Mátol országszerte törvényes a marihuána

Október 17-én törvényessé vált a marihuána Kanadában, de a kendermag forgalmazásához, az árakhoz és felhasználáshoz fűződő szabályok tartományonként változnak.

Van ahol csak az államtól vehetik a fogyasztók a marihuanát, Kanada legnépesebb tartományában pedig most még csak az interneten vásárolható legálisan, jövő tavasztól viszont már magánkézben lévő boltokban is kapható lesz. A tartományilag szabott árak eltérőek. Québecben 7 dollár per gramm a legolcsóbb termék, miközben New Brunswick-ban 8 és 16 dollár között mozog a törvényes marihuána.



Amennyiben belföldön repül, összesen 30 gramm marihuánát vihet fel magával a gépre. Ugyanakkor különösen fontos tudni, hogy ha az Egyesült Államok felé tart, semmiképpen se legyen személyén vagy poggyászában kendermag. Az Air Canada és WestJet pilótáknak pedig továbbra is tilos a marihuána szabadidős fogyasztása, állásuk biztonságérzékeny jellegére való tekintettel. A volán mögé sem ülhetnek úgy kanadaiak, hogy előtte marihuánát szívtak. Amennyiben a rendőrök 2 és 4 nanogramm közötti nyomot találnak, ezer dolláros büntetést szabnak ki.

Ontarioban, a legnépesebb tartományban 19 év fölött vásárolhatnak törvényesen marihuánát, jelenleg kizárólag a tartományi kormány által fenntartott honlapon. Az Ontario Cannabis Store nevű állami honlapon tippeket adnak, hogy miképpen lehet marihuánát viszonylag biztonságosan fogyasztani és tárolni, illetve főzési-sütési tippeket is nyújtanak. 2019 áprilisáig csak a tartományi online boltban lehet legális marihuánát kapni, azt követően azonban piaci liberalizációt tervez a tartomány jobboldali kormánya és külön engedéllyel magánvállalkozók is beszállhatnak az üzletbe. Marihuánát többnyire ott lehet szívni Ontarioban, ahol a cigarettázás is engedélyezett. Fontos tudni, hogy 21 éven alatti vezetők esetében zéró toleranciát alkalmaznak a rendőrök, így minimum két órával vezetés előtt nem szívhatnak.

Kanada egészségügyi minisztériuma egy hat évig tartó, összesen 100 millió dolláros kampányba kezdett, hogy felvilágosítsa a kanadaiakat a marihuána használat negatív hatásaira.

A 2015-ös szövetségi választás idején a Justin Trudeau által vezetett Liberális Párt egyik ígérete volt a marihuána legalizációja, mely ígéretet ezúttal -- kisebb késéssel -- valóra is váltottak.

Christopher Adam
 
Azt is áruld el hány jogosítványt vettek el ezalatt a pár nap alatt és hány embert gázoltak el részegek ugyancsak ezalatt a néhány nap alatt!
-
Németországban 2015-ben, az alkoholfogyasztás miatt elkövetett balesetben
256-an haltak meg és 16.500-an sérültek meg.
-
Nem értem hogy történhetett ilyen Kanadadában, a kannabisz az BIO nemde? :rolleyes:
-
A legnagyobb probléma ahogy olvasom, hogy lassan elfogy a készlet. :)
Az, hogy részegek hány embert gázoltak el, az ebben az esetben tökmindegy.Tudatmódosító ez is, meg az is. Nem kell különbséget tenni közöttük.
 
