Vajon ki voltam előző életemben ?

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
A buddhisták közt is van rengeteg variáció. Én is olvastam olyat hogy őzbe reinkarnálódott stb ...

Viszont regressziós kísérletekben, még senkinél sem fordult elő hogy állatként élt volna előző életébe. Van olyan ember akinek viszont ez az első földi élete, mert előtte csak fehérséget lát, és színes gömböket. A gömbök a lelkek... Ez a hely a lelkek születésének helyszíne.

Szia Plato!kiss
Én már találkoztam az önhipnózisaim során, hogy valóban létezik állati élet. Én személy szerint két alkalommal találkoztam vele. Igaz, hogy nem az emberi életek láncolatán belül, hanem a kezdetén. Kétszer is voltam próbaéletben. Először egy mikroszkópikus gömbállatka, ami-aki egyben állat is, és növény is. Egy másik nekifutásomban pedig egy koala maci formájú lény voltam, olyan házi kedvenc, tacskókutya méretű, sötét barna bundával. Nagyon lusta voltam, sokat kaptam ezért a gazdámtól.:D
Kétszer futottam neki a fizikai inkarnáció láncolatnak. Csak is próba életben voltam ilyen lény. Ez a próba élet megelőzi az emberi életet. Itt kipróbálja a lélek, hogy miként tudja egyáltalán működtetni a testet, a szaporodást, a táplálék szerzést, stb. Ha ez már jól megy, utána lehet belefogni az emberi élet karmikus láncolatának. Ekkor kezdődik a lélek karmikus körfolyamata. De olvastam már arról is, hogy van mikor búcsú élet is állati testben zajlik. Ez az, mikor a lélek eléri a teljességet, de hogy kilépjen a fizikai inkarnációs körforgásból, búcsúzóul állati testben leszületik. Ez lehetőleg kedvenc háziállat. Ilyenkor már nincs mit ledolgozni, csak még búcsúzóul élvezi egy kicsit a fizikai lét kényelmét, jó, pozitív oldalát.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv mindenkinek.
Mindenki hallott a ennem élő reptiliánról ...
Most a legnagyobb videómegosztóban mindenki megtalálhatja az első kisfiúval készült magyarra feliratozott 1 órás videóját.
Keressétek a létezés misztériumai - Alex Pargaru videóját.

Istenről lesz szó egy földönkívüli lélek előadásában ...
Jó szórakozást mindenkinek.
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos itt nem jön be a youtube.
Szívesen megnéztem volna. Nincs letölthető formában? Esetleg datán? Mivel itt csak arról tudok letölteni.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Udv.

Hát örülnék ha a linket nem tüntetnék el ...

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/bKOO7Kn9L20" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Vagy ha ez nem jönne be akkor a googléba irjátok be hogy
időfizika, és a legelső sorban feljövő weboldalon megtaláljátok.
A nyelvváltót használjátok, és a videótárban lesz a dolog regisztráció után :)

Sajnos itt nem jön be a youtube.
Szívesen megnéztem volna. Nincs letölthető formában? Esetleg datán? Mivel itt csak arról tudok letölteni.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
<a href="%3Ciframe%20width=" 420"="" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/MoVo-YdmBbQ" frameborder="0" allowfullscreen="">"><a href="%3Ciframe%20width=" 420"="" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/MoVo-YdmBbQ" frameborder="0" allowfullscreen=""><iframe src="http://www.youtube.com/embed/MoVo-YdmBbQ" allowfullscreen="" frameborder="0" height="315" width="420"></iframe>
 
GadMar

Állandó Tag
Állandó Tag
Én biztos, hogy hercegnő, királylány, nemes lánya, főúri dáma, stb. lehettem előző életemben.
Nagyon szeretem a régi kosztümös filmeket, történeketeket, ruhákat, a királykék színt, az operetteket, stb.
VAGY!
Egér vagy patkány vagy valamiféle kis rágcsáló, mert imádom őket.
VAGY
Egér egy palotában!
 
