Az evolúció mint előre programozott önpusztítás

Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Jézus nevében sok méltatlan ember beszélt az elmúlt 2000 év alatt és sok rémséget elkövettek olyanok, akik a mai napig vallják, hogy elegendő a bűn elkövetése után bocsánatért esedezni a Teremtőhöz és máris minden rendben van.

Nem értem a mai napig sem, hogy mi szükség volt arra, hogy mindenáron bizonyítsák a "jogfolytonosságot" az Ó- és az Újszövetség között annak ellenére, hogy a zsidók berzenkednek ellene, maga a pápa is kijelenti (igaz utána gyorsan jobblétre szenderült), hogy a sumer teremtéstörténetből alkotott Ószövetségtől ideje volna a kereszténységnek eltávolodni.

Maga Jézus is többször kijelenti, hogy az Ószövetség istene nem az ő istene. (Kicsit lejjeb volt egy idézet, ahol Jézus kifakad és a zsidók istenét "ördög atyának" nevezi)
.....
Én azt nem tudom megérteni, miért kellett mindenáron a folytonosság, amit tagadtak a zsidók, tagadott maga Jézus, tagad a pápa és egyre tarthatatlanabb olyan környezetben ahol megfelelő távolságtartással képesek a vallásokra tekinteni.


Kedves SiriusB!

A Biblia úgy mutatja be Krisztust,mint aki öröktől fogva van és egy, de nem azonos az Atyával és egy, de nem azonos a Szent Szellemmel.Az Atya a világot, benne az emberrel és mindennel a Krisztusért és a Krisztus által teremtette, sőt a Krisztus hatalmának szavával tartja fenn. Az is nyilvánvaló, hogy az ó szövetség idején a zsidók Istene a Krisztus volt, aki úgy lett emberré, hogy letette az istenségét, kiüresítette magát és egyetlen pici magként lett belehelyezve a Szent Szellem által a Mária méhében lévő petesejtbe. Amikor emberként a világra született, semmi egyéb különbség nem volt közte és miközöttünk, csak az, hogy benne nem volt bűn a születésétől fogva, de egész földi pályafutását is bűntelenül tette meg. Mind ezután önként adta oda az életét váltságul a világért, magára vette minden bűnünket, az összes következményével, meghalt értünk, lement a Pokolba, majd Isten Szelleme feltámasztotta mégpedig nem szellemként, hanem hús és csont testben és felvitetett a Mennybe és mindazt, amiről lemondott, amikor kiüresítette magát és emberré lett visszakapta, sőt még annál is többet. A Biblia pedig azt mondja, hogy akik Őt befogadják, azok hatalmat kapnak, hogy Isten fiaivá legyenek, megbocsáttatnak a bűneik és egy új életet kapnak Istentől itt és most. Ha pedig készségesen és engedelmesen viszonyulnak Istenhez, akkor teljesen átformálódik az egész életük és képesek bűn nélkül élni, ám ha mégis vétkeznek, de megbánják, akkor Jézus Vére újra megtisztítja őket. De Isten nem engedi magát palira venni: ha az ember szándékosan követ el valami aljasságot - gondolván, hogy Isten úgyis megbocsájt- az biztos, hogy minimum olyan isteni leckében részesül, ami örökre elveszi a kedvét az ilyen játékoktól, de még az is előfordulhat, hogy visszautasításban részesül.
Amikor Jézus azt mondta a hallgatóinak, hogy ti az ördög atyától vagytok, akkor azt állította, hogy azok az emberek az ördögéi, ahogy mindenki az övé, amíg Krisztushoz nem menekül.
Mindebben nem kötelező hinni, hiszen a kegyelem időszakában élünk,és Isten elnézi a tudatlanság idejét, ám ha valaki nem ismeri a törvényt, az nem mentesíti a következmények alól. De azt tartom tisztességes eljárásnak, ha már a Bibliára hivatkozunk, akkor ismerjük meg, hogy mit mond és mit nem!
A jogfolytonosság tagadásával kapcsolatban csak annyit, hogy a zsidók testületileg tagadták Jézust,vagyis ez csupán a hatalom hivatalos álláspontja volt. De Jézus és minden követője szintén zsidó volt, ahogy Jézus feltámadása után sok-sok ember fogadta el Őt, pedig éveknek kellett eltelnie, amíg Péter elment Kornéliusz házába, és nyilvánvaló lett előttük, hogy a kegyelem nemcsak a zsidóké, de a többi nemzeté is. Addig csak zsidók és áttértek számára hirdették az evangéliumot.
Egyébként a bűnbeesés után ígéretet tett Isten az embernek, egész pontosan Évának, hogy az asszony magva, vagyis leszármazottja a Sátán fejére fog taposni. Ábrahámnak ígéretet tett Isten, hogy az ő magvában, vagyis leszármazottjában megáldatnak minden nemzetek. A Biblia szerint a Názáreti Jézus ez a leszármazott, aki a Kígyó fejére taposott. Ezért fontos a Biblia szerint a jogfolytonosság.





... Jézus Istene nem az a bosszúálló, néhol szinte vérszomjas alak, akit az Ószövetséget lapozva megismerhetünk.

Amikor Káin és Ábel felkínálják neki az áldozatukat és ő látványosan elfordul Káintól - nem maga provokálja ki a gyilkosságot? Milyen szülő az, aki szándékosan teszi féltékennyé a gyermekét?

Nagyon nehéz mai szemmel azt az istenképet elfogadni. Isten örömmel nézi Ábelt, aki egy kisbárányt mészárol le az ő engesztelésére, ugyanakkor Káint észre sem veszi, aki a földművesség fáradságos munkájának gyümölcsét rakja az oltárra.

Továbbra is azt érzem, hogy Jézus, ha isten fia volt, akkor nem annak az Istennek a fia, aki örömét leli az emberek kínzásában (Ábrahám és a fia...), aki felszólít arra, hogy öljenek meg másokat és akinek az a tetsző áldozat, ahol egy kisbárányt lemészárolnak.


A példádban teljesen figyelmen kívül hagyod, hogy az ember átlépte az Isten által adott védőkorlátot,vagyis vétke által a Sátán uralma alá került, így a szelleme a halál uralma alá. Káin és Ábel mindez után fogantatott és ugyanígy a halál árnyéka alatt született, ahogy minden ember azóta. A vérontásra azért van szükség, hogy a bűn bocsánatot nyerhessen. ( Ó szövetség). Zöldségekkel nem lehet engesztelő áldozatot bemutatni, ezért nem tekintett Isten Káin ajándékaira, de azt mondta neki, "ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz."Vagyis Isten nem zárkózott el Káin elől, azt is megmondta, hogy neki is van lehetősége emelt fővel járni, de ehhez jól kell cselekednie.Ez az ő esetében az lett volna, hogy ő is engesztelő áldozatot mutat be Istennek. Nem kell azonban megijedni, mert Jézus Krisztus az engesztelő áldozat a világ bűneiért, vagyis nem kell ma már senkinek sem meghalni, sem állatot áldozni, csak abban az egy mindenre elégséges áldozatban kell hinni.
Még annyit, hogy Isten Káinnak és Ábelnek nem volt az apja, legfeljebb a nagyapja, de mivel Ádám miatt az egész emberi nem kiesett Isten uralma alól és bekerült a Sátán uralma alá, ezért mindenkinek azzal kell kezdenie, ha Isten felé akar fordulni, hogy helyreállítja a kapcsolatát, egyházi terminológiával mondva megtér. Ezt Krisztus engesztelő áldozata óta az újjászületés követi, amikor Isten újjáteremti az ember szellemét, ami által Isten valóságos gyermekévé válunk. Így lesz Isten az Apánk, mégpedig nem a mostoha apánk, ahogy mi nem csupán fogadott gyermekei vagyunk.
Ez mind a Biblia tanítása, amit lehet kritizálni, vagy elvetni, de ha Bibliára hivatkozunk, akkor legyünk tisztában azzal, amit mond.

Amit mondtam, alá is tudom támasztani a Bibliából, ha erre igény van.
 

Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag


Egy a sok "imahatást vizsgálo" kisérletböl Darwin unokatestvérétöl Francis Galtontol származik aki
tudományos modszereket alkalmazva megvizsgálta, hogy az emberek imája valamiféle "effektussal"
jár vagy sem.

Köztudot, hogy Nagybritánia valamenyi hitközösségekben rendszeresen imádkoznak az emberek a királyi
család egészsége érdekében, minek szerint a monarch család egészségi állapotának sokkal jobbnak kéne
lenni mind azoké az embereké akiknek égészségéért csak a közvetlen hozzátartozok imádkoznak.

Galton pontosan megvizsgálta az esetet és nem talált statisztikailag szignifikáns különbbséget.
Hasonlo kisérleteket végeztek késöbb telkekkel ahol az ima arra irányult, hogy jobb termés legyen.

Mondanom sem kell negativ eredmánnyel.

...

A kisérlet arra irányult, hogy megvizsgálja "javul e a betegek állapota ha imádkozunk értük"

A tudományosan kifogástalan "dupla-vak" (Doppelblind) tanulmányt 1800 pátienssel hajtották végre.
....
Csak anyit hozzá, hogy az imátkozo személyek csak a beteg elönevét és családinev elsö betüjét
ismerték, ugy látszik az elég volt az Istennek az ima helyes hozzárendeléséhez, vagy mégsem
mert a kisérlet 30 nap mulva negativ eredménnyel zárodott:

"A kisérletvezetök nem tudtak egy szignifikáns különbbséget találni a gyogyulási folyamatban"


Kedves Ernoe!

Az imádkozás során nagyon nem mindegy, hogy ki és hogyan imádkozik. Isten nem hallgat meg minden imát, csak azt, amit a szövetségi kapcsolaton belül levő emberek hittel mondanak el. Ha pedig az általad felhozott kísérletek során nem tettek hangsúlyt arra, hogy azok , akik imádkoznak valóban benne legyenek a szövetségi kapcsolatban - megtérés, újjászületés, hit, keresztségek, stb. - akkor a kísérlet legfeljebb annyit igazol, hogy az ima nem mindenkinél működik, az említett okokból, de ehhez nem kell kísérlet, mert ez a Bibliában is benne van.

Mindezek mellett van saját véleményem az evolúció kérdésköréről is, majd egy másik alkalommal kifejtem.
 

Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha jól emlékszem az ótestamentumban ezek a bizonyos következmények nem egy ember halálát okozták, mégpedig nem is másodkézből hívők vagy papok által (ami mondjuk tény hogy sokkalta gyakoribb volt) hanem maga a jó isten megtorlásai által.

Persze nem vagyok biblia szakos, de azért végeredményben mégis csak oda lyukadunk ki hogy a jó isten szanaszét terrorizálta az emberiséget de legalábbis az ő népét majd miután látta hogy azok átveszik a tendenciáit, leküldte egyetlen egy fiát mint ügyvédet hogy szerződés módosítás lesz és belátja hogy kénytelen vállalni ennek költségeit.

Ha az ótestamentum nem létezne, azt mondanám hogy rendben, elfogadható az érvelésed, azonban így... hát nem tudom. Még legjobb esetben is kétségesnek tartom hogy az a bizonyos mindenható úr isten tudja hogy mit csinál.

Ne keverjük a régit az újjal, mert abból nem sok jó származna! Az ó szövetség nélkül lehetetlen lett volna az új. De nem ez a valódi kérdés. Jézus azt mondja, hogy ha valaki tenni akarja Isten akaratát, az megismerheti erről a tudományról, hogy igaz-e, hogy Istentől van-e. Azt is mondta, hogy a világ nem lát engem többé, de ti - vagyis a követői - megláttok engem, mert én élek, ti is élni fogtok. Vagyis Jézus megismerhető, nem kell a halálig várni. Az embernek azt kell tisztáznia önmagában, hogy vajon akkor is akarja-e tudni az igazságot, ha az nem őt igazolja?Akarja-e tudni, hogy valóban él-e Jézus, vagy már eldöntötte a kérdést? Mindazok számára, akik nem akarják megismerni az igazságot, a Biblia nem ígér semmit.
De mindezeket kényszeríteni nem megengedett és nem is lehetséges. Amit lehetséges volna kényszeríteni az csak a kereszténység látszata,amiből már mindenkinek elege volt.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Az imádkozás során nagyon nem mindegy, hogy ki és hogyan imádkozik. Isten nem hallgat meg minden imát,
Kedves Aer.

Ami a királyi családért folyo imát jelenti ott "profik" voltak mert az Anglikán egyház
papjai imádkoznak minden misében értük.

A korházos esetben is gondolom szakértök voltak az imamondásnál hisz az egész kisérlet
vallásos intézményektöl volt kezdeményezve és végrehajtva.

Igaz én is ugy látom, hogy az Istenek észrevették, hogy az ázsiaiak az imamalmokkal, a müesinek
a kassettárol lejátszott imáravalohivással, a keresztény templomok az elektromos harangozoval
átakarják verni az Urat.

Boldog Ujévet !
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
Klaus Matefi :



Jézus nem azonos Krisztussal!


Az ószövetségi elképzelések szerint a világnak kétféle Messiás (מָשִׁיחַ) adatott. Az egyik Messiás a "Messiás József fia" (Mashiach ben Yosef), akihez úgymond az "első eljövetel" fűződik, a másik pedig akire a vallásos zsidóság évezredek óta várt, "Messiás Dávid fia" (Mashiach ben David), akihez a "második eljövetelt" [*1] utalták.

Mi is a különbség a két elképzelés között?

Mint tudjuk, az Ó és Újszövetség egy kötetbe van foglalva Biblia címszó alatt. A két tanítás kifejezetten eltérő, ellentétes tanokat tartalmaz. Ezt leghatásosabban néhány idézettel lehet szemléltetni:


Mózes V., Deuteronomium, héber: Devarim - דברים
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

illetve

Lukács evangálium
6,35 Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert Ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.


Mózes III., Levitikus, héber: Vajikra - ויקרא
24,20 Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért; a milyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is.

Mózes V.
19,21 Ne szánakozz rajta! Életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért!


Ez a krisztusi törvény már "természetellenes" módon jelenik meg a keresztény etikában:


"Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!"


A zsidó vallás hívei elé reális, elérhető célokat tűz ki vallásuk tanítása: hatalmat, jólétet, földi gazdagságot. Ezzel szemben a keresztény hívő tömegeknek be kell érniük a soha meg nem valósuló túlvilági [*2] igéretekkel: "holtak feltámadása", "mennyek országa", stb..

János evangélium
5,24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.
5,25 Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.

Máté evangélium
5,3 Kik a boldogok? Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
5,11 Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.
5,12 Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.


A kétféle Messiás-elképzelés alapján a keresztények "túlvilági boldogságra, fizetségre" számíthatnak, a hívő zsidóság pedig a vallási elképzeléseik földi dolgokra vonatkozó realizálódására:

Jelenések könyve
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert Ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.


"Messiás József fia" Jézus személyében lett az Újszövetség íróinak jóvoltából a népek Messiása. A szeretet és megbocsájtás tanai tűzzel-vassal lettek a világ népei között terjesztve, megtiltva a népeknek a saját, törzsi hitük gyakorlását. Évszázadokon keresztül a kereszténységbe az lett beplántálva, hogy ők a "kiválasztottak", és az Ószövetség hívei is meg fognak a végidőkben térni a "szeretet vallásához". Ma elismerten a "végidőket" éljük, II. János Pál pápa az eddigi vatikáni gyakorlattal ellentétben a zsidóságot jelentette ki a "kiválasztott népnek" [*3].

Természetesen sose volt és ezután se lesz "kiválasztott nép", főleg egy globalizálódó világban nem megengedhető ez a fajta nacionalista megnyilvánulás, ami a nemzetközi gyakorlatban egy elítélt és megbélyegzett dolognak számít! Minden ember vallásától, népi hovatartozásától, bőre színétől függetlenül azonos, egyenlő! Persze mindenki különböző születési adottságokkal rendelkezik, de ez más téma.

A zsidó vallási vezetés soha nem ismerte azt el (helyesen!), hogy Jézus azonos volna Krisztussal!
Mit is mond erről az Újszövetség?


János első levele
2,22 Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút.
4,2 Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;
4,3 És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.


Ezek szerint II. János Pál pápa nem ismerte saját hitének tanításait? Vagy esetleg találó az a cikk, mely a jeruzsálemi látogatása időpontjában jelent meg egy vallásos zsidó weboldalon [*4]?

Ha tényleg egy Istentől (a keresztény egyházak szerinti "szeretet Istenétől") ered (amit maga Jézus is cáfolt [*5]) az Ószövetség törvénytára is, és a zsidó vallás a kiválasztott nép vallása, úgy miért nem azokat a törvényeket teszik kötelezővé a Keresztény Egyházak a hívő tömegeiknek? Hisz a két törvénykezés nem éppen egyforma etikai szempontból...


A feltételezett történelmi Jézus születési adottságánál fogva a "JÓ" megtestesítőjeként jött a világra:

Jézus születése [*6]: i.e. 8. 02.10
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Holdkonjunkció: 20,1° Vízöntõ, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 29,3°/27,8°/27,4° Vízöntõ


Jézus születése pillanatában a negatív hatású planéták a Nap mögött erős hatáscsökkenést szenvedtek az asztrológiai szabályzók szerint.

A keresztrefeszítésekor elhagyta Õt a szellemadó Atyja, a bűn és a halál szelleme (Lucifer!) [*7] lett az úr:


Máté evangéliuma
27,46 "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

Jézus keresztrefeszítése [*8]:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem ( 3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció: 9,8°/10,8°/4° Kos, -Hold oppozíció: 9,8° Mérleg, -Uránusz quadrat: 9,7° Rák, (-Neptunusz oppozíció: 12,7° Bak)
("Magára vette a Világ összes bűneit" [*9]. A hagyomány egy "T" alakú keresztet [*10] említ.)


Az Újszövetség szerint ez a kereszt lenne a "vízválasztó" Jézus Krisztus és Krisztus Jézus között...


Rómabelieknek írt levél
6. fejezet
3. Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba (*Krisztusban!), az Ő (*Jézus!) halálába keresztelkedtünk meg?
4. Eltemettettünk azért Ő vele (*Jézus!) együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.
5. Mert ha az Ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk.
6. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:
7. Mert aki meghalt (*Jézus!), felszabadult a bűn alól.
23. Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.


A feltételezett "feltámadáskor", Jézus halála pillanatában nem Jézus támadt fel, hanem az Újszövetség Krisztusa, aki nem azonos az Ószövetség Krisztusával. Jézus feltételezett történelmi keresztrefeszítése ugyan egy "T" kereszt hatása alatt történt, amit a születésekor együttálló öt égitest alkotott (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) és ez szintén "Isten 72 szellemének" ("Shem ha-Mephorash") egyik kozmikus forrása [*11], de a zsidó vallás misztériuma egy olyan kereszt szellemétől (Krisztus - Immánuel) várta a Messiásuk eljövetelét, mely a Shem ha-Mephoprash legerősebb hatását [*12] képviseli! Ennek a keresztfajtának az időszakonkénti megjelenése (Ábrahám óta 13 alkalommal!) végigkísérte és rányomta bélyegét bizonyítottan a zsidóság történelmére!

A zsidó Messiás, Immánuel az ősi zsidó vallási elvárások jegyében az 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt [*13] szülötte:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció: 18,4° Oroszlán; -Uránusz oppozíció: 14,7° Vízöntő; -Mars quadrat: 16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció: 16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)


Jelenések könyve
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány,

"- A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma. (201.old.)
-A sárkányt mint ördögöt és sátánt ételmezik. (272.old.) [*14]"


Az 1999.08.11.-én teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztet a kozmikus hatások királyának is nevezhetjük, de negatív előjellel.
Erre a napra´"jósolta" Nostradamus (asztrológus, "próféta") a "rettegés Királyát földreszállni". Egyetlenegy dátumot adott meg, az ez volt (Julian. kal.).
Ez a dátum azonos az egyes vallások által elnevezett "új Ádám" , "új Teremtés", "új Ég és Föld", "új égi és földi Jerusálem", "valódi keresztrefeszítése a "kozmikus Jézusnak"", "idők vége", "holtak feltámadása", stb.-vel és ez egybeesik Immánuel (a zsidók által évezredek óta várt Messiás, Immánuel - "Velünk az Isten"), Imam Mahdi (a Síiták által várt "rejtőzködő Imám", a 12.), Maitreya, stb. "földreszállásával" - születésével (amit a Jelenések Könyve részletez - a "Fekete Madonna" szüli meg. Az EU jelképe a 12 sárga ötágú csillag. [*15])


A kozmikus Jézus valódi keresztje ez a fenti kereszt, melyből a kozmikus Krisztus "támadt fel"! Erre jött rá 1114-ben a Templomos Lovagrend néhány tagja. Meglepő módon rövid időn belül a megalakulásuk után megkaptak mindennemű kiváltságot a pápától, sőt számukra a pápa az ószövetségi kamattörvények praktizálását is engedélyezte, ami minden időben egy keresztény számára tiltott volt.

Mit is mondott a két utolsó pápa Krisztusról?


"- Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios (Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója. (569.old.)
- Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az Úrangyala elimádkozásakor, jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. A Lineamenta, azaz a munkadokumentumtervezet arra szólítja fel az európai helyi egyházakat, hogy vizsgálják felül sajátos körülményeiket az Atlanti-óceántól az Uralig terjedő kontinens földrajzi és egyházi valóságában. A Földrész húsz évszázaddal ezelőtt lépett az Úr szava által megvilágított útra. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!

Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete! (628.old.)" [*16]


""A Kereszt a szeretet és az üdvösség eszköze" - mondta beszédében XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor
Az Oltáriszentség a halál és a dicsőség misztériuma, csakúgy, mint a Kereszt, amely nem egy véletlen kellék, hanem eszköz, amelynek révén Krisztus belépett dicsőségébe és az egész emberiséget kiengesztelte, leküzdve minden ellenségeskedést. Ezért a liturgia arra buzdít bennünket, hogy bizalommal teli reménnyel imádkozzunk: „Mane nobiscum Domine! Maradj velünk Urunk, aki szent Kereszteddel megváltottad a világot!”
Amikor szentáldozáshoz járulunk, Máriához hasonlóan és vele egységben átöleljük a keresztfát, amelyet Jézus, szeretetével az üdvösség eszközévé alakított át, „Áment”, „Igent” mondunk a keresztre feszített és feltámadt Szeretetre." [*17]


"Krisztus a kezdet, az elsőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben"
Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa a Kolosszeiekhez írt páli levél Krisztus himnuszáról elmélkedett, amelyben az Apostol Krisztusról, a világegyetem és a történelem Uráról fest hatalmas freskót.
Krisztus, aki „az elsőszülött minden teremtmény között”, előbb van az egész teremtésnél, mivel Isten „Benne teremtett mindent a mennyben és a földön, a láthatókat és a láthatatlanokat. Az ősi héber hagyomány is azt tanítja, hogy az egész világ a Messiás eljöveteléért lett teremtve."
[*18]

Ezzel szemben egy másik vélemény:

"- Lucifer "esése" a valóságban a "fényhozó" alászállása az anyagba,...
Az angyal "esése" nélkül nincs megszabadítása az embereknek. (II.286.old)
- Az Isten az Lucifer! Ez bizonyítja, hogy ez az Isten a valóságban a Sátán! (II.337.old.)
- A helyes fordítása a Hermetic Order of the Golden Dawn-nak "Hermetikus Rendje az Aranyló Hajnalpirkadatnak".
Az eredeti jelentése visszavezethető a már az antik világ által is ismert, és a gnosztikus Fényszimbólumból átvett
jelző "aranyló hajnalpirkadat"-ra, mint ahogy nekünk a Lucifer-Hajnalcsillag mitosz átadja.(II.357.old.)" [*19]


Érdekes, hogy a keresztből, ami a bűn és a halál jelképe, hogyan lesz "szent kereszt"[*20], "a szeretet és az üdvösség eszköze", annak ellenére, hogy úgymond ezen szenvedett kínhalált Jézus, a benne hívők Messiása...

A Keresztény Egyházakkal szemben vannak olyanok, akik állítják, hogy Jézus, az nem azonos Krisztussal:


"Valentinosz a legkiemelkedőbb gnosztikus szerint két legfőbb aion létezik, az Atyáé és az első emberré, aki a mitosz szerint lesüllyedt az anyagba, majd ismét az égbeemelte magát. Ez a bukott aion egy lelket hozott létre, Krisztoszt, aki nem azonos Jézussal!" [*21]

"Annie Besant: Krisztus és Maitreya azonosak, Jézus a mester egy másik személy volt, természetesen ezt nem fogom a világ előtt nyílvánosságra hozni." [*22]

"Leadbeater kutatásai folyamán felfedezte, hogy Jézus és Krisztus két különböző személy volt!" [*23]

"- Steiner tanítása Krisztusról: Krisztus egy kozmikus lény, világegyetemi tényező. A golgotai pillanattól kezdve Krisztus a Földön Földdé lett, "földi központú szellem" lett, akit a beavatottak látnak, a többi emberek pedig éreznek és élveznek! (53.old.)
- A dornachi teosófus-templomban van egy Krisztuskép, melyet állítólag maga Steiner mintázott. Valódi torz alak: egyik szemét Luciferhez emeli ez a Krisztus felfelé, a másikat Ahrimánhoz lefelé! (56.old.)" [*24]


Az a tapasztalatom, hogy a Jézus, Krisztus, Jézus Krisztus, Krisztus Jézus fogalmak szándékosan össze-vissza vannak alkalmazva, mintha egy és ugyanazzal a jelentéssel bírna. Ezzel a véleménnyel kapcsolatban se vagyok egyedül:

"A "Jézus" és "Krisztus" egymástól elválasztva, olyan gyakran előfordul az Újszövetség irataiban, hogy az egyedüli lehetséges magyarázata a TUDATOS MANIPULÁLÁSA A SZÖVEGNEK." [*25]


Az 1592 óta átdolgozott Vulgata változtatásai a Jézus Krisztus/Krisztus Jézus fogalmakra is kiterjedtek:

Pál második levele Timóteushoz
1,1 Pál, Jézus Krisztusnak apostola, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való életnek ígérete szerint,

Görögül:
ΠΡΟΣ ΤΙΜΟΘΕΟΝ Β΄ 1
1παυλος αποστολος ιησου χριστου δια θεληματος θεου κατ επαγγελιαν ζωης της εν χριστω ιησου [*26]

Ad Timotheum II 1.
1 paulo apostolo ihsou cristou dia qelhmato qeou kat epaggelian zwh th en cristw ihsou [*27]

A fenti bibliai idézet nem hibás fordítás, hanem egyértelműen egy sorban, félreérthetetlenül Jézus Krisztust és Krisztus Jézust említ, akik nem azonosak, hanem egymás ellentétei! Ugyanezt a mondatot már a keresztények tanítására használatos Vulgata más változatban tárja a hívő tömegek elé:

Vulgata
Ad Timotheum II 1.
Paulus apostolus Christi Iesu per voluntatem Dei secundum promissionem vitae quae est in Christo Iesu

A két változat között nagy a jelentésbeli eltérés! Az eredeti változat Jézus Krisztust és Krisztus Jézust említ, az átdolgozott kiadásban már csak Krisztus Jézust lehet fellelni.

Erre egy hiányos ismeretekkel rendelkező jóhiszemű hívő azt mondaná, hogy semmit se jelent, hisz a két fogalom az ugyanazt a jelentést takarja, tehát JÉZUS KRISZTUS=Jézus=KRISZTUS JÉZUS=Krisztus...

Természetesen ez téves felfogás! Jézus nem azonos Krisztussal, tehát JÉZUS KRISZTUS se azonos KRISZTUS JÉZUS-sal!

A Jézus Krisztus/Krisztus Jézus fogalmak, folyamatosan váltakozó kozmikus periódusokat rejtenek magukban, amik mély ezotérikus mondanivalóval rendelkeznek. Ezeknek a váltakozó periódusoknak a mérföldkövei, a dualizmus által hangoztatott "Jó" és "Rossz" asztrológiai alapkövei, ami Jézus születését jelző Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek konjunkciója, ill. "metamorfózis" útján kialakult kozmikus kereszt, amit az említett planéták alkotnak, mégpedig olyan elhelyezkedésben, mint az 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztnél az látható. Ugyanezt szimbolizálja a Yin-Yang szimbólum. Jézus a kozmikus "Jót", Krisztus pedig a kozmikus ellenpárját személyesíti meg. Jézus a kereszten válik Krisztussá, már pedig ez a kereszt az abszolút negatív szellemi hatás forrása. A Jézus Krisztus fogalom egy szellemi irányt jelöl, a "Jó" átalakulását (metamorfózis) "Rosszá"! A kereszt a "Jó" szellem halálát jelenti [*28]. Nem Jézus támad fel a "kereszthalállal", hanem Krisztus! Krisztus feltámadása után Krisztus Jézus fogalom jelöli a további "szellemi irányt", ami egyszer ugyanúgy mint előzőleg, metamorfózis útján a kozmikus keresztből Jézusi planétakonstelláció lesz, azaz az említett öt égitest (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) konjunkciója! Ez a konjunkció a "Rossz" "halálát", és a "Jó" születését eredményezi.

Egy Jézusi konstellációt ~102 évre követ általában az általam utoljára említett keresztfajta. Az elmúlt 6000 év alatt két esetben történt meg, hogy ~33 évre történt ez meg. Erről egy későbbi cikkemben fogok részletesen írni.

A Reformátusok Lapjában olvasható egy cikk [*29] "A jövőt biztosító Jézus" címmel, amiben a következő mondat található:
"Krisztus feltámadása az alapja annak, hogy hisszük, mi is feltámadunk."

Az egyik bibliai idézet, amire ezt a "feltámadáshitet" alapozzák:


Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.


A hívő tömegek ezeket az ezotérikus tartalommal rendelkező magyarázatokat az egyházak közvetítésével a szó szoros értelemben veszik "készpénznek"! Mivel a test a lélek hordozója, így a test halálakor a lélek is megszűnik egzisztálni! A természet törvénye alapján tehát a halál=elmúlás! Se a "holtak feltámadása", se reinkarnáció nem létezik, csak a jóhiszemű hívő tömegek fantáziájában! Egy soha meg nem történhető, mesés, egykori "feltámadásban" ringatnia az embernek magát felesleges, nonszensz!


"Krisztus a kezdet, az elsőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben" (XVI. Benedek pápa) [*18]

Pál második levele Timóteushoz
1,10 Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.
1,13 Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.

Pál levele a rómaiakhoz
6,3. Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba (*Krisztusban!), az Ő (*Jézus!) halálába keresztelkedtünk meg?


Rennes-le-Château-ban (Franciaország) található egy világhírű templom. A látogató miután belépett a templomba, egy "szenteltvíztartóval" találkozik, amit maga Asmodeus (Ashmodai, aki azonos a perzsa Aeshma Daeva démonnal) démon szobra tart [*30], aki a "gonosz szellemek" vezetője és egyben "bukott angyal"! A monda szerint csak akkor válik láthatóvá, ha a sárkányon lovagol. Ez a sárkány (kozmikus kereszt!) a Templom őrzője! Az hírlik róla, hogy ő a "halál" és az "ítélet" szelleme [*31]!

"A keresztségben Krisztust öltjük magunkra (Gal 3,27, Kol 3,10), megkeresztelkedésünk óta Krisztus él bennünk, Krisztus élete lesz a mi életünk (2Kor 13,5; Gal 2,20).
Igen, nemcsak az egyház, hanem mi is mindnyájan, akik a keresztségben Krisztushoz kapcsoltuk az életünket, a Názáreti Jézus "folytatása" vagyunk.
Szent Pállal együtt mi is elmondhatjuk: "Élek ugyan, de már nem én, hanem Krisztus él bennem" (Gal 2,20).
[*32]"

Csakhogy a keresztelkedés nem minden időben a születés után közvetlenül történt, hanem a halál előtt!

"337. év húsvétjakor összehívott (Constantinus) néhány püspököt, letette bíbor köntösét, felöltötte a katekumenek fehér ruháját, majd Euszebiosz, Nikodémia püspöke megkeresztelte. Néhány nappal rá elhunyt.
Akkoriban általános volt a keresztények között, hogy egészen a halálos ágyukig halogatták a keresztség felvételét.
Ezt a gyakorlatot említi a Vallomásokban Szent Ágoston is, aki majdnem meghalt egy gyermekkori betegségben, és édesanyja már a megkeresztelését fontolgatta.( ! ) [*33]"

"A gyermekeket a XIV. századi zsinati rendelkezések szerint nemsokkal a születés után kezdték megkeresztelni, jóllehet az egyház már a XII. században ajánlotta a születés utáni azonnali keresztséget. [*34]"


De mi is lehetett ennek a kettősségnek (keresztelés közvetlenül halál előtt, ill. a későbbiekben a születés után!) az oka?

A két eltérő szokás abból kell eredjen, hogy aki halála előtt keresztelkedett, az Jézus Krisztus imádó volt, későbbiekben pedig az egyház a Krisztus Jézus imádást vezette be, tehát a születés utáni keresztelkedést! Ennek lényegéröl persze mit se tudnak a hívő tömegek...


Tulajdonképpen a keresztény misztérium lényege a misztikus kígyóból sárkánnyá válás [*35] [*36] metamorfózis útján. Ez egy "örökmozgó rendszer", tehát a sárkányból ismét kígyó lesz, és így tovább.

A kígyó nem azonos a sárkánnyal, hanem metamorfózis útján válik azzá! A kígyó az Újszövetség Jézus szellemének kozmikus forrását jelképezi, ami az Ószövetségben a bűn megszemélyesítője, a sárkány viszont a kozmikus kereszt szimbóluma, ami Jézus szellemének a halálát jelenti, viszont ez a Krisztus szellemének a forrása. Jól kivehető a "Jó" és a "Rossz" folyamatos, periódikus "harca". Ez a dualista szemlélet az Újszövetség által Jézus Krisztus/Krisztus Jézusba lett elrejtve. Ennek a két "iránynak" a folyamatossága egyben magába foglalja az időt, tehát az örökkévalóságot. Volt, van, lesz!

