Locs-fecsi.
Ami a szájjártatást illeti, nem csak Öcsike sajátossága volt, én is élen jártam benne. Öcsike kinőtte, de nekem ez a tulajdonságom később is megmaradt. Papa mindig azt mondta: leány, téged a szádért fognak agyoncsapni. Már előre sajnálta a leendő férjemet, pedig hol volt még az az idő.....mindenki szerencséjére messze
Három éves lehetem, még az albérletünkben laktunk. Anyu volt otthon velem, Apu késő délután ért haza. Apu, ha tudni akarta, mi történt aznap, csak meg kellett kérdeznie engem. Mindenről tudtam, mindent láttam, hallottam. Apu pedig érdeklődött is kellőképpen, mert nagyon féltékeny volt Anyura.
Sokan fordultak meg a házban. Házinéniék tehenet tartottak, reggel és este jöttek a vevők a tejért. Anyu szeretett beszélgetni az érkezőkkel, rosszul tűrte az egész napi magányt. Rengeteg könyvünk volt, jó témát adott a beszélgetéshez az éppen olvasott könyv. Apu természetesen értesült tőlem a beszélgetésekről, különösen az érdekelte, mit beszélgetett Anyu azzal a szép bácsival.
Már alig várta a vele való személyes találkozást.
Egyik este éppen tőlünk ment ki a szép bácsi, amikor apu hazaért. Rögtön meg is kérdezte Anyut:
- Mit akart itt ez a pacák?
- Kölcsön adtam neki az egyik könyvet- mentegetőzött Anyu.
- Nem szeretem, ha idegen férfiakkal kokettálsz, míg én nem vagyok itthon! Jöjjön akkor, ha a házigazda is itt van!
- De hát itt a gyerek is! Csak nem gondolod, hogy előtte.....- Anyu hangja kétségbeesett és lemondó volt. Tudta, Apámat semmiről nem győzheti meg ez ügyben, Apu félti és kész.
Eltelt pár nap. Éppen az udvaron játszottam, amikor a szép bácsi megjelent tejért, hóna alatt egy könyvvel. Az ajtón át bekiabáltam Anyunak.
- Anyu, bújj el gyorsan, jön a Pacák bácsi. Ha beszélgetni mersz vele, megint kikapsz Aputól, hogy folyton kote....koko....kotorászol vagy mi!
Anyu, ha tehette volna, biztosan bebújik akár az egérlyukba is, elképzelem az akkori érzéseit.
Öt éves koromban kapott Apu vállalati lakást egy emeletes házban. Nagy öröm volt a saját lakás, végre nagyszüleim is elköltözhettek a bakonyi kis faluból. Nagyapa nagyon hiányzott nekem, mert öt éves koromig többet voltam velük, mint szüleimmel az albérletben. Azon a télen szüleim vettek egy disznót levágásra. Ment a tervezgetés, hogyan legyen, ki fogja majd levágni, a hurkát-kolbászt tölteni.
- Megkérjük az öreg Szabót – így apám.
- Na, ha az keveri a hurkát, meg is eheted egyedül! Olyan koszosak a kezei, csak nem gondolod, hogy azt én megeszem – érvelt Anyám.
Számomra ez unalmas beszélgetés volt, elmentem aludni, így a tervek végső formáját csak másnap ismertem meg. Másnap reggel igen korán ébredtem, izgalmas dolognak ígérkezett a disznóvágás. Szüleim szerettek volna rábírni még egy kis alvásra, mintha csak érezték volna az elkövetkezőket. De hajlíthatatlan voltam.
Csengettek. Futottam ajtót nyitni. Az ajtóban Szabó bácsi állt, kezében félelmetes szerszámok, a disznóölés kellékei.
- Hiába jött, Szabó bácsi! Be se jöjjön, mert az Anyukám azt mondta, meg sem eszi azt a hurkát, amibe a koszos kezeivel belepancsol- közöltem vele csípőre tett kézzel.
