Minden ami a szívednek kedves

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="10"><tbody><tr><td colspan="2" style="border-top: 1px solid rgb(231, 231, 231); border-left: 1px solid rgb(231, 231, 231);"> </td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top"> </td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg"> </td></tr></tbody></table> Anna néni

-Clarissa-

Öreg már az Anna néni, jóformán nincs senkije.
Ahhoz képest mégis vidám, pedig nincs is Istene.
Ismerem gyerekkorom óta. Néha meglátogattam.
Vén volt ő már akkor is, mégis meglátogattam.
Elmesélte gondját, baját, majd kinevette önmagát.
Jókedvű volt és rímben beszélt.
Kekszet adott, pedig frissen sült fánkot ígért.
Minden látogatás egyformán telt,
S mikor indultam, ő mindenkit tiszteltetett.
Azóta mily sok év eltelt…

Beteg lett az Anna néni, test csont és bőr,
S mint ki a túlsó partra indulna már,
Egy fa árnyékában csendben ül.
Meglátogattam. Örült nekem, mint régen.
Elmesélte gondját, baját, majd keserűn nevette önmagát.
A jókedv most messze ment, ajkán rím sem kerekedett.
De azért mindenkit tiszteltetett.

Ígértem, majd gyakran felkeresem,
Hogy öreges, beteges magányát enyhítsem.
Ó, de mennyi gondom van, az élet oly sok dolgot ad.
Pedig itt egy öreg néni, de jó volna Krisztus számára megmenteni!
És a Gonosz is beleszól ám: - Ugyan, ne menj!
Ne gondold, hogy bármit is tehetsz,
S csak nem képzeled, hogy kell nekem
Még egy ilyen vén gyerek?

És az idő telik… De hogy telik!
Istenem! Meddig megy még ez így?
Mert a lábam még mindig nem mozdult,
Bár a szívem vérzett és már a könnyem is hullt.
Ekkor szólt Isten szava: - Hallod?
A hit cselekedetek nélkül halott.
Indulj, indulj! Jézus kéri,
De él-e még az Anna néni?
Már indulnék, de remegek.
Mi lesz, ha túl későn megyek?

És Jézus tőled is kéri:
Nézd csak, van még sok Anna néni.
Indulj, beteget látogass,
A szegénynek adj, vigasztalj!
Ez az igaz Istentisztelet,
És mit sem ér cselekvésképtelen hited!
Menj! Él még az Anna néni.


-Clarissa-
​

Kisfaludy György

AZ ÉLET HIMNUSZA

A Föld vagyok én, a Végtelen,
az Óceán, szárnyaló Értelem.
Kezem a csillagokba ér,
s nem teszek semmit mindezért.

Az Ég, a Szél, a Fény vagyok.
Én vagyok Istened, s angyalod.

Én vagyok benned minden őserő,
vágy, szerelem, mindent elnyelő
akarat, csodák, minden alkotás,
bosszú, gonoszság, és megalkuvás.
Minden viruló parány önvaló,
a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló.

Jelenek szerelme, teremtő ölelés,
herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse,
színes lepkeszárny,
libbenő szellő és gonosz árny.

Viharnak villáma én vagyok,
Apám a Nap és anyám a csillagok.
Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak,
folyó és minden vad folyam
már régen én voltam, én, magam.

Én vagyok te és te vagy én.
Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén.
Öröklét vagyunk és sosem pusztulás,
időknek tükre s irdatlan szárnyalás.

Bennünk vibrál múltnak rezdülése,
mi vagyunk asszonyunk ölelése.
És mi vagyunk minden rút is,
a szép, lépteink vezető út is.

Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én,
Anyagkáprázat az idők tengerén.

A Föld vagyok én, mi eltakar,
cigány vagyok, zsidó és magyar.
Palesztin vagyok, s elűzött indián,
kurd, afgán, néger vagy ausztrálián.

Kis kínai vagyok minden tank előtt,
én vagyok az is, kit törvényed lelőtt.

Hit vagyok szívedben és éledő remény,
szeretet, örömtánc, és zengő költemény.
Aszály után az első csepp eső.
Madárfióka, a kezedben verdeső.
Jézusnak teste, a szádban a kenyér.
Szeretet nélkül az életed, mit ér?
Én voltam veled minden vad csatán.
Kit dicsérsz helyettem lelki sarlatán?
Érett gyümölcsnek íze én vagyok,
végső bajodban reményt én adok.

Szeresd kedvesed és az ölelést,
gyönyör és minden pezsdülés
hozzám zengi az élet himnuszát.
Hisz én csináltam én alkottam szád.

Belőlem, bennem, rajtam, általam
mindenben Isten, Allah, Bráhma van.
Hiába miriád és százezernyi nép,
e perc olyan, mint a milliónyi év.
Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög,
egyek vagyunk s bennünk a lét örök.

Szülőid ölére én alkottalak,
léted kezdetén, csupa tiszta lap.
Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod.
Kétkedsz, vagy a hit vezet,
ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet.
A Szeretet vezessen fiam! Ég veled.​

Karl Krolow

Szerelmes dal

Jobb- vagy baloldalt feküdnöm, egyre megy,
felszelnem a dinnyét, vagy a pohárban csillogó
vizet néznem. A kecses gyertya mögötte
semmi: meglibbenő levegő
az éjben, nélküled.
Éjfél jön, s az ablak előtt lepihent
a páva, árnyas nagy virágcsokor.
Kanaladat egy tányér mélytüzű eper
közt hagytad még az alkonyatban.
Most tanulom tűrni a homályt,
e sűrű tussal kihúzott,
e nem-te-alkottad éjet;
szájamba könnyek íze gyűlik,
a virágok közt csipős szél szalad.
A homályban málló tégla alatt
elnémul a tücsök, s én a magány
aromáját ízlelgetem
az asztalnál két hallgatás között,
nélküled az éjben.

Jobb- vagy baloldalt feküdnöm, egyre megy,
ha a némaság ölel át, s a karóra könnyeden
számolja a percet, s elhamvad a cigarettavég...
Lázas ujjaim ott túlnan kutatnak,
már indulok is
vörös sálban, barna cipőben
nélküled, érted az éjszakába -

A csillagok közt hallom sóhajod!

(Tótfalusi István fordítása)​

Imre Flóra

VAGY BESZÉLJÜNK A TESTRŐL

Vagy beszéljünk a testről. Amikor
a szőke, barna vagy épp fekete
hajszálak a tarkón s a homlokon
a verejtéktől lucskosak, s ahogy
beletúrnak az ujjaim, hidegnek
tűnnek, olyan forró a bőröd, és
az enyém is, vagy ahogy a nyakizmok
megfeszülnek, miközben a száj a szájhoz
közelít, bebarangolva az arcot,
vagy épp az arteria radialison
egyszerre végigfutó reszketés,
míg megszorít a kezed itt vagy ott,
a pupillák hirtelen tágulása,
ha nyitott szemmel – mivel látni vágyik,
jaj, látni vágyik minden tag, szövet,
a sejtek és a sejtmolekulák;
mert minden rész a komplementerére
vágyakozik, konvex, konkáv idom,
egésszé lenni, ha egy pillanatra,
ha csak egyetlen mozdulatban is –
Nos, inkább mégse beszéljünk a testről.

​

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="10"><tbody><tr><td colspan="2" style="border-top: 1px solid rgb(231, 231, 231); border-left: 1px solid rgb(231, 231, 231);"> </td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top"> </td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg"> </td></tr></tbody></table> Augusztus Erkély Este hat
sötétedik Boldog vagyok
és nem vagyok A vízszintes irányok
befagynak röptükben A távlat
lefele szív Boldog vagyok
és nem vagyok A szemközti házsor árnya
az úttesten már átcsúszott
most az innenső falon haladva
jön fölfelé Sorban kioltogatja
a zöld növényi izzást a szomszéd balkonok
kőcsészéiben Boldog vagyok
és nem vagyok És most már hadd ne hadd ne
történjék semmi Összetörne
bennem a féltve egyensúlyozott
vízfelület amely már tükrözni nem kíván csak
szeplőtlen űrt Boldog vagyok
és nem vagyok vagyok és nem vagyok
boldog vagyok és​

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="10"><tbody><tr><td colspan="2" style="border-top: 1px solid rgb(231, 231, 231); border-left: 1px solid rgb(231, 231, 231);"> </td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top"> </td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg"> </td></tr></tbody></table>
ÁGAI ÁGNES

LEVÉL Y-NAK

Szeretlek.
Csak így, ilyen köznapian
ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan
hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,
és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:
mi újság, hogy vagy és effélék.
Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,
mennyi közöny, rosszallás, idegenség,
gyanakvás, harag, meg nem értés,
mennyi odvas, rossz indulat fűz bennünket egymáshoz
kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.
Milyen kevesen figyelnek szavainkra,
ha azt mondjuk: elvtársam, kedves barátom,
egyetlen szerelmem ? mikor mit ír elő konvenciónk,
miközben szavaink tartalma rég kihullott,
és ezt nem kéri tőlünk senki számon,
hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok,
és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,
nem több közhely szavaink egyikénél,
ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll.
De hát én szeretlek, salakmentesen, forrástisztán,
őrzöm hangod emlékezetem kazettájában,
és őrzi a testem kezed simítását,
őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa
a visszapergetett filmszalagon
az egyszerit, a megismételhetetlent,
az egymásra talált test ünnepét,
az egymást dajkáló lélek hétköznapjait.
Szeretlek,
és folytathatnám: szeretlek, mint....,
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevéssé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
akár messze vagy
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van vagy lesz velünk,
igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:
Szeretlek!​

ANNA AHMATOVA

A SZERELEM

Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda…
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet…
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen fölismered
egy először–látott mosolyban.​

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="10"><tbody><tr><td colspan="2" style="border-top: 1px solid rgb(231, 231, 231); border-left: 1px solid rgb(231, 231, 231);"> </td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top"> </td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg"> </td></tr></tbody></table>
ÉLTES ENIKŐ

VASÁRNAP DÉLUTÁN

mintha lassított felvételen
koravén faleveleket
sodor a szél
meg-megropogtatva
eljátszik velük
a falu fölött
így sodródnak életükkel
mintha lassított felvételen
a házak körül
az otthonnak dagasztott
foszló reményben
az emberek vasárnap délután
míg várják az istent
a határban hátha
megpihen
tenyerébe veszi õket
föléjük hajol csöndben
vasárnap délután
mintha az örökléttel
állnak szemtõl szemben
a nem történéssel.

Szép délutánt kívánok!
​

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="10"><tbody><tr><td colspan="2" style="border-top: 1px solid rgb(231, 231, 231); border-left: 1px solid rgb(231, 231, 231);"> </td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top"> </td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg"> </td></tr></tbody></table>
ÁGH ISTVÁN

IDŐTLEN MÁLYVA

Nyaram virágos bokrát, mintha tél sem
sujtaná máskor, nem láttam enyészni,
megújulni, csak ahogy terebélye
pompáját évről évre megismétli
egyformán, mégsem unalmasan, csöndben
telítődöm az árnyas örökzölddel,
s már kezdeném a fehérszirmú verset,
de elszáll rögtön, mert folytathatatlan,
ha nincs szavam az első anyanyelvhez,
melyet beszéd előtt megtanultam,
tétova illat csupán, illó fények,
bujócskái az áldott békességnek,
nincs eseménye, tárgya, szép csodában
rejlő talányos magunkbanvalóság
föloldódása egymás mivoltában,
páros hűségre hasonlít leginkább,
és csak kettőnkre tartozik titka,
miért van nyitva akkor is, ha csukva.​

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="10"><tbody><tr><td colspan="2" style="border-top: 1px solid rgb(231, 231, 231); border-left: 1px solid rgb(231, 231, 231);"> </td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top"> </td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg"> </td></tr></tbody></table>



Ez a piaci parasztszegfű úgy áll
a zöld korsóban, mintha még most is
valamelyik falusi kerítésre nyújtózkodna,
ollózó leveleivel vagdos, miután az
ismeretlen asszony levágta szálanként,
s világnak eresztette, mint lánykori
kartonszoknyája repdeső mintáit a szélben,


s most ez a ki tudja honnan való eláraszt
hajdani lányok távoli fűszerszagával,
s belélegeznem éppen elég, hogy magamat
odaképzeljem abba a tisztaszobába, ahol
jácintra, tulipánra, bazsarózsára mint
bódító legényfogóra jönnek a kérők,
s majd ha az udvar minden virága begyűlik,


illattá válnak, csak özvegy nővéreim
várakoznak a vasárnapi zsaluárnyékban,
melyet kásásan világítanak át a szedetlen
körték, s nem hiszik el, hogy fiatalságuk
elhullt az esküvői tearózsacsokorban
ruháik könnyedségével, s befejeződött
az egész nagy feledékenység előtti világ.