Jézus keresztrefeszítésének egy alkímiai ábrázolása jól szemlélteti a kígyó keresztre való felszegezését! [*37]

Jézus Krisztus meghalt, de Krisztus Jézus feltámadt! A két fogalom nem azonos! Egyik kiindulópontja Jézus, aki a kereszten "hal meg", a másiké Krisztus, aki a kereszt szelleme!


Jelenések könyve
12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.

Az előző idézet egyértelműen alátámasztja az általam eddig írottakat! A sárkány, "akit ördögnek és Sátánnak hívnak" korábban a kígyó volt, de sárkánnyá változott!

Krisztus (Christos, görög: Χριστός) "felkentet" jelent, ami a Messiás görög megfelelője. A keresztény misztérium nem egy szóra, vagy egy szópárosra, hanem egy kozmikus történéssorozatra épül, ami magába öleli az időt. [*38]

A Vatikán ezt a kérdést röviden interpretálja: "EGY SZEMÉLY ÉS KÉT LÉNYEG"...



Források:


[*1] http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert. In Sacharja lesen wir von einer Vision, in der zwei Ölbäume den Tempelleuchter mit Öl versorgen: "Das sind die beiden Gesalbten, die vor dem Herrn der ganzen Erde stehen" (4,14). Hier handelt es sich jedoch nicht um zwei Messiase, sondern um zwei Erscheinungsformen des Messias, dessen Erlösungswerk die ganze Erde umfaßt - also Juden und Heiden.
Zuerst: "Siehe, dein König kommt zu dir; gerecht und ein Retter (Jesus) ist er, demütig reitend auf einem Esel" (Sacharja 9,9.) Das ist der Messias ben Josef, der wie in Ägypten unter dem seinen Brüdern unbekannten Namen Zaphenat Paneas (Brot des Lebens) zuerst den Nichtjuden zum Heiland/Retter wurde (1.Mose 41,45).
Danach: "sah ich, wie mit den Wolken des Himmels Einer kam, der wie eines Menschen Sohn aussah; ...Ihm wurde Macht, Ehre und Herrschaft verliehen, so daß alle Völker, Völkerstämme und Zungen ihm untertan waren (Immanuel). Seine Macht ist von ewiger Dauer" (Daniel 7,13-14). Das ist der Messias ben-David, der dann unter dem seinen Brüdern bekannten Namen "Ich bin Josef, euer Bruder" auftritt (1.Mose 45).

Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).

--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a Messás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében. Zakariástól olvashatunk egy látomást, amiben két olajfa táplálja olajjal a Templom világítótestét: "És mondá nékem: Ezek ketten az olajjal felkenettek, a kik az egész föld Ura mellett állnak." (4,14). Itt azonban nem két Messiásról, hanem két megjelenési formájáról van szó a Messiásnak, aminek a megváltásműve az egész Földet átfogja - tehát zsidókat és a pogányokat.
Először: "Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító õ; szegény és szamárháton ülõ, azaz nõstényszamárnak vemhén. (Zakariás 9,9). Ez a Messiás József Fia, aki mint Egyiptomban a testvérei között Zaphenat Paneas (az élet kenyere) ismeretlen néven a nemzsidók megváltója/megmentője lett (I.Mózes 41,45 "És nevezé a Faraó József nevét Czafenát-Pahneákhnak, és adá néki feleségûl Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére.")
Azután: "Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhõiben mint valami emberfia jõve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék õt. És ada néki hatalmat, dicsõséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az õ hatalma örökkévaló * hatalom, a mely el nem múlik, és az õ országa meg nem rontatik." (Dániel 7,13-14). Ez a Messiás Dávid Fia, aki a testvérei között az ismert néven lépett fel, "Én vagyok József, a ti testvéretek" (I.Mózes 45).

Ezzel a Jézus nevű jámbor Messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért Messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15)--


[*2] Joseph Ratzinger: Isten és a világ (2004)(37.old) "Az igaz, hogy a túlvilág a keresztény élet perspektívájához tartozik. Ha ezt el akarnánk vetni, akkor jövőbeli kilátásaink igencsak töredékessé válnának. Az emberi életet durván megcsonkítanánk, ha pusztán annak a 70 vagy 80 évnek tartanánk, ameddig esetleg élünk. Ebben az esetben bizonyára elkezdenénk habzsolni az életet. Ha a pillanatnyi élet az egyetlen lehetőség, ami kijuthat nekem, akkor természetesen csakis azt kell néznem, hogy minél többet hozzak ki belőle és annyit gyűjtsek össze, amennyit csak lehet. így aztán másokra már nem lehetek tekintettel."


[*3] http://www.jerusalem-schalom.de/zitate2.htm
Papst Johannes Paul II.:
"Israel ist das Volk Gottes, es ist der Ausdruck der Gemeinschaft Gottes mit den Menschen, es ist das auserwählte Volk. Dies ist nicht eine natürliche Tatsache oder eine kulturelle, es ist ein übernatürliches Faktum."
--II.János Pál pápa:
"Izrael az Isten népe, ez egy kifejezése az Isten gyülekezetének az emberekkel, ez a kiválasztott nép. Ez nem egy természetes vagy kultúrális tény, ez egy természetfölötti jelenség, (tény)".--


[*4] http://www.kimizion.org/st5760.html
http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--


[*5] János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk: "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem Ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
"Jézus születése pillanatában a negatív hatású planéták a Nap mögött erős hatáscsökkenést szenvedtek az asztrológiai szabályzók szerint."

Borzasztó hosszú és bonyolult fejtegetés, miközben senki nem tudja ki volt ő valójában (mármint a történelmi Jézus), egy személy vagy több személy, mikor született(mikor volt a születése pillanata :D) hol élt 12 és 30 éves kora között, hol azt követően, hogy "feltámadt" akart-e ő egyházat alapítani, ilyen egyházat akart-e alapítani...

El tudjátok képzelni azt, hogy arról a személyről aki a kereszténység oszlopa, ennyire kevés tudással bír a saját egyháza? Pálnak, csak lett volna módja arra, hogy ennek a fontos személyiségnek az élettörténetét dokumentálja és megőrizze?

Nagyonis jól tudták, hogy pontosan ki volt ő és ki nem volt. Tudták hol élt azokban az években és azt is hogy mit csinált. Egyszerűen nem illett bele az elképzelésekbe az ő igazi személyisége és hitvallása, ezért aztán alkottak maguknak egy olyan Jézust ami nekik megfelelt.

A Nag Hammadiban megtalált iratokban azért felsejlik itt-ott az igazi Jézus.

A fentiek miatt aztán nem is érdemes ennyi energiát belefektetni Matefi fejtegetéseinek megismerésébe. Legalábbis véleményem szerint.
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves SiriusB!


Mindebben nem kötelező hinni, hiszen a kegyelem időszakában élünk,és Isten elnézi a tudatlanság idejét, ám ha valaki nem ismeri a törvényt, az nem mentesíti a következmények alól. De azt tartom tisztességes eljárásnak, ha már a Bibliára hivatkozunk, akkor ismerjük meg, hogy mit mond és mit nem!
A jogfolytonosság tagadásával kapcsolatban csak annyit, hogy a zsidók testületileg tagadták Jézust,vagyis ez csupán a hatalom hivatalos álláspontja volt. De Jézus és minden követője szintén zsidó volt, ahogy Jézus feltámadása után sok-sok ember fogadta el Őt

Egyébként a bűnbeesés után ígéretet tett Isten az embernek, egész pontosan Évának, hogy az asszony magva, vagyis leszármazottja a Sátán fejére fog taposni. Ábrahámnak ígéretet tett Isten, hogy az ő magvában, vagyis leszármazottjában megáldatnak minden nemzetek. A Biblia szerint a Názáreti Jézus ez a leszármazott, aki a Kígyó fejére taposott. Ezért fontos a Biblia szerint a jogfolytonosság.

A példádban teljesen figyelmen kívül hagyod, hogy az ember átlépte az Isten által adott védőkorlátot,vagyis vétke által a Sátán uralma alá került, így a szelleme a halál uralma alá. Káin és Ábel mindez után fogantatott és ugyanígy a halál árnyéka alatt született, ahogy minden ember azóta. A vérontásra azért van szükség, hogy a bűn bocsánatot nyerhessen. ( Ó szövetség). Zöldségekkel nem lehet engesztelő áldozatot bemutatni, ezért nem tekintett Isten Káin ajándékaira

Ez mind a Biblia tanítása, amit lehet kritizálni, vagy elvetni, de ha Bibliára hivatkozunk, akkor legyünk tisztában azzal, amit mond.

Amit mondtam, alá is tudom támasztani a Bibliából, ha erre igény van.

Kedves Asperrimus!

Megtisztelsz azzal, hogy ilyen alapos és mindenre kiterjedő választ adsz a felvetéseimre. Köszönöm.
Sajnos nem érdemes egymás mellett elbeszélnünk, mert te minden magyarázatot magából a Bibliából vezetsz le, én pedig nem tudom másképp látni a Bibliát, mint kívülről, úgy mint az emberiség többi szent könyvét (a Védákat, a mohamedánok szent könyvét a Koránt, vagy a Zend Avestát).

Bevallom, egy kicsit mindig elcsodálkozom azon, hogyan lehet ennyire rabjává válni egy vallás tanításának - legyen az a Biblia vagy a Korán - a harmadik évezredben, amikor már semmi nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy egy kicsit utánanézzünk a dolgoknak...

Ugye akkor, amikor az egyház foggal-körömmel harcolt az ellen, hogy a Bibliát a latinon kívül más nyelvre is le lehessen fordítani, akkor még lehettek eredményesek. Ma már azonban minden információ megszerezhető, ha kétségeid támadnának.

Neked, kedves Asperrimus nincsenek kétségeid, ezért aztán nem is tudod, hogy mit nem tudsz. ;)

Úgy gondolod, hogy én vagyok tudatlan, pedig hihetetlen mennyiségű tudás várhat arra, aki kételkedik...:)

(Csak néhány mondatodat idéztem be helytakarékosság miatt.)
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves siriusB !


"Jézus születése pillanatában a negatív hatású planéták a Nap mögött erős hatáscsökkenést szenvedtek az asztrológiai szabályzók szerint."Borzasztó hosszú és bonyolult fejtegetés, miközben senki nem tudja ki volt ő valójában (mármint a történelmi Jézus), egy személy vagy több személy, mikor született(mikor volt a születése pillanata :D) hol élt 12 és 30 éves kora között, hol azt követően, hogy "feltámadt" akart-e ő egyházat alapítani, ilyen egyházat akart-e alapítani...

El tudjátok képzelni azt, hogy arról a személyről aki a kereszténység oszlopa, ennyire kevés tudással bír a saját egyháza? Pálnak, csak lett volna módja arra, hogy ennek a fontos személyiségnek az élettörténetét dokumentálja és megőrizze?

Nagyonis jól tudták, hogy pontosan ki volt ő és ki nem volt. Tudták hol élt azokban az években és azt is hogy mit csinált. Egyszerűen nem illett bele az elképzelésekbe az ő igazi személyisége és hitvallása, ezért aztán alkottak maguknak egy olyan Jézust ami nekik megfelelt.

A Nag Hammadiban megtalált iratokban azért felsejlik itt-ott az igazi Jézus.

A fentiek miatt aztán nem is érdemes ennyi energiát belefektetni Matefi fejtegetéseinek megismerésébe. Legalábbis véleményem szerint.

Ehhez bővebb kifejtés kellene.

A Nag Hammadiból megmaradt iratok egy része 2. századi, többsége 4. századi kopt másolat. Mivel nincs eredeti, nincs igazán mivel összehasonlítani. Maximum a máshol föllelt és régebbi gnosztikus és hermetikus iratokkal. Ebből kifolyólag Matefi fejtegetése végiggondolandó. Másik legfontosabb érv még, hogy a KERESZT alapvetően is vagy 40000 éve ÁBRÁZOLT ŐS-SZIMBÓLUM (MANDALA).
A legősibb szimbólumok egyike, ha nem a legősibb. Felülnézeti világmodell. Kibővített változata a szvasztika (= jó szerencse / Éden / halhatatlanság /. ( a Föld jele..... Egyébiránt ma a NŐI ivarúság jele is...)
Ugyanúgy megvan az ősi indiánoknál, mint Kínában, mint a régi (Eurázsiában : lásd akár CUCUTENI kultúra) vagy a sztyeppei népeknél. (jÓMa ). Ugyanide hozható az OM (= AUM) hindu szimbólum.
Az OM az univerzum teremtésekor elhangzott szent teremtő mag-szó (bija). Az „Om” a teremtés igéje, egy ősrezgés, mely eredetét tekintve öröktől való és az Abszolút Igazságot és a Legfelső Isteni Teremtőerőt képviseli. A hinduizmus szerint a „szent Om” szótag a védánta és a hindu filozófia szóban kifejezhető esszenciája. Az „Om” három hangból tevődik össze, ezek az „A”, „U”, és „M”. Noha három szótagból áll, mégis minden dolgot tartalmaz – ezzel fejezi ki a világ hármasságát, plusz a három egységéből összeálló teljességet. A három hang sok tételt jelöl, de valószínűleg a legfontosabb a világmindenség hármas aspektusa, a test-lélek-szellem: Az „A” jelképezi a durva anyagi világot (az ébrenlét állapota), az „U” az asztrálsíkot (az álom állapota), az „M” pedig az elmén túljutott állapotot szimbolizálja, tudati szintje a mélyalvás. A teljes szimbólum ezek együttesét szimbolizálja.

Egyébként az "M" az egyedüli olyan---- nazális zöngés----- hang, amely csukott szájjal is kimondható.

Egy érdekes adalék : A hangok gyakorisági sorrendjében az "M" rendszerint középen helyezkedik el...




 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves SiriusB!

A Biblia úgy mutatja be Krisztust,mint aki öröktől fogva van és egy, de nem azonos az Atyával és egy, de nem azonos a Szent Szellemmel.Az Atya a világot, benne az emberrel és mindennel a Krisztusért és a Krisztus által teremtette, sőt a Krisztus hatalmának szavával tartja fenn. Az is nyilvánvaló, hogy az ó szövetség idején a zsidók Istene a Krisztus volt, aki úgy lett emberré, hogy letette az istenségét, kiüresítette magát és egyetlen pici magként lett belehelyezve a Szent Szellem által a Mária méhében lévő petesejtbe. Amikor emberként a világra született, semmi egyéb különbség nem volt közte és miközöttünk, csak az, hogy benne nem volt bűn a születésétől fogva, de egész földi pályafutását is bűntelenül tette meg. Mind ezután önként adta oda az életét váltságul a világért, magára vette minden bűnünket, az összes következményével, meghalt értünk, lement a Pokolba, majd Isten Szelleme feltámasztotta mégpedig nem szellemként, hanem hús és csont testben és felvitetett a Mennybe és mindazt, amiről lemondott, amikor kiüresítette magát és emberré lett visszakapta, sőt még annál is többet. A Biblia pedig azt mondja, hogy akik Őt befogadják, azok hatalmat kapnak, hogy Isten fiaivá legyenek, megbocsáttatnak a bűneik és egy új életet kapnak Istentől itt és most. Ha pedig készségesen és engedelmesen viszonyulnak Istenhez, akkor teljesen átformálódik az egész életük és képesek bűn nélkül élni, ám ha mégis vétkeznek, de megbánják, akkor Jézus Vére újra megtisztítja őket. De Isten nem engedi magát palira venni: ha az ember szándékosan követ el valami aljasságot - gondolván, hogy Isten úgyis megbocsájt- az biztos, hogy minimum olyan isteni leckében részesül, ami örökre elveszi a kedvét az ilyen játékoktól, de még az is előfordulhat, hogy visszautasításban részesül.
Amikor Jézus azt mondta a hallgatóinak, hogy ti az ördög atyától vagytok, akkor azt állította, hogy azok az emberek az ördögéi, ahogy mindenki az övé, amíg Krisztushoz nem menekül.
Mindebben nem kötelező hinni, hiszen a kegyelem időszakában élünk,és Isten elnézi a tudatlanság idejét, ám ha valaki nem ismeri a törvényt, az nem mentesíti a következmények alól. De azt tartom tisztességes eljárásnak, ha már a Bibliára hivatkozunk, akkor ismerjük meg, hogy mit mond és mit nem!
A jogfolytonosság tagadásával kapcsolatban csak annyit, hogy a zsidók testületileg tagadták Jézust,vagyis ez csupán a hatalom hivatalos álláspontja volt. De Jézus és minden követője szintén zsidó volt, ahogy Jézus feltámadása után sok-sok ember fogadta el Őt, pedig éveknek kellett eltelnie, amíg Péter elment Kornéliusz házába, és nyilvánvaló lett előttük, hogy a kegyelem nemcsak a zsidóké, de a többi nemzeté is. Addig csak zsidók és áttértek számára hirdették az evangéliumot.
Egyébként a bűnbeesés után ígéretet tett Isten az embernek, egész pontosan Évának, hogy az asszony magva, vagyis leszármazottja a Sátán fejére fog taposni. Ábrahámnak ígéretet tett Isten, hogy az ő magvában, vagyis leszármazottjában megáldatnak minden nemzetek. A Biblia szerint a Názáreti Jézus ez a leszármazott, aki a Kígyó fejére taposott. Ezért fontos a Biblia szerint a jogfolytonosság.







A példádban teljesen figyelmen kívül hagyod, hogy az ember átlépte az Isten által adott védőkorlátot,vagyis vétke által a Sátán uralma alá került, így a szelleme a halál uralma alá. Káin és Ábel mindez után fogantatott és ugyanígy a halál árnyéka alatt született, ahogy minden ember azóta. A vérontásra azért van szükség, hogy a bűn bocsánatot nyerhessen. ( Ó szövetség). Zöldségekkel nem lehet engesztelő áldozatot bemutatni, ezért nem tekintett Isten Káin ajándékaira, de azt mondta neki, "ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz."Vagyis Isten nem zárkózott el Káin elől, azt is megmondta, hogy neki is van lehetősége emelt fővel járni, de ehhez jól kell cselekednie.Ez az ő esetében az lett volna, hogy ő is engesztelő áldozatot mutat be Istennek. Nem kell azonban megijedni, mert Jézus Krisztus az engesztelő áldozat a világ bűneiért, vagyis nem kell ma már senkinek sem meghalni, sem állatot áldozni, csak abban az egy mindenre elégséges áldozatban kell hinni.
Még annyit, hogy Isten Káinnak és Ábelnek nem volt az apja, legfeljebb a nagyapja, de mivel Ádám miatt az egész emberi nem kiesett Isten uralma alól és bekerült a Sátán uralma alá, ezért mindenkinek azzal kell kezdenie, ha Isten felé akar fordulni, hogy helyreállítja a kapcsolatát, egyházi terminológiával mondva megtér. Ezt Krisztus engesztelő áldozata óta az újjászületés követi, amikor Isten újjáteremti az ember szellemét, ami által Isten valóságos gyermekévé válunk. Így lesz Isten az Apánk, mégpedig nem a mostoha apánk, ahogy mi nem csupán fogadott gyermekei vagyunk.
Ez mind a Biblia tanítása, amit lehet kritizálni, vagy elvetni, de ha Bibliára hivatkozunk, akkor legyünk tisztában azzal, amit mond.

Amit mondtam, alá is tudom támasztani a Bibliából, ha erre igény van.


Kedves Asperrimus !

Sajnos igazat kell adjak HELLER ÁGNESnek, amikor azt mondja:
Isten KIADTA a KEZÉBŐL a DÖNTÉS jogát, amikor lehetőséget adott az EMBERnek a választáshoz. Ezáltal nincs mit számonkérnie az emberiségen.
Az isteni JÓság eleve föltételezi a ROSSzat, mert a ROSSZ által képes a JÓ megnyilvánulni. Tudniillik ha nem lenne, akkor nem lenne mihez viszonyítani. Így aztán eleve isteni szükségszerűség a ROSSZ jelenléte...
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
Ne keverjük a régit az újjal, mert abból nem sok jó származna! Az ó szövetség nélkül lehetetlen lett volna az új. De nem ez a valódi kérdés.
Pedig szerintem ez a kérdés eléggé valódi. Jézus atyja az eredeti szövetségében egy elég véres kezű apa volt amely minden különösebb gond nélkül törölt el életeket s városokat a föld színéről ha azok nem az általa kijelölt úton haladtak.

Az isten kép ami az ó szövetségből az új szövetség felé vezet sok minden lehet de az egyetemes szeretet és megbocsátás képe egészen biztosan nem.

Adott egy apa amely a gyermekeit tűzzel vassal a jó úton akarja tartani. Annyira, hogy az se érdekli hogy ha ezért meg kell ölnie őket. Aztán látva hogy a vas szigorral pont az ellenkező hatást éri el, bedobja a törülközőt és azt mondja hogy járjátok a saját utatokat, de a felelősség vállalás alól nem mentesültök az ítélet napján.
Ezzel leküldte Jézust, megíratta az új szabály könyvet és elment kitakarítani a garázst.

A konklúzió pedig csak annyi hogy ez a drága jó isten akit az ó és új szövetsége featurál emberibb mint bármelyikünk ezen a bolygón. Hibákat hibára halmoz, erőszakkal akarja keresztül vinni az elveit, annyira büszke hogy észre sem veszi mennyi fájdalmat okoz, aztán pedig csalódik, belátja a hibáit és végül lemond az egész emberiségről azzal a címszóval hogy aki követi a szabály könyvemet az jöhet a garázs partyra a halála után. Aki meg nem, hát az nem.

Ez úton is bocsánat ha szentség törés lenne amit mondok, de a szentírásokban, így az ó és új szövetségben isten személyiség fejlődése nyomon követhető.
Ebből pedig csak arra tudok következtetni hogy:
a.) vagy az egyik legmeggyőzőbb és legmélyebb fantasy könyvről beszélünk amit az emberiség ismer.
b.) vagy pedig a jó isten olyan messze van a tökéletességtől mint Makó Jeruzsálemtől, lévén ő maga sem több egy embernél annak minden gyarlóságával.
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
Sajnos igazat kell adjak HELLER ÁGNESnek, amikor azt mondja:
Isten KIADTA a KEZÉBŐL a DÖNTÉS jogát, amikor lehetőséget adott az EMBERnek a választáshoz. Ezáltal nincs mit számonkérnie az emberiségen.
Vegyél egy királyt akinek a segge alatt csücsül egy több ezres vagy százezres sereg. Szerinted érdekelni fogja hogy van-e joga kifosztani a faludat majd porig égetni azt hogy ha a lakói nem tisztelik eléggé vagy nem adóznak megfelelően?

Szerintem naivitás azt hinni hogy igen.
Egy mindenható esetében a kép csak egy kicsit változik, neki még seregre sincs szüksége mert eleve bármit megtehet és nincs aki felül bírálja.
Az isteni JÓság eleve föltételezi a ROSSzat, mert a ROSSZ által képes a JÓ megnyilvánulni. Tudniillik ha nem lenne, akkor nem lenne mihez viszonyítani. Így aztán eleve isteni szükségszerűség a ROSSZ jelenléte...
Ezzel ugyan akkor nem értek egyet.
Ha nem lenne viszonyítási alap akkor mi történne? Szerintem semmi.
A mi világunkban a jó csak a rossz által képes megnyilvánulni? Lehetséges, de ettől még kétlem hogy ne létezhetne olyan permamens jóság ami csak és kizárólag jó és nincsen meg benne az a lehetőség hogy megbukjon és gonosszá váljon.

Csak nekünk van szükségünk viszonyítási alapokra, ahhoz hogy kifejezhessük magunkat. Azonban ennek ténye, hogy mi mire szorulunk vagy nem szorulunk rá, szerintem teljesen érdektelen abban a világban ami tőlünk függetlenül avagy rajtunk kívül működik.
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Pedig szerintem ez a kérdés eléggé valódi. Jézus atyja az eredeti szövetségében egy elég véres kezű apa volt amely minden különösebb gond nélkül törölt el életeket s városokat a föld színéről ha azok nem az általa kijelölt úton haladtak.

Az isten kép ami az ó szövetségből az új szövetség felé vezet sok minden lehet de az egyetemes szeretet és megbocsátás képe egészen biztosan nem.

Adott egy apa amely a gyermekeit tűzzel vassal a jó úton akarja tartani. Annyira, hogy az se érdekli hogy ha ezért meg kell ölnie őket. Aztán látva hogy a vas szigorral pont az ellenkező hatást éri el, bedobja a törülközőt és azt mondja hogy járjátok a saját utatokat, de a felelősség vállalás alól nem mentesültök az ítélet napján.
Ezzel leküldte Jézust, megíratta az új szabály könyvet és elment kitakarítani a garázst.

A konklúzió pedig csak annyi hogy ez a drága jó isten akit az ó és új szövetsége featurál emberibb mint bármelyikünk ezen a bolygón. Hibákat hibára halmoz, erőszakkal akarja keresztül vinni az elveit, annyira büszke hogy észre sem veszi mennyi fájdalmat okoz, aztán pedig csalódik, belátja a hibáit és végül lemond az egész emberiségről azzal a címszóval hogy aki követi a szabály könyvemet az jöhet a garázs partyra a halála után. Aki meg nem, hát az nem.

Ez úton is bocsánat ha szentség törés lenne amit mondok, de a szentírásokban, így az ó és új szövetségben isten személyiség fejlődése nyomon követhető.
Ebből pedig csak arra tudok következtetni hogy:
a.) vagy az egyik legmeggyőzőbb és legmélyebb fantasy könyvről beszélünk amit az emberiség ismer.
b.) vagy pedig a jó isten olyan messze van a tökéletességtől mint Makó Jeruzsálemtől, lévén ő maga sem több egy embernél annak minden gyarlóságával.

Tökéletesen összefoglaltad azt amit én is gondolok arról az istenségről, aki nem lehetett Jézus atyja, aki őt elküldte az emberek közé "a bűnösök közé, hogy megtérjenek". Ezt Jézus is többször kinyilvánította (már amennyire egyértelműen ezt abban a korban megtehette), más kérdés, hogy a nevében alapított egyháznak volt-e füle a hallásra.
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Karesz28 !


Vegyél egy királyt akinek a segge alatt csücsül egy több ezres vagy százezres sereg. Szerinted érdekelni fogja hogy van-e joga kifosztani a faludat majd porig égetni azt hogy ha a lakói nem tisztelik eléggé vagy nem adóznak megfelelően?

Ez nyilvánvaló. Érdekfüggő.


Szerintem naivitás azt hinni hogy igen.
Egy mindenható esetében a kép csak egy kicsit változik, neki még seregre sincs szüksége mert eleve bármit megtehet és nincs aki felül bírálja.

Én is erről beszélek. Meg arról, hogy a istenről elképzelt IDEA és a bibliai történések között ég-és-föld a különbség.


Ezzel ugyan akkor nem értek egyet.
Ha nem lenne viszonyítási alap akkor mi történne? Szerintem semmi.
A mi világunkban a jó csak a rossz által képes megnyilvánulni? Lehetséges, de ettől még kétlem hogy ne létezhetne olyan permamens jóság ami csak és kizárólag jó és nincsen meg benne az a lehetőség hogy megbukjon és gonosszá váljon.

Csak nekünk van szükségünk viszonyítási alapokra, ahhoz hogy kifejezhessük magunkat. Azonban ennek ténye, hogy mi mire szorulunk vagy nem szorulunk rá, szerintem teljesen érdektelen abban a világban ami tőlünk függetlenül avagy rajtunk kívül működik.


Igen. Ezt nevezik NIRVÁNA-nak.
( Az ANYAG és az ANTIANYAG egyesülése (??) Vajon melyik az isteni, és melyik a sátáni ?)

.
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag

Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
A konklúzió pedig csak annyi hogy ez a drága jó isten akit az ó és új szövetsége featurál emberibb mint bármelyikünk ezen a bolygón. Hibákat hibára halmoz, erőszakkal akarja keresztül vinni az elveit, annyira büszke hogy észre sem veszi mennyi fájdalmat okoz, aztán pedig csalódik, belátja a hibáit és végül lemond az egész emberiségről azzal a címszóval hogy aki követi a szabály könyvemet az jöhet a garázs partyra a halála után. Aki meg nem, hát az nem.

Ez úton is bocsánat ha szentség törés lenne amit mondok, de a szentírásokban, így az ó és új szövetségben isten személyiség fejlődése nyomon követhető.
Ebből pedig csak arra tudok következtetni hogy:
a.) vagy az egyik legmeggyőzőbb és legmélyebb fantasy könyvről beszélünk amit az emberiség ismer.
b.) vagy pedig a jó isten olyan messze van a tökéletességtől mint Makó Jeruzsálemtől, lévén ő maga sem több egy embernél annak minden gyarlóságával.

Kedves Karesz !

Mielőtt még bárki könnyet hullatna a kánaáni nemzetekért, vannak bizonyos dolgok, amikkel nem árt tisztában lenni. Először a Szodoma és társai pusztulásának előestéjén beszél az Írás a viselt dolgaikról. Két angyal ment Szodomába, hogy megnézze, hogy csakugyan olyan gonosz hely-e, ahogyan az Úr hallotta. Ez a két angyal Lótnál, vagyis Ábrahám unokaöccsénél szált meg. Eközben az egész város "kicsinytől nagyig" odagyűlt Lót ajtaja elé, és azt követelték Lóttól, hogy hozza ki a vendégeit, hogy ők is "megismerhessék" őket. Ez a szó az ó szövetségben nem egyfajta intellektuális ismerkedést, hanem szexuális cselekedetet jelentett. Vagyis ezek az emberek szexuális szempontból mindenevők voltak, hiszen Lót, mivel felelős volt a vendégeiért, felajánlotta két hajadon lányát a vendégei helyett, amit visszautasítottak ugyan, de az is nyilvánvaló, hogy nem a nemük miatt. Azt mondták Lótnak, hogy ő jövevény létére nem szabhatja meg a törvényeiket. Vagyis a Biblia szerint, ez annak a népnek a törvénye volt, vagyis hogy az oda látogatókat szexuálisan molesztálták akaratuk ellenére. Volt a középkorban egy nagyon kemény és gonosz jog, az első éjszaka joga, amin sok mai ember felháborodik, aki tudja, hogy ez mit jelent. Ez a jog meg sem közelíti azt, amit Szodomában gyakoroltak. A két angyal kimenekítette Lótot és családját, de Lót felesége visszanézett a városra, ami megnyitotta őt is az ítélet számára. Később Lót és lányai egy barlangban laktak. A lányai leitatták az apjukat, hogy gyermeket foganjanak tőle, ami meg is történt és mindkettő gyermektől egy-egy nép származott, akikkel sok baja volt a korabeli Izraelnek, akik nem is voltak a "halál-listájukon". Számomra nyilvánvaló, hogy a lányokat a szodomai életvitel fertőzte meg, ami őket is vérfertőzővé tette.
Továbbá a kánaáni nemzetekben Baál és Astarott kultusz volt, amelynek része volt az, hogy a saját gyerekeiket brutális gyilkosságok keretében az isteneiknek áldozták, például úgy, hogy egy üreges fém szobor belsejében, ami az istenüket ábrázolta, tüzet gyújtottak, és a csecsemőket a felizzított szoborra dobták kívülről, amíg elszenesedett. Vagy beépítették a házuk falába, hogy szerencsés legyen, ahogy a Kőműves Kelemen balladájában. Templomaikban szexuális orgiákat tartottak, amiben nyilvánvalóan nem mindenki a saját akaratából vett részt, és nem mindenki volt nagykorú. Továbbá arról számol be a Biblia még az özönvíz előtt, hogy az a világ többek között azért vált ördögivé, mert bukott angyalok jöttek az emberek közé és szexuális kapcsolatot létesítettek a szép nőkkel és a tőlük született lényeket óriásoknak nevezi a Biblia, akik nem emberek voltak, nem is angyalok, hanem köztes lények, hibridek, akikben erőszakos démoni természet volt. Nyilvánvaló, hogy az özönvíz után is történt ilyen a kánaáni nemzetekben, mert itt is éltek óriások nem is egy helyen, hanem több kánaáni nemzetben is, vagyis nem volt ritkaság. Azt nem tudni, hogy ez mekkorát jelent, de például Góliátról fel van jegyezve, hogy Hat sing és egy arasz, ami a levéltárban talált mértékek szerint számolva majdnem négy méter, de három méternél biztos több.
Azt sem árt figyelembe venni, hogy sok más pogány nemzetre nem irányult Isten haragja, bár tudható, hogy ott is volt bálványimádás és szexuális perverzitás, de a mértéke nem volt akkora. A kánaáni nemzetekre sem azonnal jött Isten ítélete Izrael keze által. Ábrahámnak azt mondta Isten, hogy mielőtt még neki és leszármazottjainak adná a Kánaán földjét(ez a mai Palesztina), még Egyiptomban kell szolgálniuk 400 évet, mivel az emoreusok( kánaánita nemzet) gonoszsága még nem telt be. Vagyis Isten adott nekik lehetőséget arra, hogy megváltoztassák az útjaikat. 400 év több négy generációnál.

A végső megállapításodat, amit Te magad minősítettél, én tévedésnek gondolom, ami egyrészt a Biblia hiányos ismeretéből fakad, másrészt abból a szándékodból, hogy bebizonyítsd a tarthatatlanságát.Szerintem bölcsebb volna, ha nem csak pár sort, vagy oldalt, avagy fejezetet olvasnál el, ha már kritizálod, ami szíved joga.
Sajnos azt kell mondanom - a nélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani akár itt, akár máshol - , hogy sok ember véleménye - ami szíve joga, ahogy mondtam -, nem hitelesebb annál, mintha mondjuk két kamasz fiú arról értekezne, hogy vajon indokolt-e a No-Spa szedése menstruációs görcsök esetén. Vagy két vak ember vitatkozna azon, hogy a piros vajon a meleg vagy a hideg színek közé sorolható.
 
Oldal tetejére