Hírmondó a "magyar táborból"<o =""></o>>
Petőfi bosszúért kiált<o =""></o>>
<o =""></o>>
AZ EGYIK SZEGÉNYNEGYED vöröstéglás sivár épülete, mely inkább múlt század végen épült kispesti textilgyárnak tűnik, mint torontói iskolának, kedvenc vadászterülete a témahiányban szenvedő kanadat újságíróknak Itt gyűjtik össze, ugyanis féléves nyelvtanfolyamra (mégpedig tisztességes heti fizetés kiutalásával) azokat a kanadai újbevándorlókat, akik a gazdasági lelassulás okozta korlátozások ellenére bőségesen, jönnek ide a világ valamennyi tájáról.<o =""></o>>
A riporter kedvére válogathat a menekültek között. Izgalmas riportanyag a chilei marxista és a kubai antimarxista egyaránt. Elmeséli történetét az Ugandából menekült hindu professzor és a munkájában megzavart sanghaji utcalány. A vörös Kambodzsa emberevőiről szóló első, hitelesnek tűnő hír is innen került ki. Nemrégiben egy új magyar bevándorló is az 56-os forradalom érdekes szereplője (és két évtizeddel megkésett menekültje) hívta fel figyelmemet az orosz költőre, akivel együtt jár a II. osztályba.<o =""></o>>
MIVEL OROSZ NYELVTUDÁSOM nagyjából egyenrangú a II. osztályt végző orosz poéta angol felkészültségével, az első balsikerű interjú után a második találkozásra már teljes értékű angol-orosz tolmácsot szereztünk. Így tehát Alekszandr Guidoni, 40 éves orosz költő különös történetét a tollforgatói tisztesség megkövetelte hitelességgel adom vissza.<o =""></o>>
Majdnem azt írtam: hihetetlen történet, de persze nem az. A szovjet büntetőrendszer és börtönviszonyok Arthur Koestlerrel kezdődő és Szolzsenyicinbe torkolló leírása után már a nyugati olvasónak sem hihetetlen semmi, hát még azoknak, akik saját tapasztalatot is szereztek a „szocialista törvényességről”.<o =""></o>>
A NÉV MAGA IS rögtön magyarázatot köveid. Guidoni neve valahogyan nem ülik bele az orosz írók családjába. Származásra Guidoni csak félorosz. Apját, az olasz születésű festőt, a századforduló túrzavara lökte ki bátyjával együtt a cári Oroszországba. Az öreg Guidoni békés természetű ember volt. Politikához nem értett, és fivérével ellentétben, nem is szerette azt. Így a kisebbik Guidoni-fiú 1912-ben visszament Olaszországba, amit inkább tartott a piktorok világának, mint választott hazájának akkori fővárosát. Petrográdot. Az idősebb testvér viszont maradt. Közeli barátságba keveredett a szociáldemokrata Plechanovval, és ez a tény sajnálatosan befolyásolta a negyedszázaddal később született unokaöcs, Alekszandr életét. A nagybáty Guidoni Plechanovtól ugyanis a „mensevik fertőt" szívta magába. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy részt vegyen a forradalomban és a polgárháborúban (természetesen, a vörösök oldalán), de mindenesetre determinálta nemcsak életét, de 1936-ban bekövetkezett halálát is. Az első sztálini tisztogatás idején, feleségével együtt agyonlőtték.<o =""></o>>
ALEKSZANDR GUIDONI apja 1930-ban tért vissza Olaszhonból a Szovjetunióba, testvére sürgető és bíztató leveleinek hatása alatt. Hat évig élt Leningrádban, megházasodott, és az asszonyka épp első gyermekével volt terhes, amikor a festőt egy napon letartóztatták. Több hír nem jött róla. Alekszandr Guidoni árvának született.<o =""></o>>
Most mintha érdektelen évek következtek volna Alekszandr életében. Eszmélésének első ideje 1948-ra esik, amikor a Szovjetunióban is megemlékeztek a magyar szabadságharc 100. évfordulójárót, s annak keretében egy régi „kommunista" költőről. Petőfi Sándorról, aki 1849-ben „ismeretlen körülmények között elhunyt”.<o =""></o>>
Mint most Alekszandr elmeséli, tatán éppen ez az ismeretlen körülmények közötti eltűnés keltette fel benne az érdeklődést „druszája" iránt Tény, hogy beszerezte Petőfi verseinek orosznyelvű fordítását és — mire ő középiskoláinak végére ért — két elhatározás született meg benne, jövőjét illetően. Az egyik, hogy költő lesz; a másik, hogy magyar történelem- és irodalom szakos tanár lesz. MINT RIPORTER, itt kissé hitetlenkedtem, mert némi magyar' nyelvtudást tételeztem volna fel, de Alekszandr Guidoni jól vizsgázott.<o =""></o>>
— Mi a kedvenc novellája? — kérdeztem.<o =""></o>>
— Móricz Zsigmond Hét krajcára. —válaszolt habozás nélkül. Tud Mikszáthról, olvasta, hogy Kosztolányinak torokrákja volt, ismeri Illyés Gyula több versét. Nem kétséges: Alekszandr Guidoni a magyar irodalom tárgykörében folytatta egyetemi stúdiumait. Ezek azonban 1956-ban még kezdetlegesek voltak: másodéves egyetemi hallgató volt Leningrádban Az egyetemi diákság gondolkozását a 20. kongresszus eseményei forralták, és Alekszandr
született lázadó. Szervezője a diák vita kluboknak és október 19-én elnököl egy ülésen, ahol a diákok a hivatalos pártvonal legutolsó fordulata ellenére, haladónak minősítik Picasso festészetét. Guidonit három nappal később az egyetem tanácsa megrója. Talán a félelem belé is fojtaná a szót, ha nem tör ki a magyar forradalom.
De amikor hírek érkeznek, hogy a pesti egyetemek fiataljai a szabadságért tüntetnek. Alekszandrnak eszébe jut a 12 pont. Az 1848-as 12 pont. Mint mondja, ezekben a napokban az egyetemeken nem sokat tanultak. Lázban
égett az ifjúság. Tanáraikat faggatták, mi a véleményük a magyarországi eseményekről. S itt most szó szerint
idézem őt. „ A kommunista hatóságok aligha tehenek mást, mint hogy vérbefojtsák a magyar szabadságharcot. A világ csak arról tudott, hogy a magyar forradalom Lengyelországra. Csehszlovákiára, Romániára csaphat át. Átcsapott volna Oroszországra is. Tudja maga ki volt Akópján őrnagy?”<o =""></o>>
Bevallom, nem tudom.<o =""></o>>
„Látja, mi tudtuk. Mégpedig rögtön tudtuk. Akópján orosz őrnagy volt, aki átállt a magyar forradalomhoz. A Nagy Októberi Forradalom ünnepén, november 7.-én felvonulást rendeztünk a Néva partján, a Téli Palota előtt Az egyik kis téren, az Orosz Művészek Múzeuma mellett — ma egy Puskin szobor áll ott, akkor még üres volt. — a fiatalok heves tüntetésbe kezdtek. — Éljen a szabad Oroszország — Éljen Akópján! - A rendőrség szétverte a tüntetőket, s a letartóztatottak között voltam én is. Igazoltatás után szabadon engedtek, de eljárás indult ellenem. Ennek eredményeként decemberben ismét letartóztattak és kél és fél évi börtönre ítéltek. Izgatás volt ellenem a vád, és külön súlyosbító körülménynek tekintették, hogy „ellenforradalmi családból" származom, amelynek a szovjet rendszer nagylelkűen megbocsátott, de én visszaéltem a bizalommal.<o =""></o>>
— Ezek szerint a káderlapot is figyelembe vették?<o =""></o>>
— Természetesen. Még 1955 végén kaptunk egy értesítést anyámmal, arról, hogy 1936-ban eltűnt apámat
rehabilitálták. Bementünk a rendőrségre, s ott megkérdeztem, milyen vád alól rehabilitálták. A politikai tiszt a vállát
