"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más..." / Reményik Sándor /

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Jószai Magdolna

Adj hálát


Tégy különbséget
a kellemetlenség
és az igazi nagy baj
között - s adj hálát...

és ne téveszd össze
a bántó bosszúságot
a mázsás-súlyos gonddal,
viseld el - s adj hálát...

és ne hasonlítgasd
a rosszízű keserűséget
az emésztő fájdalomhoz,
nyelj nagyot - s adj hálát...

Adj hálát, nyújtsd kezedet,
nézd, várnak rád...
célok, fény, emberek,
s ne hullajts több könnyet.

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->



Poroszlay Gabriella

Ne kérdezd...


Szeretlek...
Ne kérdezd mióta -
tán örök időktől fogva,
mióta állnak a hegyek
és partot mosnak
végtelen tengerek -
őket se kérdezed.

Szeretlek...
Ne kérdezd meddig -
nem tudom, mikor
száll el utolsó sóhajom,
hisz felkel a Nap minden
reggel és éjjel ezer
csillag ragyog -
a Földet se kérdezed
meddig forog.

Szeretlek...
Ne kérdezd miért -
csak magadért, magamért,
amiért a virág
szirmot bont tavasszal,
és szerelmes madárdal
az égig ér -
ne kérdezd miért -
csak szeress
magamért!

Hegedűs Béla : Minden Ember


Hord valamit minden ember
viszi, cipeli...
Súlya mértékét mindenki maga viseli.
Van ki könnyen cipel nehéz terhet
és mégis futva megy.


Van ki néha meg-megbotlik
feláll tudja, hogy figyelik
és erôs emberként megy tovább.


Van ki gyenge
és terhét belül cipeli
a lelkiismeret bent
foszlányokra szétszedi.


De megy egyre távol
húzódik félre, ne lássák -
hogy arcára csorog nehéz verejtéke.

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Kardos Győző A kereszt


Nyomja, nyomja
Vállamat a kereszt.
Rengeteg a bűnöm
Keményen tart,
Fog és nem ereszt.
Keresztem tölgyfa.
Van is neki súlya.
Tartós, időtálló.
Elkísér egy életen át,
Érintve az Alfát,
S az Omegát.
Megyek az úton,
Keresztem vonszolom.
Már nagyon nehéz.
Nem bírom tovább!
Valaki odakiált.
Ne cipeld már tovább!
Van, aki megbocsát,
Csak keresd a golgotát!
Nem láttam senkit.
Ki szólt? - Ki az?
Jött is a válasz.
Én vagyok a kegyelem,
Én vagyok a szeretet,
Én vagyok a vigasz.
Tedd le a kereszted
Azt a súlyos terhet.
Akit ott találsz a golgotán
Ő az, ki mindent megbocsát,
S örökön - örökké szeret.
forrás:internet

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Szabadi Lívia Lételmélet


Bukott angyalként hullt porba,
s feküdt a léttől megtiporva,
mennyből a földre leesett,
s emberként sorsot keresett.

Először apró lett, gondtalan,
szemfénye szülőknek untalan,
nem volt más gondja: enni-inni,
de szerette volna többre vinni...

Jött hát egy újabb életállapot,
angyalként tudatot így kapott!
Nagy szemekkel figyelt, tanult,
élete lassan földivé alakult,

hagyta, hogy új sorsa sodorja,
s a változásért senki nem okolta,
mert a gyermekből felnőtté lett,
felejtve mindent mit angyalként tett!

Társadalom hatalom vette körbe,
bűn és ítélet tette tán tönkre.
Mi tiszta volt, végleg elveszett?
Emberként emberin senyvedett.

Évek teltek, s változott a jellem,
tapasztaltan bújt elő a szellem,
mit palackba önként, maga zárt,
most szabad lett, mit régóta várt...

Kora kortalan lett, tudata éber,
nem hatott rá a világi kényszer,
elméje tisztult, s csak teste fájt,
de elviselte, mert jó úton járt.

Jött a perc, hogy elmúlt az élet,
s jött fentről az égi végítélet:
hogy angyalunk az iskolát kijárta,
s tudja már mire szolgál szárnya...


forrás:internet

Somlyó Zoltán : Álmok szőnyegén

Az álmaimból és reményeimből
szines, süppedő szőnyeget fonok.
És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
a munka édes, sürgető, konok.

Beléfonom a jelen bús magányát
ciprus-színével is kegyetlenül.
Amely fölött az őszi alkonyatban
lágy tétován fehér galamb repül.

Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
nagyboldogan terítem majd eléd:
menj végig rajta s érezd meg a lelkem
különös, vágyó, rezgő ütemét...

Szilágyi Domokos : A költő mit tehet?

A költő mit is tehet?
Teleírhatja csillagokkal
a mennyboltot,
míg alusznak a csillagászok.
Teleírhatja rózsákkal a kertet,
míg alszik a május.
Teleírhatja napfénnyel a strandot,
míg alszik a napfény.
Ó, százegyszer is kifoghat
a késedelmeskedőn!
Teleírhatja reménységgel
a szállongó időt,
míg alusznak az emberek.

Jónás Tamás : Sok ni
(fülszövegre)Hosszasan, lassan írni arról, mi a jó. Tömören és gyorsan írni arról, mi a szép. Elbeszélgetni azokkal, akik a közelemben vannak, parttalanul, de mély tartalommal. Felfedezni az embert, először csak a figyelemmel, aztán az átadással: megélni az ő igazságait, és megmutatni neki a magaméit. Bizalommal kezdeni, s megtartani a bizalmat. Dolgozni a közelségért, kínálni alkalmakat és tereket magamból. Kivárni, amíg igazít magán a másik, abban a ritmusban, ahogy neki kényelmes, és nem sürgetni semmilyen változást. Elfelejteni, amit el kell. Tudni, hogy mit kell elfelejteni. Meghallani minden kopogtatást. Nem késni a válaszokkal, megérteni a kérdésekben lévő állításokat. Ismerni magam, a határaimat, és nem figyelmeztetni senkit a saját határaira. Erőm szerint vállalkozni új dolgokra. A régi dolgokat becsülettel, kitartó figyelemmel és azonos minőségű odaadással fenntartani.

A gyerekek közelében maradni.
Egyre pontosabban fogalmazni meg, s nem szabadon repülni hagyni a gondolatokat. Megörökíteni valamit abból, amit a szívem mélyén fontosnak érzek. Megmaradni a megérzéseknél. Bátor lenni, hogy irracionálisnak tűnő dolgok is engedtessenek megtörténni. Az lenni, aminek látszódom, és annak látszódni, ami vagyok. Jelen lenni. Tudni, hogy múlt vagyok. Felesleges reményekkel nem terhelni sem mást, sem magam. Néha megtébolyodni, s mindig visszatalálni. Kimondani, amit nehéz, és elhallgatni, amit könnyű lenne kimondani. Igényesnek lenni. Igénytelennek lenni. Elkezdeni, és befejezni.

​

Babits Mihály : Nyár


Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!

Hangos virág
kiált, bíbor szinekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!

Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda;
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!

Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyürűsse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Tóth Árpád: Ó, édes napsütés!


Ó, édes napsütés! felém ragyogva fordul
A sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely,
Megannyi drága serleg, szinültig telt kehely,
Melyből a habzó, dús fény részeg bőséggel csordul -
És részegít a látás, szeszéllyel kitalált
Eszmék tánca agyamban bódult karnevált rendez,
És csak iszom a fényt... szomjas, szegény szememhez
Emelem az ömlő fény egyetlen italát...

