Versek

Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Mint egykor Erdély meghajszolt határán[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A fölriasztott utolsó bölény,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Búd vadonának reszketõ ölén;[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És én, mint véred lüktetõ zenéje,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ahogy most lázas ajkadon liheg,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A hang vagyok, mely belesír AZ éjbe[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És sorsod gyászát így zendíti meg:[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]S a szívem, ó jaj! színig fájdalom...[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Mivé tettétek AZ én szép hazámat?[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hová sülyedtél, pusztuló fajom?[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Rút becstelenség magad és neved, -[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Én mit tegyek már? - romjaidra hullva[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Lehajtom én is árva fejemet.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Laokoon kínja, Trója pusztulása[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Mesének oly bús, sorsnak oly Magyar;[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A sírgödör hát végkép meg van ásva,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A föld, mely ápolt, most már eltakar;[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]De kínja vád S a csillagokra száll:[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ha végzetem lett magyarrá születnem,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Magyarnak lennem miért ily csúf halál?[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És sírt, vesztére, önszántából ás,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hol számûzötté lett a honfibánat[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És zsarnok gõggé a honárulás, -[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hol a szabadság õrjöngésbe rothad[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]S Megváltót S latrot egyképp megfeszít,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hol szívet már csak gyávaság dobogtat: -[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ah, rajtunk már AZ Isten sem segít![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Pattogva, zúgva ég a Magyar erdõ,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az éjszakába rémes hang üvölt,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Lehullt AZ égbõl a Magyar jövendõ,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Millió göröngyre omlik szét a föld;[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]De bánatomnak dacra lázadása[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]- Mint õrület, mely bennem kavarog -[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra:[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Még nem haltam meg, élni akarok![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A mindenségbe anyi jaj kiáltson,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ahány Magyar rög innen elszakad;[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Kikaparom a földbül a holtakat:[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Meredjen égnek körül a határon[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Tiltó karjuknak végtelen sora.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]S AZ ég boltján fönt lángbetûkkel álljon[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Egy égõ, elszánt, zordon szó: soha![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Soha, soha egy kis göröngyöt innen[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Se vér, se alku, se pokol, se ég, -[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Akárhogy dúl most szent vetéseinkben[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Más gondolkodású, idegen ajkú nemzedék![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]E száz maszlagtól részegült világon[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Magyar vagyok, a fajomat imádom,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És nem leszek más, - inkább meghalok![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Uram! Tud meg, hogy nem akarok élni,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Csak Magyar földön és csak magyarul...[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ha bûn, hogy lelket nem birok cserélni,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Jobb is, ha szárnyam már most porba hull;[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]De ezt a lelket ITT hagyom örökbe[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]S ez ott vijjog majd Kárpát havasán,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És belesírom minden õsi rögbe:[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]El innen rablók, - ez AZ én hazám![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És leszek szégyen és leszek gyalázat[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És ott égek majd minden homlokon,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]S mint bujdosó gyász, AZ én szép hazámat[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A jó Istentõl visszazokogom;[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]És megfúvom majd hitem harsonáit,[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hogy tesz még Isten gyönyörû csodát ITT:[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Bölcsõvé lesz még minden ravatal, -[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Havas Kárpáttól kéklõ Adriáig[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Egy ország lesz ITT, egyetlen S Magyar![/FONT]
 



Csokonai Vitéz Mihály: A magánossághoz




Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
Álmodba most is engemet;
Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,
Ringasd öledbe lelkemet!
Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam;
Hogy itt Kisasszondon reád találtam.
E helybe andalogni jó,
E hely poétának való.

Itt a magános vőlgybe és cserében
Megfrisselő árnyék fedez,
A csonka gyertyányok mohos tövében
A tiszta forrás csergedez.
Két hegy között a tónak és pataknak
Nimfái kákasátorokba laknak;
S csak akkor úsznak ők elő,
Ha erre bőlcs s poéta jő.

A lenge hold halkal világosítja
A szőke bikkfák oldalát,
Estvéli hűs álommal elborítja
A csendes éjnek angyalát.
Szelíd Magánosság! az íly helyekbe
Gyönyörködöl s múlatsz te; ah, ezekbe
Gyakran vezess be engemet,
Nyugtatni lankadt lelkemet.

