Paulinyi Tamás: Világegyetem és parapszichológia
–Az univerzum, a para…
A parapszichológia szó szerint azt jelenti, hogy valami pszichológia melletti, azzal párhuzamos, de azzal nem azonos dolog (a “para-” előtag “valami melletti”-t jelent). Ha parapszichológiáról van szó, a legtöbb embernek mindenféle furcsa dolog jut eszébe: szellemek, rontás, UFO-k, esetleg a Loch Ness-i szörny, a jetik, vagyis mindenféle igazából nem ide illő fogalom. A parapszichológiát magát is elég sokféleképpen művelik, illetve hát a mai világban boldog-boldogtalan futószalagon potyog ki a különféle parapszichológiai főiskolákról meg nagyon-szabad egyetemekről, és nyitja meg rendelőjét mint okleveles parapszichológus… ez általában nem azonos a tudományos parapszichológiával. Azért tartom fontosnak azt, hogy mi most a tudományos parapszichológiának a tényeiből induljunk ki egyfajta valóságmodell elkészítéséhez, mert ez nem kíván meg igazából hitet. Tudományos eszközökkel, tudományos módszerekkel és következtetésekkel jut el olyan nagyon fontos tanulságokig, amelyek alapvetően világszemléleti jelentőségűek. A tudományos parapszichológiának egyébként körülbelül 150 éves múltja van, a klasszikus pszichológiához hasonlóan, ami azt jelenti, hogy az 1800-as évek közepén, amikor tömegesen divatba jöttek a médiumi szeánszok, a tanult, tudós emberek elkezdték közelebbről megvizsgálni a jelenséget. A médiumok ugye - spiritiszta felfogás szerint - a túlvilágon tanyázó lelkeket képesek magukon keresztül megszólaltatni. Azon túl, hogy nyilván nagyon sok becsapás, sarlatánság, “másámítás” és önámítás történt, kiderült, hogy ezek a médiumok olyan dolgokról tudnak beszámolni, amikhez semmilyen szín alatt nem férhettek hozzá sem érzékszervileg, sem logikai következtetések útján. Nagyon sokáig a parapszichológiai vizsgálatok hátterét ez a fajta spiritiszta felfogás jellemezte. Mindmáig a tudományos módszerekkel kutató parapszichológusok között is meglehetősen dominál a spirituális meggyőződés, vagyis egyfajta szellemvilágba vetett hit (nem azonos természetesen a spiritizmus és a spirituális meggyőződés), hogy van egy olyan láthatatlan dimenzió, vagy több láthatatlan dimenzió, ahol a testet túlélő, a testtől független tudati, lelki, szellemi lények élik életüket, és a parapszichológiai jelenségek ezeknek a hatásoknak köszönhetők.
De mit is nevezünk parajelenségnek? A tudományos definíciója a parapszichológiának úgy szól, hogy élőlény és környezete közötti (vagyis a mindenség, hiszen élőlény és környezet: ebben minden benne van! ) olyan megfigyelhető (tehát nem teoretikus vagy hitbéli, hanem valamilyen módon mérhető) kölcsönhatásokat vizsgál, amelyeket nem az ismert fizikai hordozók közvetítenek. Ez lényeges definíció, ugyanis kezdettől fogva – és máig is - vitatják, hogy ezek vajon fizikai jelenségek, amiket még nem ismerünk, vagy valami természetfölötti, úgynevezett metafizikai, a fizika eszközeivel soha meg nem ismerhető dolgok. Én azt hiszem, hogy szerényebb és talán okosabb dolog az előző magyarázatot elfogadni, ti. hogy a pillanatnyi fizikai ismeretek alapján nem tudjuk megmagyarázni. Vegyük például a telepátiát: ez a legnépszerűbb, legáltalánosabb, tudományos körökben is leginkább elfogadott parajelenség. Mi is a telepátia? Szó szerint “távérzet”, “távérzékelés”. Nem ezt jelenti a parapszichológiában, az egy másik fogalom, amit hivatalosan clairvoyance-nak hívnak. Mondjuk inkább azt, hogy “gondolatátvitel”. Ez magyarosan hangzik, és nagyjából megmagyarázza, hogy nem akaratátvitel, stb., hanem gondolatátvitel. De ezt még tovább kell definiálni: olyan információkapcsolat élőlény és élőlény között, amelyet nem az ismert fizikai hordozók közvetítenek. Információkapcsolat természetesen létezik élőlény és élőlény között, most is annak vagyunk tanúi: én beszélek, ti hallgatjátok, ez abszolút információkapcsolat, gondolatátvitel, majdnem telepátia. Csak éppen azért nem az nyilvánvalóan, mert ismerjük a fizikáját (rezegnek a hangszálaim, rezgetik a levegőt, ami a fülünkben a dobhártyát rezegteti, az idegingerület a hallókéregig jut,… stb.). Akkor lenne telepátia, ha itt ülnék némán, lefátyolozva, mi több, Faraday-kalitkába rakva (tehát elektromágnesesen is teljesen leárnyékolva), ólommal leforrasztva stb., miközben ti valamiért mégis folyamatosan tudnátok, hogy én mire gondolok. ( Igaz, rendkívül ritka az, hogy olyan szinten történjen a telepatikus információátadás, mint amilyen pl. a verbális kommunikáció.) A lényeg tehát, hogy olyan gondolati kapcsolat, amelynek biztos, hogy nem az ismert fizikai hordozók a közvetítői. Azt is lehet mondani, hogy nem az (ismert) érzékszerveinkkel fogjuk ezeket az “adásokat”, éppen ezért egy olyan nagy csoportnak a legnépszerűbb tagja a telepátia (parapszichológiai értelemben), amelyet úgy hívnak, hogy extraszenzoriális percepciók. (Maga a kifejezés egy képzavar, hiszen a percepció érzékszervi észleletet jelent. A tudományos definíciók nemcsak e téren nem tökéletesek, általában aki jobban ismeri ezeket a nomenclaturákat, tudja, hogy nagyon sokszor döcögnek, csak nagyjából képesek meghatározni a meghatározandót.) Én azt szoktam ajánlani, hogy “érzékszerveken túli észlelések”-nek fordítsuk.