Emlekezzunk 1956-ra
- Téma inditó Egon
- Kezdés dátuma
Na, én is voltam ma ünnepelni. Reggel 10 órakkor volt a bramptoni városháza elött zászlófelvonás. Vagy egy tucaton meg is érkeztünk, volt egy árva kis délázsiai kislány, aki a biztonsági ör szerepében diszelgett. Kihozta a zászlót, kicsavarta, majd nagy zavartan azt mondta,: "ez a zászló lukas a közepén, az nem baj?" Megnyugtattuk, hogy nem baj, annak pont olyannak kell lennie. Kijött a polgármester asszony, felolvasta kis fecnijéről az üdvözletetet, és kedves angol kiejtéssel mondta, Hogy: Istán hozot beneteket. Aztán azt is mondta, hogy tegnap egy filippino és hindu ünnepségen volt, és ez milyen szép dolog itt. Ezzel teljesen egyetértve elénekeltük a himnuszt és utána hazajöttünk. Nagyon szép volt és nagy örömömre nem volt túl nagy a tömeg.
Szivesen, én köszönöm Nektek, hogy olvassátok.
Magyar Exodus Kiállítás
A torontói városházán, ma október 23.-án volt látható a Rákóczi Alapítvány és a Multikultural History Society of Ontario által ősszállított kiállítás anyaga. A kiállítást be fogják mutatni több kanadai városban az év folyamán. <O
</O
<O</O
Húsz panelon az 1956-os forradalom leverése után Kanadában letelepedett mintegy 40 ezer menekültre vonatkozó adatokat gyűjtötték össze. Másik 20 panelon pedig Budapestről a forradalom idején és most képek láthatók.
Két kép a kiállításról:
<O</O
<O</O
A torontói városházán, ma október 23.-án volt látható a Rákóczi Alapítvány és a Multikultural History Society of Ontario által ősszállított kiállítás anyaga. A kiállítást be fogják mutatni több kanadai városban az év folyamán. <O
</O<O
</OHúsz panelon az 1956-os forradalom leverése után Kanadában letelepedett mintegy 40 ezer menekültre vonatkozó adatokat gyűjtötték össze. Másik 20 panelon pedig Budapestről a forradalom idején és most képek láthatók.
Két kép a kiállításról:
<O
</O<O
</O
Zászlófelvonás a torontói városházánál
A torontói városháza előtt ma, október 23.-án kis ünnepség keretében felhúzták a magyar zászlót. Beszédet mondott a polgármester, David Miller és egy magyarországi vendég, dr. Bórókai Gábor, a HetiVálasz főszerkesztője. Szép idő volt, elég sokan voltak jelen.
Három kép az ünnepségről:
<O</O
A torontói városháza előtt ma, október 23.-án kis ünnepség keretében felhúzták a magyar zászlót. Beszédet mondott a polgármester, David Miller és egy magyarországi vendég, dr. Bórókai Gábor, a HetiVálasz főszerkesztője. Szép idő volt, elég sokan voltak jelen.
Három kép az ünnepségről:
<O
</O
73 éves korában szívinfarktusban elhunyt Pongrátz Gergely, a Corvin-köz egykori legendás főparancsnoka. Irányítása alatt a mindössze néhány utcácskányi terület a szovjet csapatok által sokáig bevehetetlen ellenállási ponttá, a forradalom egyik jelképévé vált.
Halála annak a kiskunmajsai 56-os Múzeumnak az udvarán érte, melyet megálmodott és megvalósított – áll az 56-os Magyarok Világtanácsa által kiadott dokumentumban. Az 56-os Magyarok Világtanácsa és az 56-os Magyarok Világszövetsége, a Pesti Srác Alapítvány és az 56-os Történelmi Alapítvány az örökös harcostársat saját halottjának tekinti.
Pongrátz Gergely 1932. február 18-án született Szamosújváron. Gyermekként szülővárosában tanúja volt a magyar csapatok bevonulásának az 1940-ben a visszacsatolt partiumi és észak-erdélyi területekre. A család 1945-ben, a szovjet és román csapatok elől hátráló fronttal együtt Mátészalkára vonult, majd Soroksárra költözött. Testvéreivel és édesapjával gazdálkodtak Soroksáron, a Földműves Szövetkezetnek és az állami gazaságnak fuvaroztak lovaikkal. Pongrátz Mátészalkán és Soroksáron tanult, majd a ceglédi városi tanács mezőgazdasági osztályán dolgozott.
Édesapjáról így emlékezett: „Amikor meglátta az első orosz katonát, akkor megfogadta: addig, amíg itt vannak az oroszok, nem borotválkozik. Mellig érő szakállal temettük '56 áprilisában.”
A forradalom napjai Pesten találták. Komoly harci tapasztalatokra tett szert, társaival már az első napokban részt vett a főváros szívére a Petőfi hídon átvonuló, a Boráros tér irányából támadó szovjet tankok kilövésében.
A Corvin-köz parancsnoka
A Corvint a harcok fejleményei tették stratégiai középponttá. Egy diplomáciai rendszámú Podjeba október 24-én gyilkos sorozatot adott le a fegyvertelen, összeverődött tömegre, majd itt gyújtott fel egy idősebb ember egy páncélautót, amit a közelben levők eloltottak, megmentve a gépfegyverét – emlékezett vissza Pongrátz. Ezt vitték fel a későbbi harcosok a Kilián második emeletére (az egykori Kilián laktanya épülete a Ferenc körút-Üllői út sarkán áll – a szerk.), ezért lőtték szét az oroszok a Kilián sarkát. Bátyjaihoz, Ödönhöz és Kristófhoz október 25-én csatlakozott Pongrátz a Corvin közben.
Pongrátz a budapesti fegyveres legerősebb pontja, a Corvin-köz parancsnokaként írta be nevét a történelem lapjaira. 1956. október 30-án választották főparancsnokuknak a többszörös túlerőben támadó szovjet csapatok által sokáig eredménytelenül ostromolt épülettömb harcosai. Az összecsapásokra emlékezve elmondta:
„Volt 4 darab 122 mm-es lövegünk, három légvédelmi ágyúnk, amit sohasem használtunk, és 11 szovjet tank, T-34-es, T54-es. A lőszert is mind az oroszoktól szereztük. Volt 6 darab 76-os lövegünk repeszgránáttal, Falábú Jancsi, a Corvin tüzérparancsnokának irányításával igen hatékonyan tudtuk használni. Október 26-án 17 lövést adott le a mozi előtti 76-os lövegünk, ez 17 telitalálatot jelentett, melyekkel a hernyótalpakat tudtuk szétlőni, megállásra vagy körbeforgásra kényszerítve a páncélost. A Molotov-koktélok, kézifegyverek ezután következtek. A mozi mellett egy 122-es kaliberű, a Práter utcai előtt egy másik 76 mm-es lövegünk állt.”
Bár a főváros főbb pontjait a forradalmárokkal kötött megállapodást felrúgva indított, irtózatos túlerővel folytatott november 4-i invázió során megszállták a szovjet csapatok, november 8-ig nem érte lövegtalálat a Corvin mozi épületét.
Forradalmár az emigrációban is
Pongrátz a forradalmat követő megtorlások idején elhagyta a országot, s először Spanyolországban, majd az Egyesült Államokban élt. Aktív szerepet töltött be az emigráns forradalmárok szervezeteiben: 1957-1967 között a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség alelnöke, 1967-1982 között elnöke volt. Számos cikket írt, később könyvet is Corvin köz – 1956 címmel.
Ambivalens érzésekkel viszonyult a kezdődő rendszerváltáshoz, szerinte a kivégzett miniszterelnök újratemetését a rezsim utólag is saját önigazolására használta fel:
„A temetés előtt lejött hozzám Arizonába a New York-i konzul, három napig a vendégem volt, győzködött, hogy jöjjek haza a Nagy Imre temetésre. Azt mondtam: ha minden kivégzettet eltemetnek, akkor jövök, de az öt kommunistát el tudják temetni nélkülem is, ezért nem jövök” – emlékezett vissza a Nemzetőrnek adott nyilatkozatában.
Kuncze rendőrségének köszönhette utolsó sérülését
1990-ben hazatelepült. 1991 februárjában a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tiszteletbeli elnökévé, majd 1991 októberében az 1956-os Magyarok Világszövetségének elnökévé, később örökös elnökévé választották. Létrehozója volt az 56-os Pesti Srác Alapítványnak, amely tehetséges, de szerény anyagi hátterű fiataloknak nyújt segítséget. Az 1982-ben Chicagóban megjelent Corvin köz – 1956 című könyvét 1989-ben, majd 1992-ben bővített kiadásban is kiadták Budapesten. Hazatérését követően Kiskunmajsán gazdálkodott.
1997 őszén Pongrátz megsérült a hazai termőföld védelmében szervezett és a rendőrség által szétvert tüntetésen egy rendőri intézkedés következtében. (A belügyminiszter ekkor Kuncze Gábor volt – a szerk.)
Önerőből megteremtette Magyarország első '56-os múzeumát, amelynek előbb Budapest, majd 1999 tavaszától Kiskunmajsa adott otthont. 70. születésnapja alkalmából a Honvédelmi Minisztériumtól emlékérmet és díszkardot kapott.
<HR>
Talán jelképes is lehet, hogy az Ötvenhatos Múzeum, a Csete György által tervezett ötvenhatos kápolna nem a Corvin közben, a Tűzoltó utcában, a Baross téren, a Móricz Zsigmond körtéren vagy a Széna téren található, ahol a legnagyobb harcok voltak, hanem Marispusztán, Kiskunmajsától öt kilométerre
Azért jelképes, mert azt az üzenetet hordozza magában, hogy 1956 megítélése, értékelése, a nemzetre gyakorolt hatása még mindig nem egységes és még mindig nem kapott méltó helyet. Pongrátz Gergely, a Corvin köz főparancsnoka sok évnyi hiábavaló küzdelem után végül úgy döntött, messze Budapesttől megalkotja, felépíti a forradalom emlékhelyét a pusztán, amibe gonoszkodó, értetlenkedő, a valóságot megmásítani akaró erők nem szólhatnak bele. 1956-ban nemcsak egy nép példátlanul hősies ellenállását láthatta a világ – amikor egy nemzet a függetlensége kivívásáért felvette a harcot a világ legerősebb katonai hatalmával, a Szovjetunióval szemben – hanem megtudhatta, hogy együtt harcolt hat testvér: Pongrátz András, Pongrátz Bálint, Pongrátz Ernő, Pongrátz Gergely, Pongrátz Kristóf (Bandi), Pongrátz Ödön a totális diktatúra ellen a Corvin közben. Akár egy romantikus film is kerekedhetett volna ebből, de nem volt magyar alkotó, aki negyvenhét év után e hősies történetet megfilmesítette volna. A testvérek több ötvenhatos adakozó és környékbeli magyar ember önfeláldozó munkájával Marispusztán megteremtették 1956 zarándokhelyét. Ez az interjú először szólaltatja meg a két testvért, Pongrátz Gergelyt és idősebb bátyját, a nyolcvanegy éves Pongrátz Ödönt, aki néhány hónapra hazatért Chicagóból.
Magyar Nemzet Online: Vannak olyanok, akik megpróbálják a forradalmat ellopni, kisajátítani, átírni, de megpróbálják magát Pongrátz Gergelyt is lejáratni. Egyesek szerint ön nem is harcolt, nem is volt ott a Corvin közben. Erről mi a véleménye?
Pongrátz Gergely: Csoda, hogy megpróbálnak lejáratni? A szemükben én gerenda vagyok, nem szálka. Itt nem róluk, itt nem rólam van szó, hanem a nemzet felkeléséről. Engem a történelem majd odatesz, ahol a helyem van.
MNO: Azt is hallani, hogy nem is önvolt a Corvin köz főparancsnoka, hanem Iván-Kovács László.