vonogatta: Azt nem tudja, mi alól. De ez nem is fontos — mondta. — viszont egy ilyen ember fia jobban teszi, ha nem sokat okoskodik. Szépen megköszöntem a rehabilitációt.<o =""></o>>
Ezek szerint ezt a históriát keresték elő újra. 56-ban?<o =""></o>>
MINT ELÍTÉLTET, a dubrovlaki fogolytáborba szállítottak. Ez a börtönegység a Mordvin Autonóm Köztársaság területén van. A Moszkva-Ufa vasútvonal mentén. 300 km-re Moszkvától nyugatra fekszik Potyma városa. Innen egy mellékvonal vezet Dubrovlakba, de az egész vonal végig tüskés dróttal van körülvéve. Még az első világháborúból ittmaradt táborok ezek, amiket újra feltöltötték. Én a 385 7 számú lágerben voltam, amit magyar tábornak neveztek. Csupán néhányszázan voltunk itt, de a vasútvonal menti büntetőhálózatban mintegy 15 ezren töltötték fogságukat. Magyar tábornak azért nevezték, mert olyanokat gyűjtöttek itt össze, akiket az 56-os forradalommal való rokonszenvezés miatt ítéltek el.<o =""></o>>
Nemcsak tüntető diákok voltak itt, de olyan katonák is, akik a budapesti harcok során megbízhatatlanoknak bizonyullak. Ezeket sommásan tízévi börtönre ítéllek. Itt tudtam meg azt is, hogy az előbb említett Akopjánt november 4. után elfogták, és a helyszínen agyonlőtték.<o =""></o>>
- Voltak-e a laborban magyarok is?<o =""></o>>
Kisebb számban ugyan, de voltak. Körülbelül 35-40-en. Sajnos, a nevekre már nem emlékszem, hiszen 1960. végén szabadultam és 16 év után nem tudom visszaidézni őket. Sokat beszéltünk velük a forradalomról, s az ő elbeszélésük alapján írtam egy verset, melynek címe; „Petőfi bosszúén kiált”.<o =""></o>>
S már mondja is. Hallgatom a különös orosz verset, melynek még a ritmusa is ismerős a magyar fülnek. A váltott 9—8 szótagos sorok 2—2 cezúrával, mintha magyar költőt idéznének. A vers ihletőjét: Petőfit.<o =""></o>>
[FONT="]
[/FONT] ALEXANDR GUIDONI<o =""></o>>
Petőfi bosszúért kiált<o =""></o>>
(Faludy György forditásában)
„Gyalázat", sziszegik az utcán.<o =""></o>>
Ezt nem bírod ki", suttogod. <o =""></o>>
Mindenki tudja, hogy megölték,<o =""></o>>
megölték őt a gonoszok.<o =""></o>>
kétszer gyilkoltuk meg Petőfit mi,<o =""></o>>
kétszer gyilkos oroszok.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Először ott állt Segesvárnál<o =""></o>>
és noteszébe jegyezett,<o =""></o>>
amíg Miklós cár tüzérsége<o =""></o>>
szaggatta fel a terepet, <o =""></o>>
aztán egy ulán szuronyával<o =""></o>>
átdöfte és ő elesett.<o =""></o>>
Nyomorult folyadék az élet,<o =""></o>>
egy apró lyukon átszalad; <o =""></o>>
de láng a szellem, amely éget<o =""></o>>
s nem huny ki a parázs alatt.<o =""></o>>
<o =""></o>>
A tizenkilencedik század<o =""></o>>
után eljött a huszadik<o =""></o>>
Az elnyomás még gyilkosabb lett<o =""></o>>
és Petőfi nem nyughatik<o =""></o>>
Nem nyughatik, mert a szabadság<o =""></o>>
Szomja égető és örök,<o =""></o>>
S most újra ott áll népe élén<o =""></o>>
És a magyar költők között.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Másodszor is meggyilkoltátok,<o =""></o>>
Rommá lőttétek otthonát,<o =""></o>>
Ti, túlerőben dicsőséges<o =""></o>>
S nők ellen vitéz katonák.<o =""></o>>
Szovjet katonák, három kellett<o =""></o>>
Egy magyarra belőletek,<o =""></o>>
Nagy Imrét orvul elfogtátok,<o =""></o>>
Sziszegés minden szavatok<o =""></o>>
Amit Dudásnak, Maléternek<o =""></o>>
Meg a többinek adtatok.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Kétszer öltétek meg Petőfit,<o =""></o>>
