"Francis felkönyökölt, Fabyent nézte.
- Megleptél Lady Sokk. Mostanában az én éjszakáim is lassan múlnak. A hátamon fekszem, és egy jelenetet látok: megérkezem. Képek villódznak. Egy kutya önfeledt öröme, amikor hazaérek. Egy asszonyé. Átkarolja a nyakamat, a vállamra hajtja a fejét, nem szól, szinte fulladozva lélegzik, s ezzel elmond mindent. Később, mit tudom én, mi a szokás, mondjuk: a lábfejemet masszírozza. Tiszta banál. Nekem meg kicsordul a könnyem.
Fabyen nem felelt, nem mozdult. Francis folytatta.
- Amikor hazamegyek, így jön elém Turbo. Majdnem eszét veszti örömében. Csak egy kutya, semmi rafinéria, semmi fölös ész, egyszerűen és tisztán örül, erről szól az élete. Hetven kiló melengető szeretet. Aztán Yasha borul szélesen kényelmes kebelemre, majd végignéz, megvan-e mindenem, kezem, lábam, koponyám ép-e. Kitör a hatalmas nagy beszélgetés, Kobak, Csóró, Tristan a téma. Yasha jövet-menet beleborzol a hajamba, és minden franc tovatűnik a messzi távolban, mintha egy másik világba érkeztem volna, ahol szabad a szeretet, cafrangtalanok az emberi kapcsolatok. Yasha mesél, ételt tesz elém, pár marék zöldséget, majd két ujjal, undorkodva hozza a húskonzervet, nevetünk egymáson, s megint megérint, és én megérintem, mert egyszerűen jólesik, mert ez a melegség forrása, és megint kölykök vagyunk, szertelenül, ártatlanul boldogok, testvérek, s kevésbé fáj, hogy elvesztettük apáinkat, anyáinkat, és csodálatos az egész. De éjszaka másféle megérkezésről képzelgek, Yasha után még egy nő jön elém, az a nő, aki teljessé tudja tenni szép örömeinket, aki az álmot is könnyűvé teszi, mert teste az enyémhez gömbölyödik. Most aztán istenigazából csupasznak érzem magam, Lady Sokk. És mégsem fázom. De rövidesen újra dideregni kezdek. Ezt tudod feledtetni velem.
Fabyen képtelen volt felelni.
Francis nézte tágra nyílt szemét, meglepettségét. Tekintetébe visszatért a gunyoros fény, szája fintorgott.
- Jól van Lady Sokk. Szeretem, amikor ezt látom a szemedben. Ez a látvány vonz vissza hozzád.*
(My Fair Lord) V.F.