Köszönöm!!!
Nem sajnáltad az időt! Mégegyszer köszönöm!
Hát... igen, hogy miért kérdezték a szerb újságírók, miért nem itt csinált karriert?! Nagyon buta alkalmazottak lehettek :1:
Vinky19 világa - Ismerj meg egy különös országot
- Téma inditó Vinky19
- Kezdés dátuma
Köszönöm!!!
Nem sajnáltad az időt! Mégegyszer köszönöm!
Hát... igen, hogy miért kérdezték a szerb újságírók, miért nem itt csinált karriert?! Nagyon buta alkalmazottak lehettek :1:
Nézze meg a képet és a maga arcát! Szerintem egyértelmű.
Zsozefinnek
Ákos
Ákos : Végre
Végre
Most hogy végre látlak,
Van kire gondolnom,
Végre
És ha meg nem is kívánlak,
Azért lesz miről álmodnom,
Eszembe jutsz
És elénekellek,
Szóvá teszlek,
Újjáteremtelek,
Csak engedd meg.
Végre
Meríts erőt a szóból,
Amely hozzád beszél,
Végre
A szemed tüzének hódol
A vers, amely miattad él,
Így lettél múzsa,
Így köt majd gúzsba
Egyetlen dallam,
Hogy végre szabad legyél,
Hogy többé ne félj,
Hogy többé ne félj.
Nem kell, hogy észrevedd,
Mert meg sem értheted,
Nem látja szép szemed,
Hogy az átok alól
Végre
Feloldoztál,
Zavartan felnevetsz,
Örülsz, hogy itt lehetsz,
Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,
De az átok alól
Végre
Feloldoztál.
Végre
Egy kérdésre vár csak a válasz,
A titkod hadd legyek én
Végre
Ha a boldogtalanság fáraszt,
Talán jóvátehetném
Bizonytalan
És egyszerű szándék,
Maga a játék
Az igazi ajándék
Csak ne dobd el még
Csak ne dobd el még.
Nem kell, hogy észrevedd,
Mert meg sem értheted,
Nem látja szép szemed,
Hogy az átok alól
Végre
Feloldoztál,
Zavartan felnevetsz,
Örülsz, hogy itt lehetsz,
Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,
De az átok alól
Végre
Feloldoztál.
Ákos
Ákos : Végre
Végre
Most hogy végre látlak,
Van kire gondolnom,
Végre
És ha meg nem is kívánlak,
Azért lesz miről álmodnom,
Eszembe jutsz
És elénekellek,
Szóvá teszlek,
Újjáteremtelek,
Csak engedd meg.
Végre
Meríts erőt a szóból,
Amely hozzád beszél,
Végre
A szemed tüzének hódol
A vers, amely miattad él,
Így lettél múzsa,
Így köt majd gúzsba
Egyetlen dallam,
Hogy végre szabad legyél,
Hogy többé ne félj,
Hogy többé ne félj.
Nem kell, hogy észrevedd,
Mert meg sem értheted,
Nem látja szép szemed,
Hogy az átok alól
Végre
Feloldoztál,
Zavartan felnevetsz,
Örülsz, hogy itt lehetsz,
Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,
De az átok alól
Végre
Feloldoztál.
Végre
Egy kérdésre vár csak a válasz,
A titkod hadd legyek én
Végre
Ha a boldogtalanság fáraszt,
Talán jóvátehetném
Bizonytalan
És egyszerű szándék,
Maga a játék
Az igazi ajándék
Csak ne dobd el még
Csak ne dobd el még.
Nem kell, hogy észrevedd,
Mert meg sem értheted,
Nem látja szép szemed,
Hogy az átok alól
Végre
Feloldoztál,
Zavartan felnevetsz,
Örülsz, hogy itt lehetsz,
Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,
De az átok alól
Végre
Feloldoztál.
sztzs!
Köszi!
Keresem az utam... hm... ez egy új téma is lehet egy jó kis hajnali vitához
A dal nagyon szép, már legalább 200szor meghallgattam. Ki hogyan, mennyire, mikor? És szerintem kapcsolódik az előbbi vita tárgyához, a boldogsághoz. vita-fórum. Nevezhetjük-e a boldogságot az út irányának meglelésének?
Köszi!
Keresem az utam... hm... ez egy új téma is lehet egy jó kis hajnali vitához
A dal nagyon szép, már legalább 200szor meghallgattam. Ki hogyan, mennyire, mikor? És szerintem kapcsolódik az előbbi vita tárgyához, a boldogsághoz. vita-fórum. Nevezhetjük-e a boldogságot az út irányának meglelésének?
Köszi!