Addigra már odaértek a szüleim is. Itt már nem volt mit tenni, a mondat elhangzott. Szerencsére Szabó bácsi nem volt érzékeny, ismerte a gyerekeket is, neki is volt négy. A disznót ő vágta le, ebben a vitában Apu szava volt a döntő, aki nem akart hentest hívni egy kicsi disznóhoz. A hentes egyébként is fiatal volt, Szabó bácsi pedig öreg. Anyukám pedig megdicsérte a hurkát, mert az öreg tényleg értett az ízesítéshez.
A házban a családok gyorsan összebarátkoztak, a nők összejártak főzőcskézni, esténként pedig az egyik szomszédban a Tv előtt gyűltek össze. A szembe-szomszédunk gyakran hozott át kóstolót a süteményeiből, különös ételeiből. Szüleim paraszt-gyomra fintorgott a furcsa mártásokra, én meg sem voltam hajlandó kóstolni őket. Senki nem merte megmondani Ilonka néninek, hogy mi nem szeretjük a különlegességeit. Anyu találta meg a megoldást. Aznap Ilonka néni rozmaringmártással érkezett.
- Gyere, Marika, kóstold meg –mondta Anyu ravaszul, közben rám hunyorított. Értettem mindent, de azért Anyu mégis hibázott.
Megkóstoltam, majd nagyot köptem a csapba:
- Fúj, ez nagyon rossz! Olyan íze van, mint a cserebogárnak!
Láttam Anyu arcán a megkönnyebbülést, de az aggodalmat is. Nem tévedett.
- Hehe- mondta Ilonka néni - hol ettél te cserebogarat?
- Még nem ettem, de Apu is ezt szokta mondani, ha Ilonka néni kutyulékai oda kerülnek az asztalra. Anyukám meg nagyokat nevet ilyenkor, és kínálgatja tovább az Aput. Végül azután kiöntik a WC-be.
A bomba lecsapott, lehet magyarázkodni. Ezt már Anyura hagytam.
Anyu nem volt gyakorlott a sütésben, főzésben, mert lány korában az anyukája főzött, aki háztartásbeli volt. Ezért amíg a nagyszülők oda nem költöztek, Apu volt kénytelen megenni egy gyakorlatlan szakácsnő próbálkozásainak eredményét.
A házbeli nők a rétes fortélyaira oktatták anyut. Segítséggel már jól ment a nyújtás művészete. Akkor Anyu egyedül fogott a kényes feladatba. Rengeteg fajta rétest akart. Elkészítette a mákos, diós, káposztás, darás, túrós rétes töltelékét. Ezek után fogott a kényesebb részhez, a tészta nyújtásához. Kis idő múlva engem elzavart a konyhából, mert szerinte miattam szakad a tészta.
Aznap mákos tészta volt ebédre, másnap diós, majd káposztás, végül egy újszerű étel, a túrós-mazsolás nokedli. Na akkor apámnál elszakadt a cérna, elege volt a tésztákból. Bezzeg rétes az nincs, pedig hogy ígérte Anyu....
Aznap Ilonka néni is rákérdezett:
- Na, szomszédasszony, hogy sikerült a rétesed?
- Jaj, nagyon finom volt, akartam vinni kóstolót, de ebédnél mind megették, nem maradt. – próbált Anyu kimászni a kínos helyzetből.
- Nem azért mondtam, csak tudni akartam, sikerült-e kellőképpen begyakorolni. Marikám, neked is ízlett? - fordult most hozzám.
Anyu akkor már tudta, hogy baj lesz, de hiába, engem a beszédben megakadályozni legalább olyan lehetetlen feladat, mint a folyó vízét megakasztani.
- Nem tudom, Ilonka néni, milyen volt, mert egész héten kifőtt tésztát ettünk, hol mákkal, hol meg dióval, vagy káposztával, darával. Ma Apu azt mondta az édes túrós-mazsolás nokedlira, hogy ezt a marhaságot biztosan Ilonka nénitől tanulta Anyu.
Látni kellett volna Ilonka néni kaján vigyorát. Hogyne ismerte volna fel a rétes töltelékeit a felsorolt anyagokban, hiszen ő gyakorlott háziasszony volt.
Aznap komolyan megijedtem, mert Anyu elővette a gyógyszeres dobozt, és egy tekercs ragtapaszt forgatott a kezében tűnődve.