkal mélyebben gyökereznek, mint gondolnánk. Sok ember, még kutyatartó számára is az uszkár csupán egy agyonkozmetikázott öleb, holmi „szôkenô”, aki nevetségesen furcsa frizurákban szaladgál. Ilyenkor felesleges a fajta intelligenciájáról és egyéb jó tulajdonságairól magyarázni, talán többet használ a felvilágosítás: az uszkárok mai külleme egy korábban egyáltalán nem öncélú nyírásmódot ôriz. A vízi vadászatoknál használt kutyák lábát és hátsó részét azért nyírták rövidre, hogy megkönnyítsék számukra az úszást, az ízületeknél viszont a gyulladásokat elkerülendô hagytak szôrpamacsokat. A fejen pedig azért kötötték copfba az uszkár szôrét, hogy a vizes tincsek ne lógjanak a kutya szemébe.
    Az uszkár származását illetôen számos teória látott napvilágot, s a szakértôk véleménye nem egyezik e századok óta ismert kutyafajta eredetét illetôen. A zűrzavart csak fokozza, hogy már görög és római vázákon, domborműveken ábrázoltak gyapjas szôrzetű kutyákat, s az oroszlános nyírásmód is évszázadok óta létezik, így sokan hajlamosak a legôsibb fajták közé sorolni az uszkárt, s a régi ábrázolásokon látható kutyákat a fajta közvetlen elôdeinek kikiáltani. Sajnos az is elôfordult, hogy óegyiptomi domborműveken ábrázolt galléros páviánokat minôsítettek nyírott uszkároknak.
    Sokan Theodor Studer berni professzor nézetét osztják, miszerint egy bozontos szôrzetű pásztorkutya-típus és egy vadászkutya keresztezôdésébôl származhat az uszkár. Ez az elképzelés a fajta szerteágazó képességeit és vízszeretetét figyelembe véve akár helytálló is lehet. Az uszkár származásának kutatása közben lépten-nyomon a vízikutyába ütközünk, mely állítólag elôször a hatodik században került Európába Észak-Afrikából, mikor a mórok elfoglalták az ibériai félszigetet. 1454-ben Penturrichio Canis familiaris aquaticus-nak azaz vízikutyának nevezte az uszkárt. A német Pudel elnevezés egyébként valószínűleg a régi német Pfudel szóra vezethetô vissza, ami magyarul pocsolyát, tócsát jelent. (A magyar uszkár szó nyelvújításkori alkotás, az úszkál ige származéka.) Napjaink vízikutyái – pl. a francia barbet, az olasz lagotto romagnolo vagy a spanyol vízikutya – valóban ugyanolyan típusú szôrzettel rendelkeznek, mint az uszkár. A nyugat-európai kontinensen a középkorban még sehol sem nevezik meg az uszkárt, csak a korszak végén bukkanni nyomaira. Tilman Riemenscheider alkotásán, II. Henrik sírkövén egy uszkár látható, s 1500 körül Albrecht Dürer is többször rajzolta le a fajta egy-egy példányát. 1700 körül az uszkárnak nagyon népszerűnek és elterjedtnek kellett lennie Németországban, mivel ekkortól nemcsak természettudományos művekben, hanem számtalan irodalmi munkában bukkan fel. 1860 körül zuhanni kezdett az uszkár népszerűsége, más feltörekvô fajták ellenében, de azért az uszkárbarátok nem adták fel a reményt.
    Több mint 100 évvel ezelôtt kezdôdött Németországban a szabályozott uszkár-tenyésztés. Egy Warmbach nevű tenyésztô ösztönzésére néhány uszkár-barát – köztük Stössel, Wirth és Betz – 1893-ban létrehozta a mai Német Uszkár Klub elôdjét, a Müncheni Uszkár Klubot. Céljuk a fajta népszerűsítése és a fajtatiszta tenyésztés propagálása volt. A Német Uszkár Klubnak napjainkban több mint 8000 tagja van, 16 tartományi és 130 kerületi csoporttal. Az elsô uszkár törzskönyvet 1904-ben adták ki, Ferdinand Wirth törzskönyvvezetô saját fekete zsinóros uszkárját, Champion Caro W II-t vezette be egyes szám alatt elsôként.
    Bár a második világháború a klub erôfeszítéseit igencsak derékba törte, mégis az uszkár hamar az egyik legkedveltebb fajtává vált, nem csoda, hogy a franciák és a németek sokáig vitatkoztak, melyikük legyen a fajtagazda ország. Ugyan Franciaország került ki gyôztesen a kutyapolitikai csatározásokból, a Német Uszkár Klub nem adta fel elveit és elképzeléseit, s többek között sikerült elismertetniük egy új nyírásmódot és két színváltozatot is. 1932-ben a két klub közösen dolgozta át a régi fajtaleírást, s az FCI 1936-ban el is fogadta az új standardet, amin azóta néhány kiegészítést leszámítva nem változtattak.