Te a királyok udvarát kerűlöd,
Kerűlöd a kastélyokat;
S ha bévétődsz is, zsibbadozva szűlöd
Ott a fogyasztó gondokat.
A félelem s bú a vad únalommal -
Csatáznak ott a tiszta nyúgalommal.
A nagy világ jótétedet
Nem tudja s útál tégedet.

Ohajtoz a fösvény, de gyötrelemmel
Goromba lelkét bünteted;
A nagyravágyót kérkedő hiszemmel
A lárma közzé kergeted.
Futsz a csatázó trombiták szavától,
Futsz a zsibongó városok falától:
Honnyod csupán az érező
Szív és szelíd falu s mező.

Mentsvára a magán szomorkodónak
Csak a te szent erődbe van,
Hol bíztatásit titkos égi szónak
Hallhatja a boldogtalan.
Te azt, ki megvetette a világot,
Vagy akinek már ez nyakára hágott,
Kiséred és apolgatod;
Magát magával bíztatod.

Te szűlöd a virtust, csupán te tetted
Naggyá az olyan bőlcseket,
Kiknek határtalanra terjegetted
Testekbe kisded lelkeket.
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
S a semmiből világokat.

Óh, kedves istenasszony! én is érted
Gyakorta mint sohajtozom,
Mert szívemet baráti módra érted,
Midőn veled gondolkozom.
Ártatlanúl kecsegtetel magadba,
Hív vagy, nem úgy, mint a mai
Színes világ barátai.

Lám, mely zavart lármák között forognak
A büszke lelkek napjai,
Kőről kövekre görgenek, zajognak,
Mint Rajna bukkanásai. -
De ránk mikor szent fátyolid vonúlnak,
Mint éji harmat, napjaink lehúllnak,
Tisztán, magába, csendesen:
Élünk, kimúlunk édesen.

Sőt akkor is, mikor szemem világán
Vak kárpitot sző a halál:
Ott a magánosság setét világán
Béhúllt szemem reád talál.
Síromba csak te fogsz alá követni,
A nemtudás kietlenén vezetni:
Te lészel, ah! a sírhalom
Vőlgyén is őrzőangyalom.

Áldott Magánosság! öledbe ejtem
Ottan utólsó könnyemet,
Végetlen álmaidba elfelejtem
Világi szenvedésemet.
Áldott Magánosság! te légy barátom,
Mikor csak a sír lesz örök sajátom.
De ez napom mikor jön el?
Áldott Magánosság, jövel!

 
Sziasztok! Először vagyok itt, töltöttem fel saját verset, remélem jó helyen vagyok ezzel a kis szerzeménnyel :)



Zuhanás

Sötét van, a mélység magával ránt.
Csak zuhanok, senki nem fut hozzám.
Sötét van, magával ránt a mélység.
Csak zuhanok, de érzem messze a vég.

Szeretnék gödör alján lenni,
hogy ne kelljen szenvedni.
Szeretnék csendesen pihenni,
ha már nem ment meg senki.

Sötét van, zuhanok.
Beletörődöm, szemem becsukom.
Beteljesült a sorsom,
ezt súgták a csillagok.

Szeretnék nem aggódni,
szeretnék békében élni.
Sötét van, magával ránt a mélység.
Csak zuhanok, de érzem messze a vég.

A testem könnyedebb ilyenkor,
tudom, hogy jobb világba tartok.
A gödör alján csend honol.
.............................
Félelem nélkül zuhanok.

Sötét van, magával ránt a mélység,
Utoljára búcsúzom még....
Ez a vég, senki nem jött megmenteni,
csak zuhanok, de érzem messze a vég.
 
Régi magyar áldás

<TABLE class=module cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=modbody><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=4 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=modbody>Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
és áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad,
és áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
és melegítse fel szívedet.

Hogy lehess meleget osztó forrás,
a szeretetedre szomjazóknak.
és legyen áldott támasz karod,
a segítségedre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
minden hozzád fordulónak.
Legyen áldást hozó kezed,
azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
légy vígasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás,
minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár,
minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
végtelenül szeret téged.

őrizzen hát ez az áldás,
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.

őrizze meg tisztaságod,
őrizze meg kedvességed.
őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD class=modbottom colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
Áron

Áron


Uram, Teremtőm, Istenem,
megleltem hazám, de még nem ismerem.
Van egy régi térkép mit kaptam rég.
Apámé volt, így mondta: legyen tiéd.


S mondta még azt is, él itt egy büszke nép,
ahonnan a folyók vize messze ér.
Hol a madár, ha felszáll, s eljut az Égig,
távol a Föld, közel neki mégis.

Messze vagy Istenem, messze vagyok én is.
De itt vagy velem, itt vagy velem mégis.
Testvér a testvérnek, nem lehet gyilkosa,
egy fáradt sólyom szárnyán érkeztem haza.


Ide, ahol a napfény, baráti szó,
Ide, ahol tudják, jó az, ami jó.
Ide, ahol védik, az ősi határt,
Ide, ahol a jó szó, szívekre talál.


Uram Földön, Égben, legyen akaratod,
él itt egy nép, védd meg a magot.
Uram Földön, Égben, szívünk adtuk érted,
Ne engedd elvegyék az ősi büszkeséget!


Kapaszkodunk a semmiben,
üldöznek mert élünk.
Adj nekünk erőt, hogy messzire érjünk.
Adj erőt Istenem, bírjam küldetésem!
Megmaradjon a szó, megmaradjon a népem!


Messze vagy Istenem, oly közel mégis,
Az igazság miénk, felér hozzád az Égig!
Sokan álmodunk - mégis - egyedül vagyunk,
amíg lehet magyarul, magyarul imádkozunk.


Sokáig éltem a hegyekben, tán bűnös vagyok én is,
de ím most itt vagyok, vigyél a keresztúton végig!
Segíts nekem apám, ki itt fekszel a sírban,
Segíts, hogy megtaláljam népem, küldetésem!
 
Magyar vagyok

<TABLE class=module cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=modbody><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=4 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=modbody>MAGYAR VAGYOK

magyar vagyok
hun és avar
íjfeszítő szkíták
büszke utóda
tudom hogy Róma
romjain a barbár hordák
egymást ölték halomra
és dühöngött a pestis
amikor itt már régóta
Isten országa volt

tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt

ne magyarázza senki nekem
hogy halbőrszagú a múltam
hogy innen-onnan loptam a szavakat
hogy mindent mástól tanultam

a lényeg a lélek a középkor
máshol volt sötét
máglyahalálba Galileit
nem nálunk küldték

tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD class=modbottom colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
Szentmihályi Szabó Péter:Térdre, magyar!

<TABLE class=module cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=modbody><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=4 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=modbody>Szentmihályi Szabó Péter
Térdre, magyar!


Megfojtanak, megfojtanak,
kígyóznak, mint a szennypatak,
sziszegve szólnak szép szavak:
hiszen szabad vagy, ó, szabad!
Te választottál engemet,
te bamba, arctalan tömeg,
elszívom lassan életed,
nem lesz házad, se gyermeked,
nem lesz hazád, nem lesz hited,
minden szavamat elhiszed,
mindenhol szózatom sziszeg.

Imádd a hűvös bankokat,
ott intézik a sorsodat,
ne vidd vásárra bőrödet,
kerüld a puskás őröket!

Szemétdomb város ez: tiéd,
tiéd az összegyűlt szemét!
Villánk s a svájci bankbetét
érted van, s téged véd, cseléd!

Ha már kihalt a nagy család,
ha már éhenhalt jó anyád,
ha nincs honod, se otthonod,
ha már szökésed fontolod,
sziszegve szól, ki jót akar:
Fuss, merre látsz, szegény magyar!

Ellopnak minden ünnepet,
ők adnak mindennek nevet,
egymást ezért kitüntetik,
hát áruló, ki tüntet itt,
ki másról másként szólni mer,
nem elvtárs és nem is haver,
akit riaszt a pénz szaga,
bizony, nem jó demokrata!

Hóhérodnál ne alkudozz,
kirablódnál ne tiltakozz,
majd eltakar a pesti kosz,
megszoktad már, megszökni rossz.

Nyugodj meg hát, Petőfi népe,
és térdre magyar, térdre, térdre!

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD class=modbottom colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
Badiny-Jós Ferenc : Egyedül maradtam. . .

Badiny-Jós Ferenc

Egyedül maradtam. . .
Mégis féltek tőlem . . .?

(Az egyetlen megmaradt Ister-gami oroszlán himnusza)

Régen volt az, mikor minket
Leküldtek az égből . . .
Az örökké tartó nagy-nagy fényességből

Vagy tán nem is küldtek . . .
Az okosok hoztak,
Látók, Bölcsek, akik
Sokat imádkoztak.
Akik a lelkükkel felértek az égig
Igazságot kérve – az Ég Istenéig.

Mondták: „Az Igazság a Hatalom éke!
Igazságból pedig lesz a földi Béke.
Igazság és Tudás – Isten ajándéka.
Csak is ezzel élhet ember s ivadéka.”

Így jött a sugallat táltosok fejébe:
„Az ég oroszlánja – Hatalom jelképe”.
Hiszen a Napkirály legerősebb fénye
Oroszlán csillagból jön földtetejére.

Megtudták a bölcsek, hogy mi oroszlánok
A Napkirályt védjük és az Igazságot.
Az Igazság s a Fény így örök testvérek,
Nélkülük nincsen más csak bűn, szenny és vétek.

De a földi fényhez, hogy az teljes legyen
Tizennégy nap is kell. Tizenötödiken
A tele-holdfénye éjjel is jól éltet.
Napkirály nem tűri az ármányt, sötétet.

Mind a tizennégy nap így a Fénynek örül . . .
Tizennégy oroszlán a Nap trónja körül,
Így épült aztán Igazság Szentélye
-- A Sugallat vétele után nyomban –
A királyi várban – mai Esztergomban.

ISTER-GAM volt akkor e városnak neve,
A nagy Duna-kanyart kifejezve vele.

Valósággá lettek sugallatos álmok
És mi – „Tizennégyen” égi Oroszlánok
A szentély falára lettünk oda festve . . .
Csillagokat hordva mindegyikünk teste.

A rejteki nyelven rajtunk minden titok.
Csak táltos ismeri, ami rejtek ott.

Igazság Szentélye – Ország Középpontja
Igazságot, Törvényt mindenkire ontja
Amikor a király „tizennégy” bíró
Dicséretet hirdet, ítéletet kiró
Égen is – Földön is tizennégy oroszlán
Napkirály fényében Igazságot osztván.

* * *
Századok múltak el ily nagy békességben.
Az Égi Igazság volt az Úr a Népen.
Lélekben összeforrt a szorgalmas magyar
S mindig jó volt nekik, mit a Király akar.

Ha jött az ellenség – acél kardok verték.
A magyarok földjén halálokat lelték.
Mind azokat, kik a Földünket akarták
Árpád népének a seregei várták.

Ott őrködtünk együtt a Magyar Egységen . . .
Oroszlánok Földön – Oroszlánok Égen.
Nem volt a magyar sors egyszer se mostoha,
Árulót sem ismert a Magyar Nép Soha.

Imádkozott a Nép – arccal Kelet felé . . .
Alázattal borult Felkelő Nap elé.
Hálaimát zengett a városunk, tanyánk
Oltalmadat kérve Boldogasszony Anyánk!
Egy akarat, egy hit vitt minket az Éghez . . .
A minden Magyarok Igaz Istenéhez.

Jól tudtuk,
Hogy innen szakadt a legszebbik Virága . . .
Az örök Igazság – Világnak Világa . . .
A jó „Názáreti”, aki feltámadott
S magyarnak – életre – mindig erőt adott.

És mi – tizennégyen – Királyi Szentélyben,
Az úri Igazság szent, igaz Fényében
Büszkén álltunk ottan, jobbunkat emelve . . .
Tudtuk – Őt jelentjük titkon, rejtekelve.

* * *
Európa sok népe irigykedve nézte
Miként uralkodik a jólét s a béke
Magyarok honában – egész Magyar Földön,
Hol Isten Áldása volt minden göröngyön.

Nem bírták jól nézni, hogy kicsinye-nagyja
A minden magyarnak – csak „egyet” akarva –
Dolgozik és termel, megosztva mindenét . . .
S boldog életével imádja Istenét.

Nem tudjuk hogy történt,

Mert a szentély falán
Álltunk – s nekünk talány:
„Hol nem tudtak győzni az acélos kardok . . .
A római ármány diadallal járt ott.”

Kőmivesek jöttek. – Habarcsot kevertek
Minket a vakolat alá betemettek.
Római szenteket festettek a falra
És mi ott maradtunk – szentekkel takarva . . .

Ám az idő haladt. Ezer év elszaladt
Amíg mi ott voltunk a vakolat alatt.
Láttunk elpustúlni sok magyar életet
Kik fölött
Idegen püspökök hoztak ítéletet.

Igazság szentélye – halál tornáca lett,
Hogy idegen pallos vág le magyar fejet . . .
Aztán a felejtés csöndje reánk borult
S rajtunk a por s penész egyre jobban szorult.

Elég volt a pokol sok kínja mi rajtunk!
Idegen uraknak fejet már nem hajtunk.
Megráztuk bőrünket, mely szenvedett sokat . . .
S így hullott le róla a szentelt vakolat.

Egyre többen jöttek simogató kezek.
Tisztítottak – mondva: „oroszlánok ezek
Az ősi Hitünkből, az ősi világból . . .
Íme visszatértek a múlt távolából.”

* * *
De mások is jöttek. Magyarul beszéltek.
Egymás közt sok éles szerszámot cseréltek.
Pusztuljanak el az Oroszlánok innét
Mert „magyari voltuk” majd feltámad ismét.

Mi még Babilonban – jó messze odaát
E hagyomány kincsnek elszedtük a javát.
Jól át is formáltuk észjárásunk szerint
S hagyjuk, hogy most ezek visszavegyék megint . . .?

Lerázzák a béklyót, mit nyakukba tettünk
S Dávidnak fiával az uraik lettünk . . .
Most az oroszlánok feltámadásával
Szembe szálljunk megint magyarok hadával. ?

Elpusztult késükkel a jó „tizenhárom”. . .
S mikor – utolsóként – halálomat várom:
„Ez csak maradjon itt! – Legyen ez a kegy-folt”.
Magyarnak meg hirdesd: Itt csak ez az „egy volt”.

Így szólt a pusztító – így ítélt felettem –
S most az ős-hagyomány hirdetője lettem . . .
Egyedül díszítvén az ősi, szent falat,
Igazságért küzdve itt az üveg alatt.

Egyedül maradtam – csillag kapu mellett
A mély sebeimnek behegedni kellett.
Mert nem gyógyítottak semmit se én rajtam.
Nem baj – mert mégis csak életben maradtam.

Tudom, hogy jó sokan, akik rám találtak
Elvittek magukkal. – a lelkükbe zártak.
Velem díszítik fel az ős Igazságot,
Mert „egységben” tartom a jó Magyarságot.

Így írja a Törvény s ahol megjelenek,
Ott feltámadnak mind az igaz jellemek,
Akik úgy, mint egykor a Magyar acélkard
Erőben tartják meg a Magyar Védőkart.

Megteremtik megint Nagy Magyarországot,
Amit mi majd őrzünk – égi oroszlánok.

* * *

De ti rombolók.
Lelki süketek, kiknek szájából a magyar szó is
Dicstelen,
Mert magyarul hazudtok
Szüntelen . . .
Miért féltek tőlem . . .?
Hiszen csak egyedül vagyok.
Tán azért féltek, mert megölt párom
Ott fenn az égen jól ragyog . . .?
Féltek, hogy rátok hull az ezeréves átok,
Mit a sok szenvedő kiáltott rátok . . .?
Féltek, hogy fejetekre üt
A feltámadt Magyarság acélja. . .?
Féltek – bár megvett titeket
Sok ellenségünk gonosz célja.
Szolgák lettetek.
Irányítanak a megtömött hasak,
Acél-erőtök nincsen többé.
Nem vagytok más, mint
Az érdek vizében elrozsdúlt vasak. . .
Ócska, elkorhadt vasak. . .

* * *
Egyedül maradtam Ister-gamban.
Nem védenek az erős karok.
Kik azok hát, kik félnek tőlem?

MAGYAROK?
 
Vigasztaló levél, magyarok földjére

Vigasztaló levél, magyarok földjére


Jézus zsidó volt és zsidók voltak
kik fölszögezték a keresztre.
De Isten-voltát reánk hagyta
emberséges emberekre.

Bár latroké ma a világ
s annak minden rablott pénze:
sem az arany, sem az ezüst
nem váltható békességre!

Zűrzavar van ma a földön,
istentelen lopás, csalás.
De akik ezt reánk hozták:
azok számára nincs maradás!

Gonosz a gonoszság bére,
ki szemetet vet: gazt arat.
Elpusztul mind aki hitvány,
csak a becsületes marad.

Mert a derék embert Isten őrzi
s Ő bünteti a bűnösöket!
Bár Isten malma lassan őröl,
de felőrli a szemetet!

S lesz Krisztusban békessége
annak, kinek lelke tiszta,
s mindaz, ami rossz volt s elmúlt,
nem tér többé soha vissza.

Szeretet s nem gyűlölködés,
tisztesség és nem csalás:
a magvető munkájára
ez hoz csupán jó aratást!

Tanulj ember, tanulj magyar,
az élet ma oskola!
Ki szeretetből levizsgázik,
annak lesz csak jó sora!

A hitványat, mint a pelyvát
jóféle szél tova fújja,
míg az igazat megőrzi
az Úristen akarata.

Egyszerű kis versikémet
vidd el jó szél szép hazámba,
hogy aki szavát megérti,
legyen annak vigaszára!
 
Váci Mihály: Még nem elég!


Nem elég megborzongni
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni
Fagyot is bírjon el,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni,
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
Hogy milyen kor jön el;
Jövõnket? tudni kell!

Nem elég a célt látni;
Járható útja kell!
Nem elég útra kelni,
Az úton menni kell
Egyedül is! Elsõnek,
Elöl indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
Aki vezetni mer!

Nem elég a jóra vágyni:
A jót akarni kell!
És nem elég akarni:
De tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell:- az értelem!
Mit ér a hûvös ész?!
Több kell: -az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
De seb és szenvedély,
Keresni, hogy miért élj,
Szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég-a Világért!
Több kell: -a nemzetért!
Nem elég: -a Hazáért
Több kell most: -népedért.
Nem elég: Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
Kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

 
Kiss Dénes: Országpirongató

Ez az ország az az ország
hol a h&otilde;sihalott fiak
mártírvérét leszavazzák

Ez az ország az az ország
ahol erény a törpeség
s megcsúfolt a léleknagyság

Ez az ország az az ország
hol a józan ész lett gyanús
s szemvilágnál jobb a vakság

Ez az ország az az ország
hol magunknak vetünk gáncsot
s igazságról szól a gazság

Ez az ország az az ország
hol az apák anyák jussát
a kufárok elorozzák

Ez azország az az ország
ahol körben tolvajnépek –
s hiénamód vicsorogják

Ez az ország az az ország
hol a csecsem&otilde; is agg már
amikor világrahozzák

Ez az ország az az ország
hol a véletlen túlél&otilde;k
halottaik leszavazzák

Ez az ország az az ország
ahol gyilkos ül a trónra
s koronája a hazugság!
 
Édesanyám


A Tisza partján él egy özvegyasszony;
Szeméből könnyet egyet se fakasszon
A nyomorúság, a gond és a bánat:
Ó áldd meg Isten, édes jó anyámat!

A Tisza partján él egy özvegyasszony...
Tudom, hogy bút hoz néki minden alkony,
Mert ő a jóság, szenvedés, a bánat:
Holtig siratja édes jó apámat!

/Juhász Gyula/
 
Hoztam egy verset, igaz, nem nagy durranás, egyszer el lehet olvasni...:)

Ősz

<O:p</O:pCsipp-csepp csepereg,<O:p
Az ég alja leesett.<O:p
Szelek szárnyán jött a felhő,<O:p</O:p
Az eső eleredt.<O:p</O:p
<O:p</O:p

Csipp-csepp csepereg,<O:p</O:p
Strandolni már nem lehet,<O:p</O:p
Kezdődik az iskola, <O:p</O:p
Özönlik a sok gyerek.<O:p</O:p
<O:p</O:p

Csipp-csepp csepereg,<O:p</O:p
A nap annyira már nem meleg,<O:p</O:p
De beragyogja fényével a tájat,<O:p</O:p
A hideg még nem fenyeget.<O:p</O:p
<O:p</O:p

Csipp-csepp csepereg,<O:p</O:p
Madárdalra ébredek.<O:p</O:p
Még itt bujkál a nyár,<O:p</O:p
A nap valahol itt ehet.<O:p</O:p
<O:p</O:p

Csipp-csepp csepereg,<O:p</O:p
Hullanak a levelek.<O:p</O:p
Köd borult a tájra,<O:p</O:p
A fák zöld ruhája elveszett.<O:p</O:p
<O:p</O:p

Csipp-csepp csepereg,<O:p</O:p
Minden élő didereg.<O:p</O:p
Közeleg már Ősz Apó<O:p</O:p
Meghozza a hideget.<O:p</O:p
<O:p</O:p

Csipp-csepp csepereg,<O:p</O:p
Arra kérlek ne siess,<O:p</O:p
Aranyszínű festékeddel<O:p</O:p
A világot beszínezd.<O:p</O:p
<O:p</O:p

Csipp-csepp csepereg,<O:p</O:p
A nap heve hova lett?<O:p</O:p
Ősz Apó! Add elő!<O:p</O:p
A nyarat nehogy zsebre tedd!<O:p</O:p
<O:p</O:p
 
Én most megint Juhász Gyulát hoztam, nem tudok betelni vele, olyan szép:

Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
 
Arany Janos :

FIAMNAK

Hála Isten! este van megin`.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!...
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el - úgy lehet, korán -
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret... de mostohán:
Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
"Bujdosunk e földi téreken."
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. -
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!

(1850.)
 
Reményik Sándor:
Vagy-vagy

Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél.

Vagy az Úristen, – vagy az emberek.
Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg.

Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.

Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!
 
Munkácsi László: Székely Siralom

Tudom!
Nemm vagyunk olyan, mint a többi
Sem román, sem szláv
Eg kicsit más, sem jó, sem rossz
Néha cinikus és undok
Néha jókedv&ucirc; és humoros

Így palántálta belénk anyánk
&Otilde;sszittya génjeit
A Verecke utján hozta apánk
Fiainak &otilde;ssejtjeit
Mi azóta állunk itt a vártán
A Hargita bércein
Hiába jönnek viharok
Koronánk hiába tépdesik.

"Mint bús székely feny&otilde;
A kopár sziklafokon"
Gyökereinkkel keményen
Örökre megkapaszkodunk
Mint tette azt
A kalapos, bajusszas ükapánk
Aki réges-régen a Tejúton
Elhozta édes ükanyánk

Mi székelyek az &Otilde;shumuszból
Lettünk naggyá
Tetteink máig lantosok éneklik
El&otilde;ttünk jött-ment idegen
Hazug történelmével
Hiába kérkedik.
Elhagyni Erdélyt
Erdély &otilde;si földjét
Pénzért szolga lenni
Sohasem szabad
Ilyent nem tesznek
A vándor madarak.

Én azt sugom némán
Népesítsetek be minden
Lankát, völgyet
Hogy az idegen ne találjon
Soha szabad földet
És ha mégis velünk akar lakni
Ildomos lenne
Nemcsak az &otilde;vét
A mi nyelvünket is
Megtanulni.
 
Alfred Tennyson
Döngj, döngj, döngj

Döngj, döngj, döngj,
óh tenger, a szirtek alatt!
Bár megszólalna zajló
lelkemben a gondolat.

Hogy örül a halászgyerek és a húga,
az a hancurozó pici lány!
S a hajóslegény, aki ott
dalol a csónakán!

Sudár hajók raja fordul
kikötőbe a domb megett,
de hol van a tűnt kéz melege,
az elszállt hang hova lett?

Döngj, döngj, döngj,
óh tenger örök rohama!
Lement napom édes gyönyöre
nem jön már vissza soha.

Szabó Lőrinc fordítása

 
Baranyi Ferenc: Nézni

Itt már a szavak mit sem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.

Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.

Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással.

Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van,
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.

Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.




 
Majthényi Flóra - Mi a haza?

Édesanya, Édesapa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, amelyben vagyunk?
Amelyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?

Nem, gyermekem, ez csak házunk,
De amit itt körül látunk,
Merre földeink terülnek,
Merre kertjeink feküsznek:
Ez a haza!

Minden, amit a szem belát,
Itt e föld, mely kenyeret ád,
E folyók tele halakkal,
E szőlőhegyek falvakkal:
Ez a haza!

Amerre a hegylánc kéklik,
Merre a berek sötétlik,
Merre a róna kanyarul,
Melyre a kék ég leborul:
Ez a haza!

Hol egykor őseink laktak,
Itt csatáztak, itt mulattak,
Ahol a határt ők szabták
S örökségül reánk hagyták:
Ez a haza!

Ahol csontjaink porladnak
S mindig a földben maradnak,
Ahová bennünket tesznek,
Midőn egyszer eltemetnek:
Ez a haza!

Ez a föld, mely drága nekünk,
Melyet legjobban szeretünk,
Ahová, bármerre járunk,
Mindig vissza-visszavágyunk:
Ez a haza!"
 
Oldal tetejére