P. G.: A Corvin köznek vagy tizenöt parancsoka volt és ezren, de volt hogy kétezren is harcoltunk. Október 28-án győzött a forradalom. Október 29-én volt egy fontos tárgyalás a Corvin közben, a parancsnokságunkon, a Kramolin lakás ebédlőjében, ahol tulajdonképpen eldőlt a forradalom sorsa. Váradi Gyula vezérőrnagy, a páncélos fegyvernem parancsnoka vezette a küldöttséget. Vele voltak Maléter Pál ezredes, a munkaszolgálatos fegyvernem parancsnoka, Kovács István vezérőrnagy, Tóth ezredes, Uszta Gyula vezérőrnagy, Márton András ezredes, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnoka és Magos Gábor, a soroksári állami gazdaság igazgatója. A tárgyalásra mi következőképpen álltunk fel: Pongrátz Ödön, Pongrátz Ernő, Antalóczy Sándor, a Corvin köz orvosa, Erdős István, Szabó László, Lehoczky Judit orvos, Szakállas György, Pongrátz Kristóf, Pongrátz Gergely és Pongrátz András.
MNO: Miről tárgyaltak?
P. G.: Maléter mindjárt azzal kezdte, hogy győzött a forradalom, tegyük le a fegyvert, majd a kormány gondoskodik a rendfenntartásról és megvalósítja a követeléseinket. Én erre azt mondtam, hogy addig, amíg egy orosz katona van magyar földön, addig a fegyvert nem veszik ki a kezünkből. Nem hiszünk az ígéretekben, mert mindig becsaptak minket. Maléter hozzá tette, hogy gyerekek kezében is látott fegyvert. Ők nem kaptak katonai kiképzést, ez veszélyes, fegyverezzük le őket. Azt mondtam, hogy a corvinisták több mint nyolcvan százaléka húsz éven aluli. Ezek a gyerekek harcolták ki a forradalom győzelmét, a nemzet hőseivé váltak, e gyerekeknek a kezéből nem vesszük ki a fegyvert.
MNO: Ezt Király Béla is igazolta.
P. G.: Király Béla csak igazolni tudja az igazat. Nem hagyom meghamisítani a forradalmat. Aztán egy másik katonatiszt küldött azt akarta, hogy jöjjenek hivatásos katonák, akik majd átveszik a parancsnoki beosztásokat a Corvin közben. Erre azt válaszoltam, hogy nem. Mert az a tizenhat éves gyerek, akit a bajtársai megválasztottak parancsnoknak, az marad a parancsnok. Esetleg mellette lehet tanácsadóként egy százados vagy egy őrnagy. Ebben megegyeztünk. Október 30-án vagy negyven tiszt jött a Corvin közbe a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiáról, ám érdekes módon november 4-én az első fél órában egytől egyig eltűntek. A srácok megint magukra maradtak. Végül abban állapodtunk meg, hogy a Nemzetőrségen belül felállítjuk a Corvin nemzetőr ezredet, a parancsnokát a Corvin köz harcosai választják meg. Másnap engem választottak meg főparancsnokká.
Pongrátz Ödön: A tárgyalás előtt Magos Gábor, a soroksári állami gazdaság igazgatója intett a szemével, hogy menjünk ki az előszobába. Magost jól ismertük, mert mint mezőgazdászok dolgoztunk, stráfkocsival hordtuk a trágyát a gazdaságba. Kimentünk. Magos csak ennyit mondott: Ne engedjetek ezeknek egy szikrányit sem, mert úgy meg vannak ijedve, hogy nagykalapáccsal sem lehetne a fenekükbe egy zabszemet dugni. Ezt írta meg Eörsi László is, aki beszélt később Magossal és az igazgató emlékezett arra, hogy a Pongrátz testvéreket valóban figyelmeztette erre.
MNO.: A Pongrátz testvérek híresek voltak arról, hogy tudtak harcolni, tudtak tárgyalni. Hány Pongrátz harcolt?
Pongrátz Ödön: Összesen hatan harcoltunk, de nem voltunk mindig együtt, mert egy fiúnak mindig édesanyánkra és kishúgunkra kellett vigyázni. Én voltam a legidősebb, két évig már voltam katona a háborúban, 1945. október 21-én szereltem le. Ernő a Hunyadi-páncélosoknál szolgált Tordánál, a nagy harcokban. Velünk volt a Corvin közben Bandi, apánk így nevezte, eredeti neve egyébként Kristóf. Bandi hentes- és mészárosként az élelem és a fegyver beszerzéséért volt felelős. Gergely lett a corvinisták főparancsnoka, és aztán csatlakozott hozzánk Andris is. Bálint testvérünk volt az, aki legtöbbet vigyázott édesanyánkra, de többször részt vett a harcokban.
MNO: Úgy tudom, Ernő Nagy Imrével is tárgyalt.
P. Ö.: Valóban. Ernő be mert menni a Parlament épületébe október 23-án. Akkor vagy kétszázezer ember gyűlt össze ott, és Nagy Imrét követelték, dörömböltek a kapun. Kristóf István elvtárs kijött a kapu elé és azt közölte, hogy csak két személy jöhet be. Az öcsém Veres Péter és Déry Tibor társaságában . Azt mondta: Péter bácsi, Tibor bácsi, ti tudjátok legjobban, hogy mit akar a nép! Menjetek be és mondjátok meg nekik! Erre Veres Péter megpördítette a nagy bajuszát és ezt válaszolta: Jó gondolat ez fiam, de te menj be. S ha veled szóba állnak, visszajöttél, akkor mi is bemegyünk. Gyorsan kellett cselekedni, így Ernő és egy közgazdász egyetemista bement az Országházba. Az őrök felvezették őket az emeletre, leültették egy kerek asztal mellé őket, ahol már Hidas, Mekis és Erdei miniszterek fogadták őket. Erdei mindjárt megkérdezte a küldötteket, mit akartok? Ernő azt válaszolta, hogy három dolgot. Először: Gyújtsák meg a villanyokat a téren és világítsák ki a parlament épületét. Másodszor: Oltsák el a vörös csillagot a parlament tetején és tegyenek ki egy nemzeti színű magyar zászlót, de magyar legyen a zászló, nem kommunista címerrel, mert nem garantálható a parlament biztonsága. Harmadszorra az volt a kérése, hogy Nagy Imre beszéljen a néphez, mert a tömeg őt akarja hallani. Az első kettőt rögtön teljesítették, és amikor a vörös csillag fényét eloltották, az emberek tízezreinek üdvrivalgása kísérte. Nagy Imre telefonszámát nem találták, végül kocsit küldtek érte és behozták Nagy Imrét. Ernő még annyit mondott a minisztereknek, valamint Nagy Imrének, hogy szóljanak Piros László belügyminiszternek, nehogy kiadják a tűzparancsot, mert ha elkezdenek lőni a tömegre, akkor iszonyatos vérfürdő lesz. Nagy Imre, mielőtt kiment volna balkonra, tanácskozott a minisztereivel, hogy mit mondjon a tömegnek. Ernő azt tanácsolta, Imre bácsi bármit mondhat, csak ne kezdje úgy, hogy elvtársak. Mégis úgy kezdte, erre kifütyülték. Megijedt és ekkor mondta azt, hogy „magyar testvéreim”, amire hatalmas tapsot kapott.
MNO: Tehát Pongrátz Ernőnek ez volt a nagy tette?
P. Ö.: Az egyik. Egyébként a Nagy Imrével való tárgyalást fénykép is őrzi. Október 29-én a corvinisták képviseletében Antalóczy Sándor doktorral én mentem tárgyalni a Parlamentbe Nagy Imréhez. Bemutatkoztam neki: Pongrátz Ödön vagyok, Ernő bátyja, aki megmondta önöknek október 23-án, hogy tiltsák le Piros Lászlót, de későn léptek. Emlékszem a kis bajuszosra – válaszolt Nagy Imre –, majd megfogta a kezemet és személyes ültetett le a helyemre. Ott volt Janza, a honvédelmi miniszter, Erdei és vagy öt tábornok. Egész éjjel tárgyaltunk, a tábornokok azt kérdezték tőlem: Hányan vannak maguk, hol vannak a katonák, hol vannak a parancsnokok? Azt válaszoltam, hogy nem vagyunk sokan, körülbelül tizenötezren vagyunk pesti srácok és vagy hetvenötezer polgári lakos harcol velünk. Megállapodtunk abban, hogy a rend fenntartására megalakítjuk a Forradalmi Karhatalmi Alakulatot, ami operatív bizottságában nekünk, forradalmároknak többségben kell lennünk.
MNO: Melyikük volt először a Corvin közben?
P. Ö.: Én és Bandi. Én törtem fel a benzinkút lakatját a Corvin mozi háta mögött, a Kisfaludy utcában. Tudtam, hogy a benzin lesz az oroszok ellen a legfélelmetesebb fegyverünk.
MNO: A Molotov-koktélról beszél?
P. Ö.: Arról. A Molotov-koktél minden mennyiségben rendelkezésünkre állt. A környékbeli asszonyok a paradicsomot, az ételecetet, a pálinkát kiöntötték az üvegekből, belül kimosták és százával kaptuk a literes üvegeket, hogy készíthessük a Molotov-koktélt. Benzinünk, üvegünk volt minden mennyiségben és a pesti srácok hamar megtanulták a művészetét annak, hogyan kell egy T–34-es tankot három vagy öt üveg benzinnel megsemmisíteni.
MNO: Ki tanította ezt a pesti srácoknak?
P. Ö.: Először én, aztán Gergely. Használata nem volt veszélytelen. Egyébként a Molotov-koktélhoz annyi közük volt az oroszoknak, hogy ők kapták. Az első Molotov-koktél születése úgy történt, hogy október 25-én dél körül a József krt. 82-ben voltunk a második emeleten, a lakás ablakai a körútra néztek. Pontosan alattunk volt egy tank, amely meg volt sérülve, nem tudott tovább menni. Gergely dobálta ki az ablakból a kézigránátokat, de nem robbantak. Akkor vettem elő a benzines palackot, a zsebkendőmre egy kis benzint locsoltam, rátekertem az üveg nyakára, az üveget bedugaszoltuk és meggyújtottuk a zsebkendőt. Gergely ezt is gyorsan a tankra hajította. Lángba borult a harckocsi és ugráltak ki belőlük az orosz katonák. Így született a Molotov-koktél.
MNO: Fehér sapka, azaz Fedor József azt mondta nekem, hogy Pongrátz Ödön kemény harcos volt.
P. Ö.: Magamról nem szívesen beszélek. De azért azt elmondom, hogy amikor letörtem a lakatot benzinkútnál, akkor egy ötven év körüli férfi megszólalt: Fiatalember, kétszer is meggondolnám, mielőtt azt a lakatot letörném! Azt válaszoltam: Uram! Tízezerszer gondoltam arra: csak egyszer engedje meg a Jóisten, hogy fegyver legyen a kezembe. Mi annyit szenvedtünk a tizenkét év alatt, amit elmondani, leírni nem lehet.
P. G.: Nemcsak mi szenvedtünk, hanem az egész ország. A Corvin köz 1956 című könyvemben megírtam, hogy apánkat a Rákosi-rendszer pszichológiailag ölte meg, amikor tizenhét hónap után kiengedték Ernő bátyánkat a Mosonyi utcából, mert addig senki sem tudta, hogy hol van. Adtak Ernőnek egy papírt, amiben az állt, hogy tiltott határátlépés kísérletének a gyanújával tartották fogva.
MNO: Miért, disszidálni akart?
P. Ö.: Dehogy is, a határtól kétszáz kilométerre volt. Koncepció volt az egész. Apánk emiatt halt meg szívattakban.
MNO: Az átlag ember a harcok idején a Corvin közt csapdának nézte, hiszen körbe volt véve épületekkel. Miért ezt a helyszínt választották a felkelők?