    Talán szerencsésebb lett volna, ha a fajtagondozás feladata a németeknél marad. A franciák ugyanis Madeleine Jeancourt-Galignani kisasszonnyal, az uszkár klub elnökével az élen elkövették azt a hibát, hogy az óriásuszkár 1936-ban 60 centiméterben maximált marmagasságát 55-re csökkentették, arra hivatkozva, hogy az uszkár a francai Barnet leszármazottja, ami egy középtermetű kutya volt. Mivel a háborúban lerombolt Európa számos országa lakásgondokkal küzdött, és így a kisebb méretű uszkárok iránt mutatkozott kereslet, nem volt senki, aki az óriásuszkárok érdekében lobbizzon, így az FCI 1952-ben elfogadta a franciák javaslatát és 55 centiméterre csökkentette a marmagasság felsô határát. Emiatt sok óriásuszkár tenyésztô középuszkárokkal fedeztetett, aminek többek között az lett a következménye, hogy az óriások elvesztették arányos felépítésüket, gyakran rövid lábak támasztották alá a viszonylag nagy testet. Idôközben szerencsére visszaállították a hatvan centis határt, sôt a 62 cm marmagasság is megengedett. A fent említett elnökasszony halála után újabb szakmai baklövést követtek el a franciák, ami ugyan nem járt súlyos következményekkel, de a fajta közelmúltjának semmibevételérôl tanúskodott. A fajtagazda ország kérésére ugyanis bekerült a standardbe egy aprócska mondat, miszerint az óriásuszkár a középuszkár felnagyított mása, a középuszkárból fejlôdött ki, holott az eredeti uszkárok 50–60 cm magasak voltak. Az európai kontinens elsô uszkár standardjét a müncheni székhelyű Német Uszkár Klub alapítói rögzítették a századforduló környékén. Ez a dokumentum a „német uszkárokról összeállított fajtaleírás” elnevezést viselte és a „közönséges uszkárra” vonatkozott, melynek marmagassága 50–60 cm között mozgott. A törpeuszkár nem tartozott ehhez a klubhoz, tenyésztése a Berlini Öleb Klub keretein belül folyt. A régebbi szakirodalomban viszonylag ritkán említenek méretet. Hauck szerint az „ôsuszkár” 60–75 cm között lehetett. Strebel a kanoknál 60–75, a szukáknál 55–65 cm marmagasságot említ. Fitzinger 1875-ben azt írja a német uszkárokról, hogy különösen nagyok. A Berlinben megszövegezett és kiadott elsô standard szerint az uszkár mérete „az átlagos nagyságú vizsláéval legyen azonos”, tehát kb. 70 cm.
    Fajtatörténetileg érdekes kérdés az uszkár kisebb méretváltozatainak problémája. Beckmann például a törpeuszkárt önálló fajtaként tárgyalja, és inkább a bichonok közé sorolja. A Német Uszkár Klub alapításakor, 1896-ban a meglévô állomány nem rendelkezett olyan genotípussal, ami lehetôvé tette volna a 28–30 centiméteres törpék tenyésztését. Ma is nehéz feladat ez, hiszen még mindig elôfordulhatnak olyan küllemet mutató állatok, melyek a törpenövést elôsegítô idegen fajták befolyását igazolják. Az USA-ban 1943-ban, Angliában 1957-ben fogadták el a legkisebb méretváltozatot, toyuszkárt. Európában hivatalosan csupán 1987-ben egészült ki a fajta a negyedik mérettel. A Német Uszkár Klub történetében elôször 1912-ben vettek fel két törpe kennelt a törzskönyve, a Liliputot és a Perkeot. Az európai FCI standard az alábbi méreteket különbözteti meg:
    toyuszkár: 28 cm alatt • törpeuszkár: 28–35 cm • középuszkár: 35–45 cm • óriásuszkár: 45–60 cm (de napjainkban leginkább 52–62 cm)
