Megáll két rendőr egy pékségnél. Bemegy az egyik, majd egy pár perc múlva kijön. Odaszól a társának:
- Ha kitalálod, mennyi kakaós csigát vettem, tiéd lehet mind a kettő.
_________________
Rendőrök intelligenciáját mérték azzal a feladattal, hogy különböző alakú - négyszög, háromszög, kör - nyílásokba kellett a megfelelő formákat helyezni. Mindenki sikeresen teljesítette. A vizsgálat eredménye: a résztvevők 10%-a nagyon okos, a többi 90% viszont nagyon erős
Két körzeti megbízott sétálgat a falusi patak partján. Látják, hogy Mari néni fej egy tehenet, amelyik a patakból iszik. Közben Józsi bácsi simogatja a tehén nyakát. Azt mondja az egyik a másiknak:
- Te komám, látod milyen jó gép ez? Beszívja a vizet, hátul pedig tejet ad ki. Vegyünk egyet!
Másnap vesznek egy tehenet. Leviszik a patakhoz. Az egyik rendőr belenyomja az állat fejét a vízbe, miközben a másik iszonyatosan rángatja szegény állat tőgyét. A tehén fullad is, fáj is neki, ezért kipattint egy lepényt a hátsójából. Csodálkozva mondja a hátsó rendőr:
- Te komám, ne nyomjad már annyira mélyre, mert ez már az iszapot szívja!
Egy részeg támolyog ki egy bárból és sorra tapogatja az út szélén parkoló autók tetejét. A pincér megáll az ajtóban és odaszól neki:
- Maga meg mit csinál?
- A kocsimat keresem, de nem találom.
- És miért fogdossa az autók tetejét?
- Mert az enyémen volt kék lámpa meg sziréna is.
Te, az én kutyám szerintem nagyon jó rendőrkutya lenne!
- Miért? Jó a szimata és fegyelmezett?
- Nem! Szereti a fánkot, és tökhülye.
Volkswagen kisbusz megy az úton, megállítja a rendőr:
- Gratulálok, a hónapban ön az első, aki nem követett el szabálysértést! Ötezer forint jutalmat kap a rendőrségtől!
- Ááh, kösz.
- Csak úgy kiváncsiságból, mire költi majd?
- Azt hiszem leteszem a jogsit.
Az anyósülésről megszólal a feleség:
- Ááá, biztos úr, ne is figyeljen az uramra, kicsit félrebeszél, ha iszik.
A süket anyós megszólal a hátsó ülésről:
- Ez egy rendőr? Mondtam, hogy nem a lopott kocsival kellett volna jönni!
Ekkor egy felettébb gyanús külsejű, turbános, szakadt férfi száll ki a csomagtartóból:
- Esz ittem már á határ?
Elküldve: Vas. Máj. 14, 2006 4:12 pm Hozzászólás témája:
A faluba bevezetik a villanyt, de mert kevés a pénz, társadalmi munkát is kérnek az emberektől. Brigádok alakulnak, s versenyezni kezdenek, ki állít fel több oszlopot.
Este az önkormányzati hivatalban megkérdezik az elsőként érkezett brigádtól:
- Na, mennyit sikerült?
- Hatot.
- Szép teljesítmény, gratulálunk.
Érkezik a következő csapat. Tőlük is megkérdik:
- Hány oszlopot sikerült beásnotok?
- Kilencet.
- Óriási!
Megérkezik a rendőrbrigád.
- Hát ti, hány oszlopot ástatok be?
- Kettőt.
- Csak? A többiek mind nyolc-tízet...!
- Haha... De azokból a java kilátszik!
rendőrnek még nem volt gyereke, akárhogy próbálkoztak. A felette lévő szinten lakó barátjának meg már négy is volt.
- Te Józsi, hogy lehet, hogy nektek ennyi gyereketek van, nekünk meg egy se?
- Egyszerűen megoldható a dolog. Fogj egy lavór vizet, szappant, mosókefét, meg egy seprűt.
- És utána?
- Beleülteted az asszonyt a kádba, alaposan beszappanozod, lecsutakolod.
- És mire való a seprű?
- Felkopogsz, és jövök...
_________________
A rendőrtiszti főiskolán az egyik jelölt megbukik.
- Mik voltak a kérdések? - kérdezi tőle a barátja.
- Az első, hogy hogyan halt meg Napoleon?
- És mit mondtál?
- Hogy leesett Waterlooról.
- Hát a második?
- Hogyan halt meg Rákóczi?
- És erre mit válaszoltál?
- Hogy beleesett a Rodostóba.
- És a harmadik?
- El kellett mondanom a Szeptember végént!
- Na mondd el!
- 29, 30, 31.
- Megvan a hiba! Szeptember csak 30 napos