Mi a Halál és szükség van e rá ????
- Téma inditó KAJMI
- Kezdés dátuma
Az jut eszembe róla, hogy itt a Földön minden ellentétekben jelenik meg: fény - sötétség, reggel - este, tél - nyár, születés - halál.
A halál fogalma a test halála és ugyanakkor lehet valami másnak a megszületése...
Azért késztet gondolkodásra minket, mert nem tudjuk mi van odaát, és ez a gondolkodás elvezethez az örök élethez.
A halál fogalma a test halála és ugyanakkor lehet valami másnak a megszületése...
Azért késztet gondolkodásra minket, mert nem tudjuk mi van odaát, és ez a gondolkodás elvezethez az örök élethez.
Éppen most olvastam újra Betty J. Edie: Átölel a fény című könyvét. A legteljesebb halálközeli élmény az övé. Annyira ideillik, hogy bemásolok egy részt:
"A zsinór felé nyúltam az ágyam mellett, azzal a szándékkal, hogy hívom az ápolónőt. De akárhogy próbáltam, nem jutottam el a mozdulatig. Egy rémisztően süllyedő érzés vett rajtam erőt, mintha csak az utolsó csepp véremet szívnák ki belőlem. Lágy zúgó hangot hallottam a fejemben, és tovább süllyedtem, amíg csak mozdulatlanná és élettelenné nem vált a testem."
<O
</O
Aztán egy energiahullámot éreztem. Szinte olyan volt, mintha valami megpattant vagy kieresztett volna bennem, és mintha valami hatalmas mágnessel a szellememet hirtelen kihúzták volna a mellkasomon keresztül fölfelé. Az első benyomásom az volt, hogy szabad vagyok. Semmi természetellenes nem volt ebben az élményben. Az ágyam fölött, a mennyezet közelében lebegtem. Szabadságérzetem határtalan volt, és úgy tűnt, mintha mindig is így lett volna. Megfordultam, és egy testet láttam feküdni az ágyon. Érdekelt, hogy ki lehet az, és nyomban ereszkedni kezdtem lefelé. Mint egy alacsonyan szálló repülőből, jól felismertem egy halott testet, és amint közelebb kerültem az arcához, láttam, hogy élettelen. Aztán felismertem, hogy a saját holttestem az. Hogy az én testem fekszik az ágyon. Hátra se hőköltem tőle, és nem ijedtem meg. Csak egyfajta rokonszenvet éreztem iránta. Fiatalabbnak és csinosabbnak tűnt, mint amire emlékeztem, és most halott. Olyan volt, mintha levetettem volna valami használt ruhát, és örökre félredobtam volna. Ami persze szomorú dolog, mert még jó állapotban volt. Még egy jó csomó mindenre lehetett volna használni. Felfedeztem, hogy még sohasem láttam magamat három dimenzióban, mindig csak a tükörben, ami csupán egysíkú felület. De a szellem szeme több dimenzióban lát, mint a halandó testé. Minden irányból egyszerre láttam magam - szemből, hátulról és mindkét oldalról. Az alakom olyan nézőpontjait is láttam, amelyekről azelőtt nem is volt tudomásom, és ez teljességet, befejezettséget adott a látásomnak. Bizonyára ezért nem ismertem fel magam mindjárt.
<O</O
Az új testem súlytalan és különlegesen mozgékony volt; egészen fellelkesített ez az új létállapotom. Ámbár néhány pillanattal korábban még éreztem a műtét fájdalmait, most semmi kellemetlen érzésem nem volt. Minden értelemben teljes voltam - tökéletes. És azt gondoltam: „Ez vagyok én valójában"."
"A zsinór felé nyúltam az ágyam mellett, azzal a szándékkal, hogy hívom az ápolónőt. De akárhogy próbáltam, nem jutottam el a mozdulatig. Egy rémisztően süllyedő érzés vett rajtam erőt, mintha csak az utolsó csepp véremet szívnák ki belőlem. Lágy zúgó hangot hallottam a fejemben, és tovább süllyedtem, amíg csak mozdulatlanná és élettelenné nem vált a testem."
<O
</OAztán egy energiahullámot éreztem. Szinte olyan volt, mintha valami megpattant vagy kieresztett volna bennem, és mintha valami hatalmas mágnessel a szellememet hirtelen kihúzták volna a mellkasomon keresztül fölfelé. Az első benyomásom az volt, hogy szabad vagyok. Semmi természetellenes nem volt ebben az élményben. Az ágyam fölött, a mennyezet közelében lebegtem. Szabadságérzetem határtalan volt, és úgy tűnt, mintha mindig is így lett volna. Megfordultam, és egy testet láttam feküdni az ágyon. Érdekelt, hogy ki lehet az, és nyomban ereszkedni kezdtem lefelé. Mint egy alacsonyan szálló repülőből, jól felismertem egy halott testet, és amint közelebb kerültem az arcához, láttam, hogy élettelen. Aztán felismertem, hogy a saját holttestem az. Hogy az én testem fekszik az ágyon. Hátra se hőköltem tőle, és nem ijedtem meg. Csak egyfajta rokonszenvet éreztem iránta. Fiatalabbnak és csinosabbnak tűnt, mint amire emlékeztem, és most halott. Olyan volt, mintha levetettem volna valami használt ruhát, és örökre félredobtam volna. Ami persze szomorú dolog, mert még jó állapotban volt. Még egy jó csomó mindenre lehetett volna használni. Felfedeztem, hogy még sohasem láttam magamat három dimenzióban, mindig csak a tükörben, ami csupán egysíkú felület. De a szellem szeme több dimenzióban lát, mint a halandó testé. Minden irányból egyszerre láttam magam - szemből, hátulról és mindkét oldalról. Az alakom olyan nézőpontjait is láttam, amelyekről azelőtt nem is volt tudomásom, és ez teljességet, befejezettséget adott a látásomnak. Bizonyára ezért nem ismertem fel magam mindjárt.
<O
</OAz új testem súlytalan és különlegesen mozgékony volt; egészen fellelkesített ez az új létállapotom. Ámbár néhány pillanattal korábban még éreztem a műtét fájdalmait, most semmi kellemetlen érzésem nem volt. Minden értelemben teljes voltam - tökéletes. És azt gondoltam: „Ez vagyok én valójában"."
Miért? Pontosan beleillik a természeti törvények rendjébe. Azért mert a modern ember nem akar róla tudomást venni? Mert a kórházakban is dugdossa a haldoklókat? A kiegyenlítődés miatt jelenik meg a halál ezerféle kegyetelen változatban a filmekben. Mert valahol muszáj vele foglalkozni, mégsem lehet a szőnyeg alá söpörni!
Az a baj, hogy mivel nem beszélünk róla, nem éljük át a haldoklókkal a folyamatát, nem is tudunk rá felkészülni. Pedig a Tibeti halottaskönyv szerint nagyon is nagy jelentősége van, hogy a halál milyen állapotban talál meg és, hogy tudjuk-e követni azt a bizonyos fényt, vagy földhözkötött lélekként kóválygunk időtlen időkig.
