Hatalmas csalás a lottó?

A lottó meglehetősen felkapott szerencsejáték különösen a fejletlenebb országokban. Nem véletlenül, hiszen azonnal, gyakorlatilag 0 munkával és persze jó adag szerencsével egy csapásra valakiből gazdag ember lehet. Na, de mi a helyzet akkor, ha mindez csak manipuláció? Bizonyíték is van rá?

A komlomedia.hu oldal lehozott egy cikket, amelyben különös dolgokról rántják le a leplet. Konkrétan egy szerb lottóhúzás került meglehetősen kétes szituációba.

„A mondás szerint: a lottó a szegények adója. Ezen cikkünk megírására azért került sor, mert szerkesztőségünkbe érkezett egy komlói lakótól egy levél, miszerint a lottó egy csalás. És érveivel valahol nagyon is a gyanút alapozta meg.

Levélírónk a gépi húzást kifogásolja, mert szerinte az nagyon is befolyásolható. Csak akkor hinne benne, ha minden egyes húzást kézzel tennének meg. (ott is lehetséges a csalás – melegebb golyók…, de talán tényleg kizárt a technikai beavatkozás-a szerk.) Azt állította, hogy matematikailag szinte lehetetlen, hogy egy évben pl. 2014-ben tizenegyszer egymás mellett legyen két szám. Így elsőre rá vághatnánk, hogy miért ne. Aztán munkatársunk a levél átvétele után egy héttel a postán járt és mondja, hogy nem tudja, mit mondjon, de a héten is tényleg egymás mellett van két szám. Akkor ezzel nem foglalkoztunk, mert, bár a matematika valószínűségszámítás szerint is túlságosan sok, hogy 52-hétből 11-szer ilyen legyen.

A levélíró tovább megy: szombaton 17:30-ig lehet venni szelvényt. A lottó történetében a számítógépes rendszerig időben nem állt rendelkezésre semmilyen kiértékelő rendszer a beérkezett szelvények irányában. Jelenleg ez nem így van(!) - olyan gyors és magas fokú a számítógépes kiértékelő rendszer, hogy percek leforgása alatt tudni lehet, hogy mi az az 5 szám amit, ha kihúznak nem lesz 5-ös a lottón, ill. ugyanez a rendszer azt is ki tudja értékelni percek leforgása alatt, hogy melyik legyen az az egy szelvény, ami nyertes legyen a héten, vagy netalán 2 ötös legyen a héten…

A hivatalos húzásig két óra áll rendelkezésre, hogy felkészüljenek, ha csalni akarnak. Levélírónk azt is leírta, hogy gépi húzásnál zárt rendszerben pörögnek a „pingpong” labdák. A beavatottak nyugodtan megjelölhetik (mivel van idejük!) a kiválasztott 5 labdát. Ez lehet radioaktív módon, „cinkelni”, anyagában változtatni, vagy egyszerűen a labdán lévő szám összetétele olyan anyag, ami a kiválasztó rendszert a megfelelő időben aktiválja.

A golyók az emberi szem számára gyors összevissza mozgásban elkezdenek a nagy nyilvánosság előtt az átlátszó gömbben pörögni. Ez a mozgás csak az emberi szem számára gyors és összevissza mozgás. A mai technikai feltételek mellett elkapni, odaszívni a megfelelő pillanatban a megfelelő pingpong labdát nem nagy feladat. Ne feledjük, hogy a belső embernek csak meg kell jelölnie az emberi szem számára nem látható módon az 5 kiválasztott labdát és a kiválasztó rendszernek az érzékelés pillanatában oda kell szívnia a labdát.

hatos-lotto3.jpg


Egy mérnök barátunkkal beszélve elmondta, hogy elég egy gyors (már másodpercenként billiót is rögzítenek) kamerát teleobjektívvel felállítani (talán ezt lehet a stáb kamerájaként is álcázni. a szerk.) és a szívóegység előtt elhaladó labdákat rögzíteni és egy számítógépes rendszeren kiértékelni az elhaladó labdákat és a megfelelő elhaladásakor beindítani a légszivattyút.

Itt se feledjük, hogy csak a szemnek gyors a mozgás, a technikának ezt lekövetni egy állapotos lajhár mozgásának felel meg. A visszatartott haszon miatt nagyon is megéri ezt megbundázni és amikor csak lehet géppel húzni a „szerencsés” 5 számot.

Cikkünk nem bizonyító erejű, de mindenki döntsön belátása és nyereménye tükrében.”
komlomedia

lotto.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,106
Tagok
615,924
Legújabb tagunk
KTam
Oldal tetejére