Sziasztok!
Nemrég akadt a kezembe Lee Pascoe Tégy úgy, mintha című könyve. Csodálatosnak találom viszont lenne ezzel kapcsolatban egy kérdésem. A legelején azt írja, hogy nem kell hinned semmiben, csak tégy úgy, mintha már meglenne. Viszont mivel én szeretek mindent túlbonyolítanip), úgy gondoltam, hogy úgy teszek, mintha valaki olyan lennék, akinek már sokszor bejött a rendelgetés, és feltétlenül hisz az Univerzumban (én itt igazából Pierre Franckh-ra gondoltam, mert róla azért gondolom-és szerintem az is, aki olvasta már a könyvét-, hogy ő mindig sikeresen kíván). De most az hogy képzelem be egész nap, hogy már vagy 100× kívántam sikeresen? Vagy hogy hogyan állhat hozzá az Univerzumhoz az, aki már sokszor kívánt sikeresen? Nekem igazából mindig az a bajom ezekkel, hogy azt hiszem, egész nap csak ezen kell hogy járjon az agyam. Hogy három percenként eszembe kell, hogy jusson, mi a kívánságom, különben nem "termelek" elég energiát.... asszem be fogok csavarodni...
Valaki válaszoljon!!!!
Köszöni szépen:
B.
Szióka!
Nekem is nagyon sokszor okoztak már fejtörést hasonló gondolatok és kétségek, ill. sokáig nem tudtam "megfejteni", ill. a saját nyelvemre lefordítani a mindenféle tanácsokat adó könyvek ajánlásait sem.
Csak utólag jöttem rá arra, hogy a sikertelenségem valódi oka az volt, hogy a korábbi kudarcaim, rossz tapasztalataim alapján nagyon nehéz volt elképzelnem, hogy ezúttal "bejön" a rendelésem. Valahogy mindig úgy éltem meg, hogy milyen jó lenne, ha ezúttal nem történne hasonló rossz, mint ami eddig mindig szokott. Persze, próbáltam én a pozitív gondolkodást megvalósítani, de amíg a gondolataimat ebbe a mederbe igyekeztem terelni, a félelelmeim mindig "szabotálták" az eredményt.
Aztán egyszer csak "csoda történt": sikerült!
Utólag jöttem rá, hogy az volt a különbség a kétféle gondolkodásmód között, hogy ezúttal nem is jutott az eszembe, hogy miért ne történne az, amit szeretnék. Egyszerűen természetesnek vettem, hogy "ami jár, az jár".Végeredményben azt tanultam meg, főleg az utóbbi bő egy évben: amire szükségem van, azt mindenképpen megkapom az Univerzumtól - munkát, szerelmet, pénzt, akármit. De valahogy nekem mindig csak a legutolsó pillanatban érkezik a segítség. Azt hiszem, az őrangyalom (vagy akárki
) arra próbál nevelni, hogy tanuljak meg bízni az égiek segítségében.Ha elbizonytalanodom, amiben azért nagyon sokszor "segít" a környezet is, én azt szoktam csinálni, hogy megbeszélem magammal, hogy az őrangyalom, ill. az agykontrollos belső tanácsadóm majd elintézi. Néha még "föl" is szólok neki, hogy Ugye?
Egyszer pl. stoppal kellett kijönnöm Németországba Magyarországról - pusztán anyagi okokból. Az egyik parkolóban a szrtáda mellett akit megkérdeztem, merre tart, mondta, hogy ő másfelé, de ilyenkor már nem is fogok fuvart találni. Erre csak azt mondtam, hogy tudom, hogy nem ez a világ legjobb időpontja, de figyelje meg, az őrangyalom mindjárt lezavar valakit a pályáról pisilni. És szerencsére sikerült is elhinnem, akárhogy is nézett rám beszélgetőpartnerem. Végül kiderült, hogy tévedtem, aki 15 perc múlva fölvett, és akivel egészen Kölnig elmentem (kb. 50 km-re úticélomtól), osztrák pályamatricáért jött le a parkolóba...
Sikeres rendelést mindenkinek!