P. Ö.: Mert könnyű volt védeni és nehezen lehetett bejutni a kis utcákba. A másik oka az volt, hogy ott volt a benzinkút, harmadsorban a Práter utcai iskola pincéjében volt egy menza, ahol főztek a srácoknak. Minden corvinista, akinek fegyver volt a kezében, fel volt készülve arra, hogy meghal.
MNO: A Pongrátz család számára hogyan kezdődött a forradalom?
P. G.: A Gerő-beszéd után Ödön és Bandi elhatározták, hogy bejönnek Pestre Soroksárról. Október 23-án a Lámpagyárnál a fegyveres srácok megállítottak egy teherautót, és azt kiáltották: Kitört a forradalom, a Rádiónál belelőttek a tömegbe, még több fegyvert kell szerezni. Bandi volt az, aki a portással kinyittatta a kaput. Egyetlen egy őr sem volt, bent megtalálták a fegyvereket, lőszereket, azokat a teherautókra rakták és éjfélre már tele volt fegyverrel a főváros. Az utolsó teherautóval átmentek Budára, a Móricz Zsigmond körtérre. Hajnal három óra felé egy motoros érkezett és közölte, hogy jönnek a Fehérvári úton az orosz tankok. Egyértelmű volt, hogy meg kell állítani őket. Bandiék kerítettek hordókat, a postánál benzint és a benzinnel teli hordókat nyitott dugókkal keresztbe gurították a Fehérvári úton. A benzin kicsorgott az úttestre, s amikor az első tank rászaladt a benzines útszakaszra, Bandi meggyújtott egy papírzacskót, amit egy fa mögül a benzinre hajított. A benzines hordók sorban felrobbantak, a tankok megálltak és az oroszok a fülkéből kiugrálva menekültek. Így kezdődött. Aztán október 24-én hajnalban Bandi és Ödön átmentek Pestre, a Corvin közbe.
P. Ö.: A Kilián laktanya körül már akkor sok ember állt. Figyelmeztettük őket, hogy jönnek az orosz tankok, építsünk barikádokat. A körúton ekkor egy fekete Pobeda kocsi jött lassan, diplomáciai rendszámmal. Néhány fegyveres meg akarta állítani, de többen kiabáltak, hogy diplomáciai kocsi, engedjék tovább. A srácok félreálltak az útból és intettek a kocsinak, hogy mehet. Ám amikor a kocsi elérte a Ferenc körutat, leengedték az ablakát és géppisztolyból egy hosszú sorozatot adtak le a tömegre. Mire fölocsúdtunk, a Pobeda eltűnt és vagy nyolc halottat és húsz sebesültet hagyott maga után. Ezért választottuk a Corvin közt mint jól volt védhető és nehezen támadható területet.
MNO: A Corvin közi harcokban híressé váltak addig ismeretlen emberek. Igazi nevüket kevesen tudják, mint például Falábú Jancsiét. Ki volt ő?
P. G.: Nemrég volt az öccse és a húga Marispusztán. Nem sokat tudtam róla. Tőlük tudtam meg, hogy kétszer volt börtönben közveszélyes munkakerülésért. De nem tehetett róla, mert, amikor elment munkát keresni, ránéztek a falábára és nem vették fel dolgozni. A HÉV vágta le a lábát. Egyébként az egyik legkeményebb harcos volt. Ezen kívül volt tíz-tizenkét olyan gyerek, akiket köztörvényesként elítéltek. Október 31-én kértem Erdős Istvánt, a helyettesemet, hogy szedje össze ezeket a gyerekeket és hozza be őket az irodába. Elmondtam nekik, hogy győzött a forradalom, most a rend fenntartása a legfontosabb dolog, ne legyen fosztogatás, lincselés és a forradalom tisztaságát meg tudjuk tartani. Ti vagytok azok, mondtam, akik a legjobban tudtok vigyázni erre. Megmondtam nekik, mindegyik vegyen magához két-három srácot és járják körbe a fővárost, vigyázzanak a rendre. Nem is volt fosztogatás 1956-ban.
MNO: Pedig a későbbi bírósági tárgyalásokon fosztogatással vádolták a forradalmárokat.
P. G.: Ez nem volt igaz. A világtörténelem legtisztább forradalma volt az ’56-os magyar forradalom.
MNO: Meddig tartott a béke? Mikor szabadult el a pokol?
P. G.: November 4-én hajnalban.
MNO: Mit tettek akkor?
P. Ö.: Én nem voltam a Corvin közben, mert október 30-án megválasztottak a Deák téren a Forradalmi Karhatalmi Alakulat operatív bizottságának tagjává. Tehát a fegyverrel harcoló civil csoportok választottak meg. Pesterzsébeten, a Juta-dombon ért bennünket a támadás, ahol mi két ágyúval vártuk az oroszokat. Egy tankot sikerült kilőnünk.
P. G.: Még november 3-án este parancsot adtam a huszonnégy órás szolgálatra, hogy a Kisfaludy utca és az Üllői út sarkán lévő működő tankunk vigyázzon a corvinisták biztonságára. Még hajnal fél kettőkor ellenőriztem az őrséget és mindent rendben találtam. Lefeküdtem. Nem sokat aludhattam, mert hajnal négy óra lehetett, amikor a fiúk azzal ébresztettek, hogy: Bajusz, itt vannak az oroszok! Akkor még lehettünk vagy kétezren, mert amikor győzött a forradalom mindenki corvinista akart lenni és sokan hozzánk csapódtak. Amikor viszont megindult a támadás, sokan elinaltak és maradtak azok, vagy nyolcszázan, akik eddig is harcoltak. Lerohantam a lépcsőn, kiléptem a kapun, és Falábú Jancsi, valamint Haász János híradós százados jelentették, hogy egy szovjet tank beállt a mi tankunk mellé és tűz alá vette a Kisfaludy utcát. A mi tankunk üres.
MNO: Hogyhogy nem voltak benne emberek?
P. G.: Azért, mert Iván-Kovács azt mondta a tankot őrző legénységnek, hogy menjenek a Práter utcai iskolába és feküdjenek le. Iván-Kovács László később a vallomásában elmondta, azért, hogy engem bosszantson, mindig ellenparancsot adott ki.
MNO: Ez végzetes volt?
P. G.: A kétszázezer orosszal szemben hosszú távon nem lehetett győzni. De nem halt volna meg az első percekben tizenöt srác, akik kirohantak a Práter utcai iskolából, hogy átjussanak azon a hat méteren, a Kisfaludy utcán át hozzánk, a Corvin közbe. Falábú Jancsi is ekkor halt meg. Délelőtt kilenc óra tájban egy 57 milliméteres páncéltörővel akarta kilőni ezt a tankot. Sajnos az orosz tank megelőzte, a repesz darabok, amelyek érték, végzetesek voltak. Az oroszok gyalogságot vetettek be ellenünk, de ekkor már az Üllői úton, a körúton és a Corvin közben borzalmas harcok voltak. Csak a mi veszteségünk délig meghaladta a negyvenet.
MNO: Az oroszok nem tudtak betörni akkor a Corvin közbe?
P. G.: Nem. Azzal harcoltunk, amink volt. Ágyúkkal, az oroszoktól zsákmányolt Kalasnyikovokkal, puskákkal, gránátokkal, Molotov-koktéllal. De mi sem tudtunk kimenni a Corvin közből.
MNO: Meddig tartották magukat?
P. G.: November 9-én késő délutánig voltunk ott. Közben két civilruhás oroszt fogtunk el, műszerek voltak náluk. Bezártuk őket a Kisfaludy utca 4. parancsnoki irodájának fürdőszobájába. Az egyik ruszki üzente, hogy a parancsnokkal akar beszélni. Odamentem. Tolmács útján kért engem, hogy akárhová, de vigyük el innen őket. Elmondták, hogy ők bemérő tisztek, a Corvin köz be van mérve és hajnalban Kispest és Pestszentlőrinc határából elkezdik nehéztüzérséggel lőni a Corvin közt, itt kő kövön nem marad. Ezután összehívtam a parancsnokokat és úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a Corvint. Valóban romhalmazzá lőtték. Eörsi László szerint 435 halottja volt a Corvin köznek és rengeteg sebesültje.
MNO: Hová mentek?
P. G.: A Rákóczi téri Vásárcsarnok mögötti épületekben foglaltuk el az állásainkat. Egészen november 15-éig ott maradtunk. Láttam, hogy sehonnan nem jön segítség és a további küzdelem már öngyilkosság. Azt mondtam a srácoknak, dobáljátok el a fegyvert, menjetek haza, vége van.
MNO: Ha jól tudom, az összes Pongrátz testvér külföldre menekült.
P. G.: Nem volt más választásunk. Andris és Bálint, a két öcsém november 14-én ment ki legelőször Nyugatra.
P. Ö.: Én Bandi öcsémmel november 18-án hagytam el az országot.
P. G.: Én először nem akartam kimenni, hittem az amnesztiában. De jöttek a riasztó hírek is. Végül aztán november 27-én édesanyámmal és a húgommal mi is átléptük a határt. December 22-én Ernő bátyánk a családjával is utánunk jött. Második otthonunk az Egyesült Államok lett.
MNO: Mit lett önökkel Amerikában?
P. Ö.: Kitanultam az elektromos szárító, mosógép és jégszekrény javítási szakmát. Ezt Bandival ketten végeztük. Ernő ledoktorált és ügyvéd lett, de nem használta a diplomáját. Nyitott egy szatócs üzletet. A húgom a legmagasabb ápolónői képzettséget szerezte meg, egy olaszhoz ment férjhez. Andris Arizonában van, üzletember lett, vagy negyven lakása van, azokat adja bérbe.
P. G.: Eleinte egy garázsban sepregettem, vécét pucoltam, majd amikor megtanultam angolul, biztosítási ügynök lettem. A nyolcvanas évek elején visszatértem a szakmámhoz, vettem egy sertéstelepet és elkezdtem disznókat tenyészteni. Ötven anyakocával kezdtem és tíz év alatt kétszázhetven anyakocám lett. Amikor hazajöttem 1990-ben, a tanyát a fiaimra hagytam.
MNO: Amióta hazajött, csak harcol, küzd, építkezik. Budapesttől távol ifjúsági tábort hozott létre a határon túli és a hazai magyar fiatalok részére. Marispusztán minden 1956-ra emlékeztet és minden a forradalom igazi megismertetését szolgálja. Miért érzi ezt fontosnak?
P. G.: Azért, hogy az itteni gyerekek tanuljanak egy kicsi magyarságot a határon túliaktól. Nem engedem eladni a forradalmat. Szanyi Tibor valamelyik televíziós adásban azt mondta, hogy szocialista forradalom volt Magyarországon. Még jó, hogy nem azt mondta, hogy kommunista forradalom volt 1956. Ezt nem engedem. Nem csak Nagy Imre és Maléter Pál nevéhez fűződik a forradalom, nem néhány huligán lövöldözött. Mert ezt így akarják beállítani és sok esetben sikerrel. Addig, amíg itt van ez a múzeum, a kápolna és a márványtáblákon a nevek, 338 felakasztott hős neve, addig nem lehet letagadni az igazságot. Ez kötelez engem. Bármi is történt velünk, örülök annak, hogy részt vehettem a forradalomban és képes voltam ezt végig vinni. Jelcin orosz elnök, amikor az Egyesült Államokba látogatott, a televízióban azt mondta, hogy a kommunizmus hanyatlása 1956-ban Budapesten kezdődött el. Hát ehhez a hanyatláshoz mi, a Pongrátz testvérek is hozzájárultunk.
MNO: Pongrátz Ödön megbánta?
P. Ö.: Nem bántam meg semmit. Húsz évig csak magyarkodtam Amerikában. Több száz beszédet tartottam, magyarul is, angolul is. Voltak olyan helyek, például egyetemek, ahol megkérdezték, hogy nem értik a magyarokat, ötszáz éve nem nyertek háborút, forradalmat, nem győztek népfelkelésben, honnan volt annyi bátorságuk, reményük, hitük, hogy felvették a harcot az akkori világ egyik leghatalmasabb fegyveres erejével, a Szovjetunió hadseregével? Azt válaszoltam: A haza és a szabadság szeretete vezetett minket. Fő jelmondatunk ez volt: Ruszkik haza!
