Kövér László megsértette a sajtószabadságot, amikor újságírókat tiltott ki a parlamentből

Ítéletet hozott a strasbourgi székhelyű Ember Jogok Európai Bírósága (EJEB): az Országgyűlés elnöke megsértette hat magyar újságíró szólásszabadsághoz való jogát, amikor 2016-ban kitiltotta őket a parlamentből.


Kövér László házelnök ebben a 2016. áprilisi esetben arra hivatkozott, hogy az Index, a nol.hu, a hvg.hu és a 24.hu tudósítói „engedély nélkül forgattak”, és „nyíltan szembeszegültek” a parlamenti újságírói munka szabályaival,

mert olyan helyiségekben is forgattak (az országház déli társalgójában és a kupolateremben), ahol nem szabad.

Mivel a kitiltásról szóló döntést a hazai jogrendben nem lehet megtámadni, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével a strasbourgi EJEB-hez fordult a hat érintett újságíró. Kérve, hogy a bíróság mondja ki:

Az újságírók kitiltásáról szóló döntés alapjogokat sértett, mert nem adott alapos indokot, miért van szükség hatalom ellenőrzésének ilyen súlyos korlátozására. Ráadásul jogorvoslatra sincs lehetőség a döntéssel szemben, így az újságírókat semmi nem védi meg a házelnök önkényétől.

A TASZ érvelése szerint a parlamenti sajtószabályrendszer azért tekinthető önkényesnek, mert a szabályait Kövér László házelnök alkotta, 2016-ban ő maga bírálta el, hogy azokat valaki megszegte-e, ő döntött a szankcióról is, a döntés ellen se Kövér Lászlónál, se bíróságon vagy más fórumon nem lehetett fellebbezni.

Ráadásul a szabályalkotó Kövér László a kormánypárt politikusa, és házelnöki tisztsége a kinevezés szabályai miatt jogilag és politikailag sem független a mindenkori kormánytól, nem tekinthető független hatalmi tényezőnek.

A TASZ beadványa szerint a kitiltott újságírók nem is öncélúan szegték meg Kövér László rendeletét, hanem egy fontos közügyben akarták kérdőre vonni a választott képviselőket.

Ekkor robbant ki az MNB-botrány, és arról akarták megtudni a törvényhozás tagjainak véleményét, hogy a jegybank az alapítványain keresztül közpénz-milliárdokkal támogatott a Fidesszel kapcsolatba hozható cégeket.

Az EJEB május 26-i ítélete kimondta:

  • A házelnök döntése, amivel kitiltotta az újságírókat, nem tartalmazta a szükséges, a szólásszabadság védelmét szolgáló eljárási garanciákat.
  • A házelnök a kitiltás előtt nem vette figyelembe a döntésének potenciális következményeit, illetve az újságírók tudósításának fontosságát.
  • A kitiltott újságírók semmilyen formában nem vehettek részt a kitiltásukat eredményező eljárásban, hiszen arról csak a főszerkesztőjüknek küldött levélből értesültek, utólag.
  • Az is jogsértő volt, hogy a kitiltott újságírók sem a házelnöki döntésből, sem pedig a szabályozásból nem tudták meg, hogy pontosan meddig nem léphetnek be újra a Parlamentbe, a későbbi regisztrációs kérelmeikre pedig semmilyen választ nem kaptak.
  • Az újságírók számára semmilyen jogorvoslati lehetőséget nem biztosított a szabályozás.
„A mai strasbourgi döntés azért is különösen fontos, mert az eset óta még súlyosabb korlátozásnak vetették alá a Parlamentben és a Képviselői Irodaházban dolgozó újságírókat, holott az országgyűlési képviselőknek mindenkor számot kell adniuk arról, hogyan végzik munkájukat, nem csak akkor, ha a számukra kedves médiumoktól kapnak kényelmesen megválaszolható kérdéseket”

- reagált a TASZ a bíróság ítéletére.

Mivel a strasbourgi bíróság döntése precedens értékű, ezentúl minden, a parlamentből hasonló indokkal kitiltott újságíró sikerrel perelhetné Magyarországot.

Dojcsák Dalma, a szervezet jogásza szerint az ítélet után „rendszerszintű változásoknak kell történnie” a parlamenti sajtómunka szabályozásában.

„A kutatásaink is azt mutatják, hogy a hatalom változatos eszközökkel korlátozza az újságírók munkáját, ezzel pedig a saját számonkérhetőségét akadályozza. (...) Vissza kell állítani azt a korábbi gyakorlatot, ami engedte a forgatást a parlamenti folyosókon, az újságírók önkényes kitiltásának pedig véget kell vetni”- mondta.

Két éven belül a mostani a harmadik olyan ügy, amikor a strasbourgi bíróság a sajtószabadság korlátozását állapította meg egy Magyarországot érintő jogvitában. Az egyik a menekülttáborokból jogellenesen kitiltott kollégánk ügye, a másik az az ügy volt, amikor egy cikkbe linkelt videó tartalma miatt lapunkat vonta felelősségre a magyar bíróság.

Neuberger Eszter

upload_2020-5-26_5-59-58.jpeg
 
Sajtószabadság...
„A Népszabadság is viccelődött, aztán eltűnt. Felkészül: Népszava” - ez a felirat szerepel a Hoppál Péter fideszes képviselő által megosztott fotón,
 
Sajtószabadság...
„A Népszabadság is viccelődött, aztán eltűnt. Felkészül: Népszava” - ez a felirat szerepel a Hoppál Péter fideszes képviselő által megosztott fotón,
A miniszteri biztos még az erős mezőnyből is kiemelkedik facebookos aktivitásával, csak néhány példa a közelmúltból:

  • Hoppál Péter szerint egy átlagos ellenzéki azzal viccel április 1-én, hogy meghalt Orbán
  • Dr. Hoppál Péter: A felmelegedés jegyében szakad a hó Magyarországon
  • Hoppál Péter szerint Budapestet megölte az emberi butaság és az irigység
Ami a két baloldali napilap közti párhuzamot illeti: a Népszabadság nem eltűnt, hanem bezárták, miután már évekkel korábban behálózta a Fidesz. A pozícióját átvevő Népszavát két éve Orbán Viktor jóváhagyásával vásárolta vissza Puch László szocialista pénztárnok, majd eladta a korábban MSZP-közeli, a kormányváltás óta azonban fideszes körökkel is üzletelő Leisztinger Tamásnak.

Az alábbi is Hoppál Péter és persze a Mandineres Trombitás:
upload_2020-6-9_14-4-20.png
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,686
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére