A népszerű zenész nem járult hozzá, hogy Trump használja a dalait

Neil Young nem járult hozzá, hogy Donald Trump kampányeseményeken használja dalait. A kanadai rocksztár a Twitteren emelt szót a hétvégén az ellen, hogy az amerikai elnök legutóbbi, a Rushmore-hegyi emlékműnél tartott függetlenségnapi beszédekor több dalát is lejátszották.

Young a közösségimédia-oldalon kifejtette, részéről nincs rendben a dalválasztás. A zenész bejegyzésében linkelt egy videót, amelyen Rockin' in the Free World című dala hallható, egy másik, a Dél-Dakota állambeli rendezvényről készült videón pedig éppen Neil Young Like a Hurricane című dalát játsszák le.

A zenész – posztja szerint – szolidaritást vállal a dakota sziúkkal. Az őslakosok a Rushmore-hegyi nemzeti emlékmű körüli Fekete-hegyeket szentként tisztelik, ezért ellenezték Trump látogatását. Az elnök a hatalmas hegybe vésett négy egykori elnöki arckép előtt több ezernyi követőjének tartott függetlenségnapi beszédet. A sziúk maguknak követelik a területet, és azzal vádolják a kormányt, hogy nem tartotta be azt az 1868-as egyezséget, amely törzsi területté nyilvánítja a hegyeket.

000_17A6L0.jpg

A Kaliforniában élő, amerikai állampolgársággal is rendelkező Neil Young meggyőződéses demokrata. Már 2016-ban is panaszkodott arra, hogy Trump a választási viták során Young-dalokat használt.

Más zenészek is újra és újra panaszkodnak arra, hogy politikusok kampányfellépések során jogtalanul felhasználják dalaikat. Kritizálta emiatt Trumpot már Elton John, Ozzy Osbourne, Adele és a 2017-ben elhunyt Tom Petty családja is.

(MTI)
 
Nos, most mit írtok mikor a helyi lakosok is tiltakoznak az állam ellen??
A szobrok eltüntetése is csak rombolás és öncélú vagdalkozás?
 
Ha Terézanyáról kiderül, hogy általánosban meghúzta egy másik lány haját, akkor lerombolják az ő szobrait is...
Kiderül????
Sokkal rosszabbakról van szó.
Mivel ez a cikk nem róla szól így hagyjuk....
Habár csak egy ki ízelítő:
A Bhopáli katasztrófa helyszínén (ahol 40 tonna cián-vegyület elszabadulása legkevesebb 10 000 ember halálát okozta közvetlenül..) üdvözítő bölcsességében arról prédikált a túlélőknek h a legfontosabb amit gyakorolniuk kell az a megbocsátás mert attól 100-szor jobban lesznek; továbbá tekintsék véletlennek ezt a katasztrófát. Ami nem csak azért szürreális kijelentés, mert köztudottan a legcinikusabb kapzsiságok sorozata okozták a tragédiát, de főként mert ezt megelőzően a gyár vezérigazgatója.. – na ki mit gondol, vajon hogyan sietett az áldozatai segítségére? Hát persze! Nagy buzgalommal adományt ajánlott fel a kedvenc misszionáriusainknak h cserébe segítsenek kezelni a „kellemetlen” PR szituációt.
 
Bhopáli katasztrófa? Egy-két apró részletet eltekintve, ez akár az ajkai katasztrófa története is lehetne. A károsultak ott is kb. lófütyit kaptak, és a balhét is kb. a részmunkaidős takarítónőre kenték.
 
Vihar a biliben. Lehet megint Trump fog nyerni. A múltkor is rengeteget spórolt a hirdetéseken mert az ellenfelei irtak róla ingyen egy csomót. Mintha a botránykeltés lenne a kampányfegyvere.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,686
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére