Minden ami a szívednek kedves

szavak · 2007 Augusztus 30

Dévényi Erika

Tied a nap

Nem tudom neked adni a napot
De tudok adni egy pillanatot
Mikor megállíthatod a rohanó időt
Kiszakítva belőle minden erőt

Nem tudom a napot neked adni
Sugarával meleget árasztani
De elküldöm neked szívem melegét
Áldásként küldöm, legyen a tiéd

Nem tudom a napot adni neked
De adom a szeretetemet
Ha fontos neked, kezedbe veheted
Ha megérintett, magaddal viheted

A napot neked adni nem tudom
Hiszen nincs is saját napom
De van egy kis lángom, csak neked
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet

Yurka · 2007 Augusztus 30

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>

A KERUBI VÁNDORBÓL

<dir> A rózsa nem kutat, virágzik, mert virágzik,
nem tud magáról és nem kérdez és nem vitázik.

Mindez játék, mit az istenség szava éltet:
saját magának ő gondolta ki a létet.

Mondják, mindene van, s koldus néki az ember:
jó, de hát mit akar az én szegény szívemmel?

Megállj! Hová rohansz? Tebenned van a menny,
másutt meg nem leled az Istent sohasem.

Imádkozunk: Uram, te döntesz, senki más -
s íme ő nem akar, ő örök hallgatás.

Ember, míg vágyod az Istent a hit tüzében,
addig az ereje még nem járt át egészen.

Istenhez a szív egyszerűen benyit;
ész és szellem soká vár, míg beengedik.

Egy menyasszonyi csók Istennek több lehet,
mint a sok munka, mely napszámért sírba megy.

Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod;
istenné, ha hiszed, földdé, ha azt imádod.

Angelus Silesius
</dir>

Yurka · 2007 Augusztus 30

Boda Magdolna

Hófehérke

A mérgezett almadarabka bennrekedt,
az üvegkoporsó teteje lezárva,
elsétál mellettem a herceg,
kezében rádiótelefon,
hívása volt,
észre se vett.

Yurka · 2007 Augusztus 31

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>
Kálmán Eszter

Szieszta

a napmeleg bőr illata
összevegyül
a tenger dinnyeillatával
sirályok ejtőznek a szélben
a hullámok lusták partot érni
fénylő csönd bóbiskol a padokon
a píneák is elernyednek
és beborít mindent
lassan és puhán
a délután.

Gyongyi54 · 2007 Augusztus 31

Szabó Éva

Hét csoda

Tudod mi volt a hét csoda?
Egy újszülött mosolya,
Egy falevélen az ér,
Mely a gyökerekig ér,
Egy szó, mely idejében jött,
Egy darab ég a csönd fölött,
Egy kéz, mely utánad nyúlt,
Mikor csillagod földre hullt.
Télen egy jó meleg szoba -
S ha szépen érkezel...oda.

Yurka · 2007 Augusztus 31

US38_JMI0000_M%7EMoonrise-over-Mt-Hood-Oregon-USA-Posters.jpg

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>Fuchs Éva

Hegy-sóhaj

Egyedül állok a hegyen
alattam erdő bárhol
a búcsúzó napnak
apró levélkék kapnak
szárnyra,
fák súgnak
szerelmes szépet
elringatva
fészekalja népet
vaksi fénypontok
pislogják
a közelgő éj
leheletét
mesét dünnyög
föld az avarnak
a bokrok
ásítva hallgatnak
a hegy halkan
sóhajt
álmosan köszöntve
az estet.
Jó éjszakát!

K@ti · 2007 Szeptember 2

Szakács Eszter:
Kavicsot adok neked

Kavicsot adok neked. Hunyd be a szemed.
Érezheted rajta egy délibb nap hevét,
hallhatod a tenger finom, hosszúszőrű mormolását,
mely bundaként ölelte át,
láthatod, hogy felveszem, s nyitott tenyeremen pihen,
majd a mozdulatot is, ahogy szabadon engedem,
s végül a csobbanást, mely mint a kacagás, olyan.
Emlékezz erre mindig,
tiéd egy kavics Mirtiótiszánál a tengerben.

sarkany52 · 2007 Szeptember 2

www.tvn.hu_fb43fa8f3223fde77e7e676e1a4a7cbb.jpg

Miért?

Szomorú a lelkem
E csendes hajnalon.
Megdobbanó szívem,
Mért fáj most oly nagyon?

Mért éget úgy a szó,
Mi ajkamra tolul?
Mért zokog a lelkem,
Oly görcsösen, vadul?

Az én belső lényem
Most mért oly szomorú?
Mint régi, kopott síron
Megfakult koszorú.

Vérző szívvel ülök,
Forró könnyek között.
Elhervadt rózsaszál,
S ódon könyvek fölött.