Keresem az utam... hm... ez egy új téma is lehet egy jó kis hajnali vitához
Igen, hosz akkor bodog az ember, ha elérte a kijelölt célt. csak vigyázni kell, mekkora is az a cél!
Egyébként Ákos az egyik kedvencem, már Bonanzás korától...
ÁÁÁ! Akkor egy hullámhosszon vagyunk ezen a téren. Én nagyon szeretem a szövegeit. Zsozefinnel nem egyszer arról vitatkoztunk, hogy mi fontosabb: a zene vagy a szöveg.Mindig azt mondom, hogy a zene, ő pedig a szöveg.Ám Ákosnál a szöveg a lényeg.
Szia Vinky!
Tegnap Szentendrén jártam és a MűvészetMalomban Ofra Zimbalista szobrászművésznő Szoborszínház 2007. című kiállítását néztem meg. Engem lenyűgözött a látvány. Egy ilyen élmény is lehet a "boldogság" forrása, mert úgy látom ez az utolsó téma oldaladon.
A kiállításról bővebb ismertetőt és képeket feltettem a Kortárs Képzőművészek alkotásai fórumra. Kérlek nézd meg.
Tegnap Szentendrén jártam és a MűvészetMalomban Ofra Zimbalista szobrászművésznő Szoborszínház 2007. című kiállítását néztem meg. Engem lenyűgözött a látvány. Egy ilyen élmény is lehet a "boldogság" forrása, mert úgy látom ez az utolsó téma oldaladon.
A kiállításról bővebb ismertetőt és képeket feltettem a Kortárs Képzőművészek alkotásai fórumra. Kérlek nézd meg.
Kedves vitatkozó fiatal Barátom!
A hajnali vitánk lezárását megtalálja Shakespeare Hamletjében. Ofélia egyik szövegében.
"A hajnali vitánk lezárását megtalálja Shakespeare Hamletjében. Ofélia egyik szövegében." -ez a maga vitájának a lezárása.
Az, hogy hol zárul le, maga se, de még én sem mondhatom meg. De ha már itt tartunk, véleményemet elolvashatja, a mai Családi Kör családi rovatában. Kellemes olvasást!
Én vagyok a reszelő!
Az, hogy hol zárul le, maga se, de még én sem mondhatom meg. De ha már itt tartunk, véleményemet elolvashatja, a mai Családi Kör családi rovatában. Kellemes olvasást!
Én vagyok a reszelő!
A zene kiemeli, tökéletesíti a szöveget. Zenészként azt mondhatom, hogy Ákos a verseihez nagyon jól megtalálta a dallamot is. Nem licitálja túl a tartalmat. Emellett sokat törődött a hangképzéssel, ezért minden a helyén van.
Rimbaud:
Ophélia<O
</OSur l'onde calme et noire où dorment les étoiles
La blanche Ophélia flotte comme un grand lys,
Flotte très lentement, couchée en ses longs voiles ...
On entend dans les bois lointains des hallalis. <O</O
La blanche Ophélia flotte comme un grand lys,
Flotte très lentement, couchée en ses longs voiles ...
On entend dans les bois lointains des hallalis. <O
</OVoici plus de mille ans que la triste Ophélie
Passe, fantôme blanc, sur le long fleuve noir.
Voici plus de mille ans que sa douce folie
Murmure sa romance à la brise du soir. <O</O
Passe, fantôme blanc, sur le long fleuve noir.
Voici plus de mille ans que sa douce folie
Murmure sa romance à la brise du soir. <O
</OLe vent baise ses seins et déploie en corolle
Ses grands voiles bercés mollement par les eaux;
Les saules frissonnants pleurent sur son épaule,
Sur son grand front rêveur s'inclinent les roseaux. <O</O
Ses grands voiles bercés mollement par les eaux;
Les saules frissonnants pleurent sur son épaule,
Sur son grand front rêveur s'inclinent les roseaux. <O
</OLes nénuphars froissés soupirent autour d'elle;
Elle éveille parfois, dans un aune qui dort,
Quelque nid d'où s'échappe un petit frisson d'aile:
Un chant mystérieux tombe des astres d'or. <O</O
Elle éveille parfois, dans un aune qui dort,
Quelque nid d'où s'échappe un petit frisson d'aile:
Un chant mystérieux tombe des astres d'or. <O
</OII<O</O
</OÔ pâle Ophélia, belle comme la neige!
Oui tu mourus, enfant, par un fleuve emporté!
- C'est que les vents tombant des grands monts de Norvège
T'avaient parlé tout bas de l'âpre liberté;<O</O
Oui tu mourus, enfant, par un fleuve emporté!
- C'est que les vents tombant des grands monts de Norvège
T'avaient parlé tout bas de l'âpre liberté;<O
</OC'est qu'un souffle inconnu, fouettant ta chevelure,
A ton esprit rêveur portait d'étranges bruits;
Que ton cœur entendait la voix de Dans les plaines de l'arbre et les soupirs des nuits;<O</O
A ton esprit rêveur portait d'étranges bruits;
Que ton cœur entendait la voix de Dans les plaines de l'arbre et les soupirs des nuits;<O
</OC'est que la voix des mers, comme un immense râle,
Brisait ton sein d'enfant trop humain et trop doux;
C'est qu'un matin d'avril, un beau cavalier pâle,
Un pauvre fou, s'assit, muet, à tes genoux !<O</O
Brisait ton sein d'enfant trop humain et trop doux;
C'est qu'un matin d'avril, un beau cavalier pâle,
Un pauvre fou, s'assit, muet, à tes genoux !<O
</OCiel, Amour, Liberté : quel rêve, ô pauvre Folle!
Tu te fondais à lui comme une neige au feu:
Tes grandes visions étranglaient ta parole
- Et l'Infini terrible effara ton œil bleu. <O</O
III<O</O
Tu te fondais à lui comme une neige au feu:
Tes grandes visions étranglaient ta parole
- Et l'Infini terrible effara ton œil bleu. <O
</OIII<O
</O- Et le Poète dit qu'aux rayons des étoiles
Tu viens chercher, la nuit, les fleurs que tu cueillis;
Et qu'il a vu sur l'eau, couchée en ses longs voiles,
La blanche Ophélia flotter, comme un grand lys ! <O</O
Tu viens chercher, la nuit, les fleurs que tu cueillis;
Et qu'il a vu sur l'eau, couchée en ses longs voiles,
La blanche Ophélia flotter, comme un grand lys ! <O
</OMai 1870
Magyarra: Rónay György fordította
Magyarra: Rónay György fordította
Gellért Oszkár: Ofélia térdein
<O</O
Hamlet: Kisasszony, ölébe fekhetem?
Ofélia: Nem, uram.
Hamlet: Azaz, ölébe hajthatom a fejem?
Ofélia: Igen, uram.
Hamlet: Azt gondolja, pórias értelemben vettem?
Ofélia: Semmit se gondolok, uram.
Hamlet: Mily szép gondolat egy szép lány lába közt fekünni!
Ofélia: Tessék?
Hamlet: Semmit se mondtam...<O</O
Ofélia, beszédem van veled.
Ülj itt e székre. Így. Emlékszel-é
Előbb is így ültél itt, amikor
Öledbe hajtám gyöngéden fejem
És mondtam: "Oh mi szép a gondolat,
Egy szép leánynak lába közt fekünni!"
Te nem hallottad. S szóltál lopva: "Tessék?"
Szeretted vón mégegyszer hallani.
Ne most, örülj, míg hozzád vagdosom
A szavakat, vetkeztesd csak le őket
Megújra, végig, meztelenre, tessék,
Csúf tettetés, szent álszemérmetesség!<O</O
Ne sírj. Nézz rám. Engedd, hogy ideüljek
Eléd a földre. Így. S türd el fejem
Öledben újra. Addsza a kezed.
Tedd a fejemre. Játssz vele hajamban.
Ofélia, meleg kis öleden,
Ami gyötör, talán igy feledem.<O</O
Ofélia, mondd, szeretsz még? Felelj.
Nem szólsz? Mig én csak tettetém az alvást,
Te elszunnyadtál, édes, igazán?
Kezeden érzem, fejemről lesiklott.
Öleden érzem, ahogy ejt s emel
Szabályosan s ahogy, fejem nyomásán,
A térdeid, mik egymáson feküdtek,
Most - egyike a másikról lecsúszva -
Szétválnak lassudan. Magokra hagytad
A térdeid, alvó Oféliám!<O</O
Csitt. Csönd. Alúgy, könnyelmü kicsi lány.<O</O
Mily jó vón, isten, ha ma az anyámmal
Találkoznom nem kén'. És senkivel.
Ma és többé soha... S fekünni itt
Ofélia, két térded közt, örökké.
Mily jó vón, isten, ha így a nyakamhoz,
Gyöngéden összetólva, egyre összébb,
Kemény kicsiny két térded odanyomnám -
Hogy mire te, későn egy pillanattal,
Szemed felnyitnád, nyitott szám s szemem
Meredne rád... s megőrülnél. Talán.<O</O
Jaj, ébredsz már Ofélia, s korán.<O</O
Mindig korán. Most megtehettem volna.