    Ami a színeket illeti, az elsô standard 1880-ban a feketét, a fehéret és a barnát említi. Ez a meghatározás a fajtaleírásban hosszú évtizedekig így is maradt, azonban a valóságban lépten-nyomon más színekkel is lehetett találkozni, még tarka egyedekkel is. Az ezüstszínt 1966-ban, az apricot-t 1977-ben fogadták el hivatalosan. Németország bizonyos klubjai igen szigorú feltételekkel ugyan, de a törzskönyv egy külön kötetében regisztrálják a black and tan (fekete-cser), harlekin fekete-fehér) és red (vörös) színű uszkárokat is. (Utóbbi három még nem FCI-elismert színváltozat.)
    A külsôségek után azonban térjünk rá az uszkár belsô tulajdonságaira, hiszen egy uszkár nem pusztán azért létezik, hogy szép legyen. Köztudott, hogy az uszkárok – még napjainkban is – kiváló cirkuszi kutyák, a legjobb bűvészt és bohócot is lejátsszák a színpadról. A mutatványosok régebben a nagyobb testű egyedeket nemcsak a porondon, hanem a mindennapi életben is használták, például kocsit húzattak velük. De használtak uszkárokat a háborúban is, vagy békeidôben nyájak mellett segédkeztek vagy vakokat is vezettek. A törpeuszkárok sem csupán a társasági dámák ölében foglaltak helyet, hanem kiváló szarvasgomba-keresô kutyák voltak. Mindezek a tulajdonságok még mindig ott rejlenek az uszkárban, a hagyományos kutyás sportok és az agility mellett kiváló mentô- és vakvezetô kutya is válhat belôle, hiszen intelligens, gyors felfogóképességű, könnyen képezhetô kutya. Egy amerikai házaspár szánhúzó fogatot állított össze uszkárokból, a férj, John Suter többször is elindult a híres alaszkai szánhúzóversenyen, az Iditarod Race-en uszkárokból álló fogatával. Fáradhatatlanul játékos, különleges beleérzôképessége és alkalmazkodókészsége egyedülálló emberek ideális társává teszi, de családtagnak is nagyszerű, hiszen türelmes, hűséges, gyerekszeretô. Bármilyen lakásban jól érzi magát, csak megfelelô mennyiségű sétában és foglakoztatásban legyen része.
    Ami a szôrzetét illeti, abból a szempontból könnyű gondozni, hogy csak át kell fésülni és kefélni a szôrzetét, ami könnyebb, mint gondolnánk, (és a szônyegen, bútorokon sem marad utána szôr) azonban kb. nyolchetente kozmetikushoz kell vinni, ha mi magunk nem tudjuk megnyírni kutyánkat.
    Napjainkban több elismert és hobby nyírásmód is létezik. A klasszikus oroszlános nyírásnál a szôrzetet a hátulsó részen, egészen a bordákig lenyírják, akárcsak a mellsô és hátsó lábszárakat illetve a farkat, kivéve az ún. mandzsettákat és a kerek vagy ovális pompont a farok végén. A kontinentális nyírás gyakorlatilag ugyanilyen, a hátsó részt itt is teljesen lenyírják, de hagynak egy-egy vesetájéki pompont. Az angol nyírás szintén az oroszlánosra hasonlít, de itt a kutya hátsó részét nem nyírják le teljesen bôrig, a hátsó lábakon pedig két labdácskát hagynak. A skandináv típusnál a hátsó rész nem teljesen csupasz, hanem rövid szôr borítja, és a mellsô és hátsó végtagokat is szôrösre hagyják. A kölyök-nyírásnál csak a pofát, a mancsokat és a farok tövét nyírják le, a többi részen a szôrt kifésülik, könnyedén megigazítják ollóval, így egyszerre oroszlános és követi a test vonalait. A modern nyírásnál mind a négy végtagon megmarad a szôr, kb. 5 cm hosszúságot hagynak, a testen pedig 2,5 cm hosszú a szôrzet. Amerikában divatos családi kedvenceknél a teddy-bear nyírás, amikor a kutya fejét egy teddy-mackóhoz hasonlóan nyírják meg.
    Angol tenyésztôk szerint is sokat köszönhet az uszkárkozmetika az amerikaiaknak. 1966-ban Susan Fraser kanadai tenyésztésű óriásuszkárját, Bibelots Tall Dark and Handsome-t Angliába küldte, hogy a kutya megszerezze az angol Show Champion címet, ami könnyen is ment, sôt 1966-ban az év kutyája, 1967-ben pedig a Crufts kiállítás második legszebb kutyája lett. Ez volt az elsô alkalom, hogy angol kiállítók egy amerikai felkészítésű, angol nyírású kutyát láthattak, és ez olyan mély benyomást tett rájuk, hogy nagymértékben javult az uszkárok felkészítésének színvonala, mely 1985-ben Montravia Tommy Gun Crufts BIS címében hozta meg gyümölcsét.
     
