Évek, évek, évek
Jaj, kedvesem, mi történt? Elaludtál.
Nem is tudom, hol. Az erdőn, a kútnál.
Álmodban ének csendült, angyalének
és megrohantak azalatt az évek.
És most felülsz, sírásra áll a szád,
számolgatod az éveket magadban,
a sok szúrós bogáncsot a hajadban.
Ki tette ezt veled? ki szórta rád?
Én vagyok a hibás, mert nem vigyáztam,
nem voltam éber őrződ, hű s kemény,
elkóboroltam messze, fákat ráztam,
felhőkbe néztem, jaj, mit tettem én!
Ott kellett volna állnom, hessegetnem
az éveket, az erdő száz koboldját,
kik a bogáncsot az alvóra hordják,
de látod, látod, ők elcsaltak engem.
Pedig hát nézz szét, hisz alig aludtál,
tavasz van most is az erdőn, a kútnál,
fűszál, falevél nem vénült meg egy se
és nem hiányzik egy se, mind megvannak.
Nem emlékszem, lett volna csak egy este,
egy délután! Egy napja sincs még annak,
hogy a kezed az én kezembe tévedt.
Egy nap se múlt, csak évek, évek, évek, évek.
Elaludtál és senki nem vigyázott
és most nekifognék és téveteg
kezekkel szedném, szedném a bogáncsot
hajadból, ha tudnám... Az éveket.