​

SUMONYI ZOLTÁN

HOL IS, HOL IS?!

Ha ott lennék, ahogy most itt vagyok;
Egy más lakásban, nem a megszokott
Ajtók, falak és tárgyaim között,
Vagy másképpen szitál a téli köd
Az ablakon túl; - bárhogy is szeress,
A szerelemnek árulója lesz
Sok öntudatlan apró mozdulat,
Mert szűknek érzem majd a falakat,
Vagy túl tágasnak azt a nagya szobát
Ahol fiaim nem csörtetnek át,
Vagy nem találnák ott az anyjukat
És én se látnám ott az anyjukat, -
A hétköznap másképp mindennapos
Az ünnep lenne másképpen habos,
Az indulás másként izgalmas és
Más biztonság a visszaérkezés, -
Reflexeim egyszerre ellened
Fordulnának; de vissza nem lehet
Csinálni már, - hát némán ordítok,

Ahogy most innen Érted ordítok...​

[FONT=book antiqua,palatino][/FONT]
[FONT=book antiqua,palatino]Parti Nagy Lajos[/FONT]
[FONT=book antiqua,palatino][/FONT]
[FONT=book antiqua,palatino] ALTATÓ

"apaló apaló
angyal ül a videó"[/FONT]
[FONT=book antiqua,palatino]
[/FONT]
[FONT=book antiqua,palatino]dünnyögve legfő mesterét
lehunyja két lehunyja száz
a rítt a rút a rőt a rét
üveggolyónk eldunnaház
egy altatónyi vers kilép
a semmiségből elfeledk
ezik magáról halk durúzs
és légvonatszusz egy kiságy
körül derengő tarka lepk
e rengörül dagár borázs
pillázat és követhené
úgyis minden csak bertamázs
úgysincsen szó rá és ha van
álomnyelv édes vakszöveg
mely persze nem világtalan
a ludjelszé penkisba lázs
abra kadabra dab no meg
leal vezümm zigő kasé
zöngéi közt elandalon
zöngéi közt elalhasé
méz elza jő e pillaméz
álomfejlesztő dinamó
a lépte zengő villanéz
főnővérhúg és főmanó
a konvektorban szendereng
az őrlángőriző sötét
mintha egy fel-felmorranó
tűzhatlan medve ülne bent
s dédelgetné a köldökét
alszik az apró óriás
nem kell már kalapálnia
álommanó ő is mi más
vele alszik az ória
s a csillagok nagy árja fönn
e néma tiktakk-ária
szikalsi villam usaom
fatutajos a folyamon
pupillaherceg méla tót
távolról suttog altatót
s e távolság szívfájtató
alszik a széken a kezes
lábára lehajtja tehén
orob migás regenderesz
a jó cukor is eluszik
habzó éggel a tetején
vattabucskáznak a nyuszik
durán salik dözer kisa
alszik a konyha karika
alszik a vau és a háp
méz elza is lehajtja szép
pehelynehéz pillázatát
kitelnek lufka kis csodák
sok ellapult családi kör
sok punnya ótvar megszokás
üveggolyóvá visszagör
alszik dodó a szívszagú
winterfeldplatzi bősz porosz
lán bajszával nyakadba bú
majd lassan eldorombolosz
s két álomrétre rányitó
szemed a távirányító
aludj el szépen Berta mert
a kislibák is alszanak
s az ágyúk is nagy föltekert
karokkal ágyúkanapén
tanulnak mézül dallamul
dalabdi síp geman diszun
aludj el szépen Berta bár
szemedben még száz villamos
jánosbogárnyi szikra jár
de egyszer minden napmozit
dobozba zár az éjszaka
dobozba dédik és mamák
katik babók jóéjtpuszik
és ha elalszik anya is
már az alvás is aluszik
dünnyögve két szerelmesét
leejti végre a mesét
s bezár e kis vers maga is

[/FONT]​