Szirmay Endre : A fény magasáig



Csak ne ugyanúgy
ahogy eddig formálta az ajkad,
csak ne ugyanazt
ami halálig vigasztalhat,
csak ne ugyanannyit
amennyit felfog a józan elme,
csak ne ugyanúgy
ahogy lángol a lét szerelme;
ne csak azért
hogy a gonoszság megigazuljon,
ne csak annyit
hogy a földobott kő visszahulljon,
ne csak addig
amíg az évek térdre nem buknak,
ne csak annak
akinek mindig béklyók jutnak;
mert - jaj - nem lehet
mindig megszokott ritmusra lépni,
új szív, új hit kell
veled és hozzád hazaérni,
új csodák hite
hogy szerelmünk újra megválthasson,
új bizonyosság
hogy a Föld embernek megtarthasson,
tiszta szavak
fölkiáltani a fény magasáig
és biztos szárnyak
estére együtt szállni hazáig.

(A Mondd, hova tűntek... című vers az Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetsége által 2004-ben kiírt országos pályázatának díjnyertese.)

Reményik Sándor: Megváltó szavak


Szavak, szavak, szabadító szavak,
Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak!
Hogy kongók vagytok, üresek, szegények,
Hogy nem éri be veletek a lélek.
Szavak, szavak, szabadító szavak,
Én most tőletek bocsánatot kérek.

Mert sokszor, sokszor megváltottatok,
Magam fölé felmagasztaltatok,
Bűnből, világból kiemeltetek, -
Mert külön lélek zengő lelketek,
És zengéstekből külön élet támad,
Hadat izenve kínnak és halálnak.

Szavak, szavak, szabadító szavak,
Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak!
Pedig hurcolni ilyen életet
Csak szavak szent mámorában lehet.
S be nagy dolog kimondani a szót,
A kellőt, illőt, épp-odavalót,
Pótolhatatlant és páratlan-egyet,
Melyet az Isten csak nekem teremtett,
Melynek gyökere a földi szenvedés,
És földi szenny, és földi szerelem,
De koronája csillagokig ér,
És benne zúg a világegyetem.

S ha kimondottam a megváltó szót,
A magamat és mást szabadítót,
Az égig zengőt: mily komor öröm
Világok felett állni vele fönn,
S egy szürke élet-foszlányt fénybe szőve,
Mint örök-égő csóvát vetni le
A hegytetőről a múló időbe.

Sík Sándor - Ember

Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!

Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rámlehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rámtekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.

Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
Amit a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
Fogantatásom titokzatos pillanatában:
Én, ember, egy a millióból.

Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok:
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim,
Ami több lenne a pornál,
És mégis, úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok, örökkévaló.
Semmi vagyok, egy milliomod,
De minden, mert mindnyájatok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tietek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok, a szívem hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek,
Hiszen ő is, mint a ti szivetek,
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édesanyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek,
A földbe, amelyből vétetett.

És ez a lélek, érzitek-é,
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó nézzetek belé!
Magát mutatja, egyet mutat:
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn:
Benne az erény és benne a bűn,
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan,
S kimerhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem:
A közös, a közös Végtelen.

“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Önmagamról)

József Attila : Ősz



"Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog."

Wass Albert : Lombhullás ünnepén


Mikor az erdőn,
a lélekerdőn,már félve lapul egy
őszi sejtelem,s a legelső leröppenő levél
ravatalozva áll a lelkeden
és eltemeted néma döbbenettel:
(hej, eltemetsz utána ezer-annyit!)
ezt megsirathatod,
hiszen ez a legelső halott,lelkednek első igaz bánata.
Nem szégyen, hogyha sírsz.
Ha majd az ősz lecsalta mind
aranylombját a régi fáknak
mesélheted az unokáknak:
,,napról-napra úgy gyöngült a fény..."
- mesélheted -
,,halálra táncolta magát a Napsugár
lombhullás ünnepén!"

Juhász Gyula : Október


A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.

Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbődül, hisz haza tart,
De ez már őszi csapat.

A kertben tarkán égő színek,
Virágok, dúsan vérző szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már őszi pompa mind.

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!