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A jelenlegi átalakulással kapcsolatban Amorah Quan Yin: A Plejádok Fényküldöttei című könyvében így ír a halál "véletlenszerűségéről".[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif][/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]"Függetlenül attól, hogy ténylegesen, avagy a felemelkedésre készek esetében látszólagosan ki miért leli halálát ilyenkor, a magasabb kollektív tudat olyan hatással bír az események alakulására, hogy véletlenekről szó sem lehet. Mindazok, akik elhagyják a fizikai síkot, maguk döntenek erről."[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif][/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]"Függetlenül attól, hogy ténylegesen, avagy a felemelkedésre készek esetében látszólagosan ki miért leli halálát ilyenkor, a magasabb kollektív tudat olyan hatással bír az események alakulására, hogy véletlenekről szó sem lehet. Mindazok, akik elhagyják a fizikai síkot, maguk döntenek erről."[/FONT]
Tulajdonképpen arra lettem volna kíváncsi, hogy valaki logikusan ezen a dolgon elgondolkodott-e valaha ?? Mert az, hogy mások mit gondolkodtak róla és mit bölcselkedtek az az egyén szempontjából mindegy . A kérdéssel úgyis egymagának teljes magányában minden külső segítség és vélemény nélkül kell majd mindenkinek szembe nézni ha az ideje eljön. Márpedig
ez az idő eljön "halálbiztosan" csak idő kérdése . A halál legveszélyesebb része a nem lét amely ugye örökkévaló. Érdekes gondolat , hogy a halálból azaz a teljes nemlétből jöttünk , születésünk előtt végtelen ideig nem léteztünk, és a halálunk után végtelen ideig nem fogunk létezni . Ez azért húzós gondolat mert igazából azt igazolja hogy nem is vagyunk most
sem , mert ehhez a két végtelenhez képest amely tulajdonképpen egy , az a jelentéktelen mennyiség amit élünk az tulajdonképpen nulla. A végtelen nézőpontjából bármely szám ami nem maga is végtelen az nulla. Azt hiszem maga a halálfélelem érzése nem más mint a lét rettegése a nemléttől , ami teljesen jogos , hisz az előbb felvázolt aránytalanság van
közöttük .
Azért írtam le ezt a pár gondolatot , hogy valami ilyen hozzászólásra gondoltam mikor a témát felvetettem .
Ha gondoljátok lehet folytatni ezt a gondolatsort , vagy lehet egy teljesen új irányt is mutatni, kinek kedve szerint , mert bár a halált nem, kerülhetjük el de meglehet róla a véleményünk.
Üdvözlettel KAJMI
ez az idő eljön "halálbiztosan" csak idő kérdése . A halál legveszélyesebb része a nem lét amely ugye örökkévaló. Érdekes gondolat , hogy a halálból azaz a teljes nemlétből jöttünk , születésünk előtt végtelen ideig nem léteztünk, és a halálunk után végtelen ideig nem fogunk létezni . Ez azért húzós gondolat mert igazából azt igazolja hogy nem is vagyunk most
sem , mert ehhez a két végtelenhez képest amely tulajdonképpen egy , az a jelentéktelen mennyiség amit élünk az tulajdonképpen nulla. A végtelen nézőpontjából bármely szám ami nem maga is végtelen az nulla. Azt hiszem maga a halálfélelem érzése nem más mint a lét rettegése a nemléttől , ami teljesen jogos , hisz az előbb felvázolt aránytalanság van
közöttük .
Azért írtam le ezt a pár gondolatot , hogy valami ilyen hozzászólásra gondoltam mikor a témát felvetettem .
Ha gondoljátok lehet folytatni ezt a gondolatsort , vagy lehet egy teljesen új irányt is mutatni, kinek kedve szerint , mert bár a halált nem, kerülhetjük el de meglehet róla a véleményünk.
Üdvözlettel KAJMI
szóval:halálian nyugodt vagyok, e témával kapcsolatban, mivel nem tartom fontosnak a halált, próbálom észrevenni, keresni azt a belső gazdagságot, amit majd magammal viszek az életen túl is , azt amit a halál sem tud elvenni. sokan attól félnek, hogy mindaz amit éltek, tettek, gyarapítottak életükben, azt a halál egy röpke pillanatában elragadhatja...szerintem mindezeket a dolgokat semmi és senki nem tudja elvenni....különben a halál mindent elvesz rajtam kívül és ha nem fejlődött ki a belső létem, akkor természetes hogy félni fogok, hiszen semmit sem tudok megmenteni a halál elől, mivel nincs mit...Ha meglelem belső létem, megtalálom a boldogságot, békét, csöndet, örömet(ezek függetlenek minden külső dologtól) ha megtalálom tudatom rejtelmeit, akkor a halál a halálfélelem kérdése fel sem merül....halhatatlan lény vagyok, ez nem tapasztalat,hit hanem egy hipotézis amit próbára kell tenni....kisérletezzni kell vele, s az redmény a saját tudásommá fog válni, nem hit, hanem mint bizonyosság.
nem a hitben kapaszkodom, nincs rá szükségem, bizonyosságra törekszem, olyan igazságra amit én tapasztalhatok meg, nem valaki más igazságára van szükségem, hanem a sajátoméra., ez a fontos...igy nekvághatom az ismeretlennek, kiserletezhetek...nem ütközök falakba, s mint irtam a halál kérdése fel sem merül, oké fizikai értelemben igen...de a tudatosan nem foglakozom vele...
nem a hitben kapaszkodom, nincs rá szükségem, bizonyosságra törekszem, olyan igazságra amit én tapasztalhatok meg, nem valaki más igazságára van szükségem, hanem a sajátoméra., ez a fontos...igy nekvághatom az ismeretlennek, kiserletezhetek...nem ütközök falakba, s mint irtam a halál kérdése fel sem merül, oké fizikai értelemben igen...de a tudatosan nem foglakozom vele...
Én merőben más állásponton vagyok, a "két végtelen" vonatkozásában. Álláspontom szerint az éppen megélt élet csak egy állomás. A halál pedig egy utazás a következő megállóig. Így kezdet és a végállomás között szükségszerúen találkoznunk kell a születés és halál állapotával, újra és újra. A kezdet és a végcél azonban nem a semmiből a semmibe, hanem a gyermeki állapotból a tapasztalt és fejlett lélekig vezet az út.
Mennyivel másként néznénk a halálra, ha egy kiteljesedett, beteljesedett, örömteli életet zárna, fájdalom nélküli elalvással, átalvással egy másik világba?
És miért ne lehetne az élet koronája, mint az kisÉlet (hétköznapi, anyagi élet) lezárása? Lehet, hogy ezt is mi rontottuk el?
És miért ne lehetne az élet koronája, mint az kisÉlet (hétköznapi, anyagi élet) lezárása? Lehet, hogy ezt is mi rontottuk el?
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Miután eredetileg szellemek vagyunk, és itt a földön csak szerepet játszunk, amikor megszületünk az "kishalál" a számunkra, és amikor meghaunk újjászületünk a szellemvilágban.
Igy fontos része életünkneka halál!
A Halál a barátunk!
Igy fontos része életünkneka halál!
A Halál a barátunk!
Szia Isti !Miután eredetileg szellemek vagyunk, és itt a földön csak szerepet játszunk, amikor megszületünk az "kishalál" a számunkra, és amikor meghaunk újjászületünk a szellemvilágban.
Igy fontos része életünkneka halál!
A Halál a barátunk!
Én nem akarok vele barátkozni,
söt minél késöbb találkozom vele annál jobb:twisted:
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Én nem félek tőle, mert 3 alkalommal volt halálközeli élményem, az egyikben 25 percet voltam odaát.
összeállitottam egy komoly előadás anyagopt a Halál a barátom cimmel, ha érdekel innen letölthető:
http://www.karsayalarm.hu/?Ezoterika_oldal
Különben dacára annak, hogy nem félek a haláltól azért én se sietek, mert inkább itt a földön elvégzem a dolgomat, és minél többet ha lehet!
És odaát nincs pl. szex, itt meg jó csajok vannak! egy példa a sok közül.....
összeállitottam egy komoly előadás anyagopt a Halál a barátom cimmel, ha érdekel innen letölthető:
http://www.karsayalarm.hu/?Ezoterika_oldal
Különben dacára annak, hogy nem félek a haláltól azért én se sietek, mert inkább itt a földön elvégzem a dolgomat, és minél többet ha lehet!
