Hírek Mindenkit beenged Magyarország, aki Ukrajna felől érkezik

Az ukrajnai orosz invázió fejleményei.

Csütörtök este kormányrendeletben hirdette ki a magyar kormány, hogy ideiglenes védelmet kapnak az Ukrajnából menekülők a menedékjogi törvény egyik pontja szerint, amely kimondja, hogy azok, akik „hazájukból fegyveres konfliktus, polgárháború vagy etnikai összecsapás (…) miatt elmenekülni kényszerültek”, ideiglenes védelemre jogosultak. Ez minden, Ukrajna területéről érkezett ukrán állampolgárra, valamint az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárra vonatkozik. Mindezt a koronavírus-járványhoz köthető veszélyhelyzeti felhatalmazással élve, vagyis alacsonyabb szintű jogszabállyal törvényt módosítva rendelte el a kormány, hogy ne kelljen alkalmazni a beutazókra a menekültügyi eljárás törvénybe foglalt átmeneti szabályait, miszerint csak a kijevi magyar nagykövetségen lehetne menedékjogi kérelmet benyújtani.

A rendelet a kihirdetés napján este 10-kor életbe is lépett.
Korábban a Magyar Helsinki Bizottság hívta fel a figyelmet arra, hogy törvénymódosítás nélkül aligha fogadja majd be Magyarország az Ukrajnából a háború elől menekülőket, mert menedékkérelmet sem a határon, sem Magyarországon nem lehet benyújtani 2020 májusa óta, ezért törvénymódosításra lenne szükség Orbán Viktor miniszterelnök ígéretének betartásához.
A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent másik határozat a Nemzetbiztonsági Operatív Törzsre vonatkozik.

1645745989516.png


1645746029956.png


1645746061678.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,985
Legújabb tagunk
CephalexinDub
Oldal tetejére