Zsóka Marianna

Yurka · 2007 Szeptember 2

</td> <td style="vertical-align: top;" background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_RightTiling.jpg" valign="top">

</td> </tr> <tr> <td background="http://imagecache2.allposters.com/images/DS_BottomTiling.jpg">

</td></tr></tbody></table>
A kezdet

"Honnan jöttem, és hol bukkantál rám? - kérdezi a gyermek az anyját.
És ő könnyes mosollyal válaszol, gyermekét keblére vonva:
"A szívemben rejtőztél, drágám, mint a vágy.
Te voltál a legkedvesebb játék babám és az Isten képmása, akit reggelenként agyagból alkottam magamnak, újra és újra alkotva téged.
Házi istenségünk szentélyében laktál, és az istenséget imádva téged imádtalak.
Te éltél reményeimben és szerelmemben, az életemben és az anyám életében.
Az otthonaink felett uralkodó Halhatatlan Szellem öle időtlen idők óta téged ringatott.
Illat voltál, és körüllebegted fiatal szívem nyíló szirmait.
Életerős tagjaimon a te harmatos lágyságod szikrázott, mint az égi parázs napkelte előtt.
És te, az egek első kedvence, a hajnali pirkadás ikertestvére, a földi lét hullámain hajózva végre kikötöttél a szívemben.
Amint merően a szemedbe nézek, belekáprázom a csodába: te, aki mindenkihez tartoztál, most csak az enyém vagy.
Azért szorítalak úgy a szívemre, mert félek, hogy elveszítelek.
Világok kincse: milyen varázslat vetett az én karcsú karjaimba?"

Rabindranath Tagore

Infinity · 2007 Szeptember 2

Ha gyerekkorban találkozunk

Ha gyerekkoromban találkozom veled,
kézen fogva végigviszlek
a lánc füves udvaron,
és megmutatom neked
azt a kavicsomat,
amelyik titkos jeleket sugároz.
Ha gyerekkoromban találkozom veled,
azt mondom: a manókirály
lerombolta Palotánkat,
s azóta királyapámmal
és három királynomostohámmal
egy sátorban élünk
de csak azért, hogy erre azt mondd:
gyere velem haza.
Az éjszakai sírásokról
nem beszéltem volna,
mert a kimondott titok
virágporrá válik,
és kell, hogy legyen olyan titkom,
ami csak az enyém.
Ha gyerekkoromban találkozom veled,
némán ugrándozva
hazáig futok,
hogy különbnek gondolj,
mint amilyen vagyok.
Egyik tenyeremen egy kis ravaszság lett volna,
másik tenyeremen egy kevés rémület.
De aztán bevallottam volna azt is."

Pinczési Judit

g1801~Walk-to-Paradise-Garden-Posters.jpg

sarkany52 · 2007 Szeptember 2

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR><TD width="1%"></TD><TD width="98%">A biztonság bizonytalansága...

Teller Ede

Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott meg ember
Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban,
Emlékezni arra, mit sohasem láttam.
Szeretni, imádni a szent tisztaságot,
A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.
Tenni a helyeset, nem kis öröm pénzért,
Nem a túlvilági örök üdvösségért.
Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
félni, hogy talán még igazság sincsen,
tudni: az ész rövid, az akarat gyenge,
hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménnyel mégis, mégis hinni,
hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömet gyógyító halálnak.
</TD></TR></TBODY></TABLE>

sarkany52 · 2007 Szeptember 2

www.tvn.hu_7b4bd8a2fdd5b5fcc93e30d2880f60b9.jpg

Fazekas Anna

Öreg néne őzikéje

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.

Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"

Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"

Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.

De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.

S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.

Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.

Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.

Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.

Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.

Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Infinity · 2007 Szeptember 3

ZACC

Nincs mit elszúrniuk együtt
Ez az egész köztük
ugyanis nem szép
és nem felhőtlen
csak egy játék
a pokol tornácán és mégis
jó és néha kifejezetten
súlytalan érzés eljátszani
a gondolattal, hogy a boldogság
borzongató módon csak
egy karnyújtásnyira van...
A boldogság kék madara:
ha rosszul közelítesz
megriad és elrebben
Köszönik, ők nem mernek,
ők nem kérnek
ennyi szentimentalizmust
A kávét is inkább cukor nélkül isszák

Major Gabriella

K@ti · 2007 Szeptember 3

Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
Borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
Világol kinn a réten.
Talán füvek közt válogat,
Sejtésnyi még az illat,
Álom füvére hogyha lel,
Magának is szakíthat.
Szedésre érett már a fű,
Harmat suhog le róla,
Csücsökre fogja pendelyét
A jó füvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
Elősorolja őket,
Igazlátókat, éltetőt,
Lélekcseréltetőket.
Vigyázva, hogy virág is
Hullatlan megmaradjon,
Vének szívében ifjúság
Belőlük hogy fakadjon.
Szedésre érett már a fű,
Borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
Világol kinn a réten

Yurka · 2007 Szeptember 3

Mihai Eminescu

MI A SZERELEM?