Lábujjhegyen közeledik a totalitás, volt az irodalmi Nobel díjas író Kertész Imre mottója a "Sorstalanság" című könyvében. Úgy látszik az író nemcsak tapasztalatból mondta ezt egy alattomosan belopakodott gyilkos rendszer szerencsés tűlelése után hanem valahogy megérezte mivel kell számolnunk a jövőben ha nem figyelünk oda.
-
Én gyerekkorom óta nem dohányzom, akkor is csak másodkézből jutottam hozzá, amikor az apám telefüstölte a konyhát, miközben eltűnt a ködben az asztal másik oldalán. Alkoholt is csak bor formájába szoktam magamhoz venni ami a legdrágább módja az alkoholozásnak, (A legolcsóbb, ahogy olvastam, az Aldi-sör fogyasztása, a cikk szerzője utána számolt ennek.)
-
Magyarország, a "menekült- és hajléktalan mentesség után" a világ első abszolút "dohányzásmentes országa lesz", - büszkélkedik Lázár.
-
A terv szerint a 2020 után született embereknek abszolút nem szabad többet cigarettát vásárolniuk akár hányszor 18 évesek lesznek.
-
A jelenlegi generációt még hagyja a kormány kihalni ahogy akar de a jövő az ifjúságé.
Adott esetben az alkotmányba is beírják az Isten mellé az abszolút dohánymentes övezetet.
-
Valószínű a rozoga egészségügyi rendszer kényszeríti a kormányt ennyire beleszólni a polgárok privát életébe. Ez engem a Mao Che Tung időkre emlékeztet, amikor a diktátor a verebeket tette a rossz termés miatt felelősé és rövid időn belül több milliárd verebet ütöttek agyon egy "békemenet" keretén belül, ami egy még nagyobb terméskiesést okozott az elszaporodott rovarok miatt.
-
A hírek a "Magyar Időkben" jelent meg.
-
Ahogy a kommunistáknak nem sikerült erőszakkal elvenni a vallás nyújtotta ópiumot
úgy nem fog sikerülni Lázárnak sem tilalmakkal meggyőzni az embereket semmiről.
-
Már azt is furcsának találom, hogy Lázár abban ringatja magát, hogy a 2020 után születettek még az ö kormányzása alá fognak tartozni. :) :) :)
 
Utoljára módosítva:
ezzel kiengedték a szellemet a palackból. ma a "gyengét" holnap már a keményet fogják követelni és mint tudjuk: a szerről nem lehet leszokni, csak szünetelni lehet.
nézzétek csak meg hogy milyen az amikor az ember be van lőve:
https://img.444.hu/tomi_izzad-animated.gif

Hát, ha szerinted ez az ember marihuánát szivott, akkor talán ideje lenne kicsit tájékozódjál a témában.

A másik tévedésed:
a szerről nem lehet leszokni, csak szünetelni lehet

Nagyon kevered a szezont a fazonnal.
 
Hát, ha szerinted ez az ember marihuánát szivott, akkor talán ideje lenne kicsit tájékozódjál a témában.

A másik tévedésed:


Nagyon kevered a szezont a fazonnal.
Ha nem lennének függők akkor nem állnának sorokat végig az anyagért....
De, tegyék.
Majd lesz sírás rívás....(én szóltam)
 
Hát, ha szerinted ez az ember marihuánát szivott, akkor talán ideje lenne kicsit tájékozódjál a témában.

A másik tévedésed:


Nagyon kevered a szezont a fazonnal.
nem! az elsőre: pont ez a lényeg hogy először a gyenge drog és aztán a kokain amit ez a hülye kapott és előbb-utóbb ilyen lesz tőle az alany.
a 2. amit írtam azt csernus doki mondta. nos vki hát ő aztán tudja hogy ennek a kijelentésnek van igazságalapja.
 
ezzel kiengedték a szellemet a palackból. ma a "gyengét" holnap már a keményet fogják követelni és mint tudjuk: a szerről nem lehet leszokni, csak szünetelni lehet.
nézzétek csak meg hogy milyen az amikor az ember be van lőve:
https://img.444.hu/tomi_izzad-animated.gif
Ha nem lennének függők akkor nem állnának sorokat végig az anyagért....
De, tegyék.
Majd lesz sírás rívás....(én szóltam)
nem! az elsőre: pont ez a lényeg hogy először a gyenge drog és aztán a kokain amit ez a hülye kapott és előbb-utóbb ilyen lesz tőle az alany.
a 2. amit írtam azt csernus doki mondta. nos vki hát ő aztán tudja hogy ennek a kijelentésnek van igazságalapja.
Hülyeségeket beszéltek csernus dokival együtt.:D
 
Hülyeségeket beszéltek csernus dokival együtt.:D

Ja, ezt próbáltam, finoman....
Szivjatok el egy pár joint-ot és utána beszélünk.

Megmondom öszintén én szivesebben állnék ott sorban, mint a pia bolt elött.
Mivel nálunk jó pár éve még a testben lévö kábitószer (akármelyik) is büncselekménynek számit, igy kénytelen vagyok a legális kábitószert árusitó bolt elött sorban állni, a pia bolt elött.
 
Hülyeségeket beszéltek csernus dokival együtt.:D
Ajjaj bevagytok szíva....na mindegy itthon annyira bevált a kerítés hogy most egy háztömb lesz bekerítve! Három méter magas kerítést és élő erős beléptetést telepítenek a problémás Hős utca 15/A és 15/B épületek elé Hónap óta nem tudja megoldani az önkormányzat és a rendőrség a TEK melletti telken működő drogmizériát, hiába az állandó lebukások, a dílereket nem sikerül elkapni. A rendőri jelenlét erős, ahogy a kábítószeré is, lényegileg változatlanul megy az árulás az utóbbi időben is.
 
Ajjaj bevagytok szíva....na mindegy itthon annyira bevált a kerítés hogy most egy háztömb lesz bekerítve! Három méter magas kerítést és élő erős beléptetést telepítenek a problémás Hős utca 15/A és 15/B épületek elé Hónap óta nem tudja megoldani az önkormányzat és a rendőrség a TEK melletti telken működő drogmizériát, hiába az állandó lebukások, a dílereket nem sikerül elkapni. A rendőri jelenlét erős, ahogy a kábítószeré is, lényegileg változatlanul megy az árulás az utóbbi időben is.
Valószínűleg Te kaptál be valamit, mert már megint nem tudod miröl beszélsz. :D
A Hős utcaiak biztos hogy nem füvesek, és most itt arrol van szó.
Azoknál én kevert kemény drogra, vagy mesterséges kémiai cuccokra tippelek.
Ők nem adnának ki pénzt fűre, amitöl csak jó kedvük lessz, vagy ha sokat szívnak elalszanak.
Ismerek elég embert aki fiatal korában füvezett és nem szált át kemény drogra. Úgy ahogy nem mindenki lesz alkoholista az első pohár sör után.

Sok sikeres prominens személy beismerte hogy füvezett. Például Bill Clinton, aki az Államok nem a legrosszabb elöke volt és átlagban százhatvanezer Dollár fizetnek egy előadásáért.
Steve Jobs véleménye szerint a Windows programm jobban nézne ki ha Bill Gates is bekapott volna néha valamit.
Nem a heroint vagy a kokaint legalizálták. Tájékozódj mielőtt nagyokat mondasz.;)
 
A Hős utcaiak biztos hogy nem füvesek, és most itt arrol van szó.
Azoknál én kevert kemény drogra, vagy mesterséges kémiai cuccokra tippelek.
A látványos „szétcsúszások” az utóbbi években egyértelműen a biofűhöz és a kiszámíthatatlan dizájner drogokhoz köthetőek – mondta az Indexnek Nyíri Noémi, a kerületben működő Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány szakmai vezetője.

Mi az a biofű?
A biófű a szintetikus kannabinoidok utcai megnevezése, amely futhat akár spice vagy varázsdohány néven is. Alapvetően egy fehér por, amit feloldanak pl.: acetonban, majd áztatás vagy permetezés segítségével rájuttatják valamilyen növényi hordozóra, pl.: zsálya, pemetefű, orvosi ziliz. Mivel több száz , akár több ezer féle vegyületről beszélünk, ezért vannak eltérések a hatásban, de összességében elmondható, hogy azonnali, gyors bódulatot/tompaságot/eufóriát okoz. Koordinációs zavarokkal, a kommunikációs készség romlásával, illetve túladagolásra emlékeztető tünetekkel is lehet számolni: hányás, verejtékezés, heves szívdobogás, légszomj, hasi görcs, szédülés, rosszullét, ájulás, eszméletvesztés, remegés, esetlegesen hallucinációk, érzékcsalódások stb. - Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány.



A biofű a marihuána hatását próbálja utánozni, azért van viszont ilyen sok rosszullét, mert a növénnyel ellentétben ez egy szintetikus anyag, amiből nehéz belőni a kellő töménységet.
Ismerek elég embert aki fiatal korában füvezett és nem szált át kemény drogra. Úgy ahogy nem mindenki lesz alkoholista az első pohár sör után.
Az hogy ismersz az nem bizonyítja hogy a marihuana annyira jó lenne. De, tőlem annyian szívják amennyien akarják..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére