Marcus Sakey: Briliánsok
Be kell valljam, nem erre számítottam. De lényegtelen, mert a könyv briliáns. És ezt nem csak a szóvicc kedvéért írom, hanem mert tényleg az.
Az alapötlet nem új, vitathatatlan tény, hogy az ember fél (de minimum idegenkedik) attól, ami más. A történet átgondolt, jól felépített, a karakterek szintén. Cooper karakterét nagyon szeretem. Nem csak „van”, hanem érez és gondolkodik. Dönt, nem csak cselekszik. Persze ő sem tökéletes, de ha az lenne, unalmas lenne.
Voltak csavarjai a könyvnek, ami jó előre látható/sejthető volt, de ez nem volt zavaró, és (szerencsére) nem lehetett mindent kitalálni.
A könyv gondolkodik és gondolkodtat. Másságról, fejlődésről, hatalomvágyról, egymás elfogadásáról, az egymással való ellenségességről. Mindezt teszi egy lendületes, dinamikus történettel, emberire formált karakterekkel, egy olyan világban, ami éppen csak, de különbözik a sajátunktól, de akár a mienk is lehetne.
Picikét húzom az orromat attól, hogy sorozat. Már megint sorozat. De attól még nagyon várom a folytatást.
Timothy Zahn: Hűség
Nagyon lelkesen ültem neki a könyvnek, és be kell vallanom kissé csalódott vagyok. Lehet, hogy hülyén hangzik, de egyszerre érzem soknak és kevésnek. Sok, mert a klasszikus karaktereket Zahn mintha úgy erőltette volna bele a történetbe, csak azért, hogy benne legyenek. Kevés, mert Maráról szívesen olvastam volna többet, és a rohamosztagosok lehettek volna árnyaltabbak.
Egyébként maga a történet jó volt, de a kidolgozás sokszor elég felszínesnek hatott.