Hírek Videón, ahogyan az USA megtámadja Iránt – elemi erővel csaptak le

Az USA is megindította a támadást Irán ellen. Az Egyesült Államok hadseregének Középső Parancsnoksága videót tett közzé, amin rakétaindítások és harci repülőgépek felszállása látható egy katonai hajóról. A felvételeken több célpont elleni csapás is szerepel, ugyanakkor a közlemény nem nevezte meg az érintett objektumokat.

A parancsnokság közleménye szerint az akció célja az amerikai polgárok védelme volt, különös tekintettel azokra a közvetlen fenyegetésekre, amelyeket az iráni rezsim jelenthet. A hadműveletet az elnök rendelte el, és a közlemény hangsúlyozta, a CENTCOM erői „elsöprő és könyörtelen csapást” mérnek a kijelölt célokra, ezzel világosan jelezve a határozott fellépést – írja az Al Jazeera.

A művelet hátterének ismertetése során kiemelték, hogy az akció elsősorban a közvetlen és azonnali fenyegetések felszámolására irányult, és a hadsereg szándéka szerint az intézkedés elrettentő hatású is volt.

A most közzétett videó egyértelműen erődemonstrációként értelmezhető, ugyanakkor a részletek hiánya – különösen a célpontok azonosításának elmaradása – azt mutatja, hogy a művelet operatív kereteiről egyelőre nem kívántak bővebb tájékoztatást adni.

Az amerikai fél hangsúlyozta, minden lépés a közvetlen fenyegetések felszámolását szolgálta, és a hadműveletet a polgári lakosság védelmének céljával hajtották végre.



1772329118494.png
 
Az amerikai fél hangsúlyozta, minden lépés a közvetlen fenyegetések felszámolását szolgálta, és a hadműveletet a polgári lakosság védelmének céljával hajtották végre.
Az amerikai fél is szokott hangsúlyozni, aztán pedig árnyalódik mi is történik.
Csak várok:

Súlyos botrány a Pentagon körül: mi történt valójában az iráni iskola bombázásakor?

Mi történt? Amerikai katonai nyomozók szerint valószínű, hogy az Egyesült Államok erői állnak egy iráni lányiskolát ért támadás mögött, amelyben szombaton több tucat gyerek halt meg – írja a Reuters. A vizsgálat még nem zárult le, két amerikai tisztviselő beszélt a Reutersnek névtelenül.

A támadás az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni hadműveleteinek első napján történt. Az nem ismert, milyen fegyvert használtak, ki adott parancsot a támadásra, és miért kerülhetett célkeresztbe az iskola.


Kontextus: Ha bebizonyosodik az amerikai felelősség, az incidens az egyik legsúlyosabb civil áldozatokkal járó eset lehetne az Egyesült Államok közel-keleti katonai műveleteinek történetében.

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter megerősítette, hogy a Pentagon vizsgálja az esetet. Hangsúlyozta, hogy az amerikai hadsereg nem szokott civil célpontokat támadni, és nem támadnak szándékosan iskolát, de az ügyet alaposan kivizsgálják. A Pentagon a vizsgálat lezárultáig nem kommentálja az ügyet.

Az amerikai tisztviselők nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a később előkerülő bizonyítékok más felelőst jelölnek meg, és felmentik az amerikai erőket.
 
Utoljára módosítva:
1773057087333.png
Kedden literenként 20 forinttal nő a gázolaj és 10 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára,
Valószínűleg a nagyobb hálózathoz tartozó benzinkutak többségében már 600 forint fölött lesz a benzinár is.
Mindkét üzemanyag árát az iráni háború miatt kialakult gazdasági káosz tolja felfelé (ábránkon látható, hogy a Barátság kőolajvezeték leállásának viszont nem volt érdemi árfelhajtó hatása). A nyersolaj hordónkénti ára több olajtípusnál is megközelítette vagy át is lépte hétfő reggel a hordónkénti 100 dolláros árat, sőt, a Brent olaj hordónkénti ára egészen 120 dollárig emelkedett ma hajnalra. Összehasonlításként: a háború kitörése előtt, február végén ezek még 70 dollár környékén voltak.
 
Csatolás megtekintése 2100286
Kedden literenként 20 forinttal nő a gázolaj és 10 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára,
Valószínűleg a nagyobb hálózathoz tartozó benzinkutak többségében már 600 forint fölött lesz a benzinár is.
Mindkét üzemanyag árát az iráni háború miatt kialakult gazdasági káosz tolja felfelé (ábránkon látható, hogy a Barátság kőolajvezeték leállásának viszont nem volt érdemi árfelhajtó hatása). A nyersolaj hordónkénti ára több olajtípusnál is megközelítette vagy át is lépte hétfő reggel a hordónkénti 100 dolláros árat, sőt, a Brent olaj hordónkénti ára egészen 120 dollárig emelkedett ma hajnalra. Összehasonlításként: a háború kitörése előtt, február végén ezek még 70 dollár környékén voltak.
A balkánon is feszült az olaj helyzet.
Ideiglenesen megtiltotta a kőolaj- és üzemanyagexportot a szerb kormány hétfői rendkívüli ülésén.

A kabinet tájékoztatása szerint a dízel, a benzin és nyersolaj kivitelét március 19-ig tiltotta meg, akkor újra értékelik a piaci helyzetet. A tilalom célja a belföldi piac védelme, hogy ne alakuljon ki hiány, és ne emelkedjenek az árak.
A kialakult helyzet világszerte feszültségeket okoz: az Egyesült Államokban például több mint 20 százalékkal emelkedtek az olajárak a közel-keleti helyzet és a Hormuzi-szoros körüli szállítási zavarok miatt.
A horvát kormány hétfői rendkívüli ülésén döntött az üzemanyagok árának korlátozásáról a közel-keleti helyzet és az iráni háború következtében emelkedő olajárak miatt - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök hétfőn.
Orbán Viktor korábban jelezte: összehívta a védelmi és az energiabiztonsági tanácsot. Legújabb videójában a miniszterelnök arról beszél, hogy

„[a]z ukrán olajblokád és a közel-keleti háború miatt a kőolaj ára Magyarországon is robbanásszerű növekedésnek indult. Ebben a helyzetben a Zelenszkij által bevezetett ukrán olajblokád a lehető legsúlyosabb fenyegetést jelenti immár nem csak Magyarország és Szlovákia, de az egész Európai Unió számára.”
(nos mi volt az oka hogy elszálltak az energiaárak? )
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,465
Tagok
630,534
Legújabb tagunk
Tomsics Melinda
Oldal tetejére