Mi a szerelem? Folytonos
Keserves szenvedés;
Amely ezer könyűt iszik
S ez még neki kevés.

Minden szó, amit csak Ő mond,
Megmarad lelkedben,
Hogy többé el ne felejthesd
Soha életedben.

Hogyha a küszöbön rád vár
Szerelemtől égve
S mikor jössz karjaiba zár
Ezer csókot kérve,

S szived dobog, nem látsz semmit,
Sem földet, sem eget;
S mindezt egy kis szó teszi csak,
Hogy ő téged szeret.

Kísért heteken át téged
Kedvesed járása,
Kezének egy szorítása,
Egy szempillantása.

Követnek a hold és a nap
S tündöklő csillagok,
S reád az ő sugár fényük
Éjjel-nappal ragyog.

Elhatározta a végzet
Azt már réges-régen:
Hogy a vágy nyomon kövessen
Át a mindenségen.

(1895)
Szőcs Géza fordítása

Yurka · 2007 Szeptember 3

Charles Baudleaire

Borús ég

Mintha homlokodon őszi ború ülne,
S rejtelmes két szemed (kék, zöld tán, vagy szürke)
Felváltva lesz szelíd, álmodó s kegyetlen,
Az ég bágyadt színét idézve keverten.

Emlékeztetsz a sok langyos, fátylas napra,
Mikor könnyben olvad meg a szív fájdalma,
S felajzott idegek, miket felserkentett
Titkos bú, gúnyolják a szunnyadó lelket.

Hasonlítasz néha a szép messzeségre,
Ha ködön keresztül csillan a nap fénye.
Úgy tündökölsz éppen, mint felázott tájék,
Melyen felhős égből hulló napsugár ég.

Veszedelmes asszony, borús ősz varázsa!
Zord zuzmarádnak is lesz-e rám hatása?
S engesztelhetetlen teled vad fagyából
Árad-e majd vasnál s jégnél maróbb mámor?

BORSÁNYI JÁNOS FORDÍTÁSA

sarkany52 · 2007 Szeptember 3

www.tvn.hu_86049b559692d835bddb12d23d2770c8.jpg

Fazekas Anna

Őzanyó

Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.

És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.

Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.

Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.

Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.

Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,

Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,

ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.

De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.

Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.

Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.

Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.

Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.

Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"

Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"

Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy

borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.

A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.

"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."

Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.

Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl

</TD></TR></TBODY></TABLE>

sarkany52 · 2007 Szeptember 4

Thándor Márk

Est

Oly jó az esti órák fénye,
a csillagos égre nézve.
S oly jó a fáradtságnak leple,
mely óvva lep be.

S oly szép a hold iramló árnya,
mely telten sugárzik az éjhomályba,
s a vidáman éneklő lég,
mit oly régóta vártam én.

Köszönt engem az ágy, s a párna,
nyugovóra kéne térni mára,
s ha szemem pillái egymáshoz érnek,
hálaszót éneklek én az éjnek,
megfordulok, s álmodom,
egy másvilágba távozom,
s ha majd helyet cserél a hold, s a nap,
meglátod vidám lesz a holnap.

sarkany52 · 2007 Szeptember 4

Őri István

Dal az életről

Néha nehéz,
néha könnyebb,
néha mosoly,
néha könnyek,
néha megbocsátás,
néha ítélet,
néha csüggedés,
néha remények.
Az Élet az,
mely nyomomba' jár
ha megállok,
ő is megáll

s vár,
hogy induljak már,
mert nincs idő
ott van mögöttem
a következő,
kit lökdösni,
rúgni kell

és bíztatni,
ha menni nem akar:
"Igyekezz!
Végezd életed hamar!"

Néha ilyen,
néha olyan,
a fő, hogy
ne vedd komolyan
ne hallgass rá,
mondjon, 'mit akar,
hisz nemsoká'
minden jó lesz
a közömbös
-kedves föld
betakar.

Yurka · 2007 Szeptember 5

FELTÉTELSZABÁS NÉLKÜL

Nem szab(hat)om meg milyen legyen,

akivel találkozom. Elfogad-e, vagy sem,

rokonszenves-e, vagy ellenszenves.

Illetéktelen vagyok a másik milyenségének

megítélésében, hisz amit tudok róla,

elenyésző, és ha mindent, ami

megismerhető benne is ismerném, a soha

fel nem lebbenthető titokfátyol mögött

rejtező lényegi énjét, lénye legmélyebb

zónáját soha.

A szívek titka mindig titok marad.

A másik ember iránti tisztelet az, amely

kizár minden feltételszabást.

Bigelbauer Pál

Minden ami a szívednek kedves

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák