Versek, idézetek...
- Téma inditó Sz.Szonja
- Kezdés dátuma
Baranyi Ferenc: Nézni
Itt már a szavak mit sem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.
Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.
Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással.
Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van,
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.
Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.
Itt már a szavak mit sem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.
Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.
Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással.
Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van,
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.
Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.
Elizabeth Barrett-Browning: Mondd újra
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd ... szeretsz ... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres,
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd szeretsz, szeretsz ... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva ... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd ... szeretsz ... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres,
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd szeretsz, szeretsz ... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva ... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
Márai Sándor: A szívről
De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.
De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.
A kisherceg
Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked. neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak...
Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked. neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak...
Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
MÜLLER PÉTER
Szeretet-meditáció
(részlet a Benső mosoly c. könyvéből)
Következzék hát a szeretet-meditáció bemutatása.
Ezt az elnevezést én találtam ki, mint látni fogod majd, éppen akkor, amikor ebben a meditációban benne voltam.
Különben jól ismert folyamat. Ez az, amikor az ember talál valamit, önmagán kívül, amin meditál.
Ezt a valamit hívjuk "meditációs objektumnak".
Ez a valami lehet egy rózsa, egy ember, egy eszménykép, egy irodalmi hős vagy téma, de lehet egy gondolat is, egy szent, egy bölcs, Jézus, Buddha vagy maga az Isten.
A lényeg, hogy ez a tárgy a meditációs folyamat elején még rajtam kívül van: először csak nézem, aztán közeledem hozzá, aztán belebújok, s végül eggyé válok vele.
A "kívül" szó ekkor már értelmetlenné válik, mint ahogy azt sem lehet megállapítani, hogy én oldódtam-e bele az Ő valóságába, vagy Ő öltött-e testet bennem.
A dolog úgy indult, hogy rajtam kívül létezik egy "másik", egy Te, egy nem-én, s ha ez éppenséggel nem személy, hanem gondolat, akkor még nem az enyém, hanem valaki másnak a gondolata. Ahhoz, hogy az enyém legyen - vagy én az övé, teljesen mindegy -, énem páncélját meg kell repesztenem, ki kell bújnom belőle, előítéleteimet és gátlásaimat le kell vetnem, oda kell adnom magamat, át kell élnem - azonosulnom kell vele. Amíg nem vagyok teljesen fedetlen, amíg ruhástól, véleményestől s különféle "koncepciókkal" takartan magamra akarom húzni, addig az eggyéválás csodája nem történhet meg - a másik rajtam kívül marad, s a megtermékenyülés nem jön létre.
Az arab és a zsidó hagyomány a szexuális aktust megismerésnek nevezi.
Testünk csakis akkor ismeri a másikat, ha belehatol, vagy ha magába engedi.
Addig idegen, vagy legfeljebb ismerős.
Valamennyien magányosan, bőrünkbe zártan élünk, s szakadékos távolság választ el másoktól.
Csupán a szánk és a nemi szervünk az a födetlen, nyílt sebhez hasonlatos nyílás rajtunk, amelyen keresztül egymásba hatolhatunk, amikor is a két test eggyé válik, egymásban lélegzik, s a két biológiai organizmus egymást kölcsönösen befolyásolja. A férfi test a nőben éli meg létének csúcspontját, s a női test a befogadás pillanatában találja meg a női sors értelmét. Valójában az aktus végső , eksztázis-pontján a férfi vagy a nő szónak nincs is értelme, mert egy suhanó pillanatig a kettőből egy lesz, s az örömben - vagy nevezzük még egyszerűen kéjnek - a testi ember valami olyasmit él át, amit soha, semmilyen más módon átélni nem tud, mert megszűnt a különváltsága, eggyé vált a másik nemmel.
Roppant nehéz a kéjérzést csupán testi síkon magyarázni, mert az emberi test, lélek és szellem szétválaszthatatlan együttese, s ebbe az érzetbe sok más érzés, vágy, gondolat, vonzalom, álom és rejtett szellemi szomjúság is bele van csomagolva, s ilyenkor ezek mind - ha tudattalanul is - kielégülésre törnek.
Amit külön is lehet érezni, az, hogy ez a test csúcsélménye. Egyszerre beteljesülés és kis halál. Ami meghal, az a "külön", s ami létrejön, az az "egy vagyok vele!".
Még az önkielégítés sem magánélmény, mert itt a másik nem valóságát a képzelet helyettesíti.
A feszültség pedig, amely ilyenkor feloldódik, abból adódik, hogy egyikünk sem csak nő és csak férfi- hanem együtt a kettő! De mivel a lét ősdrámája miatt mindig csak az egyik pólust élhetjük meg, lényünk örökös feszültségben van. Ezen az sem változtat, ha valaki biszexuális, mert az aktusban az ő lénye is kettészakadt: nem "egységes", csak ide-oda ugrál, egyik pólusból a másikba.
Életünk legnagyobb feszültségét és magányát nem társadalmi gondok okozzák, hanem az, hogy "csak nők" vagyunk, vagy "csak férfiak".
Ez a feszültség és magány oldódik fel néhány átsuhanó percig vagy másodpercig a testi ölelésben.
Hasonló feszültségben él lelkünk és szellemünk is.
A testek eggyéválásának élményét úgy hívjuk, hogy KÉJ.
A lelkek hasonló, de magasabb szintű élményét úgy, hogy BOLDOGSÁG.
A szellemét pedig úgy, hogy ÜDV.
Két test vonzalmát úgy nevezzuk, hogy erosz.
Két lélekét úgy, hogy philia.
A szellemek egységvágyát pedig úgy, hogy agapé.
Mindhármat pedig Szeretetnek - az élmény színét, méltóságát és teljességét az határozza meg, hogy ki milyen szinten éli meg.
A mai ember a testével oly mértékben azonosította magát, hogy alig ismer mást, mint az eroszt és a kéjt.
Azért keresi és üldözi állandóan, mert ez az egyetlen meditációja.
(...)
Az erosz, philia és agapé tehát nem különböző dolgok, hanem ugyanannak a valaminek -a szeretetnek- különböző szintjei. Akik ebben a mélyre zuhant világban eljutnak a philia szintjére, megélik azt a ritka élményt, hogy a szexualitás nem hiányzik nekik.
És itt fontos az, hogy nem a szexualitás elutasításáról van szó, hanem annak átminősítéséről. Lépcsőfokokat nem lehet átugorni. A lépcsőn csak úgy lehet felmenni, hogy minden lépcsőfokot meg kell járni. Valamit csak akkor lehet átminősíteni, ha azt már megtapasztaltam. Ezért a szeretet az ember számára a szerelemmel kezdődik. Hogy sikerül-e feljebb lépnie, az (részben) rajta (is) áll.
Erre az átminősítésre példa Buddha élete, aki a megvilágosodás univerzális élményéért otthagyta a feleségét. Amikor mint megvilágosult hazatért hűséges feleségéhez, az képtelen volt megérteni, hogy most szereti őt igazán és először, amikor szeretete olyan végtelenné tágult, hogy mindent és mindenkit magába ölel. És ehhez a szeretethez nem kell már ölelkezniük, sírva összeborulniuk, mert ez olyan állapot, amely örök és elveszíthetetlen.
A szeretet minden szintje "szerelmes szeretet". Azonban ahogy a lelki szeretetből hiányzik már az érzékiség húsmelege, a behatolás és a befogadás testi eksztázisa, úgy hiányzik az isteni szeretetből mindenfajta érzelmesség. Hiányzik belőle a "csak te vagy!" és a "nélküled nem tudok élni!"
Hogy mégis érzékelhető legyen az agapé szerelmes szeretete: az ember a lelki szeretet szintjén, a philiában érzi úgy, hogy akár az életét is feláldozná azért, akit szeret; Jézus - agapé szeretettel - annyira szerette még a leghitványabb embert is, hogy az életét is odaadta érte, s vállalta a szenvedést és kínhalált - amivel viszont anyjának mérhetetlen fájdalmat okozott.
