Száműzik a dohányfüstöt

tisztahiszti

Állandó Tag
Állandó Tag
Én 40 évig dohányoztam nem is keveset,munkámból kifolyólag is sokszor rágyújtottam 10 éve egyik napról a másikra abba hagytam,de ezt az irtóhadjáratot amelyet ez az idióta társadalom csinál elítélem. Az állam kapzsisága harcol a fukarságával.Valójában volt amikor halálbüntetéssel tiltották a dohányzást reménytelenül.Már Kádár korában rálehetett jönni a diktatúra rossz tanácsadó.Már ma ismerek olyan fiatalokat akik csak azért is gyújtanak rá mert tiltják Pl: játszótér és figyelőik jelzésére eltűnnek ha az általuk diktátor cselédnek nevezett felügyelők megjelennek.Ismerek olyan vállalkozót aki szelektál a dohányosok között a létszám leépítésben de közben ő és felesége is dohányzik. Normális korrekt felvilágosító munka és ráhatás ,meggyőződés alapján lehet a társadalmat irányítani. Amit a magyar párt káderek csinálnak az sajna azt diktálja,hogy ez nem más mint a kisebbség diktatúrája a többség felett.PL. itt vagy Magyarországon is tapasztaltam, hogy egy fiatal hülye reklámokon feltuningolt hölgy bevágódott egy kocsmába ahol dohányoztak és patáliázott, hogy őtet zavarja a füst.A kölcsönösség ma nállam abból áll,hogy nem megyek olyan étterembe ahol szabad a dohányzás, és nem követelem, hogy zárják be.
 

norgro22

Állandó Tag
Állandó Tag
Kinek-kinek a saját élete! De azt be kell látnia minden dohányosnak, hogy a füstjével nem csak önmagát, de másokat is mérgez. Kultúrált dohányos figyel arra, hogy mikor gyújt rá, de ebből tapasztalataim szerint nagyon kevés van. Zuhogó esőben a buszmegállóban egyetlen fedett hely van, ahol a dohányosok vígan élik világukat, míg az anyuka a gyermekkel, s még néhányan ácsorgunk az esőben...!!!Igen, mindenki maga dönt az életéről, de én is szeretnék levegőt kapni!!! Legalább dohányfüstmentes levegőt...
 

apaszka

Állandó Tag
Állandó Tag
Én 28 év kemény dohányzás után dobtam el a cigit egy nap alatt!!! Nem volt egyszerű ,de simán ment,csak olyan dolog /elhatározás/ kell hozzá!
Meghallottam,egy riportban,hogy akár 1500 forint is lehet,és elhatároztam,hogy nem veszek többé ! Inkább vettem egy új autót,és abba fizetem a cigi árát! Másfél éves az autóm,és azóta egy slukkot sem szívtam!
Én tudom milyen leszokni,de egy hónap volt kemény,aztán már vége is!
MOTIVÁCIÓVAL MEGY!
 

wolf-net

Új tag
Sajnos mindenutt nagy problema a dohanyzas kerdese. A baj, szerintem nem lehet eggyertelmuen betiltani, es nem is bolcs dolog, mivel van aki tenyleg nem tud meglenni nelkule. Viszont nagyon kene korlatozni a dohanyzas felteteleit. Ezzel javithatnank a helyzeten.
 

tisztahiszti

Állandó Tag
Állandó Tag
Én 28 év kemény dohányzás után dobtam el a cigit egy nap alatt!!! Nem volt egyszerű ,de simán ment,csak olyan dolog /elhatározás/ kell hozzá!
Meghallottam,egy riportban,hogy akár 1500 forint is lehet,és elhatároztam,hogy nem veszek többé ! Inkább vettem egy új autót,és abba fizetem a cigi árát! Másfél éves az autóm,és azóta egy slukkot sem szívtam!
Én tudom milyen leszokni,de egy hónap volt kemény,aztán már vége is!
MOTIVÁCIÓVAL MEGY!