Halála annak a kiskunmajsai 56-os Múzeumnak az udvarán érte, melyet megálmodott és megvalósított – áll az 56-os Magyarok Világtanácsa által kiadott dokumentumban. Az 56-os Magyarok Világtanácsa és az 56-os Magyarok Világszövetsége, a Pesti Srác Alapítvány és az 56-os Történelmi Alapítvány az örökös harcostársat saját halottjának tekinti.
Pongrátz Gergely 1932. február 18-án született Szamosújváron. Gyermekként szülővárosában tanúja volt a magyar csapatok bevonulásának az 1940-ben a visszacsatolt partiumi és észak-erdélyi területekre. A család 1945-ben, a szovjet és román csapatok elől hátráló fronttal együtt Mátészalkára vonult, majd Soroksárra költözött. Testvéreivel és édesapjával gazdálkodtak Soroksáron, a Földműves Szövetkezetnek és az állami gazaságnak fuvaroztak lovaikkal. Pongrátz Mátészalkán és Soroksáron tanult, majd a ceglédi városi tanács mezőgazdasági osztályán dolgozott.
Édesapjáról így emlékezett: „Amikor meglátta az első orosz katonát, akkor megfogadta: addig, amíg itt vannak az oroszok, nem borotválkozik. Mellig érő szakállal temettük '56 áprilisában.”
A forradalom napjai Pesten találták. Komoly harci tapasztalatokra tett szert, társaival már az első napokban részt vett a főváros szívére a Petőfi hídon átvonuló, a Boráros tér irányából támadó szovjet tankok kilövésében.
A Corvin-köz parancsnoka
A Corvint a harcok fejleményei tették stratégiai középponttá. Egy diplomáciai rendszámú Podjeba október 24-én gyilkos sorozatot adott le a fegyvertelen, összeverődött tömegre, majd itt gyújtott fel egy idősebb ember egy páncélautót, amit a közelben levők eloltottak, megmentve a gépfegyverét – emlékezett vissza Pongrátz. Ezt vitték fel a későbbi harcosok a Kilián második emeletére (az egykori Kilián laktanya épülete a Ferenc körút-Üllői út sarkán áll – a szerk.), ezért lőtték szét az oroszok a Kilián sarkát. Bátyjaihoz, Ödönhöz és Kristófhoz október 25-én csatlakozott Pongrátz a Corvin közben.
Pongrátz a budapesti fegyveres legerősebb pontja, a Corvin-köz parancsnokaként írta be nevét a történelem lapjaira. 1956. október 30-án választották főparancsnokuknak a többszörös túlerőben támadó szovjet csapatok által sokáig eredménytelenül ostromolt épülettömb harcosai. Az összecsapásokra emlékezve elmondta:
„Volt 4 darab 122 mm-es lövegünk, három légvédelmi ágyúnk, amit sohasem használtunk, és 11 szovjet tank, T-34-es, T54-es. A lőszert is mind az oroszoktól szereztük. Volt 6 darab 76-os lövegünk repeszgránáttal, Falábú Jancsi, a Corvin tüzérparancsnokának irányításával igen hatékonyan tudtuk használni. Október 26-án 17 lövést adott le a mozi előtti 76-os lövegünk, ez 17 telitalálatot jelentett, melyekkel a hernyótalpakat tudtuk szétlőni, megállásra vagy körbeforgásra kényszerítve a páncélost. A Molotov-koktélok, kézifegyverek ezután következtek. A mozi mellett egy 122-es kaliberű, a Práter utcai előtt egy másik 76 mm-es lövegünk állt.”
Bár a főváros főbb pontjait a forradalmárokkal kötött megállapodást felrúgva indított, irtózatos túlerővel folytatott november 4-i invázió során megszállták a szovjet csapatok, november 8-ig nem érte lövegtalálat a Corvin mozi épületét.
Forradalmár az emigrációban is
Pongrátz a forradalmat követő megtorlások idején elhagyta a országot, s először Spanyolországban, majd az Egyesült Államokban élt. Aktív szerepet töltött be az emigráns forradalmárok szervezeteiben: 1957-1967 között a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség alelnöke, 1967-1982 között elnöke volt. Számos cikket írt, később könyvet is Corvin köz – 1956 címmel.
Ambivalens érzésekkel viszonyult a kezdődő rendszerváltáshoz, szerinte a kivégzett miniszterelnök újratemetését a rezsim utólag is saját önigazolására használta fel:
„A temetés előtt lejött hozzám Arizonába a New York-i konzul, három napig a vendégem volt, győzködött, hogy jöjjek haza a Nagy Imre temetésre. Azt mondtam: ha minden kivégzettet eltemetnek, akkor jövök, de az öt kommunistát el tudják temetni nélkülem is, ezért nem jövök” – emlékezett vissza a Nemzetőrnek adott nyilatkozatában.
Kuncze rendőrségének köszönhette utolsó sérülését
1990-ben hazatelepült. 1991 februárjában a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tiszteletbeli elnökévé, majd 1991 októberében az 1956-os Magyarok Világszövetségének elnökévé, később örökös elnökévé választották. Létrehozója volt az 56-os Pesti Srác Alapítványnak, amely tehetséges, de szerény anyagi hátterű fiataloknak nyújt segítséget. Az 1982-ben Chicagóban megjelent Corvin köz – 1956 című könyvét 1989-ben, majd 1992-ben bővített kiadásban is kiadták Budapesten. Hazatérését követően Kiskunmajsán gazdálkodott.
1997 őszén Pongrátz megsérült a hazai termőföld védelmében szervezett és a rendőrség által szétvert tüntetésen egy rendőri intézkedés következtében. (A belügyminiszter ekkor Kuncze Gábor volt – a szerk.)
Önerőből megteremtette Magyarország első '56-os múzeumát, amelynek előbb Budapest, majd 1999 tavaszától Kiskunmajsa adott otthont. 70. születésnapja alkalmából a Honvédelmi Minisztériumtól emlékérmet és díszkardot kapott.
<HR>
Azért jelképes, mert azt az üzenetet hordozza magában, hogy 1956 megítélése, értékelése, a nemzetre gyakorolt hatása még mindig nem egységes és még mindig nem kapott méltó helyet. Pongrátz Gergely, a Corvin köz főparancsnoka sok évnyi hiábavaló küzdelem után végül úgy döntött, messze Budapesttől megalkotja, felépíti a forradalom emlékhelyét a pusztán, amibe gonoszkodó, értetlenkedő, a valóságot megmásítani akaró erők nem szólhatnak bele. 1956-ban nemcsak egy nép példátlanul hősies ellenállását láthatta a világ – amikor egy nemzet a függetlensége kivívásáért felvette a harcot a világ legerősebb katonai hatalmával, a Szovjetunióval szemben – hanem megtudhatta, hogy együtt harcolt hat testvér: Pongrátz András, Pongrátz Bálint, Pongrátz Ernő, Pongrátz Gergely, Pongrátz Kristóf (Bandi), Pongrátz Ödön a totális diktatúra ellen a Corvin közben. Akár egy romantikus film is kerekedhetett volna ebből, de nem volt magyar alkotó, aki negyvenhét év után e hősies történetet megfilmesítette volna. A testvérek több ötvenhatos adakozó és környékbeli magyar ember önfeláldozó munkájával Marispusztán megteremtették 1956 zarándokhelyét. Ez az interjú először szólaltatja meg a két testvért, Pongrátz Gergelyt és idősebb bátyját, a nyolcvanegy éves Pongrátz Ödönt, aki néhány hónapra hazatért Chicagóból.
Magyar Nemzet Online: Vannak olyanok, akik megpróbálják a forradalmat ellopni, kisajátítani, átírni, de megpróbálják magát Pongrátz Gergelyt is lejáratni. Egyesek szerint ön nem is harcolt, nem is volt ott a Corvin közben. Erről mi a véleménye?
Pongrátz Gergely: Csoda, hogy megpróbálnak lejáratni? A szemükben én gerenda vagyok, nem szálka. Itt nem róluk, itt nem rólam van szó, hanem a nemzet felkeléséről. Engem a történelem majd odatesz, ahol a helyem van.
MNO: Azt is hallani, hogy nem is önvolt a Corvin köz főparancsnoka, hanem Iván-Kovács László.
P. G.: A Corvin köznek vagy tizenöt parancsoka volt és ezren, de volt hogy kétezren is harcoltunk. Október 28-án győzött a forradalom. Október 29-én volt egy fontos tárgyalás a Corvin közben, a parancsnokságunkon, a Kramolin lakás ebédlőjében, ahol tulajdonképpen eldőlt a forradalom sorsa. Váradi Gyula vezérőrnagy, a páncélos fegyvernem parancsnoka vezette a küldöttséget. Vele voltak Maléter Pál ezredes, a munkaszolgálatos fegyvernem parancsnoka, Kovács István vezérőrnagy, Tóth ezredes, Uszta Gyula vezérőrnagy, Márton András ezredes, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnoka és Magos Gábor, a soroksári állami gazdaság igazgatója. A tárgyalásra mi következőképpen álltunk fel: Pongrátz Ödön, Pongrátz Ernő, Antalóczy Sándor, a Corvin köz orvosa, Erdős István, Szabó László, Lehoczky Judit orvos, Szakállas György, Pongrátz Kristóf, Pongrátz Gergely és Pongrátz András.
MNO: Miről tárgyaltak?
P. G.: Maléter mindjárt azzal kezdte, hogy győzött a forradalom, tegyük le a fegyvert, majd a kormány gondoskodik a rendfenntartásról és megvalósítja a követeléseinket. Én erre azt mondtam, hogy addig, amíg egy orosz katona van magyar földön, addig a fegyvert nem veszik ki a kezünkből. Nem hiszünk az ígéretekben, mert mindig becsaptak minket. Maléter hozzá tette, hogy gyerekek kezében is látott fegyvert. Ők nem kaptak katonai kiképzést, ez veszélyes, fegyverezzük le őket. Azt mondtam, hogy a corvinisták több mint nyolcvan százaléka húsz éven aluli. Ezek a gyerekek harcolták ki a forradalom győzelmét, a nemzet hőseivé váltak, e gyerekeknek a kezéből nem vesszük ki a fegyvert.
MNO: Ezt Király Béla is igazolta.
P. G.: Király Béla csak igazolni tudja az igazat. Nem hagyom meghamisítani a forradalmat. Aztán egy másik katonatiszt küldött azt akarta, hogy jöjjenek hivatásos katonák, akik majd átveszik a parancsnoki beosztásokat a Corvin közben. Erre azt válaszoltam, hogy nem. Mert az a tizenhat éves gyerek, akit a bajtársai megválasztottak parancsnoknak, az marad a parancsnok. Esetleg mellette lehet tanácsadóként egy százados vagy egy őrnagy. Ebben megegyeztünk. Október 30-án vagy negyven tiszt jött a Corvin közbe a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiáról, ám érdekes módon november 4-én az első fél órában egytől egyig eltűntek. A srácok megint magukra maradtak. Végül abban állapodtunk meg, hogy a Nemzetőrségen belül felállítjuk a Corvin nemzetőr ezredet, a parancsnokát a Corvin köz harcosai választják meg. Másnap engem választottak meg főparancsnokká.
Pongrátz Ödön: A tárgyalás előtt Magos Gábor, a soroksári állami gazdaság igazgatója intett a szemével, hogy menjünk ki az előszobába. Magost jól ismertük, mert mint mezőgazdászok dolgoztunk, stráfkocsival hordtuk a trágyát a gazdaságba. Kimentünk. Magos csak ennyit mondott: Ne engedjetek ezeknek egy szikrányit sem, mert úgy meg vannak ijedve, hogy nagykalapáccsal sem lehetne a fenekükbe egy zabszemet dugni. Ezt írta meg Eörsi László is, aki beszélt később Magossal és az igazgató emlékezett arra, hogy a Pongrátz testvéreket valóban figyelmeztette erre.
