Logika

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy villanyszerelõ beköt a pincében három lámpát, amelyeknek a kapcsolójuk a lakás földszintjén találhatóak.
De sajnos elfelejtette, hogy melyik kapcsoló, melyik körtéhez lett csatlakoztatava.
Hogyan állapítja meg, melyik lámpához melyik kapcsoló van kötve, ha csak egyszer mehet le a pincébe?


Az első kapcsolóhoz nem nyúl, a másodikat pár percig bekapcsolja, majd leoltja, a harmadikat bekapcsolva hagyja és lemegy a pincébe. A két nem égő körte közül amelyik hideg, az az egyes kapcsolóé, amelyik meleg, az a kettesé, amelyik ég, az a hármasé.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Rajzoljatok négyzetet 3 vonallal! (van megoldás, mégha furcsán hangzik is :))


Lehet, hogy a Zsuzsanna is ezt írta le, szerintem egyszerűen egy négyzetet kell rajzolni és mellé akárhova 3 vonalat, ez tökéletesen eleget tesz a kiírásnak így is. Sajnos ez egy óra töprengésembe került, mert mindenáron 3 vonallal, azaz 3 egyenes vonal segítségével akartam lerajzolni azt a nyamvadt négyzetet. :(
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Adva van 3 hittérítő és 3 kannibál. A folyón át kell menniük a csónakon. Ahogy a kannibálok többségbe kerülnek máris megeszik a szegény hittérítőket.
A cél tehát, hogy mind a 6 ember átkerüljön a túlpartra.
 

cscs2

Állandó Tag
Állandó Tag
Három vándor találkozik az országúton. Megéheznek, elővesz az első a tarisznyájából 5 pogácsát, a második pedig 3 pogácsát.
Közösen elfogyasztják a pogácsákat, majd búcsúzáskor a harmadik vándor 8 tallért ad a vendéglátásért.
Hogyan osztozik meg a két vándor, akik adták a pogácsákat ?

Várom a válaszokat!
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Három vándor találkozik az országúton. Megéheznek, elővesz az első a tarisznyájából 5 pogácsát, a második pedig 3 pogácsát.
Közösen elfogyasztják a pogácsákat, majd búcsúzáskor a harmadik vándor 8 tallért ad a vendéglátásért.
Hogyan osztozik meg a két vándor, akik adták a pogácsákat ?

Várom a válaszokat!

Hosszas számítások után arra jutottam, hogy az első vándornak, az 5 pogácsásnak 7 tallér, a másodiknak, a 3 pogácsásnak csak 1 tallér jár. Ha egyformán falatoztak :)
 

Attilanb

Új tag
Sziasztok...
1. Megy 3 teljesen kopasz ember az utszan... Meik kozuluk a legkopaszabb?

2. Mikor mondja a kinai azt hogy ( Jo reggelt ) ?
 

Progressor

Állandó Tag
Állandó Tag
Két öregember áll a villamos megállóban. Az egyik kérdezi a másiktól.:
-Elnézést, maga hányas villamosra vár?
-A 3-as ra. Miért maga hányasra?
-A 7-es re.
Egyszer csak látják jön a 37-es villamos és a 3-as ra váró öregember megszólal.:
-De jó, legalább együtt megyünk!
 

tamonti

Állandó Tag
Állandó Tag
téves hívások logikája

Egyik este történt velem a következő eset:
Éppen tévét néztem, amikor csengett a telefon. Felvettem.
"Halló?"
Egy lány hangja volt:
"Beszélhetnék kérem Bennel?"
Mivel egyedül lakom, és a nevem egészen biztos, hogy nem Ben, úgy gondoltam, téves hívás lesz ez. Viszont nagyon fáradt voltam...
"Nem, sajnálom, jelenleg nincs itthon. Hagy neki üzenetet?"
"Meg tudja mondani, mikor érkezik haza?" - kérdezte.
"Azt hiszem, olyan 10 óra körül,"
A vonal túlsó végén csend volt... zavarodott csend...
"Ott Steve beszél?" - kérdezte végül.
Ez sem talált, a nevem nem Steve. Most már biztos, hogy téves a hívás.
"Igen, én vagyok. Mondjak majd valamit Bennek?" - kérdeztem a lánytól.
"Nos... nekem azt mondta, hogy este otthon lesz, és kért, hogy hívjam majd fel." - mondta kicsit dühösen.
Próbáltam lecsillapítani: "Az az igazság, hogy Karennel ment el egy órája, de megígérte, hogy 10-re hazajön."
"Ki az a Karen?" - csattant fel a másik oldal.
"A lány, akivel Ben elment." - feleltem csitítólag.
"Azt én is tudom! De kicsoda ő?"
"Nem tudom a vezetéknevét. Nézze, most hagy üzenetet Bennek, vagy nem?" - próbáltam dűlőre vinni a dolgot.
"Igen... Mondja meg neki, hogy ha hazaér, hívjon fel engem!"
Mivel a nevét nem árulta el, így kénytelen voltam rákérdezni:
"Átadom. Ugye, Ön Jennifer?"
Erre valamiért felkapta a vizet:
"KI AZ A JENNIFER?"
Ezek szerint nem találtam el.
"Nos... Ben azt mondta, hogy Jenniferrel megy el 10-kor. Azt hittem, Ön az. Sajnálom, nagyot hibáztam."
"Itt egyedül Ben volt az, aki nagyot hibázott! Mondja meg neki, hogy Alice hívta, aki nagyon dühös volt. Ja, és ha hazaér, akkor hívjon fel, de azonnal!"
Velem született kötelességtudatomtól vezérelve mondtam neki:
"Jól van, természetesen megmondom neki... de félek, Becky nem nagyon fog örülni neki..."
Erre nem letette?
 

putto_

Állandó Tag
Állandó Tag
Hány darab 1 centiméter átmérőjű vasgolyót lehet beletenni egy 5x10x10 centiméteres belméretű dobozba?
Rakjuk a dobozba a golyókat. Az első sor 5×10=50 golyó.
Ezután jön a második sor. Tegyünk be egy golyót.
Ez beleesik/belesüllyed az ott található, 4 golyó által határolt üregbe.

Kössük össze ennek az 5 golyónak a középpontját.
Kaptunk egy gúlát. A gúla alap-élhossza és oldalhossza a két gömb sugara, azaz 1 cm, a gúla magassága: 0,71 cm. Vagyis ha a gömb kereksége miatt keletkező teret kihasználjuk a sorok nem 1 centiméter, hanem 0,71 centiméter magasságban lesznek egymás fölött.
Miután teleraktuk a dobozt alul és fölül van 1-1 félgömb (ami ugye 1 cm), a maradék 9 centiméterben 12-szer fér el a 0,71, tehát alul-felül két fél sorunk az 1 + 12 egész sor = 13 sor golyó fér el a dobozban.
A sorokban felváltva 5×10=50 és 4×9=36 golyó fér el.
(7 sor×50) + (6 sor×36) = 566 golyó
 

Progressor

Állandó Tag
Állandó Tag
-Mit kell csinálni akkor, ha a sivatagban vagy egy almával a kezedben, és előtted van egy oroszlán?
-?
-Leejted az almát, és mivel az alma nem esik messze a fájától, ezután felmászol a fára ahol nagy kő esik le a szívedről, a kő pedig ráesik az oroszlánra. :D
 

Progressor

Állandó Tag
Állandó Tag
Pistikét órán felállítják, és mondania kell egy olyan mondatot, amiben szerepel a valószínű szó. Pistike mondja hogy:
-Nagymamám, egy újsággal a kert felé ballag.
A tanárnő megkérdezi:
-De hát ebben a mondatban hol van a valószínű szó?
Mire Pistike:
-Ott hogy a nagymamám valószínűleg szarni megy, mert olvasni nem tud.
 

rederd

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha jól látom, ebbe a téma befér egy matek vicc (bocs, ha esetleg volt már)

Egy matektanár megy az úton. Megtámadja egy bűnöző, de hirtelen a bokorból előbukkan egy fekete köpegyes, maszkos ember és megmenti.
Ekkor a tanár megszólal:
- Ki vagy te?
A megmentő nem válaszol, csak egy nagy Z betűt vés a falba a kardjával.
- ÁÁÁ! Köszönöm, hogy megmentettél, egész számok halmaza!
 

rederd

Állandó Tag
Állandó Tag
És még egy:
Két focista beszélget:
- Képzeld, a matektanár megbuktatta a fiamat!
- És kapott érte sárga lapot?
 
Oldal tetejére