Nos én úgy döntöttem, hogy abba hagyom a bagót és a kezdetek elején befizettem az elsők között egy műholdas tv adásra aminek azóta is előfizetője vagyok minden csatornájára és még így is csak 50 % -a havi cigi árnak. Tehát valóban úgy nem lehet leszokni, hogy ma egy feletholnap egy negyedet stb le kell tenni és legyen szerintem motiváció.
 

pez

Új tag
Kedves Fekete Bestia!
Úgy vélem, ha az államoknak (és itt főként a miénkre, a magyarra gondolok) nem lenne annyira fontos a dohánytermékek árában megfizetett horribilis jövedéki adó, akkor találnának kulturált megoldást. Én dohányos vagyok, de zárt helyen soha nem dohányzok, kerülöm a társaságban történő cigarettázást is. Kivéve, ha más dohányosok társadalmában vagyok. de el tudnék képzelni olyan éttermeket, kocsmákat, ahol igenis füstölhetek szabadon, mert kit zavar, az választ egy másik helyet. az én életelbvem mindig is az "élni és élni hagyni" volt.

Tiszteletem!

Néhány tény, amin érdemes elgondolkozni:
- a dohánytermékekből származó jövedéki adó a töredékét sem fedezi a dohányzás okozta egészségügyi költségeknek (forrás )
- a passzív dohányzás egészségügyileg kockázat (forrás1, forrás2 )
- egy magyar állampolgárnak joga van az egészséges környezethez: "A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez." - A Magyar Köztársaság Alkotmánya 78. §-a

Azt gondolom ezekből mindenki le tudja vezetni:
- a nemdohányzónak joga van dohányfüstmentes levegőt szívni. Közterületeken, közösségi helyeken is!
- józanul gondolkodva betiltandó, de legalábbis korlátozandó egy olyan tevékenység, amely mind az egyénnek, mind a társadalom egészének veszteséget okoz.

A csak dohányosokat kiszolgáló szórakozóhelyekkel kapcsolatosan ki lett felejtve, hogy ott dolgoznak is emberek, akiknek szintén joga van az egészséges környezethez.
(Személyesen láttam egy harmadik harmadban lévő várandós pincérnőt dolgozni egy zsúfolt szórakozóhelyen, ahol már az ott töltött 20 másodperc alatt is csípte a szememet a dohányfüst. Morbidan érdekes lenne 30 év múlva végigmenni a gyereke egészségügyi kórtörténetén.)

Tisztelet és elismerés, ha képes vagy kulturáltan hódolni ennek a káros szenvedélynek, de sajnos nem ez a jellemző. Sőt! Nemdohányzó jel előtt dohányzóknak felhívva a figyelmét pl. vonaton verbális agresszíó a reakció.
 

pez

Új tag
Kedves dancslaca!

Igen...erről van szó. Én is dohányzom...mint ahogy írtam is, zárt térben soha, utcán is csak akkor, ha van lehetőség arra, hogy ne szemeteljek. Ha beülök egy étterembe, akkor igenis elvárható, hogy az ott hagyott nem kevés pénzért az én igényeimet is kielégítsék ilyen téren is...
Bízom benne, hogy előbb-utóbb megtalálják az arany középutat...de az itteni dolgok gyorsaságából kiindulva, azt már csak a következő nemzedék fogja élvezni...

Tiszteletem!

Összekevered az éttermet a dohányzószalonnal. Szerintem nem várható el, hogy ott dohányozz, ahol mások étkeznek. A pénzt nem azért a szolgáltatásért fizeted, hogy dohányozhass, hanem azért hogy étkezhess.
Miből gondolják a dohányosok jogait hangoztatók, hogy a dohányosnak van joga dohányozni? Kérem szépen vezessék ezt le!
 

FeketeBestia

Állandó Tag
Állandó Tag
Tiszteletem!

Összekevered az éttermet a dohányzószalonnal. Szerintem nem várható el, hogy ott dohányozz, ahol mások étkeznek. A pénzt nem azért a szolgáltatásért fizeted, hogy dohányozhass, hanem azért hogy étkezhess.
Miből gondolják a dohányosok jogait hangoztatók, hogy a dohányosnak van joga dohányozni? Kérem szépen vezessék ezt le!