MNO.: A Pongrátz testvérek híresek voltak arról, hogy tudtak harcolni, tudtak tárgyalni. Hány Pongrátz harcolt?
Pongrátz Ödön: Összesen hatan harcoltunk, de nem voltunk mindig együtt, mert egy fiúnak mindig édesanyánkra és kishúgunkra kellett vigyázni. Én voltam a legidősebb, két évig már voltam katona a háborúban, 1945. október 21-én szereltem le. Ernő a Hunyadi-páncélosoknál szolgált Tordánál, a nagy harcokban. Velünk volt a Corvin közben Bandi, apánk így nevezte, eredeti neve egyébként Kristóf. Bandi hentes- és mészárosként az élelem és a fegyver beszerzéséért volt felelős. Gergely lett a corvinisták főparancsnoka, és aztán csatlakozott hozzánk Andris is. Bálint testvérünk volt az, aki legtöbbet vigyázott édesanyánkra, de többször részt vett a harcokban.
MNO: Úgy tudom, Ernő Nagy Imrével is tárgyalt.
P. Ö.: Valóban. Ernő be mert menni a Parlament épületébe október 23-án. Akkor vagy kétszázezer ember gyűlt össze ott, és Nagy Imrét követelték, dörömböltek a kapun. Kristóf István elvtárs kijött a kapu elé és azt közölte, hogy csak két személy jöhet be. Az öcsém Veres Péter és Déry Tibor társaságában . Azt mondta: Péter bácsi, Tibor bácsi, ti tudjátok legjobban, hogy mit akar a nép! Menjetek be és mondjátok meg nekik! Erre Veres Péter megpördítette a nagy bajuszát és ezt válaszolta: Jó gondolat ez fiam, de te menj be. S ha veled szóba állnak, visszajöttél, akkor mi is bemegyünk. Gyorsan kellett cselekedni, így Ernő és egy közgazdász egyetemista bement az Országházba. Az őrök felvezették őket az emeletre, leültették egy kerek asztal mellé őket, ahol már Hidas, Mekis és Erdei miniszterek fogadták őket. Erdei mindjárt megkérdezte a küldötteket, mit akartok? Ernő azt válaszolta, hogy három dolgot. Először: Gyújtsák meg a villanyokat a téren és világítsák ki a parlament épületét. Másodszor: Oltsák el a vörös csillagot a parlament tetején és tegyenek ki egy nemzeti színű magyar zászlót, de magyar legyen a zászló, nem kommunista címerrel, mert nem garantálható a parlament biztonsága. Harmadszorra az volt a kérése, hogy Nagy Imre beszéljen a néphez, mert a tömeg őt akarja hallani. Az első kettőt rögtön teljesítették, és amikor a vörös csillag fényét eloltották, az emberek tízezreinek üdvrivalgása kísérte. Nagy Imre telefonszámát nem találták, végül kocsit küldtek érte és behozták Nagy Imrét. Ernő még annyit mondott a minisztereknek, valamint Nagy Imrének, hogy szóljanak Piros László belügyminiszternek, nehogy kiadják a tűzparancsot, mert ha elkezdenek lőni a tömegre, akkor iszonyatos vérfürdő lesz. Nagy Imre, mielőtt kiment volna balkonra, tanácskozott a minisztereivel, hogy mit mondjon a tömegnek. Ernő azt tanácsolta, Imre bácsi bármit mondhat, csak ne kezdje úgy, hogy elvtársak. Mégis úgy kezdte, erre kifütyülték. Megijedt és ekkor mondta azt, hogy „magyar testvéreim”, amire hatalmas tapsot kapott.
MNO: Tehát Pongrátz Ernőnek ez volt a nagy tette?
P. Ö.: Az egyik. Egyébként a Nagy Imrével való tárgyalást fénykép is őrzi. Október 29-én a corvinisták képviseletében Antalóczy Sándor doktorral én mentem tárgyalni a Parlamentbe Nagy Imréhez. Bemutatkoztam neki: Pongrátz Ödön vagyok, Ernő bátyja, aki megmondta önöknek október 23-án, hogy tiltsák le Piros Lászlót, de későn léptek. Emlékszem a kis bajuszosra – válaszolt Nagy Imre –, majd megfogta a kezemet és személyes ültetett le a helyemre. Ott volt Janza, a honvédelmi miniszter, Erdei és vagy öt tábornok. Egész éjjel tárgyaltunk, a tábornokok azt kérdezték tőlem: Hányan vannak maguk, hol vannak a katonák, hol vannak a parancsnokok? Azt válaszoltam, hogy nem vagyunk sokan, körülbelül tizenötezren vagyunk pesti srácok és vagy hetvenötezer polgári lakos harcol velünk. Megállapodtunk abban, hogy a rend fenntartására megalakítjuk a Forradalmi Karhatalmi Alakulatot, ami operatív bizottságában nekünk, forradalmároknak többségben kell lennünk.
MNO: Melyikük volt először a Corvin közben?
P. Ö.: Én és Bandi. Én törtem fel a benzinkút lakatját a Corvin mozi háta mögött, a Kisfaludy utcában. Tudtam, hogy a benzin lesz az oroszok ellen a legfélelmetesebb fegyverünk.
MNO: A Molotov-koktélról beszél?
P. Ö.: Arról. A Molotov-koktél minden mennyiségben rendelkezésünkre állt. A környékbeli asszonyok a paradicsomot, az ételecetet, a pálinkát kiöntötték az üvegekből, belül kimosták és százával kaptuk a literes üvegeket, hogy készíthessük a Molotov-koktélt. Benzinünk, üvegünk volt minden mennyiségben és a pesti srácok hamar megtanulták a művészetét annak, hogyan kell egy T–34-es tankot három vagy öt üveg benzinnel megsemmisíteni.
MNO: Ki tanította ezt a pesti srácoknak?
P. Ö.: Először én, aztán Gergely. Használata nem volt veszélytelen. Egyébként a Molotov-koktélhoz annyi közük volt az oroszoknak, hogy ők kapták. Az első Molotov-koktél születése úgy történt, hogy október 25-én dél körül a József krt. 82-ben voltunk a második emeleten, a lakás ablakai a körútra néztek. Pontosan alattunk volt egy tank, amely meg volt sérülve, nem tudott tovább menni. Gergely dobálta ki az ablakból a kézigránátokat, de nem robbantak. Akkor vettem elő a benzines palackot, a zsebkendőmre egy kis benzint locsoltam, rátekertem az üveg nyakára, az üveget bedugaszoltuk és meggyújtottuk a zsebkendőt. Gergely ezt is gyorsan a tankra hajította. Lángba borult a harckocsi és ugráltak ki belőlük az orosz katonák. Így született a Molotov-koktél.
MNO: Fehér sapka, azaz Fedor József azt mondta nekem, hogy Pongrátz Ödön kemény harcos volt.
P. Ö.: Magamról nem szívesen beszélek. De azért azt elmondom, hogy amikor letörtem a lakatot benzinkútnál, akkor egy ötven év körüli férfi megszólalt: Fiatalember, kétszer is meggondolnám, mielőtt azt a lakatot letörném! Azt válaszoltam: Uram! Tízezerszer gondoltam arra: csak egyszer engedje meg a Jóisten, hogy fegyver legyen a kezembe. Mi annyit szenvedtünk a tizenkét év alatt, amit elmondani, leírni nem lehet.
P. G.: Nemcsak mi szenvedtünk, hanem az egész ország. A Corvin köz 1956 című könyvemben megírtam, hogy apánkat a Rákosi-rendszer pszichológiailag ölte meg, amikor tizenhét hónap után kiengedték Ernő bátyánkat a Mosonyi utcából, mert addig senki sem tudta, hogy hol van. Adtak Ernőnek egy papírt, amiben az állt, hogy tiltott határátlépés kísérletének a gyanújával tartották fogva.
MNO: Miért, disszidálni akart?
P. Ö.: Dehogy is, a határtól kétszáz kilométerre volt. Koncepció volt az egész. Apánk emiatt halt meg szívattakban.
MNO: Az átlag ember a harcok idején a Corvin közt csapdának nézte, hiszen körbe volt véve épületekkel. Miért ezt a helyszínt választották a felkelők?
P. Ö.: Mert könnyű volt védeni és nehezen lehetett bejutni a kis utcákba. A másik oka az volt, hogy ott volt a benzinkút, harmadsorban a Práter utcai iskola pincéjében volt egy menza, ahol főztek a srácoknak. Minden corvinista, akinek fegyver volt a kezében, fel volt készülve arra, hogy meghal.
MNO: A Pongrátz család számára hogyan kezdődött a forradalom?
P. G.: A Gerő-beszéd után Ödön és Bandi elhatározták, hogy bejönnek Pestre Soroksárról. Október 23-án a Lámpagyárnál a fegyveres srácok megállítottak egy teherautót, és azt kiáltották: Kitört a forradalom, a Rádiónál belelőttek a tömegbe, még több fegyvert kell szerezni. Bandi volt az, aki a portással kinyittatta a kaput. Egyetlen egy őr sem volt, bent megtalálták a fegyvereket, lőszereket, azokat a teherautókra rakták és éjfélre már tele volt fegyverrel a főváros. Az utolsó teherautóval átmentek Budára, a Móricz Zsigmond körtérre. Hajnal három óra felé egy motoros érkezett és közölte, hogy jönnek a Fehérvári úton az orosz tankok. Egyértelmű volt, hogy meg kell állítani őket. Bandiék kerítettek hordókat, a postánál benzint és a benzinnel teli hordókat nyitott dugókkal keresztbe gurították a Fehérvári úton. A benzin kicsorgott az úttestre, s amikor az első tank rászaladt a benzines útszakaszra, Bandi meggyújtott egy papírzacskót, amit egy fa mögül a benzinre hajított. A benzines hordók sorban felrobbantak, a tankok megálltak és az oroszok a fülkéből kiugrálva menekültek. Így kezdődött. Aztán október 24-én hajnalban Bandi és Ödön átmentek Pestre, a Corvin közbe.
P. Ö.: A Kilián laktanya körül már akkor sok ember állt. Figyelmeztettük őket, hogy jönnek az orosz tankok, építsünk barikádokat. A körúton ekkor egy fekete Pobeda kocsi jött lassan, diplomáciai rendszámmal. Néhány fegyveres meg akarta állítani, de többen kiabáltak, hogy diplomáciai kocsi, engedjék tovább. A srácok félreálltak az útból és intettek a kocsinak, hogy mehet. Ám amikor a kocsi elérte a Ferenc körutat, leengedték az ablakát és géppisztolyból egy hosszú sorozatot adtak le a tömegre. Mire fölocsúdtunk, a Pobeda eltűnt és vagy nyolc halottat és húsz sebesültet hagyott maga után. Ezért választottuk a Corvin közt mint jól volt védhető és nehezen támadható területet.
MNO: A Corvin közi harcokban híressé váltak addig ismeretlen emberek. Igazi nevüket kevesen tudják, mint például Falábú Jancsiét. Ki volt ő?
P. G.: Nemrég volt az öccse és a húga Marispusztán. Nem sokat tudtam róla. Tőlük tudtam meg, hogy kétszer volt börtönben közveszélyes munkakerülésért. De nem tehetett róla, mert, amikor elment munkát keresni, ránéztek a falábára és nem vették fel dolgozni. A HÉV vágta le a lábát. Egyébként az egyik legkeményebb harcos volt. Ezen kívül volt tíz-tizenkét olyan gyerek, akiket köztörvényesként elítéltek. Október 31-én kértem Erdős Istvánt, a helyettesemet, hogy szedje össze ezeket a gyerekeket és hozza be őket az irodába. Elmondtam nekik, hogy győzött a forradalom, most a rend fenntartása a legfontosabb dolog, ne legyen fosztogatás, lincselés és a forradalom tisztaságát meg tudjuk tartani. Ti vagytok azok, mondtam, akik a legjobban tudtok vigyázni erre. Megmondtam nekik, mindegyik vegyen magához két-három srácot és járják körbe a fővárost, vigyázzanak a rendre. Nem is volt fosztogatás 1956-ban.