És odaát nincs pl. szex, itt meg jó csajok vannak! egy példa a sok közül.....
Na látod ez egy nyomos érv,nekem még sok sex-elni valom van itt a földönÉn nem félek tőle, mert 3 alkalommal volt halálközeli élményem, az egyikben 25 percet voltam odaát.
összeállitottam egy komoly előadás anyagopt a Halál a barátom cimmel, ha érdekel innen letölthető:
http://www.karsayalarm.hu/?Ezoterika_oldal
Különben dacára annak, hogy nem félek a haláltól azért én se sietek, mert inkább itt a földön elvégzem a dolgomat, és minél többet ha lehet!
És odaát nincs pl. szex, itt meg jó csajok vannak! egy példa a sok közül.....
Mi a halál, és szükség van e rá?
"Józan paraszti ésszel" tekintve szükséges rossz.
Szükséges, mert, ha nem múlna el az élet, akkor igencsak nagy pácban lennénk. Gondolj itt a túlnépesedésre. Ezt a természet a halállal és a természetes kiválasztással oldja meg.
Másrészt rossz, mivel, senkit nem kerülhet el. Nem kerül el sem Téged, sem pedig azokat akiket szertsz.
Nem "paraszti ésszel" viszont, azt gondolom: az élet egy álom, a halál pedig az ébredés. Egyszer véget ér az álom, mint minden más.
Olvastam az itt említett könyvet (Átölel a fény), de igazából egy film, ami megérintett ebben a témában: Ha, eljön Joe Black. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki még nem ismerné.
Félni nem félek a haláltól. Istvánhoz hasonlóan voltammár több alkalommal "odaát". Persze, meglehet, hogy a pokolban, mert nem volt semmi fény, meg alagút...
"Józan paraszti ésszel" tekintve szükséges rossz.
Szükséges, mert, ha nem múlna el az élet, akkor igencsak nagy pácban lennénk. Gondolj itt a túlnépesedésre. Ezt a természet a halállal és a természetes kiválasztással oldja meg.
Másrészt rossz, mivel, senkit nem kerülhet el. Nem kerül el sem Téged, sem pedig azokat akiket szertsz.
Nem "paraszti ésszel" viszont, azt gondolom: az élet egy álom, a halál pedig az ébredés. Egyszer véget ér az álom, mint minden más.
Olvastam az itt említett könyvet (Átölel a fény), de igazából egy film, ami megérintett ebben a témában: Ha, eljön Joe Black. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki még nem ismerné.
Félni nem félek a haláltól. Istvánhoz hasonlóan voltammár több alkalommal "odaát". Persze, meglehet, hogy a pokolban, mert nem volt semmi fény, meg alagút...
Azon gondolkodom, hogy én félek-e, féltem-e a haláltól. Az biztos, hogy gyerekkorom óra érdekel és mindig foglalkoztatott. Én inkább az erőszaktól és a fájdalomtól tartok. De életünk során annyi hasonló próbát állunk ki, ilyen pl. egy szülés, amitől legtöbben félünk, mivel még nem éltük át, de egyébként is minden szülés más történet. Úgy érzem életem egyik feladata, hogy elfogadjam és megértsem a halált. Ezért, ha ma még tartok is tőle, mire odaérek fel fogom dolgozni annyira, hogy békében átmenjek rajta. Legalábbis így tervezem.
Valószínűleg a halál a legnagyobb beavatás és amennyiben szellemi lények vagyunk, minél inkább szellemi lényekké válunk az anyagi rovására, annál kevésbé lesz félelmetes számunkra a halál. Akár békés eloldódás is lehet. Olvastam már ilyesmiről. Elég Ramthára vagy a tibeti lámákra gondolni.