  18. Zsókuci

    Zsókuci Állandó Tag

    Helló Feri!
    A családban, a sógornöméknek van egy westi kutyájuk,tüneményes.
    Küldök róla képet, aztán Te jössz :) :..: Kössssz! :)
     
  19. Tango

    Tango Állandó Tag

    hellosztok, van egy nemet juhasz kutya akit adoptalni kellene, ot eves nutered fiu, egy oreg hazaspare volt, de egy oreg hazba be kekett meniuk,es a kutyat nem vihetek magukkal. nem akartak elealtatni,mivel hogy jo kutya,egy nagy kertes hazban elt,most az egyik vendegemnel lakik, de neki mar van ket nagy kutyaja,es szerene ennek egy jo hazat talalni.ha valakit erdekel akkor szoljatok.
     
  20. Feri T

    Feri T Vendég

    Igenis Zsokuci ! Mar itt is vannak az adatok !!!!

    Bemutatjuk a westit

    Hazánkba 1968-ban érkezett az elso west highland white terrier, az egyes törzskönyvi számon nyilvántartott Prince of Snow, Angliából. Az azóta eltelt három évtized alatt a fajta igen népszeruvé vált, már önálló westi klub is muködik Magyarországon. E kis fehér terrier kedveltsége magától értetodo a tetszetos küllem vidám, kedves természettel párosul, a kis méret pedig ideális városi kedvenccé teszi a westit Apró testében azonban hatalmas szív dobog és rengeteg energia rejtozik. Méretéhez képest nagyon eros, nagyon kitartó, de beéri viszonylag kevés mozgással is, ha viszont hosszú kirándulásokhoz keresünk társat, a westi akkor sem hagy cserben minket, fáradhatatlanul kíséri gazdáját erdon-mezon. Különben is imádja az emberi társaságot, nagy mókamester, a gyerekekkel is kedves. Osei vadászösztönét azonban a mai napig hordozza, egy kis bátorságért, harciasságért nem kell a szomszédba mennie. Kiváló jelzokutya. Türelemmel, szeretettel sok mindenre megtanítható, kiváló agility-kutya.

    A westi marmagassága körülbelül 38 centiméter, súly általában 7-9 kilógramm közötti.

    A west highland white terrier kitenyésztőjének Malcolm ezredest tartják, állítólag o adta a fajtának a ma is használatos elnevezést, de saját bevallása szerint a tenyésztői munka oroszlánrészét apja és nagyapja végezte. Az ezredesnek egész kennelre való fehér terriere volt, kiállításra 1900 táján vitte először kutyáit. A Malcolm-család az Argyllshire-i Poltalloch-ból származott. Egyébként Argyll hercegének uradalmában, Roseneathben is a Malcolm-féle típushoz hasonló kutyákat használtak, de itt persze roseneath terriernek hívták a kis fehér ebeket. A westit róka-, borz- és vidravadászatra használták, s azért lett fehér színu,hogy hajtás közben véletlenül se tudják összekeverni a vaddal és ezért tévedésből lelőni. A fajta kialakításához valószínűleg felhasználták a skót és a cairn terriert is. Korabeli festményeken egyébként sokszor szerepelnek kis fehér terrierek, mint például Sir Edwin Landseer „Büszkeség és szemtelenség” c. 1839-ben készült festményén is.

    Miután 1904-ben megalakult a West Highland White Terrier Club, majd 1906-ban a Whwt Club of England, 1907-ben az Angol Kennel Klub is elismerte önálló fajtaként a westit A mai típus a második világháború óta állandósult. A háború után nagyon kevés kutya maradt, de szerencsére voltak megszállott tenyésztők (pl. a Wolwey, Leal, Calunna kennel tulajdonosai), akiknek köszönhetően tovább élt a fajta. Derek Tattersall szerint a háború végén állítólag egy Mentor nevu kutya volt az egyetlen fedezőkan, aki ráadásul félheréju volt; ez magyarázat lehet a számtalan vonalban ma is előbukkanó félheréjűségre. Az utóbbi évtizedek jelentős tenyészetei közé tartozik Sue Thomson Ashgate kennele, de Dorothy és Ry Wilshaw Domaroy kennele is jelentősen befolyásolta a közelmúlt tenyésztését. A híres Crufts kiállításon 1976-ban lett először westi a Best in Show, a Kathleen Newstead által tenyésztett Ch. Dianthus Buttons.

    A westi a legtöbb kutyával ellentétben nem szabályosan vált szőrt, nem bizonyos időközönként vedlik, hanem rendszeres trimmelés-sel szabadíthatjuk meg az elhalt szőrszálaktól és kerülhetjük el, hogy bundája hosszúra és bozontosra nőjön. Ha kutyánkkal rendszeresen akarunk kiállításokra járni, bízzuk a trimmelést szakképzett kutyakozmetikusra. Általában 10-12 hetente kell egy westit trimmelni, tehát a kölyökvásárlás előtt ezt is számítsuk bele a tartási költségekbe. Érdemes a tenyésztőnél vagy a fajtaklubnál érdeklődni, ők mindenképpen megfelelő és hozzáértő kozmetikust fognak ajánlani. Sokszor maga a tenyésztő is vállal kozmetikát. Ha leendő kiállítóként és tenyésztőként magunk kívánjuk felkészíteni kutyánkat, rengeteg időt és energiát kell fordítani e “művészet” elsajátítására. Sokat kell gyakorolni, s idővel egyre tökéletesebb eredményt érhetünk el. Egy jó bíró szeme elől persze a legjobb trimmeléssel sem tudjuk elrejteni kutyánk hibáit, de ne feledjük: a kutya megjelenése is beleszámít az összhatásba.

    Mivel a westi igen népszerű fajta, sokan csupán a pénz kedvéért fogtak bele szaporításába, így legyünk elővigyázatosak a kölyökválasztásnál. Járjunk kiállításokra, nézzünk körül, ismerkedjünk a tenyésztőkkel. A kiállító-tenyésztőknél általában a leendő kölyök anyját és apját is megtekinthetjük. Ez nagyon hasznos és ajánlott a külső és belső tulajdonságok miatt is, melyet leendő kutyánk több-kevesebb mértékben örökölni ill. örökíteni fog (ha majd magunk is tenyészteni akarunk vele). Egy westi általában 12-15 évet is elélhet, így különösen fontos, hogy mindent alaposan átgondoljunk kölyökvásárlás előtt, hiszen több mint egy évtizedig lesz a társunk. Ha ne adj isten valami miatt mégiscsak meg kell válnunk kutyánktól, forduljunk először a tenyésztőhöz, aki a kutyát kölyökárban visszavásárolja, vagy segít egy megbízható új tulajdonost keresni. Egy lelkiismeretes tenyésztő már az adásvételi szerződésben is elővásárlási jogot köt ki, ha a tulajdonos valamilyen okból megválna kutyájától, de legalábbis saját engedélyéhez köti a kutya harmadik személynek történő eladását. Mindez annak érdekében történik, hogy a kölyök kizárólag felelősségteljes kezekbe kerülhessen.
     

Megosztás