Hírek Ez az új közlekedési eszköz gyorsabb lesz, mint egy repülő és olcsóbb is

A kanadaiak FluxJet-je egy teljesen elektromos vonat-repülő hibrid, ami forradalmasíthatja a közlekedést.


Egy kanadai startup nemrégiben bemutatta repülőgép-vonat hibridjét, amely állításuk szerint alapjaiban alakíthatja át az utazást. A teljesen elektromos FluxJet több mint 621 mérföld/órás, azaz 999 kilométer/órás emissziós sebességgel tud majd szárnyalni. Összehasonlításképpen:


egy kicsit gyorsabb lesz, mint egy átlagos magánrepülőgép sebessége, vagy körülbelül háromszor gyorsabb, mint egy nagysebességű vonat.

A szárnyak nélküli repülőgép – ahogy a cég nevezi – az érintésmentes erőátvitellel és egy csomó technológiai innovációval hozza létre szédítően gyors tempóját.


Az eszköz egy csőben közlekedik majd akár ezer kilométer/órás sebességet is meghaladva.

Úgy tudni, egyszerre ötvennégy utast és két kerekesszéket tud szállítani, emellett négy csomagtartóval is felszerelik, amibe tíz tonnányi rakomány is elférhet.

A TransPod vonalnak kulcsfontosságú helyeken és nagyobb városokban lesznek állomásai. A járatok várhatóan kétpercenként fognak indulni, a jegyek pedig állítólag körülbelül negyvennégy százalékkal kerülnek kevesebbe, mint a repülők esetében.


A projekt a számítások szerint száznegyvenezer munkahelyet teremt,

és 19,2 milliárd dollárral növeli majd Kanada GDP-jét az építkezés során. Emellett jelentősen csökkenti a széndioxid-kibocsátást is.

A cég nemrég egy kicsinyített FluxJetet is bemutatott egy torontói rendezvényen, hogy szemléltesse képességeit. A demómodell felszállási és leszállási manővert hajtott végre.


Sebastien Gendron, a Transpod vezérigazgatója úgy fogalmazott: az elmúlt néhány év kemény munkája elvezetett ahhoz a mérföldkőhöz, amit most elértek, amikor a szavak valósággá válnak. Hozzátette azt is, hogy a technológia bevált, bíznak a befektetőkben, a kormányokban és a partnereikben, illetve továbbra is törekednek a szállítás hatékony újradefiniálására.

Szilvási-Kassai Eszter

1662009563783.png
 
A 19,2 milliárd dollárból hol és milyen hosszú csőpályát építenek?
Minek ennyire rohanni?
A villanyvonat nem takarékosabb és környezetbarátabb?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,188
Tagok
616,001
Legújabb tagunk
Slezák Ramóna
Oldal tetejére