If You Forget Me by Pablo Neruda (read by Tom O'Bedlam)
gyönyörű
Ha elfelejtenél
Tudnod kell
valamit.
Tudod, hogy van ez:
ha felnézek
a kristályfényű holdra, mely az ólomlábú ősz
rozsdaszín ágán ül az ablakomban,
ha megérintem
a lágy hamut
a zsarátnok körül,
vagy a rönk ráncos testét,
minden hozzád vezet.
Mintha csak minden mi létezik,
aromák, fények, fémek,
kis hajók lennének,
melyek az árral
lassan tárt karú földjeid felé sodornak engem.
Ha netán,
apránként megszűnsz szeretni engem,
úgy szűnök meg apránként én is szeretni téged.
Ha egyszerre
már nem emlékszel rám,
ne keress engem,
hisz már én is elfeledtelek.
Ha hosszan, s dühödten gondolsz
az éltem lobogóit szaggató szélre,
és úgy döntesz,
elhagyod a partot,
hol szívem eresztett gyökeret,
emlékezz
mert aznap,
az órában,
karjaim, s gyökerim
felemelkednek,
és útrakelnek új partok felé.
De...
ha nap mint nap,
minden percben
úgy érzed nekem szánt a sors
kibékíthetetlen kegye,
ha ajkaidról nap nap után
virág száll keresőn felém,
óh szerelmem, óh egyetlenem,
mind e tűz visszhangzik bennem;
bennem semmi feledésbe nem merül, ki nem alszik,
szerelmem a tiedből fakad, óh drága!
amíg élsz karjaidban tartod,
és az enyéim sem hagyja el soha.
Pablo Neruda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)