yeti108

" Én biztos, hogy hercegnő, királylány, nemes lánya, főúri dáma, stb. lehettem előző életemben."
Háááát, nem biztos......
Ha pedig szereted az egereket, lehettél macska is.... :)
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
A reinkrnáció attól függ, hogy hány lelkű volt a reinkarnálódó delikvens. Vannak olyan indiaiak,akik kifezetten utálnának reinkarnálódni és a nírvánában kívánnak maradni...Nade aki sercegnő szeretne lenni...tessék!
 
yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerinted hány lelkünk lehet?
Aki megvilágosodott, de a nirvánában akar maradni, az az "arhat" (szent).
Lásd: Hinajána
Aki megvilágosodott, de le akar születni az emberek segítségére, az a Bódhiszattva.
Lásd: Mahajána
 
yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Én a buddhista variációt ismerem, ott lehet állatokba reinkarnálódni, bár nem túl szerencsés.......
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
A hitben mindent lehet, mert ha hiszek abban hogy egy fűszálba reinkarnálódok akkor lehetséges, mert hiszek benne. Persze ez egy nagy butaság ... Mint az is hogy állatba reinkarnálódsz...

Szerinted mi értelme ha vágódeszka helyett laptopot vennél, hogy azon vagdossad a húst? Kb ennyi értelme lenne állatba reinkarnálódni. Nem oda való a te lelked. Ezért is kaptál most is rendes a lelkedhez illő testet, amit a fejlődésed szempontjából ki is tudsz használni. Egy macska igen nehezen írna szonátákat ...

Egyébként a mi állatainkba még semmilyen regresszió, és médiumi előző élet feltárásban senki sem tapasztalt olyat, hogy valaki nagyon hiú volt életében, és a következő életében páva tett volna :D. Mert azé ne felejtsük el a karma szabályait sem ...

Szal gyerkek kicsit gondolkodjunk is néha ... Attól, hogy vallások ezt azt mondanak, mindenki keresse a bizonyítékokat is amivel alá is lehet valamit támasztani.

Én a buddhista variációt ismerem, ott lehet állatokba reinkarnálódni, bár nem túl szerencsés.......
 
yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Állatként valóban nehéz ledolgozni a karmát, de valakinek ez jut. Csak emberként ( és férfiként) lehet megvilágosodni....Még istenként sem. Ez persze csak egy elképzelés...
Igaz, eddigi tapasztalatom szerint még én sem voltam állati testben....(pedig néha jó lenne malackodni.... :) )
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Yeti!
kissA hit nagyon átfogó, nagyon átalános fogalom. De ha valaki eléri az emberi szintet, utána ha csak nem a búcsú életéről van szó, én még nem hallottam, vagy olvastam sehol, hogy bármi másnak leszületik újra. Ha stagnál egy szellem, az több életen kersztül is vissza születhet ugyanarra a szintre. De vissza nem csúszhat sem állati, sem növényi szintre. Tudod, úgy mint a suliban. Ha valaki megbukik, azt nem küldik az óvodába, csak azt az aktuális osztályt kell megismételnie. A visszaszületésben akár 10-20 szor is járhatjuk azt az egy osztályt, de nem dobnak vissza az állati szintre. Én több életemben is jártam önhipnózisban, vagy nagyon élethű álmomban, de próba életen kívül nem voltam más, csak ember. Igaz, hogy nem csak földi ember voltam, de ember voltam mégis.
Tudom, hogy ésszel, logikával, egóval nagyon nehéz ezt megérteni.... De nem lehetetlen.;)
És nem csak férfiként lehet megvilágosodni, mivel a buddhistánál is vannak női szerzetesek.
Szerintem ez abszurd elképzelés, mivel a nők vannak szimbiózisban az Istennel, hiszen a nőkön keresztül, velük, testükből teremt új fizikai testet a leszületendő szellemek számára.:p
Legyen nagyon szép, és vidám napod, hétvégéd, áldott vasárnapod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Yeti!kiss
Mindenkinek csak egy szelleme, és egy lelke van. Ha megvilágosodott valaki, akkor a szabad akaratából leszülethet az embertársai segítésére, és nem kötelező jelleggel, mint a nem megvilágosult. Mert azonak alig van még szabad akaratuk.
Még isteni szintről is lehet leszületni, ha a szabad akaratával úgy dönt, az fizikai szinten élő emberek segítésére, persze már onnan sokkal körülményesebb. Lásd Jézus, stb.
Legyen nagyon szép, és vidám napod, hétvégéd, áldott vasárnapod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Udv. A férfi női szerep egyébként is csak Földi dolog, hiszen a lélek nemtelen. Hol pasinak, hol nőnek születünk ... Tehát akkor ki is nem világosodhatna meg ? Vagy csak testi ruhánk határozna meg mégiscsak ? ... Persze hogy nem. Valójában teljesen mindegy nő, vagy vagy férfi ... Ha megnézel egy fénylényt , akik már magasabb szinten vannak, mint mi, azoknak arcuk sincs, csak egy korvonal. A gondolat, és a tudat csak ami számít onnantól ...

Kedves Yeti!
kissA hit nagyon átfogó, nagyon átalános fogalom. De ha valaki eléri az emberi szintet, utána ha csak nem a búcsú életéről van szó, én még nem hallottam, vagy olvastam sehol, hogy bármi másnak leszületik újra. Ha stagnál egy szellem, az több életen kersztül is vissza születhet ugyanarra a szintre. De vissza nem csúszhat sem állati, sem növényi szintre. Tudod, úgy mint a suliban. Ha valaki megbukik, azt nem küldik az óvodába, csak azt az aktuális osztályt kell megismételnie. A visszaszületésben akár 10-20 szor is járhatjuk azt az egy osztályt, de nem dobnak vissza az állati szintre. Én több életemben is jártam önhipnózisban, vagy nagyon élethű álmomban, de próba életen kívül nem voltam más, csak ember. Igaz, hogy nem csak földi ember voltam, de ember voltam mégis.
Tudom, hogy ésszel, logikával, egóval nagyon nehéz ezt megérteni.... De nem lehetetlen.;)
És nem csak férfiként lehet megvilágosodni, mivel a buddhistánál is vannak női szerzetesek.
Szerintem ez abszurd elképzelés, mivel a nők vannak szimbiózisban az Istennel, hiszen a nőkön keresztül, velük, testükből teremt új fizikai testet a leszületendő szellemek számára.:p
Legyen nagyon szép, és vidám napod, hétvégéd, áldott vasárnapod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Udv. A férfi női szerep egyébként is csak Földi dolog, hiszen a lélek nemtelen. Hol pasinak, hol nőnek születünk ... Tehát akkor ki is nem világosodhatna meg ? Vagy csak testi ruhánk határozna meg mégiscsak ? ... Persze hogy nem. Valójában teljesen mindegy nő, vagy vagy férfi ... Ha megnézel egy fénylényt , akik már magasabb szinten vannak, mint mi, azoknak arcuk sincs, csak egy korvonal. A gondolat, és a tudat csak ami számít onnantól ...

Szia Plato!kiss
Javarészt egyetértek azzal, amit írtál.
De nem csak a földre jellemző, hogy férfi, és női testben születnek le az élet tanulói. Inkább úgy nevezném, hogy a 3-4-dik dimenzióban tartózkodó tanuló szellemek.
Én nem csak a földön éltem eddig. Voltam már madár ember is, és ott is nő voltam. Szerintem ott is vagy a 3-dik, vagy a 4-dik dimenzióban élhettem.
Én túlnyomó többségben előző életeimben férfiként éltem, de voltam nő is, igaz, hogy kevesebbet, mint férfiként. Én mind a két nemben lévő életet nagyon élveztem. A mostani női testben élt életemet is. Megélhettem az anyát, ami szerintem nagyon fantasztikus tapasztalat. Mivel most emlős testben élek, imádtam szoptatni a gyerekeimet. Sokszor döbbenten csodálkoztam rá azokra az anyákra, akik nem hajlandóak szopatatni a magzatjaikat. Nagyon nagy csodától fosztják meg magukat, és a gyermekeiket. Nem csak higéniai szempontból jó dolog, hanem lelki szempontból is. Összeforr az anya a magzatával lelkileg. Sokkal könnyebb a közös nevezőt az ilyen csemetével megtalálni.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Oldal tetejére