MNO: Pedig a későbbi bírósági tárgyalásokon fosztogatással vádolták a forradalmárokat.
P. G.: Ez nem volt igaz. A világtörténelem legtisztább forradalma volt az ’56-os magyar forradalom.
MNO: Meddig tartott a béke? Mikor szabadult el a pokol?
P. G.: November 4-én hajnalban.
MNO: Mit tettek akkor?
P. Ö.: Én nem voltam a Corvin közben, mert október 30-án megválasztottak a Deák téren a Forradalmi Karhatalmi Alakulat operatív bizottságának tagjává. Tehát a fegyverrel harcoló civil csoportok választottak meg. Pesterzsébeten, a Juta-dombon ért bennünket a támadás, ahol mi két ágyúval vártuk az oroszokat. Egy tankot sikerült kilőnünk.
P. G.: Még november 3-án este parancsot adtam a huszonnégy órás szolgálatra, hogy a Kisfaludy utca és az Üllői út sarkán lévő működő tankunk vigyázzon a corvinisták biztonságára. Még hajnal fél kettőkor ellenőriztem az őrséget és mindent rendben találtam. Lefeküdtem. Nem sokat aludhattam, mert hajnal négy óra lehetett, amikor a fiúk azzal ébresztettek, hogy: Bajusz, itt vannak az oroszok! Akkor még lehettünk vagy kétezren, mert amikor győzött a forradalom mindenki corvinista akart lenni és sokan hozzánk csapódtak. Amikor viszont megindult a támadás, sokan elinaltak és maradtak azok, vagy nyolcszázan, akik eddig is harcoltak. Lerohantam a lépcsőn, kiléptem a kapun, és Falábú Jancsi, valamint Haász János híradós százados jelentették, hogy egy szovjet tank beállt a mi tankunk mellé és tűz alá vette a Kisfaludy utcát. A mi tankunk üres.
MNO: Hogyhogy nem voltak benne emberek?
P. G.: Azért, mert Iván-Kovács azt mondta a tankot őrző legénységnek, hogy menjenek a Práter utcai iskolába és feküdjenek le. Iván-Kovács László később a vallomásában elmondta, azért, hogy engem bosszantson, mindig ellenparancsot adott ki.
MNO: Ez végzetes volt?
P. G.: A kétszázezer orosszal szemben hosszú távon nem lehetett győzni. De nem halt volna meg az első percekben tizenöt srác, akik kirohantak a Práter utcai iskolából, hogy átjussanak azon a hat méteren, a Kisfaludy utcán át hozzánk, a Corvin közbe. Falábú Jancsi is ekkor halt meg. Délelőtt kilenc óra tájban egy 57 milliméteres páncéltörővel akarta kilőni ezt a tankot. Sajnos az orosz tank megelőzte, a repesz darabok, amelyek érték, végzetesek voltak. Az oroszok gyalogságot vetettek be ellenünk, de ekkor már az Üllői úton, a körúton és a Corvin közben borzalmas harcok voltak. Csak a mi veszteségünk délig meghaladta a negyvenet.
MNO: Az oroszok nem tudtak betörni akkor a Corvin közbe?
P. G.: Nem. Azzal harcoltunk, amink volt. Ágyúkkal, az oroszoktól zsákmányolt Kalasnyikovokkal, puskákkal, gránátokkal, Molotov-koktéllal. De mi sem tudtunk kimenni a Corvin közből.
MNO: Meddig tartották magukat?
P. G.: November 9-én késő délutánig voltunk ott. Közben két civilruhás oroszt fogtunk el, műszerek voltak náluk. Bezártuk őket a Kisfaludy utca 4. parancsnoki irodájának fürdőszobájába. Az egyik ruszki üzente, hogy a parancsnokkal akar beszélni. Odamentem. Tolmács útján kért engem, hogy akárhová, de vigyük el innen őket. Elmondták, hogy ők bemérő tisztek, a Corvin köz be van mérve és hajnalban Kispest és Pestszentlőrinc határából elkezdik nehéztüzérséggel lőni a Corvin közt, itt kő kövön nem marad. Ezután összehívtam a parancsnokokat és úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a Corvint. Valóban romhalmazzá lőtték. Eörsi László szerint 435 halottja volt a Corvin köznek és rengeteg sebesültje.
MNO: Hová mentek?
P. G.: A Rákóczi téri Vásárcsarnok mögötti épületekben foglaltuk el az állásainkat. Egészen november 15-éig ott maradtunk. Láttam, hogy sehonnan nem jön segítség és a további küzdelem már öngyilkosság. Azt mondtam a srácoknak, dobáljátok el a fegyvert, menjetek haza, vége van.
MNO: Ha jól tudom, az összes Pongrátz testvér külföldre menekült.
P. G.: Nem volt más választásunk. Andris és Bálint, a két öcsém november 14-én ment ki legelőször Nyugatra.
P. Ö.: Én Bandi öcsémmel november 18-án hagytam el az országot.
P. G.: Én először nem akartam kimenni, hittem az amnesztiában. De jöttek a riasztó hírek is. Végül aztán november 27-én édesanyámmal és a húgommal mi is átléptük a határt. December 22-én Ernő bátyánk a családjával is utánunk jött. Második otthonunk az Egyesült Államok lett.
MNO: Mit lett önökkel Amerikában?
P. Ö.: Kitanultam az elektromos szárító, mosógép és jégszekrény javítási szakmát. Ezt Bandival ketten végeztük. Ernő ledoktorált és ügyvéd lett, de nem használta a diplomáját. Nyitott egy szatócs üzletet. A húgom a legmagasabb ápolónői képzettséget szerezte meg, egy olaszhoz ment férjhez. Andris Arizonában van, üzletember lett, vagy negyven lakása van, azokat adja bérbe.
P. G.: Eleinte egy garázsban sepregettem, vécét pucoltam, majd amikor megtanultam angolul, biztosítási ügynök lettem. A nyolcvanas évek elején visszatértem a szakmámhoz, vettem egy sertéstelepet és elkezdtem disznókat tenyészteni. Ötven anyakocával kezdtem és tíz év alatt kétszázhetven anyakocám lett. Amikor hazajöttem 1990-ben, a tanyát a fiaimra hagytam.
MNO: Amióta hazajött, csak harcol, küzd, építkezik. Budapesttől távol ifjúsági tábort hozott létre a határon túli és a hazai magyar fiatalok részére. Marispusztán minden 1956-ra emlékeztet és minden a forradalom igazi megismertetését szolgálja. Miért érzi ezt fontosnak?
P. G.: Azért, hogy az itteni gyerekek tanuljanak egy kicsi magyarságot a határon túliaktól. Nem engedem eladni a forradalmat. Szanyi Tibor valamelyik televíziós adásban azt mondta, hogy szocialista forradalom volt Magyarországon. Még jó, hogy nem azt mondta, hogy kommunista forradalom volt 1956. Ezt nem engedem. Nem csak Nagy Imre és Maléter Pál nevéhez fűződik a forradalom, nem néhány huligán lövöldözött. Mert ezt így akarják beállítani és sok esetben sikerrel. Addig, amíg itt van ez a múzeum, a kápolna és a márványtáblákon a nevek, 338 felakasztott hős neve, addig nem lehet letagadni az igazságot. Ez kötelez engem. Bármi is történt velünk, örülök annak, hogy részt vehettem a forradalomban és képes voltam ezt végig vinni. Jelcin orosz elnök, amikor az Egyesült Államokba látogatott, a televízióban azt mondta, hogy a kommunizmus hanyatlása 1956-ban Budapesten kezdődött el. Hát ehhez a hanyatláshoz mi, a Pongrátz testvérek is hozzájárultunk.
MNO: Pongrátz Ödön megbánta?
P. Ö.: Nem bántam meg semmit. Húsz évig csak magyarkodtam Amerikában. Több száz beszédet tartottam, magyarul is, angolul is. Voltak olyan helyek, például egyetemek, ahol megkérdezték, hogy nem értik a magyarokat, ötszáz éve nem nyertek háborút, forradalmat, nem győztek népfelkelésben, honnan volt annyi bátorságuk, reményük, hitük, hogy felvették a harcot az akkori világ egyik leghatalmasabb fegyveres erejével, a Szovjetunió hadseregével? Azt válaszoltam: A haza és a szabadság szeretete vezetett minket. Fő jelmondatunk ez volt: Ruszkik haza!
<TABLE cellSpacing=50 cellPadding=0 width="72%" align=center bgColor=#000000 border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top noWrap align=left colSpan=2 height=65>
lássam, mi történt negyven év után.
A vérem most is kőre folyva lángol,
amint sortűzre lassan elbukám.
[/FONT]</TD><TD vAlign=top noWrap align=left width="58%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Akiktől féltünk egykor, visszajöttek,
s 1956 fegyverére
sarat, betont nem halmozhattak többet...
A földbe búvik újabb negyven évre.
[/FONT]</TD></TR><TR><TD vAlign=top noWrap align=left width="42%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Látom, hogy mennyi, áruló és hóhér
sikálja most tisztára sírkövem,
hiába haltam igazért és jóért,
ha minden íly simán megy nélkülem.
[/FONT]</TD><TD vAlign=top noWrap align=left width="58%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Feljöttem én a sírvilágból,
és látom, mindent tönkretettetek.
A vérem most is kőre folyva lángol,
pirul, szégyenkezik helyettetek.
[/FONT]</TD></TR><TR><TD vAlign=bottom noWrap align=left width="42%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Dömötör Tibor, 1996 szeptember[/FONT]</TD><TD vAlign=top noWrap align=left width="58%"> </TD></TR></TBODY></TABLE>
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Egy pesti srác dala [/FONT]
</TD></TR><TR><TD vAlign=top noWrap align=left width="42%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Feljöttem én a sírvilágból,lássam, mi történt negyven év után.
A vérem most is kőre folyva lángol,
amint sortűzre lassan elbukám.
[/FONT]</TD><TD vAlign=top noWrap align=left width="58%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Akiktől féltünk egykor, visszajöttek,
s 1956 fegyverére
sarat, betont nem halmozhattak többet...
A földbe búvik újabb negyven évre.
[/FONT]</TD></TR><TR><TD vAlign=top noWrap align=left width="42%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Látom, hogy mennyi, áruló és hóhér
sikálja most tisztára sírkövem,
hiába haltam igazért és jóért,
ha minden íly simán megy nélkülem.
[/FONT]</TD><TD vAlign=top noWrap align=left width="58%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Feljöttem én a sírvilágból,
és látom, mindent tönkretettetek.
A vérem most is kőre folyva lángol,
pirul, szégyenkezik helyettetek.
[/FONT]</TD></TR><TR><TD vAlign=bottom noWrap align=left width="42%">[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Dömötör Tibor, 1996 szeptember[/FONT]</TD><TD vAlign=top noWrap align=left width="58%"> </TD></TR></TBODY></TABLE>
Szőcs Géza
A pesti srácok
– Nemecsek! Figyelj, a Körút felől!
– Látom. A tank.
– …az édesanyjukat!
– S az Üllőin is!
– Látom, csak eltakarják…
– Micsodát?
– Takarják!
– De kik?
– Az Üllői úti fák.
– Oldalról! Jön!
– Tűz! Csónakos!
– Nem láttátok Bokát?
– Benzint, hamar!
– Hol lehet Weisz?
– Hát ő már odaát!
– Tessék?
– Lelőtték.
– Hoppá! Ég a tank!
– Hurrá!
– Nahát!
– Tűz! Lőj már!
– Rajta! Lőjetek már!
– Jobbról! Figyelj!
– A golyószórót!
– Lőttél már tankot ekkorát?
– Akkor holnap a Füvészkertben?
– Piros a vér a pesti utcán!
– Töltényt!
– Ki ez?
– Egy jóbarát.
– Elvérzik mindjárt!
– Orvost!
– Késő.
– Ő is hát…
– Hány óra?
– Hűha…
– Ennyi már?
– Ilyenkor mondja Anya mindig,
hogy jó lenne, srácok, lefeküdni,
merthogy igen későre jár.
A pesti srácok
– Nemecsek! Figyelj, a Körút felől!
– Látom. A tank.
– …az édesanyjukat!
– S az Üllőin is!
– Látom, csak eltakarják…
– Micsodát?
– Takarják!
– De kik?
– Az Üllői úti fák.
– Oldalról! Jön!
– Tűz! Csónakos!
– Nem láttátok Bokát?
– Benzint, hamar!
– Hol lehet Weisz?
– Hát ő már odaát!
– Tessék?
– Lelőtték.
– Hoppá! Ég a tank!
– Hurrá!
– Nahát!
– Tűz! Lőj már!
– Rajta! Lőjetek már!
– Jobbról! Figyelj!
– A golyószórót!
– Lőttél már tankot ekkorát?
– Akkor holnap a Füvészkertben?
– Piros a vér a pesti utcán!
– Töltényt!
– Ki ez?
– Egy jóbarát.
– Elvérzik mindjárt!
– Orvost!
– Késő.
– Ő is hát…
– Hány óra?
– Hűha…
– Ennyi már?
– Ilyenkor mondja Anya mindig,
hogy jó lenne, srácok, lefeküdni,
merthogy igen későre jár.
NAGY ISTVÁN
Indul a pesti tüntetés
A Petőfi-szobor felől
Kossuth utcáján özönöl
Három szín oltalma alatt
Az ifjú, magyar áradat.
Szívekből kinyilatkozó
Egység ez itt, mindenható,
Felülről nem hazudható,
Nem oldható, nem rontható,
Októberi tavaszt hozó.
A Kossuth-nóta dallama
Szilajul-szebb, mint valaha.
Nyomul a háromszínü sor,
Egy ember-fürtös balkonon
Zászló merészkedik elő,
Könnyet ejt a járókelő.
Feltámadási körmenet
Vonul: hívő magyar sereg
Millió résből fényre jő
Egész országnyi tüntető.
Óh, forradalmi honfiság,
Ősz harmatán kinyílt virág,
Te félelem és csalatás
Alól kivillanó parázs,
Te csipkerózsa-álmu nő,
Ily virradásra serkenő,
Te földalatti szenvedély,
Így bujtogass:„Magyar, ne félj!”
Hírrel híreszteld szerteszét
A szabadság jövetelét!
Indul a pesti tüntetés
A Petőfi-szobor felől
Kossuth utcáján özönöl
Három szín oltalma alatt
Az ifjú, magyar áradat.
Szívekből kinyilatkozó
Egység ez itt, mindenható,
Felülről nem hazudható,
Nem oldható, nem rontható,
Októberi tavaszt hozó.
A Kossuth-nóta dallama
Szilajul-szebb, mint valaha.
Nyomul a háromszínü sor,
Egy ember-fürtös balkonon
Zászló merészkedik elő,
Könnyet ejt a járókelő.
Feltámadási körmenet
Vonul: hívő magyar sereg
Millió résből fényre jő
Egész országnyi tüntető.
Óh, forradalmi honfiság,
Ősz harmatán kinyílt virág,
Te félelem és csalatás
Alól kivillanó parázs,
Te csipkerózsa-álmu nő,
Ily virradásra serkenő,
Te földalatti szenvedély,
Így bujtogass:„Magyar, ne félj!”
Hírrel híreszteld szerteszét
A szabadság jövetelét!
SZENTKÚTI FERENC
Hősköltemény egy pesti srácról
Te napköziben nevelkedett apró kamasz,
Te, akinek élete mindössze
vagy tizenöt sivár tavasz.
Te, kibe már az A. B. C.-vel
tömték az ideológiát,
A szovjet tankok vad tüzében
zengted a szabadság dalát.
A tankok acél záporában
sem remegett gyenge kezed.
Bátran markoltad meg a géppisztolyt,
és szórtad rájuk a tüzet.
Kicsiny szíved tán összerezzent,
de lábad bátran szaladt.
Kezedből nyugodt, biztos ívben
repült a benzines palack...
Te pesti srác, te hősök hőse
ontottad drága véredet,
s a kivívott szent szabadságban
megkaptad érte béredet.
Te kicsiny bajtárs,– esküszünk, hogy
megvédjük ezt a drága vért,
mert nem lehet, hogy kicsiny szíved
hiába ontott annyi vért...
Te pesti srác,
Te napköziben nevelkedett apró kamasz!
Te, akinek élete mindössze
Vagy tizenöt sivár tavasz.
Téged, ki ezt a drága élted
hazádért így adtad oda,
amíg magyar él a földön:
nem felejtünk el soha!
Hősköltemény egy pesti srácról
Te napköziben nevelkedett apró kamasz,
Te, akinek élete mindössze
vagy tizenöt sivár tavasz.
Te, kibe már az A. B. C.-vel
tömték az ideológiát,
A szovjet tankok vad tüzében
zengted a szabadság dalát.
A tankok acél záporában
sem remegett gyenge kezed.
Bátran markoltad meg a géppisztolyt,
és szórtad rájuk a tüzet.
Kicsiny szíved tán összerezzent,
de lábad bátran szaladt.
Kezedből nyugodt, biztos ívben
repült a benzines palack...
Te pesti srác, te hősök hőse
ontottad drága véredet,
s a kivívott szent szabadságban
megkaptad érte béredet.
Te kicsiny bajtárs,– esküszünk, hogy
megvédjük ezt a drága vért,
mert nem lehet, hogy kicsiny szíved
hiába ontott annyi vért...
Te pesti srác,
Te napköziben nevelkedett apró kamasz!
Te, akinek élete mindössze
Vagy tizenöt sivár tavasz.
Téged, ki ezt a drága élted
hazádért így adtad oda,
amíg magyar él a földön:
nem felejtünk el soha!
2006. október 19. 14.00 óra, Országos Rendőr-főkapitányság
Dr. Kopácsi Sándor rendőr altábornagy, emléktábla avatás
Hölgyeim és Uraim!<o =""></o>>
A Dr. Kopácsi Sándor Baráti Kör<o =""></o>>
és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány részéről tisztelettel köszöntöm:<o =""></o>>
<o =""></o>>
Kedves vendégeinket, akik megtisztelték jelenlétükkel az emléktábla avatását.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Külön köszöntöm Dr. Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert, Dr. Bene László rendőr altábornagyot, országos rendőrfőkapitányt, továbbá Nagy Imre mártír miniszterelnök úr körünkben megjelent családtagjait és Professzor Király Bélát, az 56-os nemzetőrség főparancsnokát. Nagy szeretettel köszöntöm Dr. Kopácsi Sándorné, Ibolya asszonyt.<o =""></o>>
<o =""></o>>
<o =""></o>>
Miskolcon 1922. március havában egy színházi előadás alatt feláll egy kismama, és a kijárat felé igyekszik. Ami ezek után következik, már nem az előadás része, merthogy nemsokára megszüli gyermekét, Sándort. A fiú egy elkötelezett szociáldemokrata családba születik, s az anyatejjel együtt szívta magába a korra oly jellemző munkásmozgalom alapjait.<o =""></o>>
<o =""></o>>
A vasas majálisok után az ifjú Kopácsi Sándor a vasas szakmában képzeli el boldogulását. Alig, hogy befejezi iskoláit máris aktívan, tevékenykedik a munkásmozgalomban.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Feleségével, Fried Ibolyával a II. világégés előtt ismerkedik meg. A háború alatt tevékenyen részt vesz a Diósgyőri Gépgyár termelőgépeinek mentésében, zsidó munkaszolgálatosok és partizánok rejtegetésében.
<o =""></o>>
Nem csoda, hogy ilyen múlttal 1945.-ben az út egyenesen a rendőrséghez vezetett. A miskolci MOKAN partizáncsoport számos tagját ide sorozták. Hamar felfedezi azonban a személyi kultusz jeleit, az értelmetlen intézkedéseket, a felesleges zaklatásokat, amit szóvá is tesz. Az eredmény a vidékre helyezés lett, de később ismét Miskolcra kerül.<o =""></o>>
<o =""></o>>
1949.-ben Budapestre vezénylik, ahol egyre többet találja magát szemben a hatalom túlkapásaival, értetlenül áll a koholt politikai üldöztetések előtt. A szégyenletes Rajk per után, a Kádár ellen folytatott rágalomhadjáratban kiáll amellett az ember mellett, aki később kis híján kivégeztette. Deportálási határozatokat bírál felül, és enged szabadon ártatlan embereket. A hatalom egyfajta büntetésként fejtágításra, pártfőiskolára irányítja.<o =""></o>>
<o =""></o>>
1953.-ban az Országgyűlésben találkozik az éppen akkor rehabilitált Nagy Imrével. Az emlékezetes 1953-as Nagy Imre beszéd országgyűlési képviselőként ragadja magával.<o =""></o>>
A párt tisztakezű, feddhetetlen vezetőt keres a Budapesti Rendőr-főkapitányság élére.<o =""></o>>
A választás Kopácsi Sándorra esik, miközben a konszolidáció és a politikai üldöztetések egyre jobban terhelik a vezetést és a lakosságot egyaránt. Általában a fiatalság a lázadóbb, szolidaritásuk a lengyel néppel tüntetéssé alakul át. Ez lett a kezdete a magyar nép vérbefojtott forradalmának.<o =""></o>>
<o =""></o>>
1956. október 23.-a: Forradalom és Szabadságharc.<o =""></o>>
<o =""></o>>
A tüntetést, ha kell fegyveresen is szét kell verni - hangzik el Szerov „tanácsadótól”, a Belügyminisztériumban. Kopácsi Sándor a lengyel események hatására előre kijelenti, a budapesti rendőrök nem lőnek a békés tüntetőkre, a kialakult helyzetet a politikusoknak kell megoldani.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Az évek óta felhalmozódott keserűség és szenvedés oly elégedetlenséget váltott ki, amire a hatalom nem számított. Az események gyorsan követik egymást, miközben a főkapitánysági rendőrök és a felkelők összecsapását Kopácsi Sándor hősies magatartásával akadályozza meg. Király Bélának, a Nemzetőrség főparancsnokának helyetteseként a rend helyreállítására és a holnapra gondol, a fegyveresek ellenőrizhető közösségekbe kovácsolása a cél. Kapcsolata Nagy Imrével ekkor szélesedik ki igazán.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Az eredmény köztudott, a szovjet csapatok vérbe fojtották a magyar nép szabadságvágyát. A Kopácsi házaspárt november 5.-én a szovjet tanácsadók tőrbe csalják és letartóztatják.<o =""></o>>
1958. június 15.-én a Nagy Imre perben - a család és a diósgyőri munkások közbenjárására, az előre elhatározott halálbüntetés helyett - életfogytiglanra ítélik.<o =""></o>>
<o =""></o>>
1963. március 25.-én a nemzetközi nyomás hatására amnesztiával szabadul. 1969.-ben Király Tibor segítő közreműködésével befejezi jogi tanulmányait, azonban hivatása gyakorlását már nem engedélyezi a hatalom. A folyamatos zaklatások és megfigyelések a magánéletét is teljesen ellehetetlenítik. A családegyesítési egyezmény életbe léptetése után - nem kis engedélyezési procedúrával - 1975.-ben feleségével gyermekükhöz, Kanadába emigrálnak.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Az új otthon megteremtése - a torontói közösség és a család segítségével - hamar megtörténik. De az üldöztetések és kínvallatások rémálmai csak az „Életfogytiglan” emlékiratai megírása után szűnnek meg. 65 évesen az Ontario Hydro takarító munkásaként megy nyugdíjba.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Most az Életfogytiglan címmel megjelent önéletírásából idézek:<o =""></o>>
<o =""></o>>
„Mister Cleaner nem cserélne egy magyarországi miniszterrel, ahol a rezsim minden kudarca az egyén hibája, és azért minden esetben megtalálják az ügyeletes bűnbakot is. Hálát adok az Istennek a büntetésért és a jutalmazásért, a megkapott szabadságért, a lelkem békéjéért, az újrakezdés öröméért. És elkötelezettségemért 56 ügye, a magyar demokrácia és függetlenség mellett, életfogytiglan.”<o =""></o>>
<o =""></o>>
