Hírek "Nem beszél angolul!" – végleg eltiltották a magyar orvost a brit kórházban

Hatodszor is felfüggesztették, majd végleg eltiltották Nagy-Britanniában azt a magyar orvost, aki évek óta képtelen volt teljesíteni az angol nyelvvizsgát. Kollégái szerint a nyelvi hiányosságai már a betegek biztonságát is veszélyeztették – írja a The Sun.

Dr. Monika Matko, aki Magyarországon végzett orvosként 2003-ban, 2019-ben kezdett dolgozni a Derby és Burton Egyetemi Kórházban, ekkor merültek fel az első aggályok az angoltudásával kapcsolatban – írja a The Sun.

Kollégái szerint kommunikációs nehézségei betegbiztonsági kockázatot jelentettek.​

Egy esetben például egy cukorbeteg páciens ellátásának dokumentációjában „jelentős hibákat” vétett, ami felerősítette a vele szembeni félelmeket. Az intézményben dolgozók azt is jelezték:

munkáját állandóan másoknak kellett ellenőrizniük, ami extra terhet rótt a csapatra.​

A panaszok nyomán a General Medical Council (GMC) nyelvvizsga teljesítésére kötelezte az orvost. Dr. Matko azonban többször sem érte el a szükséges pontszámokat hallás, olvasás, írás és beszéd területén. Ennek következményeként először hat hónapra függesztették fel, majd több egymást követő évben 12 hónapos felfüggesztéseket kapott.
Az ügyet minden évben a Medical Practitioners Tribunal Service (MPTS) vizsgálta, de rendre arra jutott, hogy nyelvtudása továbbra sem megfelelő a biztonságos betegellátáshoz. Bár dr. Matko több tanfolyam elvégzésére hivatkozott, nem tudott bemutatni semmilyen vizsgaeredményt vagy bizonyítványt. A legutóbbi tárgyaláson azt is megjegyezték: bár pozitív szakmai referenciákat nyújtott be, ezek egyike sem a nyelvtudására vonatkozott.

A legutóbbi meghallgatáson – amelyen az orvos nem vett részt – a testület 2025. augusztus 29-én úgy döntött, határozatlan időre felfüggeszti. A tribunal elnöke, Sean Ell, így fogalmazott: „Továbbra sincs bizonyíték arra, hogy dr. Matko rendelkezik a szükséges angoltudással. Bár erőfeszítései elismerésre méltók, kevés előrelépés történt.”

A döntés gyakorlatilag a magyar orvos brit pályafutásának végét jelenti.
Az Egyesült Királyságban a szabályozás szerint orvosokat pusztán nyelvi hiányosságok miatt nem lehet automatikusan törölni a nyilvántartásból. Azonban ha a betegbiztonság veszélybe kerül, a GMC és a tribunal jogosult a felfüggesztésre vagy az eltiltásra.

1757181973605.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Elmaradottak vagyunk itt nyugaton :)
Kinaban az orvos nem matatja a beteget hanem az egy kis babun mutatja meg hol van a probléma.
Ez angol tudas nelkul is megy.
Javaslom a pasinak, hogy kinaban probaljon szerencset :p
 
Elmaradottak vagyunk itt nyugaton :)
Kinaban az orvos nem matatja a beteget hanem az egy kis babun mutatja meg hol van a probléma.
Ez angol tudas nelkul is megy.
Javaslom a pasinak, hogy kinaban probaljon szerencset :p
Dö problem iz dö wór!
(nem a nyelvtudás hiánya)
Mo-n még akár miniszterelnök is lehet belőle!
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,244
Üzenet
5,064,588
Tagok
631,182
Legújabb tagunk
Feedernvl
Oldal tetejére