Kedves Jászladány
-
Azt mondod "Az alkotó kilétének tárgyalása nem ennek a topicnak a témája" Megjátszani a nagyot üres kézzel és ugy csinálni mindha egy ász lenne a kezedben pedig nem tudományos söt emberileg is elvetendö.
Nem tudom, miről beszélsz. A topicnak azt a címet adtad, hogy Pro Darwin. Hogy jön akkor ide, hogy kicsoda a teremtő?
Nem létezik egyetlen tudomány sem ahol ne lennének nyitott kérdések. Ettöl még az exaktnak tekinthetö mathematika sem mentes. Nem kényszerit bennünket semmilyen ok arra, hogy az ismereteink pillanatnyi hiányát egy képzeletbeli lény akaratával potoljuk.
Sajnálom Ernoe. De a DNS-ben kódolt információ, ami alapján egy élőlény felépül, értelmes tervezettségre utal, ha tetszik, ha nem.
Azt mondod fenhangon "az evolúció elmélet akkor is hamis" de nem tudsz, helyette egy jobbat nevezni.
Az evolúció-elmélet egyetlen állítását sem sikerült igazolnia a tudománynak Ernoe, pedig mindent megtett ennek érdekében. Lásd be, hogy akár van jobb elmélet, akár nincs, az evolúció-elmélet hamis. Azaz a valóságban nem történik meg Darwin feltételezése és soha nem is történt.
-
A "legerösebb érveid" közé számolod, hogy "nincs makroevolutio!". Teljesen mindegy, hogy fajtafejlödésnek vagy fajfejlödésnek nevezed az élövilág sokféleségét, az élölények morfologiai és genetikai megváltozását nem tudod tagadni. .
Már számtalanszor leírtam: az élőlények rendkívüli mértékben képesek változni, és így alkalmazkodni, ha a környezet erre kényszeríti őket, de mindig megmaradnak a saját fajukon belül. Ha a környezetük olyannyira megváltozik, hogy az élőlények genetikai lehetőségeiken belül már nem képesek a körülményekhez alkalmazkodni, nem fejlesztenek új géneket, és nem alakulnak át másik fajjá, hanem egyszerűen kihalnak.
Különössen félresikerült argumentátio ha azt olvasom, hogy "a bakteriumok még mindig bakteriumok". Egyszer már leirtam, hogy a bakteriumok az élettér valamenyi területéhez alkalmazkodta. Vannak olyanok amelyek tömény kénsavat kibirnak, rádioaktiv sugárzást elviselnek, magas hömérsékletkülönbbségeket tulélnek, betegséget hoznak vagy megvédenek bennünket. Es ezek a bakteriumok egy és ugyanazon össel rendelkeznek!
Erre már Karesz válaszolt, és igaza van. Mindegy, mire rezisztens egy baktérium, az még mindig csak az alkalmazkodás témakörébe tartozik. Amíg nem alakul át másik, ráadásul komplexebb fajjá, addig nem beszélhetsz evolúcióról.
Nagyon szarba lennénk ha nem lennének baktériumok és ezt szoszerint mondom. Gondolj bele, hogy mekkora menyiségü táplálékot eszünk meg évente ami aztán a hátso felünkön kijön. Ha nem lennének ezek a bakteriumok akkor szo szerint a szar enne meg bennünket. A guano-szigetek elbujhatnának a városaink mellett.!
Figyelj, ez igaz, de nem magyarázat arra, hogy az evolúció törvényszerű bekövetkezésének miért nincsenek alávetve a baktériumok. Azaz, ők miért nem fajfejlődnek tovább.
De nem csak a baktériumokkal van ez a probléma, hanem az összes olyan, ma élő fajjal, amelyiknek megtalálták az állítólagosan millió éves fosszíliáit. Ugyanis mindegyik fosszília ugyanúgy néz ki, mint a ma élő állat. Pl. béka, krokodil, cápa, kígyó, csiga, az összes halfaj ésatöbbi. Hol van tehát a változás és a fajfejlődés, Ernoe? Ezeknek az állatoknak nem szóltak róla?
Azt mondod a "DNA olvashato intelligens üzenet."
Azt. Van saját leolvasója, és egy teljes mechanizmus, ami értelmezi és végrehajtja a leolvasott kódokban lévő parancsokat. Így pontosan a megírt program szerint építi fel az adott sejtet, vagy élőlényt, vagy akármit.
A génkutatás éppen azzal foglalkozik, hogy megtalálja, melyik gén milyen parancsokat tartalmaz, és alkalmasint belepiszkálhassanak ebbe a programba. Pl. az öregedésért felelős gént szívesen átprogramoznák.
Méghogy "az evolutioselmélet hamis"! A különbbség a tegnap és a napjaink között csak az, hogy manapság nem kell anyit várni. Amit az evolutio tegnap szép lassan hozott létre azt ma megcsinálja röptében egy "synthetikus biologiával" foglalkozo.
Jó, mutass már rá arra léccí, hol hozott létre a szintetikus biológia életet az élettelen anyagból, és mikor sikerült egy fajt komplexebb fajjá átalakítani.
Még ha ez sikerült volna is, vagy sikerülne, akkor sem bizonyítaná, hogy mindez emberi beavatkozás nélkül is bekövetkezhetne.
Ha pedig ez nem sikerült, minek alapján állítod, hogy az evolúció-elmélet igaz?
A napjaink problémája nem az, hogy "nem müködik az evolutio" hanem az ellenkezöje. Hogy a nagyhatalmak lemondanak az atomfegyverröl annak az az oka, hogy létezik nálla "jobb", éspedig a biologiai fegyverek. Nemrég egy angol ujságiro megrendelt egy génsequenzet amivel az ebola-virust lelehet gyártani. Megis kapta rögtön a postán keresztül egy boritékban.
-
Igy néz ez ki kedves Jászladány.
Olvass utána még egyszer: soha senki sem "gyártott le" vírust. Tenyésztik és szaporítják a meglévőt, ehhez kell a génszekvencia. De nem "gyártják le" vírusgyárban, Ernoe. Ilyen butaságot ne írjál.