Orbán Viktor: Visszatérő rémálmunk, hogy a Jóisten egyszer megjelenik Magyarországon

Magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a tokiói Szépművészeti Múzeumban Orbán Viktor csütörtökön, az eseményen a miniszterelnök azt mondta: a magyaroknak bizonyítaniuk kell, hogy a világ jól jár, ha vannak magyarok. Az eseményen Takamado Tsuguko hercegnő kifejtette, máig jól emlékszik több mint tíz évvel ezelőtti magyarországi látogatására, és most ez a tárlat tovább erősíti a magyar-japán kapcsolatokat.

A Kincsek Budapestről: európai és magyar mesterművek a budapesti Szépművészeti Múzeumból és a Magyar Nemzeti Galériából címmel megrendezett tárlat megnyitóján Orbán azt is elmondta, hogy egy japán nehezen értené meg a magyarokat, mert Japán egy nagy nemzet, négyszer akkora a területe, mint Magyarország, a népessége pedig tízszer akkora. Egy japán biztosan azt gondolja, hogy japán ember mindig volt, van és lesz, japánok nélkül nem lehet elképzelni a világot.

Ezzel szemben a magyar egy kisebb nemzet, mint a japán, ezért az a gondolat motoszkál bennünk, hogy a világot, az emberiséget Magyarország és a magyarok nélkül is el lehet képzelni.

„Visszatérő rémálmunk”, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva

- mondta a kormányfő.


Orbán Viktor szerint a magyarok azért innovatívak, azért képesek olyan világszínvonalú alkotásokra, mint amilyeneket itt is látni, mert bizonyítaniuk kell, hogy a világnak szüksége van rájuk, a világ jól jár, ha vannak magyarok. Ezért van olyan sok magyar Nobel-díjas, olyan sok magyar olimpiai aranyérem, ezért vannak ilyen művészeti alkotások, ez mind arról szól, hogy

„a magyarok helyet követlenek maguknak a Nap alatt.”


Amikor Magyarországon japánokkal beszél, az a benyomása, hogy több dolog köt össze minket, mint amennyi elválaszt. „A szellem, az érzelmek és az erények közös metszetét” azonnal felismerik, ha egy magyar beszél egy japánnal. Arról is beszélt, hogy kiemelkedő kulturális beruházás és fejlesztés zajlik most Budapesten, „fantasztikus múzeumi negyedet építünk”, és egy nemzetközi tervpályázat kiírása után két épületet japán építészek terveznek.

A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének évfordulójáról Orbán azt mondta, hogy 150 év kerek évforduló, sok módon lehet megünnepelni, mi egy kiállítással ünnepelünk, kultúrával, mert ez méltó két olyan ősi kultúrnemzethez, mint a magyar és a japán.

Több mint tízezer kilométert tett meg, hogy itt lehessen ma. Magyarország távoli, furcsa ország, furcsa emberek vannak ott, akiknek lelkülete látható majd a kiállításon - mondta a miniszterelnök.

orbanjapanban2_fit_800x10000.jpg
Takamado Cuguko hercegnő és Orbán Viktor Szinyei Merse Pál Lilaruhás nő című festménye mellett
 
Laszlo_Bardossy_priest.jpg

Ma egy évfordulóra emlékezünk. 1941 december 12.-én Bárdossy László, Magyarország nevében hadat üzent az USA-nak.

Egy anekdota szerint, Magyarország nagykövete bement a washingtoni külügyminisztériumba, majd átadta a hadüzenetet. Ezután a következő beszélgetés zajlott le az USA Külügyminiszter és a Magyar nagykövet között:

- Mi az Önök államformája?
- Királyság.
- És ki a királyuk?
- Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.
- Ki a kormányzó?
- Vitéz Horthy Miklós tengernagy.
- És van Önöknek tengerük?
- Az nincs.
- Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?
- Nincs.
- Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?
- Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával...
- Értem. És azokkal természetesen hadban is állnak?
- Nem, ők a szövetségeseink.

Orbán egy reinkarnáció, ö is mindenkivel hadilábon áll.
A háborús bűnös emlékére pedig "engesztelő szentmisét mondanak" Magyarországon.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére