Sokkolta a szülőket kislányuk: lerajzolta, hogyan erőszakolta meg a pap

Az öt éves kislánynak szörnyű megpróbáltatásokat kellett kiállnia egy perverz pap miatt - beszélni sem tudott a fájdalmáról. Ezért lerajzolta, mit tett vele a férfi.

Az 5 éves brazil kislány egy volt Joao da Silva tanítványai közül - az 54 éves atya angolt tanított a gyerekeknek. De mint kiderült, a kislánnyal más, borzalmas dolgokat is tett...

A kislány szüleinek először az tűnt fel, hogy életvidám gyerekük egy idő után félénkké, visszahúzódóvá vált. Majd a lány többször is kérte szüleit: ne küldjék többé a pap óráira. A furcsa hangulatváltozás miatt a szülők végül pszichiáterhez vitték a lányt, aki arra gyanakodott, hogy valaki szexuálisan zaklatta a gyereket. Azt tanácsolta a szülőknek, nézzék át a kislány szobáját és holmijait, hátha találnak valamilyen erre utaló nyomot. Mikor kinyitották a kislány egyik tankönyvét, sokkot kaptak - írja a Mirror.

eroszak.jpg
 
Tudom, hogy úgy is kimoderálják...
http://www.szombat.org/hirek-lapszemle/971-pedofil-botrany-brooklynban
Miért mindig csak és kizárólag a katolikus papok ilyetén eltévelyedéséről esik szó?

Egyes nézetek szerint Jézus urunk egy szektát alapított, és nem volt igaz ember. A tanításán alapított egyház sokáig büntettett, megsemmisített embereket. A zsidó, szitokszó volt, hiszen a tanítások szerint az odatartozó vallási vezetők küldették keresztre Urunkat.
A történelmi inga MOST visszaleng. Sajnos.
 
T
Egyes nézetek szerint Jézus urunk egy szektát alapított, és nem volt igaz ember. A tanításán alapított egyház sokáig büntettett, megsemmisített embereket. A zsidó, szitokszó volt, hiszen a tanítások szerint az odatartozó vallási vezetők küldették keresztre Urunkat.
A történelmi inga MOST visszaleng. Sajnos.
Kedves navagraha!
Az egész probléma ott kezdődött,hogy annak idején az emberek legjava,még nem tudott olvasni,és akkoriban még a Biblia sem volt elérhető mint most. Bizony sajnos, gyarló emberek kihasználva,hogy az emberek többsége hisz Istenben, saját hasznukra képesek voltak a vallás nevében minden féle csúnyaságra. Mivel azonban az idő múlásával az emberek megtanultak olvasni,és a Biblia is elérhető lett, leleplelződött ez a turpisság.

Vajon miért van az,hogy "csak Istenben bízz,és neki higyj"?

Jn14,1
Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.


Amúgy megjegyzem Jézus sosem úszított embereket senki ellen! Pont ellenkezőleg!

Mt5,44
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
"A Legfelsőbb Bíróság Ausztriában felmentette a nemi erőszak vádpontja alól azt az iraki férfit, aki 2015 decemberében brutálisan megerőszakolt egy 10 éves kisfiút egy bécsi uszodában. Állításuk szerint a migráns nem érthette a kisfiú tiltakozását. Februárban bejárta a világsajtót az a döbbenetes incidens, ami egy bécsi uszodában történt. Egy 20 éves iraki bevándorló brutálisan megerőszakolt egy 10 éves kisfiút, majd azzal védekezett, hogy „szexuális vészhelyzet” volt. Azzal magyarázkodott, hogy már hónapok óta nem volt együtt senkivel, ezért nem tudta magát visszafogni. Az erőszak vádpontja alól végül az osztrák fellebbviteli bíróság felmentette az elkövetőt arra hivatkozva, hogy nem tudták bizonyítani minden kétséget kizáróan, hogy Amir megértette-e az erőszak közben a kisfiú tiltakozását.
A 10 éves kisfiú a támadás során súlyos fizikai és lelki sérüléseket is szenvedett, jelenleg depressziós tünetekkel kezelik."
Nos kiderült hogy ez a HÍR így nem igaz!!
Az igazság ezzel szemben az, hogy Amir, a migráns továbbra is börtönben van, az osztrák Legfelsőbb Bíróság bizonyítottnak látta azt, hogy elkövette a kiskorúval szemben a szexuális visszaélést (magyar Btk. 198. §, 1-5 évig terjedő szabveszt) és azért tette vissza az ügyet elsőfokra, hogy folytassanak le alaposabb bizonyítást arra nézve, hogy Amir ezt a cselekményt követte el (a magyar szlengben kb a cukros bácsinak felel meg) és ezért kell őt börtönbe rakni, vagy a sértettet erőszakkal vette rá a közösülésre, (magyar Btk. 197. § 3) bekezdés (a) pont, 5-10 év) és azért kell őt súlyosabban megbüntetni.

Ez egy teljesen normál jogállami eljárás, amelyben mindenkinek joga van ahhoz, hogy vele szemben alapos bizonyítást folytassanak le.
 
Sajnos ezt szüli a cölibátus. Vagy ami még rosszabb, ha eleve azért választja ezt a pályát, mert beteges és frusztrált. Aztán meg alkalom szüli a tolvajt. Viszont egyszer neki is el kell majd számolnia a megfelelő helyen. Sőt ha igaz és létezik a karma, akkor bizony a tette vissza száll majd reá.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,908
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére