Élő-halott bányászok
Testvéreink, ti drágák odafenn,
Minket itt fogott a beomló tárna,
S csak szálló álmainkkal üzenünk
Hozzátok fel, a fényes napvilágra
Minket itt fogott a beomló tárna,
S csak szálló álmainkkal üzenünk
Hozzátok fel, a fényes napvilágra
Élő-halott bányászok idelenn:
Ülünk és virrasztunk egy mécs körül,
Utolsó mécs ez; lángja egyre sápad
És a sötétség egyre tömörül.
Ülünk és virrasztunk egy mécs körül,
Utolsó mécs ez; lángja egyre sápad
És a sötétség egyre tömörül.
Mi árnyékok, a sír felé növünk,
Még nézzük egymást, holtra váló képünk;
S agyagból mintázzuk már sírkövünk,
És a sziklába kereszteket vésünk.
Még nézzük egymást, holtra váló képünk;
S agyagból mintázzuk már sírkövünk,
És a sziklába kereszteket vésünk.
Kemény, visszhangtalan és végtelen
Fejünk fölött a sziklaboltozat,
Meg nem indul Orpheus-éneken
S döngetésünkre visszhangot nem ad.
Fejünk fölött a sziklaboltozat,
Meg nem indul Orpheus-éneken
S döngetésünkre visszhangot nem ad.
Testvéreink, ti drágák odafenn,
Zokog-e értünk hét falu harangja?
Sikolt-e érettünk a vészharang?
-- Hozzánk a mélybe nem hatol a hangja.
Zokog-e értünk hét falu harangja?
Sikolt-e érettünk a vészharang?
-- Hozzánk a mélybe nem hatol a hangja.
Csak néha-néha szűrődik a mélybe,
Hozzánk egy fínom halk kopogtatás,
Talán csak túlfeszült agyunk zenéje,
Talán csak önnön szívünk, -- semmi más.
Hozzánk egy fínom halk kopogtatás,
Talán csak túlfeszült agyunk zenéje,
Talán csak önnön szívünk, -- semmi más.