Most megteszem! Engedd a térdeid,
Közéjök kúsznom engedj a fejemmel,
Hagyj, ne szorítsd, ne nyomd úgy össze őket.
Szétfeszítem, szétfejtem, szétütöm,
Szétharapom, ha vaspánt volna is
Közöttük, s aztán össze én nyomom
Két szétnyilt térded puha nyakamon.<O</O
Ofélia, te ájult vagy, szegény?
Te másra gondoltál Ofélia?
Ofélia, ocsúdj fel szép kisasszony!
Ott tartottunk, hogy mily szép gondolat
Egy szép leánynak lába közt fekünni
S te nem hallottad s szóltál lopva: "Tessék?"
"Semmit se mondtam" - így feleltem én.
Semmit se mondtam és semmit se tettem,
Semmit se tettem, csak két gyönge lába
Roppant s tört össze karjaim között
A széknek, melyen itt ültél felettem...
Semmit se mondtam.<O</O
És semmit se tettem.<O</O
<O
</OHamlet: Kisasszony, ölébe fekhetem?
Ofélia: Nem, uram.
Hamlet: Azaz, ölébe hajthatom a fejem?
Ofélia: Igen, uram.
Hamlet: Azt gondolja, pórias értelemben vettem?
Ofélia: Semmit se gondolok, uram.
Hamlet: Mily szép gondolat egy szép lány lába közt fekünni!
Ofélia: Tessék?
Hamlet: Semmit se mondtam...<O
</OOfélia, beszédem van veled.
Ülj itt e székre. Így. Emlékszel-é
Előbb is így ültél itt, amikor
Öledbe hajtám gyöngéden fejem
És mondtam: "Oh mi szép a gondolat,
Egy szép leánynak lába közt fekünni!"
Te nem hallottad. S szóltál lopva: "Tessék?"
Szeretted vón mégegyszer hallani.
Ne most, örülj, míg hozzád vagdosom
A szavakat, vetkeztesd csak le őket
Megújra, végig, meztelenre, tessék,
Csúf tettetés, szent álszemérmetesség!<O
</ONe sírj. Nézz rám. Engedd, hogy ideüljek
Eléd a földre. Így. S türd el fejem
Öledben újra. Addsza a kezed.
Tedd a fejemre. Játssz vele hajamban.
Ofélia, meleg kis öleden,
Ami gyötör, talán igy feledem.<O
</OOfélia, mondd, szeretsz még? Felelj.
Nem szólsz? Mig én csak tettetém az alvást,
Te elszunnyadtál, édes, igazán?
Kezeden érzem, fejemről lesiklott.
Öleden érzem, ahogy ejt s emel
Szabályosan s ahogy, fejem nyomásán,
A térdeid, mik egymáson feküdtek,
Most - egyike a másikról lecsúszva -
Szétválnak lassudan. Magokra hagytad
A térdeid, alvó Oféliám!<O
</OCsitt. Csönd. Alúgy, könnyelmü kicsi lány.<O
</OMily jó vón, isten, ha ma az anyámmal
Találkoznom nem kén'. És senkivel.
Ma és többé soha... S fekünni itt
Ofélia, két térded közt, örökké.
Mily jó vón, isten, ha így a nyakamhoz,
Gyöngéden összetólva, egyre összébb,
Kemény kicsiny két térded odanyomnám -
Hogy mire te, későn egy pillanattal,
Szemed felnyitnád, nyitott szám s szemem
Meredne rád... s megőrülnél. Talán.<O
</OJaj, ébredsz már Ofélia, s korán.<O
</OMindig korán. Most megtehettem volna.
Most megteszem! Engedd a térdeid,
Közéjök kúsznom engedj a fejemmel,
Hagyj, ne szorítsd, ne nyomd úgy össze őket.
Szétfeszítem, szétfejtem, szétütöm,
Szétharapom, ha vaspánt volna is
Közöttük, s aztán össze én nyomom
Két szétnyilt térded puha nyakamon.<O
</OOfélia, te ájult vagy, szegény?
Te másra gondoltál Ofélia?
Ofélia, ocsúdj fel szép kisasszony!
Ott tartottunk, hogy mily szép gondolat
Egy szép leánynak lába közt fekünni
S te nem hallottad s szóltál lopva: "Tessék?"
"Semmit se mondtam" - így feleltem én.
Semmit se mondtam és semmit se tettem,
Semmit se tettem, csak két gyönge lába
Roppant s tört össze karjaim között
A széknek, melyen itt ültél felettem...
Semmit se mondtam.<O
</OÉs semmit se tettem.<O
</O
Hasonló témák
