Létezik egy falu, ahol senki sem tudja, hogy ápolók vigyáznak rá

Boldog tudatlanság: a holland Hogewey település demenciában és Alzheimer-kórban szenvedő lakói nagyon boldogan élik átlagos mindennapjaikat, és közben fogalmuk sincs, hogy orvosok és ápolók hada veszi körül őket.

Összesen 160 beteg, idős ember él a faluban, ami tulajdonképpen egy jól szervezett, barátságos öregotthon: minden szomszéd és bejárónő képzett ápoló, a bolt, a kávéház, a posta is rendesen működik ugyan, de az öregotthon kezében van. Az oda költözők hétféle életstílus közül választhatnak, hogy ne legyen olyan szokatlan az új világ: vannak, akik az arisztokratikusat választották, mások művészi, kulturális, keresztény, vagy épp indiai létformában élnek.

Az ápolók szépen beleillenek a kerettörténetbe: akik hagyományos életmódot élnek, azoknál szomszédokként jelennek meg, arisztokratáéknál bejárónőként, vagy szobalányként.

A lakókat ezen túl békén hagyják élni: bevásárolni járnak, sétálnak, megnéznek egy előadást a színházban, vagy isznak egy kávét a barátaikkal. Az az egyetlen furcsaság, hogy senki sem használ rendes pénzt, a bolti áruk sincsenek becímkézve, és persze az eladó is beépített ember. A pénz egyedül a havi befizetésnél jelenik meg, hiszen ez egy jókora öregek otthona, ami havonta ötezer euróba kerül fejenként.

lenom
falu.jpg
 
Szép és csillogó a külső de mi van belül?
Ezek a betegségek valami borzalmasak, mert nem a betegnek okoz fájdalmat hanem a hozzátartozóknak. Látni a leépülést, vagy beadni egy otthonba......
 
Szervusztok ,
nem rossz az ötlet és az ára sem olyan égbe kiállltó ezért a szervizért , hiszen itt nálunk NRW-ben ca. 4000€ -be kerül az ellátás , persze egyrészét a betegbiztositó átveszi de az önjáradék igy is ca. 1.7-1.900€ .
 
Ez nagyon jól hangzik, főleg ha az anyagi fedezete is meg van a családnak. Sajnos egyre nő az ilyen betegek száma, és nagyon nagy probléma a család számára az ilyen szeretteik megfelelő ápolása.
 
Hogy megtoldjam, még a multi-kulti is müködik a faluban, a keresztény életstilus mellett Indonez életforma is megtalálhato, mert sok idös ember a korabeli Indonéz gyarmaton növekedett fel.
-
me.jpg

-
Ezeket a házakat köböl készült Buddha-figurák jellemzik.
Az intézmény vezetöi nem zárják ki, hogy a jövöben a muslem kultura jegyei is megtalálhatok lesznek. :)
 
Havi 5000Eu nem keves penz ,szemelyi nover lesheti minden kivansagukat.
*
Kedves Melitta!
Ebben a betegségben az a legnagyobbik baj, hogy már kívánságuk sincs... Nem tudnak mit kívánni, mert fogalmuk sincsen a dolgokról. Iszonyatos betegség ez, kerüljön el mindenkit, szívből kívánom.
Ezeket pontosan Te is tudod, mert utána olvastál, hallottad.
Édesanyám gyermekkori barátnője már 8. éve intézetben van. Mindig szökik, s azt sem tudja, hogy ő ki, vagy kik azok, akik meglátogatják őt. Nem ismeri fel a barátait, a gyerekeit. Azt mondja a vízre, hogy mérgezett, kitépkedi magából az infúziót, ellenséget lát az orvosban, ápolóban. Fél, sőt retteg. Pedig senki, soha nem bántotta. Amikor kint vihar van, a paplant is a fejére húzza. Iszonyat így élni. Ráadásul azt sem tudja, hogy él és hol.
Pedig remek háziasszony volt, igazi energia bomba. Hajnalban kelt, későn feküdt, minden glédában állt nála, az ágyneműt is keményítette, úgy vasalta. Hatalmas kertje volt, ott is minden gyomtalan és gondozott. Állatokat tartott, vágott. Dolgos, mindig jókedvű asszonyka volt. Amikor kapált, ő akkor is énekelt. Többször napszámot is bevállalt, becsültem Őt, sőt szerettem.
Ma már nem tudok vele szót érteni, egyszer vittek el a fia és a menye, de nézett rám és fogalma sem volt, hogy ki vagyok. A süteményt nem ette, de falta, csak néztük, szinte rágatlanul nyelte. Aztán minden ok és indok nélkül a földre dobta, hogy nem jó.
Szép ez, amit behoztál, de el sem tudom képzelni, mit csinálnak egy olyan beteggel, aki világnak indul? Talán van határőrség a faluban? Akik kellő tapintattal visszaterelik a szerencsétlent, aki azt sem tudja, mit keres és hová megy, csak beindul.
Elszomorító betegségek vannak. Mindnyájunknak szívből kívánom, soha ne kerüljünk bele.
G.B.
 
Nem tudom tetszikelni mert ez egy iszonyú egy betegség. Ahogy írtam egy hozzászólásomban nem annak fáj akit megbetegít hanem a hozzátartozóknak.
 
Nem tudom tetszikelni mert ez egy iszonyú egy betegség. Ahogy írtam egy hozzászólásomban nem annak fáj akit megbetegít hanem a hozzátartozóknak.
*
Kedves Setni,
én sem tudnám tetszikelni, mert aki benne van, annak fogalma nincs arról, hogy egyáltalán van valami baja. Aki pedig a beteg hozzátartozója, barátja, szomszédja, annak maga a Poklok - Pokla... Nézni és tehetetlenül asszisztálni azt, hogy egy tevékeny, okos emberből - miként lesz egy eszement báb. Borzalmas. Ha pedig a betegnek a gyereke még dolgozik, akkor nincs mit tennie, mint intézetbe adni a szülőjét. S, ez is maga az őrület, mindig hétről-hétre menni, menni és látni azt, amit nem szeretne. De mégis muszáj mennie, mert működik a szeretet - benne. - A betegben már semmi sem, csak a leépülés.
Isten őrizzen meg mindnyájunkat ettől, de a mindnyájunk barátait, rokonait sem érje el ez a borzalom.
Köszönöm megjegyzésed. Köszönöm, én is így érzem, az a véleményem,mint Neked.
G.B.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

hramcsi wrote on GNRDL's profile.
Sziasztok! A Peabody teszt engem is érdekelne. Megkaptátok végül?
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,624
Tagok
615,954
Legújabb tagunk
T.G.Kornél
Oldal tetejére