Én nem azt mondtam, hogy nem dohányzók között szeretnék dohányozni. De nagyon sok helyen megoldották, hogy van dohányzó és nem dohányzó részleg. Vagy egy dohányzásra kijelölt helyiség.
 

FeketeBestia

Állandó Tag
Állandó Tag
Tiszteletem!

Néhány tény, amin érdemes elgondolkozni:
- a dohánytermékekből származó jövedéki adó a töredékét sem fedezi a dohányzás okozta egészségügyi költségeknek (forrás )

A jövedéki adónak ehhez semmi köze, hiszen nem is azért van a dohánytermékeken (is) ekkora adó, hogy az az egészségügy helyzetén javítson...esetleg a befizetett TB-t lehetne felemlíteni...

A nagyapám 84 évet élt, ebből csak 70-et dohányzott, de SOHA nem volt kórházban, de még orvosnál sem, sőt, nem is a dohányzás miatt halt meg, hanem elütötte egy autó. Akkor az általa befizetett TB vagy SZTK (azt hiszem így hívták az ő idejében)?
Tudod az egészségügy nem a dohányosok miatt tart ott, ahol. A családban több ember is kórházban dolgozik különféle területeken. Ami a sok pénzt viszi, az a sok "szociális alapon beutalt", akiket nem lehet hazaküldeni, és csak azért fekszenek bent egész télen, hogy otthon ne kelljen fűteni.
Vagy az a rengeteg alkoholista...vagy az, aki hobbiból jár orvoshoz vagy táppénzre...

Sőt, ilyen alapon büntetni kéne azokat is, akiknek nincs pénze a BIO ételekre, ezért megeszik az olcsó, génmanipulált, vegyszerrel kezelt zöldséget, ami rákkeltő??? Szerintem az is sok pénzt elvisz az eü kasszájából. Vagy azok, akik eszik a sok tartósítószert mindannak tudatában, hogy tudják a rákkeltő hatását???
És azok a biciklisek akik a belvárosban tekernek? Ők szintén tudatosan rombolják a szervezetüket, mégsem lázad ellenük az egészségügy...pedig...

"- a passzív dohányzás egészségügyileg kockázat (forrás1, forrás2 )"

Senki nem mondta, hogy a nem dohányzók orra alá szeretnénk füstölni, épp arról beszélgetünk itt, hogy milyen módon lehetne ezt kizárni de úgy, hogy mindenkinek jó legyen.
Egyébként megfigyelted már, hogy a BKV járatok milyen füstöt eresztenek ki magukból??????


- egy magyar állampolgárnak joga van az egészséges környezethez: "A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez." - A Magyar Köztársaság Alkotmánya 78. §-a

Ja, kérem szépen. Ez a probléma, hogy az egészségtelen környezetből mostanság mindenki csak a dohányfüstre asszociál. Annak a kisbabának nincs joga az egészséges környezethez, akit az okos anyukája a körúton sétáltat babakocsival a kipufogókkal kb. egy magasságban?
Vagy nekem nincs jogom az egészséges környezethez, amikor felszállok egy buszra, ahol mocsok, kosz van, vagy éppen egy hajléktalan az éppen lerohadni készülő kezével fogja a kapaszkodót vagy éppen beletüsszent a képembe???
Az is iszonyú zavaró és gyomorforgató, amikor az alkoholisták az emberre lehelnek, vagy éppen bepisilnek a járműveken úgy, hogy észre sem veszik. Szerintem ez sem egészséges...

...és még számos példát lehetne sorolni...csak az érdekesség az, hogy kizárólag a dohányosokat korlátozzák...más egyéb hasonló cselekményt soha...