1989.-ben Jeruzsálemben Kopácsi Sándor - szüleivel együtt - megkapja a Yad Vashem Szervezettől a "Világ Jámbora" címmel járó kitüntetést, amiért nem zsidóként saját és családja élete, szabadsága kockáztatása árán is zsidó származású üldözötteket mentettek meg a második világháború alatt. Szülei emlékére személyesen ültethetett fát.<o =""></o>>
<o =""></o>>
1989.-ben a rendszerváltozás Őt is hazahozza, Nagy Erzsébet és Vészi János felkérésére a 301-es parcellában tart Nagy Imre búcsúztató beszédet. 1990.-ben feleségével hazaköltözik, rehabilitálják, visszakapja lakását és rendfokozatát, majd tábornokká léptetik elő. Számos állami, rendőri és társadalmi kitüntetés birtokosa.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Mindemellett nem üres kézzel jött haza Kanadából. Bűnmegelőzési elképzelésekkel, jelesül a "Neigbourhood Watch" programmal érkezett, a Szomszédok Egymásért Mozgalom néven ismertté vált lakókörnyezeti bűnmegelőzési programmal. Iránymutatásai alapján indul el a hazai polgárőr mozgalom szervezése 1990.-ben. Alapító tagja 1991.-ben az Országos Polgárőr Szövetségnek, a Polgárőr Önsegélyező és Támogatási Alapítványnak, majd 1992.-ben a Társadalmi Összefogás a Bűnözés Ellen Alapítványnak. A Főváros Közbiztonságáért Közalapítvány elnöki tisztét is betölti, egy későbbi állami közalapítvány megalakulásáig.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Aktív bűnmegelőzési feladatokat lát el. Járja az országot, segíti a területi polgárőr szövetségek megalakulását, előadásaiban szorgalmazza a polgárok, az önkormányzatok aktív szerepvállalását, a helyi bűnmegelőzési feladatok megoldásában. Kizárólagos meghonosítója a Szomszédok Egymásért Mozgalomnak, az első budapesti SZEM Egyesület aktív tagja.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Az Országos Polgárőr Szövetség vezetésében 1996.-ban kialakult belső konfliktus után lemond elnöki tisztéről, azonban megmarad a polgárőr ügy szolgálata mellett, és nemcsak lakó környezetében. Kezdeményezésére alapította 1998.-ban a Kormány az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítványt. A Közalapítvány alapvető célkitűzése és feladata a polgárőrségek, a katasztrófavédelmi civil szervezetek, és a kapcsolódó bűnmegelőzési célú kutatások támogatása lett.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Kopácsi Sándor az ezred fordulóig töltötte be az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány elnöki tisztét. A Közalapítvány tiszteletbeli elnöke lett. Ugyanezen évben Jutka lánya és a család kérésére visszatér Kanadába, gyermekéhez, unokáihoz. Sajnos csak nagyon rövid együttlétet kapott a sorstól, 79. születésnapja előtt pár nappal 2001. március 2.-án torontói lakásában, hajnalban szíve mindörökre megállt.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Kopácsi Sándor a rendszerváltozást követő egy évtizedben függetlenítve magát, családját és a polgárőr mozgalmat is a napi politikától, mindvégig párt semleges maradt. Ugyanakkor lehet úgy fogalmazni, hogy igenis politizált, de az Ő politikája a bűnmegelőzés társadalmasítása volt, a polgárőr mozgalom kiszélesítése minden településre terjedően. Sajnos nem élhette meg a mozgalom kiteljesedését, a mára jellemző nagyszerű eredményeit.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Kopácsi Sándor személyében igaz társat, barátot, nagybetűs EMBER-t veszítettünk valamennyien. Ugyanakkor olyan örökséget hagyott ránk emberségével, szakmaiságával, szellemiségével, amivel jól kell tudnunk gazdálkodni. Mert a rendért, a megbékélésért, a jobb jövőért folytatott áldozat vállalásában, majd az újkori hazai össztársadalmi bűnmegelőzés szervezésben elvitathatatlan úttörő szerepet játszott rendőrként, polgárként, polgárőrként, egyszerű emberként és vezetőként egyaránt.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Ezért büszkeséggel tölti el mindazokat, akiknek megadatott, hogy közvetlen munkatársai, barátai lehettek Kopácsi Sándornak és folytathatják munkásságát, a hazai polgárőr mozgalom fejlesztése, támogatása érdekében.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Hogy kik ők? Persze a teljesség igénye nélkül sorolom.<o =""></o>>
<o =""></o>>
A Túrós András vezette hazai Polgárőrség szervezeti létszáma az ezredforduló óta megduplázódott, ma már 75 ezer polgárőr teljesít szolgálatot. Polgárőr törvény lépett hatályba, és az Európában egyedülálló mozgalom rendszeres állami támogatáshoz jutott.<o =""></o>>
<o =""></o>>
A Közalapítvány jogutódjának, a Biztonságos Magyarországért Közalapítványnak előbb az a Király Tibor akadémikus volt az elnöke, aki abban a kilátástalan időszakban Sándort hozzásegítette jogi tanulmányai befejezéséhez, és akinek elnöksége alatt jelentősen fejlődött a polgárőr mozgalom támogatása. Jelenleg pedig az a Katona Géza professzor a Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, aki munkatársa volt a főkapitányságon, majd a TÖBE Alapítványnál, és a jogelőd közalapítványnál is közvetlenül segítette Kopácsi Sándor munkáját.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Az időközben megalakult OBmB szakmai elnöke az a Gönczöl Katalin professzor lett, aki a TÖBE Alapítvány egyik kurátora volt. Tovább hagy ne soroljam Kopácsi Sándor szakmai örökségének végrehajtóit.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<o =""></o>>
<o =""></o>>
2002.-ben Sándor közeli jó barátai megalakították a Dr. Kopácsi Sándor Baráti Kört. A Baráti Kör 2002.-ben a Kopácsi házaspár utolsó magyarországi lakhelyén emléktáblát avatott.<o =""></o>>
<o =""></o>>
2004.-ben Dr. Kopácsi Sándor rendőr altábornagy emlékére a Belügyminisztérium, az Országos Polgárőr Szövetség és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány IN MEMORIAM márványlapot avatott a Rákoskeresztúri köztemető 300-as parcellájában.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Ugyanezen évben az Országos Polgárőr Szövetség Kopácsi Sándor Érdemrendet, a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány Kuratóriuma Kopácsi Sándor Díjat alapított.<o =""></o>>
A díjakat évente azoknak a személyeknek ítélik oda, akik az össztársadalmi megelőzési tevékenység megvalósítása és támogatása során példamutató és kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Mindezek folytatásaként – az 1956-os Forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából - a Kopácsi Sándor Baráti Kör olyan emléktábla elhelyezését kezdeményezte az Országos Rendőr-főkapitányság - egyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság - épületén, amely méltóan őrzi az utókornak Dr. Kopácsi Sándor rendőr altábornagy emlékét és hirdeti, hogy egy ilyen nagyszerű ember élt és alkotott e honban rendőrként, emberként egyaránt.<o =""></o>>
Számos helyen hallom, sajnálkozva említik Kopácsi Sándor nevét, itt volt és elment. Gondolom, nem kellene keseregnünk, hanem büszkén kell felvállalnunk, hogy itt volt és van közöttünk, mert velünk, lelkünkben tovább él.
<o =""></o>>
BAJTÁRSAK! (szólított meg minket, titeket Sándor gyakorta)<o =""></o>>
<o =""></o>>
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulója alkalmából - az elhangzott gondolatok mentén - felavatom Dr. Kopácsi Sándor rendőr altábornagy emléktábláját.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Mielőtt az emléktáblát felavatnám, megragadom az alkalmat, hogy most itt Önök előtt fejezzem ki köszönetemet Kovacsevics Andrásnak és Halász Gézának, a Dr. Kopácsi Sándor Baráti Kör tagjainak. Kezdeményezésük nélkül erre az emléktábla avatásra nem került volna sor.<o =""></o>>
<o =""></o>>
Köszönöm, hogy meghallgattak.<o =""></o>>
:656:
Judith ! Tudom az elrabolt eveket , szenvedest nem lehet karpotolni de orommel olvastam ezeket a hireket , hogy meltoan megemlekeztek edesapadrol . Egyik nap en is talaltam valamit az otthoni sajtoban , amit most beidezek .Kepek is vannak az unnepelyrol .
Judith ! Tudom az elrabolt eveket , szenvedest nem lehet karpotolni de orommel olvastam ezeket a hireket , hogy meltoan megemlekeztek edesapadrol . Egyik nap en is talaltam valamit az otthoni sajtoban , amit most beidezek .Kepek is vannak az unnepelyrol .
Az év polgárőre kelebiai, egyesülete solti 2006-10-15 14:09:47
Az Országos Polgárőr Szövetség az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának központi ünnepségét pénteken délelőtt tartotta Budapesten. Ebből az alkalomból adták át az év polgárőre és az év polgárőr egyesülete kitüntetéseket.
Dr. Túros András az OPSZ elnöke adta át az elismeréseket a HM Stefánia Művelődési Központban az ország legjobb polgárőreinek.
Az év polgárőre a kelebiai Nagy Éva lett, aki öt évvel ezelőtt lépett be a helyi egyesületbe. Az elmúlt időszakban több sikeres elfogásban is közreműködött.
Az év polgárőr egyesülete kitüntetést a soltiak érdemelték ki, akik hosszú idő óta példamutatóan dolgoznak. Az emlékérmet, oklevelet és pénzjutalmat Lencsés Sándor az egyesület elnöke vette át. Másfél évtizedes munkája elismeréséért a lakiteleki Pulai Sándor Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend díjban részesült. Az elismeréseket dr. Túrós Andrástól vehették át.
A központi ünnepségen megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Először Mécs Imre országgyűlési képviselő mondott beszédet, aki maga is részese v olt az eseményeknek, majd dr. Lampert Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter és dr. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter köszöntötte a résztvevőket. Dr. Túrós András megemlékezett az OPSZ alapítójáról, Kopácsi Sándorról. Az ünnepségen jelen volt Kopácsi Sándorné özvegy Ibolya asszony is.
A központi megemlékezésen az OPSZ együttműködési megállapodást írt alá az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal.
Akiket érdekelnek a korabeli hírek.
http://szabadnet.origo.hu/index.html
http://szabadnet.origo.hu/index.html
CBC-Tv
1956-os Emlékmüsor lesz a kanadai CBC tv. adón ma este 8-tól 9-ig. (a cikk szerint soproni visszaemlékezések is, de nemcsak.. − nagyon készülök megnézésére: ez lesz az én csendes ünnepem.)
http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?p=377302#post377302
1956-os Emlékmüsor lesz a kanadai CBC tv. adón ma este 8-tól 9-ig. (a cikk szerint soproni visszaemlékezések is, de nemcsak.. − nagyon készülök megnézésére: ez lesz az én csendes ünnepem.)
http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?p=377302#post377302
Hasonló témák