Mivel minden valami nagyobbnak a része, ami egyben kisebb részekre is osztható, akkor az életünk lezárásával, nyilván egy nagyobb egészbe jutunk. Egy élet tapasztalatát, megélt érzelmeit visszük az örökéletű Én-ünkbe, ahol összegzünk, beolvasztjuk az előtte megéltekkel. Nekem úgy tűnik, hogy itt is egyre nagyobb egységekbe juthatunk, azaz egyre nagyobb teremtőerővel, egyre nagyobb teret, teremtést látunk át és lesz rá befolyásunk.
Valószínűleg a halál a legnagyobb beavatás és amennyiben szellemi lények vagyunk, minél inkább szellemi lényekké válunk az anyagi rovására, annál kevésbé lesz félelmetes számunkra a halál. Akár békés eloldódás is lehet. Olvastam már ilyesmiről.
Elég Ramthára vagy a tibeti lámákra gondolni. Mivel minden valami nagyobbnak a része, ami egyben kisebb részekre is osztható, akkor az életünk lezárásával, nyilván egy nagyobb egészbe jutunk. Egy élet tapasztalatát, megélt érzelmeit visszük az örökéletű Én-ünkbe, ahol összegzünk, beolvasztjuk az előtte megéltekkel. Nekem úgy tűnik, hogy itt is egyre nagyobb egységekbe juthatunk, azaz egyre nagyobb teremtőerővel, egyre nagyobb teret, teremtést látunk át és lesz rá befolyásunk.
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Tegnap hallgattam szepes Mária egy jó mondatát:
"az álom a kis "halál", a halál egy "nagy álom"!
szeretettel:
István
"az álom a kis "halál", a halál egy "nagy álom"!
szeretettel:
István
Mira, nem érdemes félni a haláltól, főképp ha olyan sármos mint Brad Pitt
(A fentebb említett filmből való a kép.)
De, komolyra fordítva a szót. Igazad van, minden ismeretlentől félünk, épp azért, mert nem ismerjük.
Remek példa erre a szülés, hiszen, másképp hozod Te és megint másképp más a gyermeked / gyermekét. Annyi hasonlóság lehet csupán, hogy azonos a helyszín (kórház)...
A haláltól hiábavalóság félni, mert előbb - utóbb úgyis bekövetkezik, és nem tehetsz ellene semmit.
A keleti tanokat épp azért kedvelem, amit leírtál. Nincs pokol, meg paradicsom. A halállal a tested meghal, de a lelked tovább él, magasabb szintre fog emelkedni. Igaz, hogy ezt elérjed, meglehet tucatszor kell újra születned (reinkarnáció). De, mennyivel jobb ezt elhinni, mint azt, hogy meghalsz, eltemetnek és kész vége a "pályafutásodnak".
István, akkor nagyon egy húron pendülök Máriával
Szép halálfélelem mentes napot kívánok!
(A fentebb említett filmből való a kép.)
De, komolyra fordítva a szót. Igazad van, minden ismeretlentől félünk, épp azért, mert nem ismerjük.
Remek példa erre a szülés, hiszen, másképp hozod Te és megint másképp más a gyermeked / gyermekét. Annyi hasonlóság lehet csupán, hogy azonos a helyszín (kórház)...
A haláltól hiábavalóság félni, mert előbb - utóbb úgyis bekövetkezik, és nem tehetsz ellene semmit.
A keleti tanokat épp azért kedvelem, amit leírtál. Nincs pokol, meg paradicsom. A halállal a tested meghal, de a lelked tovább él, magasabb szintre fog emelkedni. Igaz, hogy ezt elérjed, meglehet tucatszor kell újra születned (reinkarnáció). De, mennyivel jobb ezt elhinni, mint azt, hogy meghalsz, eltemetnek és kész vége a "pályafutásodnak".
István, akkor nagyon egy húron pendülök Máriával
Szép halálfélelem mentes napot kívánok!
Karsay István
Kitiltott (BANned)
A "Ha eljö Joe Black" az egyik kedvenc filmem, 3 órás, már vagy 10 x megnéztem, de mindig mond új dolgot, nagyon komoly para forgatókönyvíró volt a háttérben!