Az agapé már nem földi érzés, hanem univerzális egységtudat. Nem ismeri sem a halált, sem az elmúlást: ebben a szeretetben mindenki örökké él s együtt van.
Ez már az Örök Láng lobogása - de ez a láng lobog, világít, ad fényt és meleget a gyertya lángjában is.
A hegycsúcsra csak úgy lehet feljutni, ha megmásszuk a hegyet. Hiába akar az ember csalni: amit nem tapasztalt meg és nem minősített át, nem emelt fel, oda vissza kell mennie.
Buddha azért tudta legyőzni a kísértést, amikor az gyönyörű nő alakjában jelent meg előtte, mert mindazt - a test szerelmét, a kéjt - már átélte és átminősítette önmagában. Ha nem így lett volna, akkor engedett volna a csábításnak, vagyis VISSZA KELLETT VOLNA MENNIE.
Jézusnak ezt az utat nem kellett bejárnia. Mert ő nem lentről kellett felemelkedjen, megtisztuljon, hanem éppen az ő örök tisztaságával és fényével világította meg az utat. Ő a Sátánt a pusztában nem a földi megtapasztalások "tanulságai" által győzte le, hanem Isteni mivolta, tisztasága által, amelyet földi testben élve is megőrzött.
Szeretet-meditáció
(részlet a Benső mosoly c. könyvéből)
Következzék hát a szeretet-meditáció bemutatása.
Ezt az elnevezést én találtam ki, mint látni fogod majd, éppen akkor, amikor ebben a meditációban benne voltam.
Különben jól ismert folyamat. Ez az, amikor az ember talál valamit, önmagán kívül, amin meditál.
Ezt a valamit hívjuk "meditációs objektumnak".
Ez a valami lehet egy rózsa, egy ember, egy eszménykép, egy irodalmi hős vagy téma, de lehet egy gondolat is, egy szent, egy bölcs, Jézus, Buddha vagy maga az Isten.
A lényeg, hogy ez a tárgy a meditációs folyamat elején még rajtam kívül van: először csak nézem, aztán közeledem hozzá, aztán belebújok, s végül eggyé válok vele.
A "kívül" szó ekkor már értelmetlenné válik, mint ahogy azt sem lehet megállapítani, hogy én oldódtam-e bele az Ő valóságába, vagy Ő öltött-e testet bennem.
A dolog úgy indult, hogy rajtam kívül létezik egy "másik", egy Te, egy nem-én, s ha ez éppenséggel nem személy, hanem gondolat, akkor még nem az enyém, hanem valaki másnak a gondolata. Ahhoz, hogy az enyém legyen - vagy én az övé, teljesen mindegy -, énem páncélját meg kell repesztenem, ki kell bújnom belőle, előítéleteimet és gátlásaimat le kell vetnem, oda kell adnom magamat, át kell élnem - azonosulnom kell vele. Amíg nem vagyok teljesen fedetlen, amíg ruhástól, véleményestől s különféle "koncepciókkal" takartan magamra akarom húzni, addig az eggyéválás csodája nem történhet meg - a másik rajtam kívül marad, s a megtermékenyülés nem jön létre.
Az arab és a zsidó hagyomány a szexuális aktust megismerésnek nevezi.
Testünk csakis akkor ismeri a másikat, ha belehatol, vagy ha magába engedi.
Addig idegen, vagy legfeljebb ismerős.
Valamennyien magányosan, bőrünkbe zártan élünk, s szakadékos távolság választ el másoktól.
Csupán a szánk és a nemi szervünk az a födetlen, nyílt sebhez hasonlatos nyílás rajtunk, amelyen keresztül egymásba hatolhatunk, amikor is a két test eggyé válik, egymásban lélegzik, s a két biológiai organizmus egymást kölcsönösen befolyásolja. A férfi test a nőben éli meg létének csúcspontját, s a női test a befogadás pillanatában találja meg a női sors értelmét. Valójában az aktus végső , eksztázis-pontján a férfi vagy a nő szónak nincs is értelme, mert egy suhanó pillanatig a kettőből egy lesz, s az örömben - vagy nevezzük még egyszerűen kéjnek - a testi ember valami olyasmit él át, amit soha, semmilyen más módon átélni nem tud, mert megszűnt a különváltsága, eggyé vált a másik nemmel.
Roppant nehéz a kéjérzést csupán testi síkon magyarázni, mert az emberi test, lélek és szellem szétválaszthatatlan együttese, s ebbe az érzetbe sok más érzés, vágy, gondolat, vonzalom, álom és rejtett szellemi szomjúság is bele van csomagolva, s ilyenkor ezek mind - ha tudattalanul is - kielégülésre törnek.
Amit külön is lehet érezni, az, hogy ez a test csúcsélménye. Egyszerre beteljesülés és kis halál. Ami meghal, az a "külön", s ami létrejön, az az "egy vagyok vele!".
Még az önkielégítés sem magánélmény, mert itt a másik nem valóságát a képzelet helyettesíti.
A feszültség pedig, amely ilyenkor feloldódik, abból adódik, hogy egyikünk sem csak nő és csak férfi- hanem együtt a kettő! De mivel a lét ősdrámája miatt mindig csak az egyik pólust élhetjük meg, lényünk örökös feszültségben van. Ezen az sem változtat, ha valaki biszexuális, mert az aktusban az ő lénye is kettészakadt: nem "egységes", csak ide-oda ugrál, egyik pólusból a másikba.
Életünk legnagyobb feszültségét és magányát nem társadalmi gondok okozzák, hanem az, hogy "csak nők" vagyunk, vagy "csak férfiak".
Ez a feszültség és magány oldódik fel néhány átsuhanó percig vagy másodpercig a testi ölelésben.
Hasonló feszültségben él lelkünk és szellemünk is.
A testek eggyéválásának élményét úgy hívjuk, hogy KÉJ.
A lelkek hasonló, de magasabb szintű élményét úgy, hogy BOLDOGSÁG.
A szellemét pedig úgy, hogy ÜDV.
Két test vonzalmát úgy nevezzuk, hogy erosz.
Két lélekét úgy, hogy philia.
A szellemek egységvágyát pedig úgy, hogy agapé.
Mindhármat pedig Szeretetnek - az élmény színét, méltóságát és teljességét az határozza meg, hogy ki milyen szinten éli meg.
A mai ember a testével oly mértékben azonosította magát, hogy alig ismer mást, mint az eroszt és a kéjt.
Azért keresi és üldözi állandóan, mert ez az egyetlen meditációja.
(...)
Az erosz, philia és agapé tehát nem különböző dolgok, hanem ugyanannak a valaminek -a szeretetnek- különböző szintjei. Akik ebben a mélyre zuhant világban eljutnak a philia szintjére, megélik azt a ritka élményt, hogy a szexualitás nem hiányzik nekik.
És itt fontos az, hogy nem a szexualitás elutasításáról van szó, hanem annak átminősítéséről. Lépcsőfokokat nem lehet átugorni. A lépcsőn csak úgy lehet felmenni, hogy minden lépcsőfokot meg kell járni. Valamit csak akkor lehet átminősíteni, ha azt már megtapasztaltam. Ezért a szeretet az ember számára a szerelemmel kezdődik. Hogy sikerül-e feljebb lépnie, az (részben) rajta (is) áll.
Erre az átminősítésre példa Buddha élete, aki a megvilágosodás univerzális élményéért otthagyta a feleségét. Amikor mint megvilágosult hazatért hűséges feleségéhez, az képtelen volt megérteni, hogy most szereti őt igazán és először, amikor szeretete olyan végtelenné tágult, hogy mindent és mindenkit magába ölel. És ehhez a szeretethez nem kell már ölelkezniük, sírva összeborulniuk, mert ez olyan állapot, amely örök és elveszíthetetlen.
A szeretet minden szintje "szerelmes szeretet". Azonban ahogy a lelki szeretetből hiányzik már az érzékiség húsmelege, a behatolás és a befogadás testi eksztázisa, úgy hiányzik az isteni szeretetből mindenfajta érzelmesség. Hiányzik belőle a "csak te vagy!" és a "nélküled nem tudok élni!"
Hogy mégis érzékelhető legyen az agapé szerelmes szeretete: az ember a lelki szeretet szintjén, a philiában érzi úgy, hogy akár az életét is feláldozná azért, akit szeret; Jézus - agapé szeretettel - annyira szerette még a leghitványabb embert is, hogy az életét is odaadta érte, s vállalta a szenvedést és kínhalált - amivel viszont anyjának mérhetetlen fájdalmat okozott.
Az agapé már nem földi érzés, hanem univerzális egységtudat. Nem ismeri sem a halált, sem az elmúlást: ebben a szeretetben mindenki örökké él s együtt van.
Ez már az Örök Láng lobogása - de ez a láng lobog, világít, ad fényt és meleget a gyertya lángjában is.
A hegycsúcsra csak úgy lehet feljutni, ha megmásszuk a hegyet. Hiába akar az ember csalni: amit nem tapasztalt meg és nem minősített át, nem emelt fel, oda vissza kell mennie.
Buddha azért tudta legyőzni a kísértést, amikor az gyönyörű nő alakjában jelent meg előtte, mert mindazt - a test szerelmét, a kéjt - már átélte és átminősítette önmagában. Ha nem így lett volna, akkor engedett volna a csábításnak, vagyis VISSZA KELLETT VOLNA MENNIE.
Jézusnak ezt az utat nem kellett bejárnia. Mert ő nem lentről kellett felemelkedjen, megtisztuljon, hanem éppen az ő örök tisztaságával és fényével világította meg az utat. Ő a Sátánt a pusztában nem a földi megtapasztalások "tanulságai" által győzte le, hanem Isteni mivolta, tisztasága által, amelyet földi testben élve is megőrzött.
C
csocsike
Vendég
Elnezest kerek, muszaki hiba volt.
<TABLE class=tborder id=post432298 cellSpacing=1 cellPadding=6 width="100%" align=center border=0><TBODY><TR><TD class=inlinemod style="PADDING-RIGHT: 0px; PADDING-LEFT: 0px; PADDING-BOTTOM: 0px; PADDING-TOP: 0px" oclassName="alt2"><TABLE cellSpacing=6 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap></TD><TD width="100%"> </TD><TD vAlign=top noWrap>
</TD></TR></TBODY></TABLE><!-- / user info --></TD></TR><TR><TD class=inlinemod id=td_post_432298 oclassName="alt1">
A kisváros általában olyan hely, ahol nincs sok látni- vagy tennivaló, de amit hallani lehet, az kárpótol a különbségért.
(Ivern Ball)
A becsület igazi próbája, hogy őszinték vagyunk-e akkor, ha tudjuk, hogy annak ára van.
(Dave Weinbaum)
Sose vezess listát a dolgokról, amelyeket hiányolsz! Inkább vedd számba, amit megkaptál az élettől, amit élveztél benne, méghozzá a legapróbb részletekig. Ha így teszel, a végén összegezheted, hogy szép volt az életed.
(Amado Nervo)
A vadvirágot nem érdekli, hol nő.
(Dolly Parton)
<!-- / message -->
<TABLE class=tborder id=post432298 cellSpacing=1 cellPadding=6 width="100%" align=center border=0><TBODY><TR><TD class=inlinemod style="PADDING-RIGHT: 0px; PADDING-LEFT: 0px; PADDING-BOTTOM: 0px; PADDING-TOP: 0px" oclassName="alt2"><TABLE cellSpacing=6 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap></TD><TD width="100%"> </TD><TD vAlign=top noWrap>
</TD></TR></TBODY></TABLE><!-- / user info --></TD></TR><TR><TD class=inlinemod id=td_post_432298 oclassName="alt1">
A kisváros általában olyan hely, ahol nincs sok látni- vagy tennivaló, de amit hallani lehet, az kárpótol a különbségért.
(Ivern Ball)
A becsület igazi próbája, hogy őszinték vagyunk-e akkor, ha tudjuk, hogy annak ára van.
(Dave Weinbaum)
Sose vezess listát a dolgokról, amelyeket hiányolsz! Inkább vedd számba, amit megkaptál az élettől, amit élveztél benne, méghozzá a legapróbb részletekig. Ha így teszel, a végén összegezheted, hogy szép volt az életed.
(Amado Nervo)
A vadvirágot nem érdekli, hol nő.
(Dolly Parton)
<!-- / message -->
<!-- controls -->
</TD></TR></TBODY></TABLE>
József Attila
ARS POETICA
Németh Andornak
Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Szép a forrás - fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Más költők - mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;
engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
1937. február-március
Meg is hallgathatod a verset minden, ami HANGOS PRÓZA a topicban!
Csorba Győző: APÁM ELÉ
Megyek lassan
apám felé
jutok talán
apám elé
Tejút porát
ő szemembe
földét én sze-
mébe verve
Apa mondhat
enfiának
az életről
új csodákat
Tapos nyilván
jó előre
kényszerűen
az időbe
De a fiú?
Jaj ha hátra-
nézve nézni
kell apára!
Fordított rend
hogy tudhatja
mit nem tudha-
tott meg apja.
Meg is hallgathatod a verset Major Tamás tolmácsolásában a minden, ami HANGOS PRÓZA a topicban!
Megyek lassan
apám felé
jutok talán
apám elé
Tejút porát
ő szemembe
földét én sze-
mébe verve
Apa mondhat
enfiának
az életről
új csodákat
Tapos nyilván
jó előre
kényszerűen
az időbe
De a fiú?
Jaj ha hátra-
nézve nézni
kell apára!
Fordított rend
hogy tudhatja
mit nem tudha-
tott meg apja.
Meg is hallgathatod a verset Major Tamás tolmácsolásában a minden, ami HANGOS PRÓZA a topicban!
"Tudod mi a bánat?
Várni valakit, ki nem jön többé vissza,
Eljönni onnan, ahol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké.
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat őrízni, mik lelkedre hullanak,
Remegő ajakkal idézni a múltat.
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,
Mással látni őt és utánna fordulni.
Kacagni boldogan hazúg lemondással,
Hazamenni sírva, könnyes zokogással,
Otthon átsírni hosszú éjszakát,
S imádkozni, hogy ő sose tudja meg:
Mi is az a bánat."
(H. Heine)
KÁNYÁDI SÁNDOR:
Fekete-piros
'leíró költemény, melyet szereztem a
kolozsvári Malomárok és Telefonpalota
közti járdaszigetrõl az ezerkilencszáz-
hatvanas-hetvenes esztendõkben csütörtök
és vasárnap délutánonként.'
Fekete-piros csütörtök
és vasárnap délután
- amikor kimenõs a lány -,
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.
Kolozsvári telefonház,
száz az ablak, egyen sincs rács,
ki-bejár a világ rajta,
de azt senki sem láthatja.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.
A magnó surrog így,
amikor hangtalan másol.
Sír a csizma, sír
a szédítõ tánctól:
tatár öröm, magyar bánat,
megszöktették a rózsámat.
Ha megnyerte, hadd vigye!
Fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Mintha tutajon, billegõn,
járnák süllyedõ háztetõn,
alámerülõ szigeten,
úszó koporsófödelen.
Fejük fölött neon-ág,
csupa világ a világ!
Ecet ég a lámpában,
ecet ég a lám-pá-ban.
Anyám, anyám, édesanyám,
gondot mért nem viselsz reám.
Föl-föllobban
egy-egy dallam,
- amit talán csak én
a botfülû hallhatok,
akiben kézzel-lábbal
mutogatnak a dallamok, -
föl-föllobban
egy-egy dallam,
s mint a gyertya a huzatban
kialszik.
Szamos partján mandulafa
virágzik;
fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Körbe-körbe
majd pörögve
majd verõdve
le a földre
föl az égre
szembenézve
sose félre:
egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot kár.
Honnan járják, honnan hozták,
honnan e mozdulat-ország?
Szétlõtt várak piacáról,
csûrföldjérõl, még a sátor
vagy a jurta
tüze mellõl, röptette föl
a csípõk, a csuklók, térdek
katapultja?
Vagy régebbrõl, húszezerbõl?
Még a nyelv elõtti ködbõl
teremti újra - az ösztön?
Akár a szemek mandula-
metszését az anyaméh
szent laboratóriuma?
Honnan járják, honnan hozták?
Honnan e mozdulat-ország?
S milyen titkos adó-vevõk
fogják, folyton sugározván,
az egyazon vér és velõ
hullámhosszán?
Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros-fekete
táncot jár.
A magnó surrog így.
S amit ha visszajátszol?
Koporsó és Megváltó-jászol.
1972
Meg is hallgathatod a verset a költő tolmácsolásában aminden, ami HANGOS PRÓZA a topicban! Olvasd el Kányádi Sándor életrajzát a Akiket mindig szivesen...topicban!
Tari István: Töklámpás
Riadt éjnek tenyerében
mi világol
kinn a szélben?
Mitől lett a körmöd szálkás?
Éjszakánkba
ki vájt nyílást?
Ki vájt arcot a sötétnek,
ki rémiszti
meg a népet?
Ne legyen a körmöd szálkás,
csillapodjék
a zihálás!
Pajtásodnak legyél hálás,
ő égeti
a töklámpást.
Töklámpás ég riadt éjben:
gyertya serceg
a szívében.
Riadt éjnek tenyerében
mi világol
kinn a szélben?
Mitől lett a körmöd szálkás?
Éjszakánkba
ki vájt nyílást?
Ki vájt arcot a sötétnek,
ki rémiszti
meg a népet?
Ne legyen a körmöd szálkás,
csillapodjék
a zihálás!
Pajtásodnak legyél hálás,
ő égeti
a töklámpást.
Töklámpás ég riadt éjben:
gyertya serceg
a szívében.
Reményik Sándor: Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységbõl a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.<V
</V
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyûn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
<?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shape id=_x0000_i1026 style="WIDTH: 0.75pt; HEIGHT: 4.5pt" alt="" type="#_x0000_t75"><v:imagedata o:href="http://merengo.hu/skin/classic/spacer.gif" src="file:///C:/DOCUME~1/User/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image001.png"></v:imagedata></v:shape>
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erõ
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevõ.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységbõl a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.<V
</VIstenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyûn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
<?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shape id=_x0000_i1026 style="WIDTH: 0.75pt; HEIGHT: 4.5pt" alt="" type="#_x0000_t75"><v:imagedata o:href="http://merengo.hu/skin/classic/spacer.gif" src="file:///C:/DOCUME~1/User/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image001.png"></v:imagedata></v:shape>
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erõ
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevõ.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Horváth-Varga Sándor
AMIT AZ ÉLETTŐL AKAROK
Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettől akarok
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez – mit az élettől akarok
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez – mit az élettől akarok
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez – mit az élettől akarok
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez – mit az élettől akarok
Simon AndrÁs
A Szeretet
KivÁlaszt,
MegszÓlÍt,
Megtart
És
Elenged,
De Soha Nem SajÁtÍt Ki,
Legfeljebb ÖrÖmmel Elfogadja,
Ha
ÖnkÉnt Csak Neki AjÁndÉkozod Magad.
A Szeretet
KivÁlaszt,
MegszÓlÍt,
Megtart
És
Elenged,
De Soha Nem SajÁtÍt Ki,
Legfeljebb ÖrÖmmel Elfogadja,
Ha
ÖnkÉnt Csak Neki AjÁndÉkozod Magad.