Azt gondolom ezekből mindenki le tudja vezetni:
- a nemdohányzónak joga van dohányfüstmentes levegőt szívni. Közterületeken, közösségi helyeken is!
- józanul gondolkodva betiltandó, de legalábbis korlátozandó egy olyan tevékenység, amely mind az egyénnek, mind a társadalom egészének veszteséget okoz.

A csak dohányosokat kiszolgáló szórakozóhelyekkel kapcsolatosan ki lett felejtve, hogy ott dolgoznak is emberek, akiknek szintén joga van az egészséges környezethez.

Gondolom, hogy ilyen helyre nem igazán megy nem dohányzó ember dolgozni...


(Személyesen láttam egy harmadik harmadban lévő várandós pincérnőt dolgozni egy zsúfolt szórakozóhelyen, ahol már az ott töltött 20 másodperc alatt is csípte a szememet a dohányfüst. Morbidan érdekes lenne 30 év múlva végigmenni a gyereke egészségügyi kórtörténetén.)

Egy harmadik harmadban lévő kismamától ez felelőtlenség! Talán nem kéne...
De az, hogy áll a füst, elég szégyen. Egy ilyen helyre nem, hogy dolgozni nem mennék, hanem vendégként se térnék be, mert ez az igénytelenség tetőfoka. Megfelelő elszívó berendezésekkel és szellőztetéssel ez mindenhol megoldható az, hogy ne lehessen vágni a füstöt...csak akarni kell. Ha pedig egy utolsó köpködő kocsmáról van szó, akkor lelke rajta annak, aki bemegy....

Tisztelet és elismerés, ha képes vagy kulturáltan hódolni ennek a káros szenvedélynek, de sajnos nem ez a jellemző. Sőt! Nemdohányzó jel előtt dohányzóknak felhívva a figyelmét pl. vonaton verbális agresszíó a reakció.

Épp erről beszéltünk itt. A kultúrált dohányzásról. A többi meg sajnos nem a cigarettafüst, hanem az emberi igénytelenség problémája:(
 

ZBLIAI

Állandó Tag
Állandó Tag
Én a szabad téri ( buszmegálló, iskola környéke) dohánytilalmat is támogatom. Mindenkinek joga van hozzá,hogy ne füstöljék le,ha nyilvános helyen van.
 

fufuka

Állandó Tag
Állandó Tag
De legalábbis keményen megbüntetném azt, aki elszórja a cigarettacsikket. Szörnyű, hogyan néznek ki egyes megállók és parkok.
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyenlőség lenne, szólás szabadság lenne, de egyik sincs! Dohányzás hm....mindenki maga dönti el, hogy rongálja az egészségét vagy sem. Tul sok tilalom lenne már ebben az országban, sok mindenről le kell már mondani. Aki nem dohányzik ugy gondolja, hogy neki van igaz, miért szivjon füstös levegőt? de aki dohányzik ő meg ugy gondolja neki van igaza, hisz saját joga eldönteni mit akar csinálni. Az utcán elszáll a füst a levegőbe (ugy értve nem zárt helyiség) több szemetest kellene kiépiteni az utcákon és akkor talán a csikkeket is oda dobnák az emberek. Ne tiltsák be minden szórakozóhelyen a dohányzást, legyen köztes megoldás is. Legyen nem dohányzó és legyen dohányzó szórakozó hely vagy étterem és mindenki eltudja dönteni hova akar menni eltölteni pár óra hosszát. A szemetes kirakását keveseljük az utcákon, pedig ott kellene elkezdeni a szülőknek, hogy "gyermekem a szemetet nem dobjuk el az utcán" hisz ha megnézzük az ország tisztaságát, tele van papir zsebkendővel, csokis papirokkal. És amig egy felnőtt is eldobja a szemetet (és ezt látja a gyermek) addig hiába is beszélünk erről. Ha két ellenfél találkozik egymással, talán kompromisszumot is lehetne kötni.(pl.a dohányzókra és a nem dohányzókra gondolok itt.)találják meg a nagy okosok, akik a bársonyos székben ülnek a köztes megoldást és ne csak tiltsanak, valahol engedjenek is, hisz mindenkinek egyenlő arányban kellene lennie a jogaiknak.Én nem dohányzom, de valahol a dohányosoknak is igazat adok. Az országban sokkal nagyobb problémák vannak, amit megkellene oldani de azt sem tudják. Senkit nem akartam a meglátásommal megsérteni, csak nekem ez a véleményem.Szép napot mindenkinek.
 

TodaySzotyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez szép és jó, hogy száműzik a dohány füstöt, de mi van azokkal akik dohányoznak? Mondjuk vannak tanárok akik cigiznek és ráadásnak busszal járnak. Azok hol fognak cigizni? Mert, sem iskola közelében, sem buszmegállóban nem lehet dohányozni...???
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Aki nem dohányzik, szerintem nem tudhatja, hogy mit érez az aki dohányzik. "le kell szokniuk a cigiről" ezt könnyü leirni, de mi van ha ők nem akarnak leszokni??? Nem lehet megszabi senkinek sem, hogy mit csináljon! a dohányosoknak is ugyan olyan joga van, mint a nem dohányzóknak. Én nem dohányzom, de azért megértem őket is.Ez csak az én véleményem.
 

FeketeBestia

Állandó Tag
Állandó Tag
le kell szokniuk a cigiről - saját érdekükben is!

Ugye nem gondoltad komolyan, hogy a korlátozó törvények hatására bárki le fog szokni a dohányzásról???:``::33:
Ha mégis úgy döntenének a dohányosok, hogy holnaptól senki nem vesz egy szál cigarettát sem, komoly bajba kerülne az állam a jövedéki adó kiesése miatt:p

Dohányzom. NEM AKAROK és NEM VAGYOK HAJLANDÓ leszokni a dohányzásról...maximum nem járok majd étterembe és olyan szórakozóhelyekre, ahol nem lehet rágyújtani. Na, bumm. Nem velem szúrnak ki a törvényhozók, hanem azokkal a vállalkozókkal, akik a törvények hatására elveszítenek egy jelentős vendégkört. Aztán majd lehet sírni a magyar ipar, magyar termékek, magyar vállalkozások sorsa miatt.

Lehet nekem beszélni arról is, hogy sokba kerül majd az orvosi ellátásom. Ilyenkor mindig megkérdezem, hogy az alkoholistáké, a drogosoké és azoké, akik passzióból száguldoznak az utakon és balesetet szenvednek és az intenzíven kezelik őket hetekig???
Ugyan már...
 

Grevinnan1942

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is be akarok csatlakozni.
Svédországban már egy-pár éve be van tiltva a dohányzás az éttermekben és nincs nagyobb problema. De nem csak az étermekben van betiltva, munkahelyen is.
Természetes hogy a dohányzók nem akarják elvesziteni ezt a lehetöséget hogy bagózási szünetet vegyenek a munkán. Vajon gondolnak-e a nemdohányzó munkatársakra akik továbbra is dolgoznak.
Aki dohányozni akar az ki kell hogy menjen amikor bagózni akar és levonják a munkaidöböl a perceket amennyit a dohányzáss igénybe vett.
Nem tudom miért nem kellene betiltani a szórakozóhelyeken?
Milyen szórakozás egy nemdohányzónak, ülni a füstben. Arról nem beszélve hogy milyen káros azokra is akik nem dohányoznak (söt még károsabb mint a dohányzónak).
Természetesen nem lehet betiltani egy dohányzónak hogy cigizzen, de kell felvilágositani öket hogy nemcsak saját égészséget kockáztatja, hanem a környezetét is.
 

burkaboglarka

Állandó Tag
Állandó Tag
Én bevallom őszintén nem tudom mi lenne a helyes döntés.

7 évig dohányoztam, most már 1 és fél éve nem cigizem - köszönhető ez a barátomnak :$ De engem pl. nem idegesít, ha dohányoznak mellettem (a barátaim többsége dohányos). Néha mondjuk kissé zavaró, de ez is csak akkor, ha már szó szerint harapni lehet a füstöt a helyiségben. Ilyenkor kimegyek a levegőre. Ennyi.

Mind a két csoportnak - dohányzó, nem dohányzó - igaza van valamilyen szinten. Viszont a dohányosoknak nem lehet megmondani, hogy szokjanak le, mert ha valaki nem akar leszokni, az nem is fog. És amúgy is nagyon nehéz a leszokás.

FeketeBestiával részben egyet értek. A dohányos társadalom - vagy legalábbis egy része - azt fogja mondani, hogy akkor nem megyek sehova. S ezt kik fogják megszívni? Hát az étterem és a szórakozóhely tulajdonosok, mert nekik elég nagy bevétel kiesésük lesz emiatt.

Szerintem lehetne kompromisszumokat kötni. Én megértem mind a két csoport álláspontját, de nem lehet emiatt "fújni" a másikra. Mindenki más és ezt el kell fogadni.
 

FeketeBestia

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is be akarok csatlakozni.
Svédországban már egy-pár éve be van tiltva a dohányzás az éttermekben és nincs nagyobb problema. De nem csak az étermekben van betiltva, munkahelyen is.
Természetes hogy a dohányzók nem akarják elvesziteni ezt a lehetöséget hogy bagózási szünetet vegyenek a munkán. Vajon gondolnak-e a nemdohányzó munkatársakra akik továbbra is dolgoznak.
Aki dohányozni akar az ki kell hogy menjen amikor bagózni akar és levonják a munkaidöböl a perceket amennyit a dohányzáss igénybe vett.
Nem tudom miért nem kellene betiltani a szórakozóhelyeken?
Milyen szórakozás egy nemdohányzónak, ülni a füstben. Arról nem beszélve hogy milyen káros azokra is akik nem dohányoznak (söt még károsabb mint a dohányzónak).
Természetesen nem lehet betiltani egy dohányzónak hogy cigizzen, de kell felvilágositani öket hogy nemcsak saját égészséget kockáztatja, hanem a környezetét is.


Túlzás lenne így lesarkosítani a dolgokat. Mert a hozzászólásod egyértelműen azt tükrözi, hogy a dohányosok a cigiszünetek miatt kevesebbet dolgoznak azoknál, akik nem dohányoznak. Ugye ez csak vicc??? Mert aki nem dohányzik, az az asztalánál vagy a munkájánál ülve vagy állva (munkahelytől, munkakörtől függ) nem tud és nem is szokott úgy csinálni, mint aki nagyon dolgozik??? Ez azért durva volt...
Pont egy nem dohányzó alkalmazottam mondta a minap, hogy várjak azzal, amit kérek, mert ő most a neten beszélget a családjával a hétvégi programról. Erről ennyit.

Ha vetted volna a fáradtságot és visszaolvastál volna egy kicsit, akkor észre is vetted volna, hogy ebben a topicban nem azért folyik a szó, hogy bárhol, bármennyit, bárki kárára lehessen dohányozni, hanem azért, hogy a végletek helyett valami köztes megoldást lenne célszerű találni.
 

konyvmoly

Új tag
Szerintem olyan megoldást kellene találni, ami mindkét félnek jó. Jó a dohányosnak is, és jó a füst mentesnek is. sok olyan étterem működik, ahol az egyik helyiség a dohányzó a másik a mentes.
És a dohányzó helyen sincs átláthatatlan füst, mert nagy teljesítményű elszívó működik.
Egyébként a családomban csak a férjem dohányzik, de a lakásban nem, csak kint. Így azért vigyáz ránk is. De ez nem érvényes mindenkire.
Pl. a munkahelyemen a főnököm onja a füstöt és nincs tekintettel senkire sem. Ha vendég jön hozzá megbeszélésre, akkor sem kérdezi meg, hogy esetleg zavarja e ha rágyújt. Szívja és kész.
Na ilyen helyeken kellene büntetni. Egyébként az iskolákban, az épületen belül igenis tiltsák be. A tanárok menjenek ki a udvarra, ha cigizni akarnak.
 
Oldal tetejére