Mai fiatalok

Re-Nike

Állandó Tag
Állandó Tag
A mai fiatalnak,hamar kell felnőnie.
Ugyanis a szüleik dolgoznak egész nap.Magukra vannak utalva.
Tisztelet a kivételnek.
 

Bukowszky

Állandó Tag
Állandó Tag
sajnos egyet kell értenem, a mai tizenévesek teljesen eszetlenül, gyökértelenül, céltalanul vergődnek és egyik ökörséget csinálják a másik után.
 

v.pista

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy is értem? Természetesen ez a vezetésnek is köszönhető. Minden értelmiségi réteget megcélozva züllesztik el a fiatalokat. A szakmunkás- és szakközepeseket ebben a korban, majd a főiskolásokat, egyetemistákat pedig később. Remélem ezen a mostani kormány fog változtatni, hiszen fennmaradásunk függ tőle. Klébensberg Kunó volt vallás-és közoktatásügyi miniszter megfogalmazta, hogy nemzetünk csak akkor képes Fennmaradni, ha kultúrnemzetté válik. Hazánkat a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá.
 

v.pista

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekünk fiataloknak ezt be kell látnunk, mert mennyivel könnyebb lesz egy buta emberekből álló országot idegen erőknek elvenni.
 

brekuci

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!Ne feledjunk el egy dolgot .A 90-es evek eleje Europa keleti reszeben oriasi atlakulast jelentett. A szulok az anyagi jolet biztositasa erdekeben ejjel-nappal dolgoznak, penz formajaban probaljak karpotolni tavolletuket. Elmaradnak a szulokke lvalo beszelgetesek, a megertes a bartatok jelentik. Es mar a szerencse dolga hogy milyen kozossegbe kerulbe a gyerek.
 

Wednesday75

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Szülőként állíthatom, hogy azért léteznek még rendes kamaszok.
(Sok szeretettel és idő ráfordítással "állíthatók elő".)
:D kiss :D
Üdvözlettel:
Wednesday75 ;)
 

cs_snk

Állandó Tag
Állandó Tag
en is rendes kamasz vagyok... nem kell tv utan menni (jo... tom sokat spammeltem az oldalon, de szeretnek 20 uzenetet elerni , letoltsek valamit)
 

tarrmari

Állandó Tag
Állandó Tag
A Bambi gyermekei mesét valószínűleg sokan ismeritek. Onnan való egyik nevelési elvem, amit már három évtizede követek: Nem rosszabbak a mostani fiatalok mint mi - csak mások.

További értékes töprengést kívánok!

(tm)
 

vadsziklmnn

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem hiszem,hogy olyan rossz a helyzet,mint ahogy mondjátok.Mindenki gondolja végig amikor ő fiatal volt,a felnőtteknek tetszett e a viselkedésünk.
Határozottan emlékszem egyáltalán nem.Mondogatták is sokan ezekből a gyerekekből nem lesz semmi,csak a szórakozás érdekli őket.
Elmondhatom és büszkén minden osztálytársaim,barátaim ismerőseim kiváló szakemberek még ma is.Nem szabad elfelejteni a múltat.Az sem mindegy mit láttak a szülői házba,jót,vagy rosszat./Vizet prédikál és bort iszik ez az elmélet nem jön be a fiataloknak/
 

Dr Justice

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem minden kornak meg van a maga sajátossága,térben és időben egyaránt,de a fiatalok általában könnyen lereagálják a dolgot azzal,hogy az "akkor volt" én meg éjszakánként mikor elmélkedem ezen- azon rádöbbenek,hogy mondanak valamit..... :)
 

-lilike74-

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát nem tudom hogy mikor volt jobb most vagy az én gyerekkoromban. Én Pesten lakótelepen nőttem fel. A szüleim minden nap dolgoztak kulccsal a nyakamban jártam az iskolába már első osztályba is. Velünk sem foglalkoztak többet mint a mostani gyerekekkel és tévé sem volt úgyhogy mi igen csak bandáztunk ami szüleinknek nem is tetszett. Amennyire tudom mindenki elvégezte az iskoláit és nagyszerű szakemberek lettek. Én a magam részéről négy kamaszodó lány édesanyjaként csak sok türelmet megértést és szeretetet tudok kívánni a hasonló cipőben járó szülőknek. És bizony mi is voltunk fiatalok és mi is elkövettük a magunk hibáit:p
 

booborek

Állandó Tag
Állandó Tag
Másolás.

Az emberek a tetteit 90%-ban másolt dolgok, viselkedésminták vezetik.
Ha a szülő nem foglalkozik a gyerekkel, akkor gyerek foglalkozzon a szülővel?
A másikkal foglalkozás érdekes dolog. Utasításokat szoktam adni a számítógépemnek, de nem érdekel a lelkivilága. A legtöbb szülő a vagonnyi utasítást foglalkozásnak tekinti.

Kis játék amit kipróbáltam:
Írj le 10 dolgot, ami szerinted a legfontosabb a családtagodnak, szerettednek. (ne azokat, hogy család szeretet...) Azokat a dolgokat ami vezérli az életében, amit szerinted ő valóban fontosnak tart. Csak cselekvő dolgokat! (pl szeretem a kiskutyánkat és nekem fontos, hogy rendszeresen mozogjon és egészséges legyen.)
Add oda a szerettednek, hogy értékelje. Majd kérjed meg, hogy írjon ő is 10-et veled kapcsolatban.
Nekem jobbá tette a kapcsolatomat azon szeretteimmel akikkel megcsináltam.

Ha hármat eltalálsz nagyjából a 10-ből, akkor már jó vagy! (nekem egy esetben sikerült csak a három elsőre)

Roland
 

Geneview

Állandó Tag
Állandó Tag
a gyerek látja hogy a szülő boldogtalan. a szülő megmondja mit tegyen a gyerek, hogy a gyerek boldog legyen. de a gyerek nem boldog tőle. ördögi kör

a legrosszabb az egészben, hogy bizonyos értelemben a rossz példa a legjobb: a rossz példa következményei döbbentik rá a gyereket hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát, vagyis más kárán tanuk az okos
 

gabernyák

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt mondják- a gyermek jobban ismeri a szüleit, hisz apró kora óta figyeli őket! Másolja.....majd értékeli, megítéli őket. V. színű, hogy nem csak a családját, hanem a környezetét, társadalmat is.
Alkalmazkodik.....ki így, ki úgy. Amit kapott , megszerzett....abból merítkezik személyisége szerint..........tényleg nem rosszabbak csak "mások"!
 

editke86

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, ez a világ teljesen más. Hogy jobb-e, rosszabb-e, nem tudom, de az biztos, hogy nem szeretnék annak a nagyszülőnek a helyében lenni, aki látja az unokáját elzülleni. Tisztelet a kivételnek.
 
Oldal tetejére