Egyre több kanadai alszik sokkal kevesebbet mint a minimum, amire szükség lenne - erről nyújtott részletes riportot nyomtatott hétvégi számában a National Post című napilap.
Összesen 3,3 millió kanadai jelezte, hogy alvási zavarokkal küzd és a lakosság 20 százaléka pedig átlagosan kevesebb mint 6 órát alszik, miközben a kanadaiak 60 százaléka kevesebb mint hét órát tud aludni. Az egészséges szint mindenki számára más, de a legtöbb orvos szerint ez valahol a 7 és a 9 óra között mozoghat.
A Canadian Journal of Psychiatry tanulmánya szerint a lakosság 40 százalékánál az álmatlanság legalább egy szimptomája jelentkezik hetente háromszor. Sokszor éppen saját magunk ellen követünk el alvási "szabotázst".
Hiszen a rossz étkezési szokások, de egyben az is, hogy még közvetlenül alvás előtt is valamilyen fénylő elektrónikus monitort tartunk szemeink előtt - akár laptopunkat, ipadünket vagy okostelefonunkat, mely készülékeken természetesen a KMH-t olvassuk -...