Pöffeszkedhettek győztesek!<o =""></o>>
Az orosz nép tán szétszakítja<o =""></o>>
A hálót, amit szőttetek<o =""></o>>
És számon kéri majd Petőfi<o =""></o>>
Mindkét halálát tőletek! <o =""></o>>
<o =""></o>>
[FONT="]
[/FONT]<o =""></o>>
— A vers a tábori parancsnokság kezébe került — folytatja Alekszandr Guidoni. — Ezért, s mert 1957 decemberében szervezője voltam egy ötnapos éhségsztrájknak, amely majdnem, hogy fogolylázadással végződött
két és fel éves büntetésemet négy és fél esztendőre hosszabbítottak meg.<o =""></o>>
MOST MÁR CSUPÁN a történet befejezése van hátra. Alekszandr Guidoni szabadulása után befejezhette tanulmányait és egyetemi docens len, mint az irodalomtudományok kandidátusa. A - 300. 000 lakosú Kosztroma városában — a Romanovok származási helyén — egy kis egyetemen dolgozott. Közben költészettel és újságírással is foglalkozott. Meg is nősült és 1968-ban megszületett első gyermekük. Az évek folyamán többször kérlek turista útlevelet a hatóságoktól, de a kérést mindig elutasították.<o =""></o>>
Végre, 1973-ban a felesége egyedül kapott utazási engedélyt Olaszországba. Nem volt könnyű a házaspár döntése, mégis úgy határoztak, hogy megpróbálják a lehetetlennek látszó kérelmet: a családegyesítést.<o =""></o>>
Guidoni két éven át végigcsinálta az ismert herce-hurcát, ami manapság azokra vár, akik kivándorló kérvényt adnak be, vagy akiknek hozzátartozójuk nyugaton maradt. Felszólították: tagadja meg feleséget. Ő arra hivatkozott, hogy előbb beszélni kíván az asszonnyal, engedjék ki hozzá kislányával együtt; majd azután nyilatkozik. A szovjet hatóságok természetesen ezt az ajánlatot elutasították.<o =""></o>>
Hogyan sikerüli mégis a kivándorlás? — kérdeztem.<o =""></o>>
1975. májusában telefonhívást kaptam Parisból. Nagy meglepetésemre egy nagybácsim telefonált, aki elmondta, hogy megnősült. Egy izraeli nőt vett feleségül, s így ő is izraeli állampolgárnak számit. Azzá válik egész családja is, tehát adjam be a kivándorlási kérvényemet Izraelbe.<o =""></o>>
— Ön persze képtelenségnek minősíti ezt az ügyet — mondja nevetve Guidoni —, én is. Hiszen soha egyetlen zsidó sem volt a családban. Főleg képtelenség az egész, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy — mint említettem, — nagybátyámat 1936-ban Sztálinék kivégezték. Másik nagybátyám, pedig sohasem volt. De bármilyen abszurdum volt ez a feleségem kezdeményezte telefon, mégis ez segített. Néhány nappal később értesített a Belügyminisztérium, hogy ha nem Izraelbe kérem az útlevelet, hanem máshová, akkor kivándorolhatok. Ez annál is könnyebb
volt, mert feleségem akkor már itt élt Kanadában. 1975. őszén érkeztem ide, s azóta tanulok, próbálok beilleszkedni.<o =""></o>>
- Van-e valamilyen vágya az életben?<o =""></o>>
Igen! — és egy orosz verset idéz, amit a tolmács így fordít angolra:
„We swear on God's name not to be slaves anymore”<o =""></o>>
Furcsa. Olyan ismerősnek tűnik, de nem tudom, mi lehet. Percekig tart, míg az angol prózai fordításból egyszerre csak magyar verssorok jelennek meg agyam vetítővásznán:<o =""></o>>
„A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk,<o =""></o>>
hogy rabok tovább nem leszünk!”<o =""></o>>
Ugye, milyen banális?...<o =""></o>>
Pedig ezt mondta Alekszandr Guidoni, negyvenéves emigráns, orosz költő, 1976-ban, Torontóban, Kanadában.<o =""></o>>
Egri György<o =""></o>>